Mi a célja Istennek a családdal is?

Mi a célja Istennek már a teremtés óta társas kapcsolatainkkal, így a családdal is?

1Móz 2,18 • „…szerzek néki segítőtársat, hozzá illőt.”

Eféz 5,28–29 • „Úgy kell a férfiaknak szeretni a feleségüket, mint a tulajdon testüket. Aki szereti a feleségét, önmagát szereti. Mert soha senki az ő tulajdon testét nem gyűlölte, hanem táplálgatja és ápolgatja azt, miképpen az Úr is az egyházat.”

Egymás kölcsönös segítése, táplálása, ápolása Istentől kapott szolgálatunk. Ez a legjobb iskola a szeretet megtanulására, erre adott és ad követendő példát Krisztus választottaiért, „menyasszonyáért” való fáradozásával. Isten tervei szerint részünk van egymás jellemfejlődésének kimunkálásában. Túl a már e földön megtapasztalható örömökön, amelyekben családi kapcsolataink során részesülhetünk – a szülői, testvéri, házastársi, gyermeki szeretet megtapasztalása –, a legmaradandóbb jó kimunkálására is fel akar használni bennünket Atyánk, egymás javára. „A Krisztus képmására átalakult jellem az egyetlen kincs, amit ebből a világból magunkkal vihetünk… Életünk a fejlődés minden szakaszában tökéletes lehet, mégis, ha Isten szándéka teljesül az életünkben, állandó növekedést tapasztalunk majd.” (Ellen G. White: Gyermeknevelés, 108–109. o.) Mindannyiunknak vannak erősségeink és hiányosságaink is. Isten arra adta a közvetlen emberi kapcsolatokat, hogy a jellemfejlődésünket szolgálhassák. Miközben az általunk méltatlannak ítélt embereket és kellemetlen helyzeteket is megtanuljuk elhordozni, mennyei Atyánk formálja, tisztítja jellemünket. Így hat ránk vissza hit által és szolgálja javunkat minden emberi kapcsolatunk.

„Első fia születése után Énók mélyebb tapasztalatokat szerzett, szorosabb közösségbe jutott Istennel. Még jobban felismerte, hogy Isten gyermekének mi a kötelessége és a felelőssége. Amint látta a gyermek atyja iránti szeretetét, az atyai védelembe vetett egysze­rű bizalmát, érezte fia iránti mélységes, sóvárgó szeretetét, drága leckét tanult meg Isten ember iránti, Fia odaáldozásában megmutatkozó szeretetéről, és arról a bizalomról, amelyet Isten gyermekei mennyei Atyjukba vethetnek… Jusson eszedbe, hogy fiaid és leányaid Isten családjának ifjabb tagjai, akiket gondjaidra bízott, hogy a menny számára oktasd és neveld őket.” (Ellen G. White: Boldog otthon, 136. o.)

Kereszténység a családban

 „Boldogságunk a szeretet, az együttérzés és az egymás iránti előzékenységünk ápolásától függ… Aki otthon keresztény, az mindenütt keresztény.”*

 Miért nélkülözhetetlen Isten segítsége családi kapcsolataink ápolásához?

1Krón 28,9 (vö. Zsolt 139,2–3. 15–16) • „…mert az Úr minden szívbe belát, és minden emberi gondolatot jól ért.”

Zsid 5,2 • „…képes együtt érezni a tudatlanokkal és tévelygőkkel…”

Zsid 4,15 • „…megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, kivéve, hogy nem vétkezett.” (Helyesbített fordítás.)

Egyedül Isten ismeri a teremtményeit. Gondolataikat, indítékaikat csak Õ látja. Az emberi személyiség – lelki és fizikai adottságaival, múltjával és jövőjével, indítékaival és természetével – átláthatatlan titok marad az emberi szem számára. Egyedül Atyánk ismeri genetikai örökségünket, formáltatásunk történetét, sőt a zsoltáros szerint még helyes önismeretre is csak

* Ellen G. White: Boldog otthon, 81. o.

Őáltala jutunk el (Zsolt 139,23–24). Milyen sokfélék is vagyunk! Vajon gondolhatta-e Dániel, hogy mi foglalkoztatja pogány uralkodója gondolatait (Dán. 2,29)? Isten azonban látta, és válaszolt Nabukodonozornak úgy, ahogyan ő is megérthette. Ennek során használta fel Dánielt is üzenete tolmácsolására. Isten segítsége nélkül, anélkül, hogy átéreznénk kicsinységünket, lehetetlen vállalkozás egymásra jó hatással lennünk, akár csak legszűkebb környezetünkben is. De nem csak tudásban, emberismeretben vannak hiányosságaink. Krisztus eljött, és alázattal, önzetlenül azonosult teremtményei sorsával. Küzdelmeiket, kísértéseiket maga is elszenvedte, megízlelte. Ennek az isteni szeretetnek a szemlélése és egyre mélyebb megértése tehet alkalmassá minket az embertársainkkal való értelmes együttélésre. Ezt a lelkületet tanulhatjuk meg az Emberfia Krisztustól, aki soha „nem szemeinek látása szerint ítél” (Ésa 11,3).

A lélek halhatatlanságának ördögi eszméje

 „Amikor bemész arra a földre, amelyet az Úr, a te Istened ad neked: ne tanulj cselekedni azoknak a népeknek utálatosságai szerint. Ne találtassék közötted, aki fiát vagy leányát átvigye a tűzön, se jövendőmondó, se igéző, se jegymagyarázó, se varázsló, se bűbájos, se ördöngösöktől tudakozó, se titokfejtő, se halottidéző, mert mind utálja az Úr, aki ezeket műveli, és az ilyen utálatosságokért űzi ki őket az Úr, a te Istened előled.” (5Móz 18,9–12)

„És ha ezt mondják nektek: »Tudakozzatok a halottidézőktől és a jövendőmondóktól, akik sipognak és suttognak« – hát nem Istenétől tudakozik-é a nép? Az élőkért a holtaktól kell tudakozni? A tanításra és bizonyságtételre hallgassatok! Akik nem ekként szólnak, azoknak nincs hajnaluk.” (Ésa 8,19–22)

 

Lásd még: 1Sám 28. fej., vö. 1Krón 10,13; 2Kor 11,14–15,

Mt 24,24.

 

„A spiritizmus az okkultizmus egyik részterülete, elhunyt lelkek megjelenésében való hitet jelent. A spiritizmus már az ókorban is ismert volt. Sok őskori népnél találunk leírásokat különböző médiumokról, akik meghalt emberek lelkeivel próbáltak kapcsolatot teremteni élők és holtak között. Izráel népének prófétái hangsúlyozottan figyelmeztették a népet e pogány környezetben gyakorolt szokások veszélyére…

A Biblia viszonyulása ehhez a problémához teljesen világos: elutasítja azt a gondolatot, hogy a halál után elkezdődik egy másik élet, és ezzel minden további lépést elvet, hogy halottak lelkeivel kapcsolatba lépjen egy hívő ember. Mielőtt Izráel az ígéret földjére belépett volna, az Úr világos utasítást adott nekik (5Móz 18,9–12).

A Biblia azért tiltja a halottaktól való tudakozódást, mert ha az ember halottakkal akar kapcsolatba kerülni, akkor valójában az Ellenséggel kommunikál, és Sátán rabszolgájává válik. Erről szól az endori tragédia is (1Sám 28. fej.).

Sámuelt felidézni, felhozni a halottak közül? Embereket felhozni a halálból – erre csak Isten képes, de egyetlen ember sem, semmilyen médium. Fontos kérdés az is, hogy vajon a jósnő általi felidézés megfelelne Isten prófétája viselkedésének és méltóságának, aki egész életében harcolt a jövendőmondók és halottidézők ellen…” (Gustav Tobler: Nincs többé halál, 198., 222., 228–229. o.)

 

„Sátán e két nagy tévedéssel: a vasárnappal és a lélek halhatatlanságának tanával fogja csalása foglyaivá tenni az embereket.” (Ellen G. White: A nagy küzdelem, 522. o.)

 

Az Újszövetség ugyanolyan határozottsággal óv minket ettől a veszélytől, amely a végidőben gyakorolja majd a legnagyobb hatást. Jézus határozottan elénk tárta, hogy a végidőben Sátán az egész világra kiterjedően emberek millióit fogja megtéveszteni, azokat, akik nem tudakozzák az Írásokat.

 

„Pusztán ez a szó: ördöngösség, megvetést vált ki az emberekből. Azt az állítást, hogy az ember ördögi lelkekkel érintkezhet, középkori mesének tartják. A spiritizmus azonban, amely híveinek százait, ezreit, sőt millióit tartja számon, utat talált a tudományos körökbe, betört az egyházakba, pártfogásra lelt a törvényhozó testületekben, sőt az uralkodók között is. Ez az óriási csalás, a régi időkben kárhoztatott és megtiltott boszorkányság új álarcot öltött.

Kevés embernek van helyes fogalma a spiritizmus megtévesztő hatásáról, és a befolyásával járó veszélyről. Sokan csupán kíváncsiságból barátkoznak vele, de nem hisznek igazán benne. A gonosz lelkek hatalma előtti meghódolásnak még a gondolata is rémülettel tölti el őket. De tiltott területre merészkednek, és a nagy hatalmú pusztító akaratuk ellenére uralkodik rajtuk. Csak egyszer hallgassanak rá, többet nem engedi ki őket a markából. Képtelenek saját erejükből elszakadni az igéző, csábító varázslattól. Csak Isten hatalma – a hittel elmondott imára válaszként – tudja megszabadítani ezeket a tőrbe csalt lelkeket.” (Ellen G. White: A nagy küzdelem, A spiritizmus c. fej.)