Hogyan ügyeljünk beszédünk tisztaságára?

Mi segíthet nyelvünk megtisztulásához?

Fil 4,8 • „Atyámfiai, amik csak igazak, amik csak tisztességesek, amik csak igazságosak, amik csak tiszták, amik csak kedvesek, amik csak jó hírűek, ha van valami erény és ha van valami dicséret, ezekről gondolkodjatok.”

Péld 16,32 • „Jobb a hosszútûrõ az erősnél, és aki uralkodik a maga indulatán, annál, aki várost vesz meg.” Péld 15,28 • „Az igaznak elméje meggondolja, mit szóljon; az istentelenek szája pedig ontja a gonoszt.” Gal 2,20

„Sokan nőnek fel az önuralom gyakorlása nélkül. Nem zaboláz­ták meg sem indulataikat, sem nyelvüket. Egyesek Krisztus követőinek vallják magukat, de nem azok. Ha az Üdvözítő szelídsége és alázata lenne bennük, nem adnának szabad utat a természetes szív késztetéseinek cselekedeteikben. Némelyek idegesek, és ha szavaikban, kedélyállapotukban kezdik elveszíteni önuralmukat valamely provokáció hatására, olyan mérgezést kapnak a haragtól, mint az iszákos a szeszes italtól. Nem józanok. Sátán teljes mértékben uralkodik rajtuk ebben az időszakban. Minden haragkitörés gyengíti idegrendszerüket és erkölcsi erejüket, nehe­zebbé téve, hogy a következő alkalomkor megtartóztassák magukat a felháborodástól.

Ennek az embercsoportnak csak egy gyógyszere van: önuralom minden körülmények között. Az az erőfeszítés, hogy olyan ked­vezõ helyzetet teremtsenek maguknak, amelyben énjüket nem éri bosszantás, legfeljebb egy ideig sikerülhet. Sátán ismeri ezeknek a szegény lelkeknek az érzékeny pontjait, és ott fogja támadni őket újra és újra… Mégis van reménység számukra! Adják át önként az uralmat Krisztusnak földi életük felett, amely tele van küzdelmekkel és aggodalmakkal.”

„Lényünk törvénye az, hogy gondolataink és érzéseink elmélyülnek és nagyobb súlyt kapnak, ha kifejezzük őket. Míg a szavak gondolatokat fejeznek ki, a gondolatokat szavak követik. Ha többet beszélnénk hitünkről, ha jobban örülnénk a nyilvánvalóan minket érintő áldásoknak – Isten nagy kegyelmének és szeretettének –, akkor mélyebben hinnénk és boldogabbak lennénk. Emberi nyelv képtelen kifejezni, véges elme nem tudja felfogni, milyen áldások származnak Isten jóságának és szeretetének érté­kelésébõl. Már ebben a világban is soha ki nem apadó forráshoz hasonlíthatna örömünk, mert az a folyam táplálja, amely Isten trónjától árad…

Amikor valaki a hogyléted felől érdeklődik, ne próbáld valami szomorú dologgal sajnáltatni magadat! Ne beszélj hited kicsiny­ségérõl, fájdalmaidról és szenvedéseidről! A kísértő gyönyörködik az ilyen szavakban, a lehangoló dolgok említésével őt dicsőíted. Ne mondogassuk, hogy Sátán nagy hatalmával le fog győzni minket! Sokszor kiszolgáltatjuk neki magunkat azzal, hogy hatalmát hangoztatjuk. Inkább Isten nagy hatalmáról beszéljünk, hogy érdekeink összefonódhassanak az Õ érdekeivel. Hirdessük Krisz­tus páratlan hatalmát, és beszéljünk dicsõségérõl!” (Ellen G. White, Youth Instructor, 1886. nov. 10.; A nagy orvos lábnyomán, Test és lélek kölcsönhatása c. fej.)

Mi jellemezte Jézus beszédét?

Mit tanulhatunk Jézus Krisztus beszédének lelkületéből, tartalmából?

Ésa 50,4 • „Az Úr Isten bölcs nyelvet adott énnékem, hogy tudjam erősíteni a megfáradtat beszéddel, fölserkenti minden reggel, fölserkenti fülemet, hogy hallgassak, miként a tanítványok.”

Zsolt 45,3 • „Szebb, szebb vagy az ember fiainál, kedvesség ömledezz ajkaidon, azért áldott meg az Isten örökké.”

Mi jellemezte Jézus beszédét? „Jézus az igazság egyetlen szavát sem hallgatta el, de mindig szeretettel beszélt. Napi kapcsolatban volt az emberekkel, és mindig tapintatosan, figyelmesen és szeretetteljesen viselkedett. Sohasem volt udvariatlan vagy barátságtalan, sohasem ejtett ki ok nélkül kemény szót, és senki örömét nem rontotta el hiába. Megmondta az igazságot, de mindig szeretetteljesen. Sohasem ítélt el emberi gyengeségeket, de a legkeményebben megrótta és elítélte a képmutatást, a hitetlenséget és igazságtalanságot – azonban ezt is könnyes szemmel tette, és hangján érződött a fájdalom.”

„Krisztus eljött, hogy megmutassa: a felülről kapott erővel az ember tiszta életet élhet. Lankadatlan türelemmel, megértéssel és segítőkészséggel segített az embereken. Szelídsége és kedvessége kiűzte a lélekből a nyugtalanságot és a kételyt, a kétkedés szertefoszlott, a gyűlölködést felváltotta a szeretet, a hitetlenséget a bizalom… Megtört a világ varázsa. Szavai hallatán eltűnt a szívből a kapzsiság és a becsvágy, és az emberek felszabadultan követték a Megváltót…

Jézus nem mellőzött egyetlen embert sem, mindenkiben értéket látott. Gyógyítását mindenkinek felkínálta. Bármilyen embercsoportban találta magát, időhöz és körülményekhez szabott oktatást adott… Sokszor találkozott Sátán foglyaiként vergõdõ emberekkel, akiknek nem volt erejük e csapdából kitörni. Ezekhez a csüggedt, beteg, megkísértett, elbukott emberekhez Jézus a legnagyobb tapintattal és részvéttel szólt; azt mondta, amire szükségük volt, és amit megértettek. Akik közelharcot vívtak a lelkek ellenségével, azokat kitartásra bátorította, arról biztosítva őket, hogy győzni fognak, mert Isten angyalai mellettük állnak, és győzelemhez segítik őket.

Jézus nagyra becsült vendégként ült a vámszedők asztalánál, megértő magatartásával és közvetlen kedvességével tanúsítva, hogy elismeri emberi méltóságukat. Az emberek vágytak arra, hogy méltók legyenek bizalmára. Áldást és életet adó erővel hullottak szavai szomjas szívükbe. Új érzések ébredtek bennük, és a társadalom kitaszított tagjai előtt feltárult egy új élet lehetősége.”

„A lágy, kedves szavak úgy hatnak a lélekre, mint a harmat és a csendes záporeső a kiszáradt földre. Krisztusról azt mondja a Szentírás, hogy »kedvesség ömlött ajkairól«, tudta, hogyan kell »erősíteni a megfáradtat beszéddel« (Ésa 50,4). Az Úr megparancsolja mindnyájunknak: »A ti beszédetek mindenkor kellemes (kedves) legyen, hogy áldásos legyen a hallgatóknak.« (Kol 4,6) Ha követjük Krisztus példáját a jó cselekvésében, az emberek szíve ugyanúgy megnyílik előttünk, mint Õelõtte.”

„Ha nincs ajkadon a kedvesség törvénye, és szívedből nem árad ki a szeretet édes illata, akkor még semmit sem tudsz úgy tenni, ahogyan kellene… Vannak szomorú történetek, amelyeket beírtak a menny könyveibe, de megőrizték őket a kíváncsi sze­mektõl. A küzdelmeket a próbára tevő, nehéz körülmények ellen, amelyek abban az otthonban támadnak, amely naponta felemészti a bátorságot, a hitet és a bizalmat… Az ilyen ember úgy fogadja a kedves, szeretetteljes szavakat, mint az angyalok mosolyát.” (Ellen G. White: Krisztushoz vezető lépések, Isten szeretete az ember iránt c. fej.; A nagy Orvos lábnyomán, Példaképünk c. fej.; Krisztus példázatai, A talentumok c. fej.; 37. levél, 1891)

Melyik a leggyakoribb vétek, amelyet beszédünkben elkövetünk?

 

Hogyan védekezhetünk ellene?

2Móz 20,16 • „Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot.”

3Móz 19,16,17 • „Ne járj rágalmazóként a te néped között; ne támadj fel felebarátod vére ellen. Én vagyok az Úr. Ne gyűlöld a te atyádfiát szívedben; fedd meg a te felebarátodat nyilván, hogy ne viseld az ő bűnének terhét.”

 Vö. Zsolt 15,2–3; Péld 16,28; Zak 7,10; 8,16–17.

A rágalmazást gyakran valami szándékosan elkövetett „feketítésnek” véljük. Holott ha csak negatív színben tüntetjük fel a felebarátunkat, vagy hibáit, gyengeségeit elemezgetjük másokkal, mások előtt – már az ítélkezés csapdájába estünk, amit Jézus a legélesebben ítélt el (Mt 7,1–5). Ez persze nem azt jelenti, hogy a problémákról nem szólhatunk, hanem elsősorban az érintettel beszéljünk, és ha nem hallgat ránk, vigyük Isten elé, majd az érintett személy érdekében egy keresztény közösség tegyen meg mindent Jézus tanácsának szellemében (Mt 18,15–17).

„Irtózattal gondolunk az emberevőre, aki áldozatának még vonagló, meleg húsából lakmározik. De vajon ennél a barbár szokásnál nem rettenetesebb-e az a gyötrelem és romlás, amelyet embertársaink indítékainak félreismerése, jó hírnevük befeketítése és jellemük kritizálása okoz? A gyerekek és a fiatalok tanulják meg azt, amit Isten mond erről: »Élet és halál van a nyelv hatalmában…« (Péld 18,21) A Szentírás a rágalmazókat, a pletykálkodókat egy osztályba sorolja azokkal, akik »…istengyűlölők… rosszban mesterkedők… szeretet nélkül valók, engesztelhetetlenek, irgalmatlanok… irigységgel, gyilkossággal, versengéssel, álnoksággal…« teltek (Rm 1,30–31. 29. 32). Az, akit Isten Sion polgárai közé sorol, »…igazat szól az ő szívében. Nem rágalmaz nyelvével… nem szerez gyalázatot rokonainak« (Zsolt 15,2–3).”

„Gyakran a pletyka terjesztői okozzák a bajokat. Elsuttogott célzásaik és sugalmaik megmérgezik a gyanútlanok elméjét, és éket vernek még a legmeghittebb barátok közé is. A bajkeverőket segítik rombolásukban sokan, akik gonosz szívvel hallgatják és továbbadják a pletykát. Krisztus követői körében nem kellene megtűrnünk ezt a bűnt. Egyetlen keresztény szülő se tűrte meg a pletyka elismétlését, vagy az egyház tagjait befeketítő megjegyzéseket családi körben… Az ördög örökké tartó bizalmatlanságot, elidegenedést és rosszakaratot igyekszik támasztani Isten népe körében…

Bárki, aki megrágalmaz vagy nevetség tárgyává tesz valakit, Jézust sérti meg. Jézus megjegyez minden gonoszságot, amelyet követői ellen követünk el…

Akik szeretnek rágalmazni és hamis tanúságot tenni, ne feledjék, hogy Isten a tanúja cselekedeteiknek… A kéz, amely Belsacár falára rótta az írásjeleket, ma is pontosan feljegyzi az igazságtalanság és elnyomás minden tettét, melyet bárki elkövet Isten népe ellen…” (Ellen G. White: Válaszd az életet!, Tanítási módszerek c. fej.; Bizonyságtételek, V., 241–242., 244–245. o.)