Isten akaratának cselekvése létfontosságú

 Hogyan ad tartalmat a „jézusi hit” és a „lélekben való imádás” a szombat megtartásának? Miért veszélyes és értelmetlen e nélkül bármely parancsolat betartása?

Jel 14,12 • „Itt van a szenteknek békességes tűrése, itt, akik megtartják az Isten parancsolatait és a Jézus hitét!”

Jn 4,21 • „…az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát: mert az Atya is ilyeneket keres az ő imádóiul.”

A törvény igazságának egyedül a hitben erős, krisztusi jellem adhat igazi tekintélyt. A törvény cselekvése e nélkül a hit nélkül „holt”, üres vallásosságot eredményez, míg a hit önmagában való hangsúlyozása – mint ami mindenre elegendő Isten előtt – engedetlenséget és önzést szül.

„Isten akaratának cselekvése létfontosságú, ha jobban megakarjuk ismerni Õt. Ne hitessen el bennünket ez az oly gyakran ismételt kijelentés: »Csak hinned kell, ennyi az egész!« A hit és a cselekedetek két evező, amelyeket egyenlőképpen kell használnunk, ha előre akarunk haladni a hitetlenség áramában. A keresztény a gondolkodás és a gyakorlat embere. Hite erősen Krisztusban gyökerezik. Lelki életét hite és jó cselekedetei által tartja meg erősen és egészségesen… Az Úr mindenkit kér, aki azt hiszi magáról, tudja, mi a hit, hogy bizonyosodjon meg róla: vajon nem csak egy evezőt húz-e, s ezért kis hajója szemernyit sem halad előre, mert csak körbe-körbe forog. A hit értelmes cselekedetek nélkül halott. Az Isten gyógyító erejébe vetett hit nem fog megmenteni bennünket, ha ez nem párosul jó cselekedetekkel.” (Thoughts on fahit from Ellen G. White, 35., 39. o.)

Ragadjuk meg tehát „mindkét evezőt” és ne önmagunk körül forogjunk! A szombat emberi megítélés szerint hibátlan, formai megtartásához elég az emberi igyekezet (lásd Saulus „törvénybeli feddhetetlenségét”!), de krisztusi betöltéséhez őszinte önvizsgálat, alkalmatlanságunk és tehetetlenségünk belátása, valamint élő hit szükséges. „Az Atya is ilyeneket keres az Õ imádóiul” – és Lelkét ajánlja nekik segítőül.

Az igazi szombat megtartása

 Mire készít fel minket mennyei Atyánk a szombat áldásai által? Miért különösen időszerű szombat ünneplésünk lelki megújításán fáradoznunk?

Jel 14,7–10 • „Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget: mert eljött az ő ítéletének órája. És imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, a tengert és a vizek forrásait. És más angyal követte azt, mondván: Leomlott, le­omlott Babilon, a nagy város, mert az õ paráznaságának haragborából adott inni minden pogány népnek. És harmadik angyal is követte azokat, mondván nagy szóval: Ha valaki imádja a fenevadat és annak képét, és bélyegét felveszi vagy homlokára vagy kezére, az is iszik az Isten haragjának borából…”

Mt 24,20–22 • „Imádkozzatok pedig, hogy a ti futástok ne télen legyen, se szombatnapon: Mert akkor nagy nyomorúság lesz, amilyen nem volt a világ kezdete óta mind ez ideig, és nem lesz soha. És ha azok a napok meg nem rövi­díttetnének, egyetlen ember sem menekülhetne meg, de a választottakért megrövidíttetnek majd azok a napok.”

„
Az igazi szombat megtartása, ahogy az Isten törvénye megszabja, a Teremtő iránti hűség bizonyítéka. Míg az egyik csoport a földi hatalmaknak való engedelmesség jelét… veszi fel, a másik a menny tekintélyéhez való hűség jelét választva megkapja Isten pecsétjét. Mindeddig sokan rém hírterjesztőknek tartották a harmadik angyali üzenet igazságainak hirdetőit… De amikor a va­sárnapünneplés kötelezővé tételének kérdése mindenütt vita tárgya lesz, kiderül, hogy közeledik ez a kétségbevont és el nem hitt esemény, és a harmadik üzenet még soha nem tapasztalt hatást vált ki.” (Ellen G. White: Korszakok nyomában, 539. o.)

Az elmúlt 2008-as év élelmiszerválsága vagy továbbgyűrűző gazdasági krízise, az ökológiai válság félelmetes kibontakozása egyre hangosabbá teszi a „hogyan tovább?” kérdését. Bár a vallásszabadság korlátozása ma még nehezen megvalósítható, a válságkezelés gondolatához már most szorosan társul a vasárnapi nyugalomnap jelentőségének megerősítése, ahogyan ezt a következő nyilatkozatok is jelzik: „A ritmikusan visszatérő hetedik napot Isten magának foglalta le: a nyugalom napjává tette, ami az ember biológiai ritmusához alkalmazkodik… A Biblia szerint ezen a napon semmiféle munkát sem szabad végezni, és másokkal sem végeztetni… Ezen a napon ki kell küszöbölnünk minden kényszerítő tényezőt, ki kell zárnunk a hétköznapok gondjait, mindent, ami a napi munkához köti az embert… Korunkban a vasárnap veszélybe került… Csak olyan termelői, kereskedelmi és szolgáltatási egység működjön, amely a vasárnap eredeti célját és értelmét nem veszélyezteti, hanem ellenkezőleg: azt szolgálja. Mindnyájunk érdeke, hogy összefogjunk évezredes örökségünk megvédéséért!” (A Magyar Katolikus Püspöki Kar Iustitia et Pax bizottságának nyilatkozata, Bp., 2008. május 30.)

„A pénzügyi válság egy mélyebb lelki válság és elhibázott értékrendszer jele. Az emberi munka értékét és értelmét a földre döntötte a profitért való általános hajsza… A klímaváltozás az emberiség nagy része számára felveti az életben maradás kérdését; illetve erős politikai vezetés… szükséges ahhoz, hogy ne csak az állampolgárok értelmét, hanem szívét is megnyerjék…

A mértékletesség mint központi érték kell hogy meghatározza ezt az életstílus váltást… Ugyanebben a szellemben a püspökök felszólítottak a vasárnapi nyugalom mint az európai társadalmi berendezkedés egyik alapkövének megszentelésére, amely a családi élet és a munka közötti egyensúlyteremtés lehetősége… A COMECE Püspöki Kara felhívást intézett az Európai Parlamenthez, hogy gyakorolják a kötelességeiket, és vegyék bele a vasárnap védelmét a Munkaidő Irányelvbe…” (Az Európai Közösség Püspöki Konferenciájának Bizottsága – COMECE, Brüsszel, 2008. november 12–14.)

Az idők jelei különös idõszerûséget adnak szombatünnep­lésünk megújításának. Hitvallásnál többre van szükségünk ahhoz, hogy a nyugalomnaphoz társuló áldásokban részesüljünk. A szombat jellemformáló, megszentelő erejének megtapasztalatlanhoz kérjük mennyei Atyánk segítségét! Amikor Jézus imára buzdít a szombatért, a gondviselésbe vetett mélyebb, őszintébb hitre akar tanítani minket – tekintettel arra, hogy a végső idők nehézségei is az Õ gyermekeiért „rövidíttetnek meg”. Addig is, legyenek szombatjaink a Teremtőnkkel való örömteli találkozás várva várt alkalmai, bízva ígéretében:

„Mert íme, új egeket és új földet teremtek, és a régiek ingyen sem említtetnek, még csak észbe sem jutnak. Hanem örüljetek és örvendjetek azoknak mindörökké, amelyeket én teremtek, mert íme, Jeruzsálemet vigassággá teremtem, és az õ népét örömmé. És vigadok Jeruzsálem fölött, és örvendek népem fölött, és nem hallatszik többé abban siralomnak és kiáltásnak szava!” (Ésa 65,17–19)

A munkánk végzése erkölcsi alaptörvényben

 Milyen rendelkezések vonatkoznak munkánk végzésére az egyetemes erkölcsi alaptörvényben, a Tízparancsolatban?

2Móz 20,2–3 • „Én, az Úr vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről, a szolgálat házából. Ne legyenek néked idegen isteneid énelőttem!”

2Móz 20,9 • „Hat napon át munkálkodj, és végezd minden

dolgodat…”

2Móz 20,13 • „Ne ölj!”

2Móz 20,15 • „Ne lopj!”

I. parancsolat – „Mindaz, amihez jobban ragaszkodunk, ami csökkentheti Isten iránti szeretetünket és tiszteletünket, Isten helyét foglalja el szívünkben, s abból istent alkotunk magunknak.” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták, 260. o.) Mindannyian megvizsgálgatjuk önmagunkat az I. parancsolat és a fenti gondolat fényében. Nem került az első helyre az életünkben a munkánk, ha észrevétlenül is? Nem alkottunk belőle „idegen istent” magunknak? A világban nyitott szemmel járva láthatjuk ennek a nagyon is reális veszélyét.

IV. parancsolat – „A parancsolat második része erkölcsi kötelességgé teszi a megbízható, becsületes munkát. Méghozzá »minden dologban«. Az ember munkára teremtetett. »Ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék.« (2Thess 3,10/b) Az igazi munka az isteni teremtés mása. »Nemes harc« a képességek kiszolgálásáért, az emberi személyiség fejlődéséért. Aki a munkát veti meg, az életet veti meg. A parancsolat minden tevékenységünkben a legmesszebbmenő tisztességet kívánja – a pályaválasztástól, a tanulás és fölkészülés komolyságától, a munkavégzésen át a pénzkeresetig.” (Reisinger János: A Tízparancsolat, Jó Hír, 1991/3. 212. o.)

„A munka a hétnek hat napján éppoly fontos az ember testi és szellemi fejlődése szempontjából, mint a nyugalom a hetedik napon.” (J. H. Hertz-kommentár, Exodus, 218. o.)

VI. parancsolat– Nem szükséges különösebben bizonygatni azt, hogy az egészséget veszélyeztető, mértéktelen munka, a túlhajszolt életvitel milyen mértékben pusztítja az életet, s hogyan járul hozzá e parancsolat megsértéséhez.

„A parancsolat »betöltése« ezek után már könnyen kikövetkeztethető. Az ember feladata és kiváltsága, hogy építse az életet, növekedjék a szeretetben, s komolyan vegye az egészséges életmódra vonatkozó isteni törvényeket éppúgy, mint a másik ember szolgálatára késztető isteni felhívásokat. Kerülje a rosszat, de a jóval is mértékletesen és megfontoltan éljen. A parancsolat betöltéséhez a nagy és átfogó bibliai tanítást: a mértékletességről szóló tanításokat kell magunk elé idéznünk.” (Reisinger János: A Tízparancsolat, Jó Hír, 1992/1., 22. o.)

VIII. parancsolat – „Ez a rövid parancsolat is mindnyájunkat megítél, ha nem futólag tekintünk rá és nem felszínesen értelmezzük… Meg lehet lopni a másik embert a tisztességtelen kereskedéssel, munkabérrel, méghozzá mindkét oldalról, akár a vásárló, akár az eladó, akár a munkaadó, akár a munkavégző oldaláról. Meg lehet lopni a közt is, rongálással, adócsalással, tiltott haszonszerzéssel. S lám, akkor már nemcsak az államok felelős vezetői, de a közember szájából is kikívánkozik: »Rablás az egész világ.« A 8. parancsolat a legáltalánosabban megsértett parancsolatok egyike… A munkabérek megállapításában is bekövetkezhet a lopás. Keresztény ember számára elfogadhatatlan kategória a »konjunktúra« [= viszonyok kedvező alakulása, a körülmények kedvező találkozása; gazdasági fellendülés]. Ezt kihasználva alakulnak ki ma is a »sikeres« és túlzottan jövedelmező gazdasági ágazatok, melyekben az igazságosan járó rész többszörösét keresik meg az ott dolgozók. De mi lesz majd velük néhány év múlva? Ha sok ház épül, és keresett a kőműves, s már nem tudja, mennyit kérjen el, de mi lesz vele a recesszió [= visszaesés, hanyatlás] időszakában, amikor javításokra is alig futja majd az embereknek? A nyelvtanár ki tudja hány ezer forint óradíjnál jár, de mit tesznek majd a többiek, akiknek ennyi pénzt kell kiadniuk érte? Ők nem azon ügyeskednek majd, hogy hasonlóképpen »megszedjék magukat«? És kifizethetik sokan a »nagy pénzt« kocsijavításra, taxira, ügyvédi megbízásokra, de közben nem forr bennük a méreg az aránytalanságok miatt, és valamilyen úton-módon nem próbálják meg »visszarabolni« az elrablottat? Így a társadalom lassanként »rablók barlangjává« lesz (Mt 21,13), és a történelem végén „tele lesz a Föld zsaroló tanyákkal« (Zsolt 74,20). Ezek a törvényszerűségek elvitathatatlanok, és mindig érvényesülnek, hiszen »a zsarolás megbolondítja a bölcs embert is, és az elmét elveszti az ajándék« (Préd 7,7).” (Reisinger János: A Tízparancsolat, Jó Hír, 1992/4., 262–263. o.)