Hogyan erősíti a hitünket a szombati megnyugvás?

 

(2Móz 20,8. 11) • „Megemlékezzél a szombat napról, hogy megszenteljed azt… Mert hat napon teremtette az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megnyugodott. Azért megáldotta az Úr a szombat napját, és megszentelte azt.”

  (5Móz 5,14. 15) (vö. 2Móz 12,25–27) • „De a hetedik nap az Úrnak, a te Istenednek szombatja… És megemlékezzél róla, hogy szolga voltál Egyiptom földén, és kihozott  

onnan téged az Úr, a te Istened erős kézzel és kinyújtott karral. Azért parancsolta néked az Úr, a te Istened, hogy a szombat napját megtartsad.”

Ésa 66,22–23 • „Mert mint az új egek és az új föld, amelyeket én teremtek, megállnak énelőttem, szól az Úr, azonképpen megáll a ti magvatok és nevetek, és lesz, hogy hónapról hónapra és szombatról szombatra eljön minden test engem imádni, szól az Úr.”

„A szombat a teremtői és megváltói hatalom jele. Istenre mutat mint az élet és tudás forrására. Felidézi az ember eredeti dicsőségét, és ezzel bizonyságot tesz arról, hogy Isten újjá akar teremteni bennünket saját képmására.” (Ellen G. White: Nevelés, 248. o.)

Jó okunk van rá, hogy hálás örömben töltsük el szombatjainkat. Először is mint Atyánk teremtményei, emlékezzünk Őreá, aki szeretetéből megalkotott minket az Õ képére és hasonlatosságára, és azóta is – a bűn miatt megváltozott körülmények közepette – gondoskodik rólunk. A szombat emellett a „megváltói hatalom jele” is. Hálát adhatunk az Õ megváltó kegyelméért, eszünkbe juthat fáradozása, ahogyan megkeresett és „kihozott” minket „a szolgaságból”, hogy éljünk Jézusban új életet. Egyedül Krisztus, a bárány vére, nem a mi alkalmasságunk miatt kegyelmez nekünk és „oltalmaz” meg minket. Mindez az Õ munkálkodása – a miénk pedig, hogy ne csak a negyedévenkénti úrvacsorák, hanem minden lezárt hét és minden szombat az Õ könyörülő szeretetéről szerzett tapasztalattá váljon. „És megemlékezzél róla, hogy szolga voltál… és kihozott.”

A szombat jövendő reménységünkre, a végső szabadulásra tereli figyelmünket. Felemeli tekintetünket földi életünk viszontagságairól, és a számunkra oly nehezen elképzelhető győzelmes élet békéjének, nyugalmának előképe és elvíze kíván lenni. Nem érdemes és nem szabad emberi rendelésekkel, törvényesedő módon nehezíteni magunk és egymás számára a szombat áldásainak elnyerését. Szombat ünneplésünk lelkülete és tartalma Istennel való kapcsolatunk tükre. Emlékezzünk hát Teremtőnkre, Megváltónkra, és kérjük hittel az Õ segítségét áldásainak elnyeréséhez. Ma kell megértenünk és megtanulnunk, hogy a nyugalomnap akkor tölti be Istentől rendelt célját, ha már itt e földön teljesedik az ígéret: „szombatról szombatra eljön minden test engem imádni”.

Mire akarja felhasználni Isten a szombatot mint „jelet”?

   

Milyen áldásokat tartogat Isten számunkra a pihenőnapon? 

2Móz 16,22–23 • „A hatodik napon pedig kétannyi keskenyet szedtek… Ez az, amit az Úr mondott: a holnap nyuga­lom napja, az Úrnak szentelt szombat, amit sütni akartok, süssétek meg, és amit főzni akartok, főzzétek meg.”

Ap csel 16,13 • „És szombatnapon kimentek a városon kívül egy folyóvíz mellé, ahol az imádkozás szokott lenni, és leülve beszélgettek az egybegyűlt asszonyokkal.”

Mt 12,12 • „…Szabad tehát szombatnapon jót cselekedni.”

2Móz 31,13 • „Az én szombatjaimat bizony megtartsátok, mert jel az énközöttem és tiköztetek nemzetségről nemzetségre, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, a ki titeket megszentellek.”

„A szombat értéke – mint nevelési eszköz – felmérhetetlen. Isten mindenre igényt tart, ami a miénk, de dicsőséggel megáldva és átalakítva adja vissza.” (Ellen G. White: Nevelés, 248. o.)

Sokszor szavakba öntjük vágyakozásunkat az örök élet békéje, gondtalansága után, szombati beszélgetéseink mégis nem ritkán azt mutatják, mintha e világ hétköznapi dolgait egyetlen napra sem tudnánk mellőzni. Ne egy mesterségesen fenntartott szombati áhítatosság megőrzéséért fáradozzunk, inkább vizsgáljuk meg életgyakorlatunkat és szívünket: miben kell megújulnia szokásaimnak, végső soron gondolkodásomnak a szombatünnepléssel kapcsolatban? Elfáraszt, kimerít a szombat, vagy Isten áldásait élvezem az Ige, az emberi közösség, a természet közelsége által? Felkészülve vagy felkészületlenül fogadom a szombatot? Tapasztalom-e az Istennek való szolgálat és az egymás építésének áldásait, örömét?

Hogyan segíthetik az alábbi tanácsok a szombati nyugalom és béke megvalósulását életünkben?

„A szombati előkészületeket fejezzük be pénteken. Gondoskodjunk arról, hogy a ruhák készen legyenek, s időben fejezzük be a főzést is… tegyünk félre minden világi elfoglaltságot… A készülődés napján kell minden nézeteltérést elsimítani, mind a családban, mint a gyülekezetben. Engedjétek szívetekből eltávolítani a keserűséget és a haragot. Valljátok meg egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok.”

„Naplemente előtt gyűljön össze a család, olvassanak fel Isten szavából, énekeljenek és imádkozzanak… Akik szeretik Istent, kövessenek el mindent, hogy örömtelivé, szentté és tiszteletre méltóvá tegyék a szombatot!… Amikor a nap lenyugszik, ima és dicsérő ének jelezze a szent órák végét. Hívjátok Istent, hogy legyen veletek a munkahét gondjainak idején is.”

„Ételeink legyenek egyszerűek, de ízletesek. Olyan ételt készítsünk, ami ritka örömnek számít, valamit, amit nem mindennap eszik a család… Ne pazaroljuk el ágyban töltve a szombat drága óráit!… A családtagok ha későn kelnek, zavar és tülekedés támad a reggelihez és a szombatiskolához való készülődés során. Kapkodás, türelmetlenség lesz úrrá mindenkin… a szombat csak teherré válik. Ahelyett, hogy már előre örülnének jövetelének, tartani fog­nak tőle… Ne tanítsuk arra a gyermekeket, hogy szombaton nem lehetnek vidámak, s hogy nem szabad kimenniük a lakásból.

Nem! Jézus kivezette tanítványait a tópartra szombaton, s ott tanította őket… Tanítsátok a gyermekeket arra, hogy felismerjék Krisztust a természetben! Vigyétek ki őket a szabadba, s mutassatok rá a természet minden szépségében a teremtő Isten végtelen szeretetére és bölcsességére.” (Ellen G. White: Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 219. o.; Gyermeknevelés, 372–379. o.; Bizonyságtételek, VI., 357. o.)

„Gyönyörűséged lesz az Úrban, és én hordozlak a föld magaslatain…” – ezek az ígéretek és áldások kapcsolódnak a szombat betöltéséhez. Cserébe Isten csak egyetlen dolgot kér: merjünk egy napot hetente a világ dolgai és kedvteléseink nélkül tölteni – csak Õt keresve! Szánjuk oda életünk hetedrészét osztatlanul az Ővele való közösségre. A szombat célja nem a társasági élet utáni igényünk kielégítése, valamilyen kedvenc kikapcsolódás, időtöltés vagy szórakozás keresése. „Ha megtartóztatod szombaton lábadat, és nem űzöd kedvtelésedet szent napomon, és a szombatot gyönyörűségnek hívod, az Úr szent és dicsőséges napjának, és megszenteled azt, dolgaidat nem tevén, foglalkozást sem találván, hamis beszédet sem szólván…” (Ésa.58,13–14) „Mert az Úr szája szólt…” – fejeződik be az idézett szakasz. A szombat tehát jel, de nem pusztán egy vallás azonosító jele, hanem a Teremtővel való hitbeli közösségnek, jellemformáló munkálkodásának a jele. A szombatünneplés legnagyobb áldása a megváltozott jellemen, az Istennel megbékélt ember lelki gyümölcsein mérhető le, „hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, aki titeket megszentellek”.

Mit tanulhatunk Jézustól szombatünneplésébõl?

 Milyen végletes megközelítések jellemezhetik a szombattartá­sunkat?

Ésa 42,21 • „a törvényt naggyá teszi és dicsőségessé.”

3Móz 23,3 • „…a hetedik napon nyugodalomnak, szent gyülekezésnek szombatja van.”

Lk 4,16 • „És ment Názáretbe, ahol felneveltetett: és bement szokása szerint szombatnapon a zsinagógába, és felállt olvasni.”

Jn 9,14 • „Mikor pedig Jézus a sarat csinálta, és felnyitotta ennek szemeit, szombat volt.”

Az Isten iránti igaz tisztelet mindig az embertársaink iránti könyörülettel és szolgálattal együtt van jelen Krisztus követői életében. Jézus úgy követte a törvény tanításait, hogy közben nem vált törvényesedővé. A „gyülekezés napját”, a szombatot testvéri közösségben ünnepelte, de ha kellett, kiment a természetbe, hogy elérje az embereket, vagy sarat készített egy beteg gyógyításánál. Mindezt mégis úgy tette, hogy ne lazítsa fel a nyugalomnap Istentől elrendelt elveit. Nem a maga kényelmére fordította a szombat nyugalmát, de nem követte a farizeusok komor, merev szemléletét sem. Így tette Krisztus „naggyá és dicsőségessé” a változhatatlan isteni rendeléseket. Õ volt a szombat igazi „Ura”, aki „emberfiaként” (Mt 12,8) adott nekünk példát a hetedik nap betöltésére.

Mivel a szombatünneplés mint gyakorlati magatartás jól látható, komoly kísértést jelent az emberi természet számára egymás méregetése, megítélése. Önző énünk minden ilyen külsőleg is megmutatkozó vallásos cselekedetnél két dolgot helyez előtérbe: hangsúlyozni, „kidomborítani” azt, ami nekem megy; és méltatlankodni – lehet, hogy csak belül – ember­társam, testvéreim hiányosságain. Ez volt a farizeusi törvénymegtartás lényege is. Ugyanennek a gondolkodásnak egy másik megnyilvánulása, amikor a szombat igazságát fel nem is­merõkkel szemben érez a megszenteletlen emberi szív önbizalmat vagy értetlenséget. Az igazság így válhat kárunkra, ahelyett, hogy jellemfejlődésünket szolgálná, példaként mások

számára is. „Ahogyan Isten „törvénye szent, igaz és jó” – a tökéletes Isten tükörképe –, úgy az a jellem, amelyet e törvénynek való engedelmesség formált, szintén szent. Krisztus az ilyen jellemtökéletest példája. Ezt mondja: »Én megtartottam az én Atyám parancsolatait… Én mindenkor azokat cselekszem, amelyek néki kedvesek.« (Jn 15,10; 8,29) Krisztus követői hasonlók lesznek Urukhoz, és Isten kegyelméből jellemük szent törvényének elveihez igazodik. Ez a bibliai megszentelődés. Ez az átalakulás csak a Krisztusba vetett hit által, Isten bennünk lakozó Lelkének erejével lehetséges… A keresztény is érzi a bűn csábítását, de állandóan harcol ellene. Itt van szükség Krisztus segítségére. Az emberi gyengeség egyesül a mennyei erővel, és a hívő így kiált: »Hála az Istennek, aki a diadalmat adja nekünk, a mi Urunk Jézus Krisztus által.« (1Kor 15,57)” (Ellen G. White: Korszakok nyomában, 418–419. o.)