Milyen befolyást gyakorol a gyermekeket körülvevő környezet?

  

– de nem csak a gyerekek fejlődésére–  Milyen előnyei vannak a minél természetesebb, családiasabb otthonnak?

1Móz 13,9–13 • „Ábrám lakott a Kanaán földén, Lót pedig lakott a Jordán-melléki városokban, és sátorozott Sodo­máig. Sodoma lakosai pedig nagyon gonoszok és bűnösök voltak az Úr előtt.

2Pt 2,7–8 Megszabadította az igaz Lótot, aki szenvedett az istentelenek gyalázatos viselkedése miatt, mert ő, az igaz, közöttük lakott, s a gonosz cselekedeteket látva és hallva napról napra gyötörte igaz lelkét.

Lk 17,28–33) • „Mert amaz igaz, azok között lakván, a gonosz cselekedeteket látva és hallva, napról napra gyötörte az õ igaz lelkét.”

Péld 15,16–17 • „Jobb a kevés az Úrnak félelmével, mint a temérdek kincs, ahol háborúság van."

„Ha az ember kevesebb figyelmet szentelne a mesterséges dolgoknak, és egyszerűbben élne, sokkal jobban megfelelne teremtése mennyei céljának… Olvassuk el Ábrahám, Jákób és József, valamint Mózes, Dávid és Elizeus történetét!… Hányan nevelkedtek közülük vidéki otthonokban. Keveset tudtak a fényûzésrõl. Fiatal éveiket nem szórakozással töltötték. Sokan arra kényszerültek, hogy szegénységgel és viszontagsággal küzdjenek. Korán megtanultak dolgozni, és a szabad levegőn való tevékeny életük minden képességüknek életerőt és rugalmasságot adott… Rákényszerülve saját erőforrásaikat, megtanulták a nehézségek leküzdését, az akadályok legyőzését, és így bátorságot és kitartást szereztek. Megtanulták az önbecsülés és az önuralom leckéit. A gonosz társaságoktól nagy mértékben elrejtve elégedettek voltak a természetes örömökkel és az egészséges társas kapcsolatokkal. Ízlésük egyszerű, szokásuk mértékletes volt.” (Ellen G. White: Boldog otthon, 112–113. o.)

Úgy kell alakítani családi életünket, hogy minden családtag számára a legkedvesebb alkalom lehessen az övéivel töltött idő. Életre szóló hatása van a családban folyó közösségi életnek. Védelmet és helyes mintát adhat később is, a társkereséskor vagy a barátok megválasztásában. A családi programok, kötetlen együttlétek maradandó élményt adnak az egyébként elfoglalt szülőknek, nagyszülőknek, még inkább pedig a gyermekeknek, fiataloknak. Szeretetünket családtagjaink felé inkább együtt töltött időben fejezzük ki, mint anyagiakban. A figyelem, amit osztatlanul egymásra szánunk, a hangulatos családi együttlétek, közös esték, beszélgetések adják a családi élet ízét. Ha mindez nem öncélú, hanem mások szolgálatára is kész és nyitott, akkor ugyanolyan fontos eszköze a jellemfej­lõdés munkájának, mint a legtisztább tanítás.

Jézus egész életében fenntartotta magának a természet adta magányt és Atyja közelségét. Szolgálata miatt nem vonulhatott el az emberek közül, de azt a csendességet és csodát, amit a természet adhat, emberfiaként igénybe vette lelke építésére. Nagyon jól tudta, hogy milyen környezetben könnyebb, és hol nehezebb Istennel találkozni. Példája minket is tanítson.

Amikor a gyermekeinkről való anyagi gondoskodás érdekében költözünk, vagy keresünk megfelelő munkahelyet, mindig legyen alapvető szempont leendő környezetünk is. A magasabb iskolázottság lehetősége, vagy az anyagi előnyök önmagukban nem lehetnek döntőek – erre utal Lót története is. Nem nevelhetjük bura alatt sem gyermekeinket, de az egzisztenciális szempontok előnyben részesítése – a lelki hatások figyelmen kívül hagyásával – maradandó rosszat eredményezhet.

„Avagy nem több-e az élet, hogynem az eledel, és a test, hogynem az öltözet?” (Mt 6,25) Isten vezetése óvjon és tanácsoljon minket döntéseinkben!

Milyen légkör jellemezze otthonunkat, családi életünket?

"Minden olyan családban, ahol Krisztus lakik, gyengéd érdeklődés és szeretetet tanúsítanak egymás iránt. Így ott nemcsak időnkéntii hízelgő becézgetés, hanem mély és maradandó szeretet nyilvánul meg.”*

Péld 10,28/a • „Az igazak reménysége öröm…”

1Pt 5,2 • „Legeltessétek az Istennek köztetek lévő nyáját, gondot viselvén arra nem kényszerítésből, hanem örömest, sem nem rút nyerészkedésből, hanem jóindulattal…”

Gal 5,22 • „De a Lélek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség.”

 Rm 15,13  A reménység Istene pedig töltsön be titeket minden örömmel és békességgel a hitben, hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek ereje által.

Igaz a mondás: „Több derűs szülőre és több vidám keresztényre van szükség.” A nevelésnek nem módszerei, hanem mindenekelőtt egy légköre van. Így a családban folyó nevelés se a „fenyítsem, ne fenyítsem?”, vagy a „hogyan tegyem hívővé?” kérdésekkel foglalkozzon először. Bizalom, szeretet, jóság – ez Isten tevékenykedésének a légköre. A sorrendet – légkör és módszer – nem lehet felcserélni, minden a maga helyén fontos! * Ellen G. White: Boldog otthon, 81. o.

„Sok családban nagyon hiányzik az egymás iránti szeretet kifejezése. Nem érzelmeskedésre van szükség… Ápoljátok azt a fajta gyengédséget, vonzalmat és szeretetet, amely apró udvariasságokban, a beszédben, valamint gondoskodó figyelmességben nyilvánul meg… A szülők tanulmányozzák gyermekeik szeretete és bizalma megnyerésének legjobb és legsikeresebb módját… Ne sebezzük gyermekeink érzékeny lelkét azzal, hogy közönnyel veszünk tudomást azokról a dolgokról, amelyek – bár nekünk jelentéktelenek – gyermekeinknek nagyon fontosak!… Egy helyeslő pillantás, bátorító vagy dicsérő szó napfényként hat szívükre, és gyakran boldoggá teszi egész napjukat. A szülők legyenek gyermekeik bizalmasai. Bátorítsák gyermekeiket, hogy bízzanak bennük, és tárják fel előttük szívük bánatát, aznapi kicsiny bosszúságaikat és próbáikat.” (Ellen G. White: Boldog otthon, 162., 169. o.) 

Ha figyelmet fordítunk családtagjainkra, meghallgatjuk őket, kimutatjuk szeretetünket és megbecsülésünket irántuk, ezzel a kölcsönös bizalom légkörét erősítjük meg otthonunkban. „Szülők és tanítók, mosolyogjatok! Engedjetek fel acélos méltóságotokból, alkalmazkodjatok a gyermekekhez, és szerettessétek meg magatokat velük. Meg kell nyernetek érzelmeiket, ha lelki tanításokat szeretnétek átadni nekik.” (Ellen G. White: Gyermeknevelés, 99. o.)

Mit kell feltétlenül tudnunk a gyerekekről?

Mt 18,1–4 • „Aki azért megalázza magát, mint ez a kis gyermek, az a nagyobb a mennyeknek országában.”

Lk 18,15–17 • „Bizony mondom néktek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint gyermek, semmiképpen nem megy be abba.”

Már néhány évtized elteltével könnyen elfelejtjük, milyen is volt kisgyermeknek lenni. Sokszor zavarnak minket a gyerekek (ahogyan a tanítványokat is, akik el akarták küldeni őket Jézustól), vagy éretlen kis lényeknek tartjuk őket, akik nem ismerik a felnőttek világát. Jézus nemcsak tanításaival, de tetteivel is cáfolta ez előbbi, „felnőttes” gondolkodást. Példaként állította a tanítványok elé a gyermeki alázatot és a hitet. Nem azt mondta, hogy hibátlanok, de e két vonásukat egyenesen az üdvösség feltételeként említette. Milyenek is tehát a gyerekek?

„A gyermekszív érzékeny és meleg. Könnyen boldoggá tehető, de könnyen elszomorítható… Ne riaszd el őket magadtól együttérzésed hiányával – legyél mellettük gyermekes játékaikban, örömükben és bánatukban. Sohase ráncold össze a homlokodat, ne használj éles szavakat!… Az apák és anyák saját jellemüket tanulmányozhatják gyermekeikben. Gyakran megalázó tanításokat olvashatnak, amikor saját tökéletlenségeiket látják megismételve fiaikban és lányaikban. Miközben igyekeznek elnyomni és helyesbíteni gyermekeik örökölt gonosz hajlamait, a szülők kérjenek Istentől kétszeres türelmet, kitartást és szeretetet.” (Ellen G. White: Boldog otthon, 146., 262. o.)

Ahány gyermek, annyi különböző természet. A szülő feladata, hogy a legkülönbözőbb vérmérsékletű és adottságú gyermekekhez is ugyanúgy utat találjon. Biztos nevelési alapelvek létezhetnek, de az alkalmazás minden gyermeknél más „nyelvet”, más megközelítést igényelhet. „A szülőknek imádkozó szívvel kell megfigyelni őket… Szánjatok időt arra, hogy megismerjétek a gyermekeiteket! Vannak gyerekek, akiknek a nevelése és fegyelmezése több türelmet és kedvességet igényel… Lehetnek kiaknázatlan erőik, melyeket felébresztve alkalmassá válnak olyan feladatok elvégzésére, amelyekkel messze túlszárnyalják sokat ígérő társaikat.” (Ellen G. White: Gyermeknevelés, 141. o.)