Új élet Krisztusban: Milyen változást eredményez az újjászületés?

 

Rm 8,2. 4. (6. 11.) • „A Jézus Krisztusban való élet lelkének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvénytelen. Hogy a törvény igazsága beteljesüljön bennünk, akik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint.”

2Tim 1,7 • „Mert nem félelemnek lelkét adott nékünk az Isten, hanem erőnek, szeretetnek és értelemnek lelkét.”

Rm 5,1–2. 5 • „Megigazulván azért hit által, békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki által van a menetelünk is hitben ahhoz a kegyelemhez, amelyben állunk; és dicsekedünk az Isten dicsőségének reménységében. A reménység pedig nem szégyenít meg, mert az Istennek szerelme kitöltetett a szívünkbe a Szent Lélek által, aki adatott nékünk.” 

„Amikor Isten Lelke birtokba veszi a szívet, átalakítja az életet. Az ember elveti a bűnös gondolatokat, és feladja a gonosz cselekedeteket. Szeretet, alázat, békesség veszi át a harag, irigység, viszály helyét. A szomorúságot öröm váltja fel, és az arc a menny világosságát tükrözi.” (Ellen G. White: Jézus élete, 134. o.)

„Isten igéjének fényében így van »mindenki, aki Lélektől született«. Isten Lelkének megítélése szerint ebben áll az, hogy Isten fiai, gyermekei vagyunk. Abban áll, hogy úgy hisztek Istenben a Krisztus által, hogy nem vétkeztek (1Jn 3,9), és mindig és mindenhol az Isten békességének örvendtek, amely minden értelmet meghalad (Fil 4,7). Abban áll, hogy úgy reménykedtek Istenben szeretett Fia által, hogy ne csak a jó lelkiismeretetek (2Kor 1,12), hanem Isten Lelke is bizonyságot tegyen a ti lelketekkel arról, hogy valóban Isten gyermekei vagytok (Rm 8,16), és örvendeztek abban, aki által részesültetek a megbékélés ajándékában (1Thess 5,16). Abban áll, hogy úgy szeretitek Istent, aki így szeretett benneteket, mint ahogyan még soha egyetlen teremtményt sem szerettetek. Úgy, hogy ez arra késztessen, hogy minden embert úgy szeressetek, mint magatokat (Mt 19,19). Olyan szeretettel, amely nemcsak örökké ég a szívetekben, hanem ott lángol minden cselekedetetekben és egész magatartásotokban, és életeteket mindenestől a szeretet fáradozásává (1Thess 1,3), a parancsolatoknak való szüntelen engedelmességgé teszi…” (John Wesley: Prédikációk, I., XVIII. prédikáció, 239. o.)

A Biblia úgy beszél erről a tapasztalatról, mint az első szeretet idejéről, amikor az emberben először lobban fel az Isten iránti szeretet lángja. Boldog odaszentelődés és készséges engedelmesség jellemzi, vágyik arra, hogy mindenben megváltó Urának kedveskedjen. Az Isten által teremtett új ember tapasztalni fogja, hogy „Isten parancsolatai nem nehezek” (1Jn 5,3). A megfeszített óember teste is megerõtlenül, mert az isteni Lélek erejével képessé válik az ember arra (Gal 5,24), hogy a feltörő indulatokat és kívánságokat legyőzze. Már nem tudatlan és óvatlan a bűn természetét illetően, hogy ne bírjon ellenállni az arra való késztetéseknek, csak az elesése után felismerve helyzetét. Mivel Isten törvénye a szívébe lett írva, Jézushoz hasonló módon viszonyul Istenhez és a bűnhöz. A kísértés a belső ember heves tiltakozásaival találkozik, az elkövetett bűnök pedig önmaga és Isten ítélete alá esnek, hogy „igazság és valódi szentség” legyen az élete. Megkérdezhetjük magunktól: tudok-e úgy küzdeni a bűn ellen, mint Jézus? (Vö. Zsid 5,7 és 12,3–4.)

Új élet Krisztusban: Újjászületés tapasztalata

 Mivel pecsételi meg Isten és ember az újjászületés tapasztalatát? Mi következik ezután?

Jn 3,5 • „Felelt Jézus: Bizony, bizony mondom néked: ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába.”

Tit 3,5 • „Nem az igazság cselekedeteiből, amelyeket mi cselekedtünk, hanem az õ irgalmasságából tartott meg minket az újjászületés fürdője és a Szent Lélek megújítása által.”

1Pt 3,21 • „Ami minket is megtart most képmás gyanánt, mint keresztség, ami nem a test szennyének lemosása, hanem jó lelkiismeret kérése Isten iránt, a Jézus Krisztus feltámadása által.”

Kol. 2.6–7 • „Amiképpen vettétek a Krisztus Jézust, az Urat, akképpen járjatok Benne, meggyökerezvén és tovább épülvén Őbenne, és megerősödvén a hitben, amiképpen arra taníttattatok, bővelkedvén abban hálaadással.”

„Az ige lelkiismeretes hirdetése mindig olyan eredménnyel járt, amely a Szentírás isteni eredetéről tanúskodik… Az emberek értelmében és szívében mélységes meggyőződés ébredt. Meglátták, mi a bűn, és mi az igazság… Hittel és alázattal meghajoltak Isten Báránya előtt, aki elveszi a világ bűneit, és Jézus vére által bocsánatot kaptak »az előbb elkövetett bűnökre«. Ezek az emberek megtéréshez illő gyümölcsöt teremtek. Hittek és megkeresztelkedtek, majd Krisztus Jézusban új teremtményekként indultak el az új életben. Nem azért, hogy a korábbi kívánságaikhoz szabják magukat, hanem hogy az Isten Fiába vetett hittel Krisztus nyomába lépjenek…” (Ellen G. White: Korszakok nyomában, 411. o.)

Krisztus igaz életével szeretetközösségbe vonja az elbukott embert és Teremtőjét. Így Isten egy életen át mint az ember szövetségese segíti őt az üdvösségre. Jézus azt mondta, „szükséges víztől születni”, alámeríttetni, mert ez megpecsételése az újjászületésnek, tanúságtétel a döntésünkről, és kifejezése annak, hogy Isten segítségét kérjük a megszentelõdésünkhöz. Isten rendelkezett ennek gyakorlatáról. Az ember átérzi az érte fáradozó isteni szeretetet, amely hosszútûrõ, jóságos és kegyelemmel teljes, és amely új életre támasztotta fel. Ettől kezdve egy szövetségest tudhat maga mellett, akihez mindig fordulhat, és kell is fordulnia. Meg kell tanulnia naponta az Õ útján járni. Jézus szavai ezek voltak a tanítványaihoz: „Maradjatok énbennem” (Jn 15), amire csak egyetlen módon leszünk képesek, ha „vigyázunk és imádkozunk”. Az Atyához kell folyamodnunk, hogy Lelkét elnyerve támogasson bennünket.Így az ember a benne lakozó Szentlélek által képessé válik arra, hogy az igaz élet gyümölcseit teremje.

„Amikor valaki megtér Istenhez, erkölcsi felfogása megújul, ízlése és indítékai megváltoznak, és azokat a dolgokat szereti, melyeket Isten… Azonban csalódni fognak azok, akik elhatározás és igyekezet nélkül valamiféle varázslatos jellemváltozásra várnak. Amíg Jézusra tekintünk, nincs okunk a félelemre és kételkedésre,hiszen Õ képes megváltani mindazokat, akik Hozzá jönnek. Szüntelenül félhetünk viszont attól, hogy régi természetünk újra visszanyeri hatalmát, és az ellenség olyan csapdát állít, amellyel ismét foglyul ejthet bennünket… Lelki szépségünknek naponta növekednie kell. Az isteni minta követésének során gyakran el fogunk bukni. Hibáink miatt sokszor kell még Jézus lábainál sírnunk. De nem kell elbátortalanodnunk! Imádkozzunk, higgyünk még teljesebben, és próbáljunk meg újra, immár nagyobb állhatatossággal, felnövekedni az Úr hasonlatosságára. Ne saját erőnkben, hanem Megváltónk erejében bízzunk! Dicsérjük Istent, aki a mi Teremtőnk és Megváltónk!”

„A krisztusivá váláshoz fegyelmezni, nevelni és edzeni kell az elmét, mert Istent úgy és azzal kell szolgálni, ami nem áll összhangban a hajlamainkkal… Arra kell nevelnünk szívünket, hogy rendíthetetlenné váljék Istenben. Olyan gondolkodásbeli szokásokat kell kialakítanunk, amelyek képessé tesznek bennünket, hogy ellenálljunk a kísértésnek. Isten igéjének elveit a mindennapi életünkre való kihatásukban kell megértenünk. A Szentlélek értékes ajándékai nem egy pillanat alatt fejlődnek ki. Bátorságra, állhatatosságra, szelídségre, hitre, a megmentő isteni hatalomba vetett megingathatatlan bizalomra az évek alatt szerzett tapasztalatok nyomán lehet szert tenni. Isten gyermekei a szent igyekezet és a jóhoz való szilárd ragaszkodás által pecsételik meg sorsukat.” (Ellen G. White: Szemelvények, I., 309. o.; Bizonyságtételek, VIII., 242. o.)

Milyen célra alapította Isten a teremtéskor a heti nyugatlomnapot, a szombatot?

         

 Milyen áldást jelentett ez az első emberpár számára?

1Móz 2,2–3 • „Mikor pedig elvégezte Isten hetednapon az ő munkáját, amelyet alkotott, megszűnt a hetedik napon minden munkájától, amelyet alkotott. Megáldotta Isten a hetedik napot, és megszentelte azt, mivelhogy azon szűnt meg minden munkájától, melyet teremtve szerzett Isten.”

Mk 2,27 • „És mondta nékik: A szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért.”

Jer 10,10. 12 • „De az Úr igaz Isten, élő Isten ő, és örökkévaló király… Ő teremtette a földet erejével, ő alkotta a világot bölcsességével, és ő terjesztette ki az egeket értelmével.”

Miután Isten befejezte a teremtést, megáldotta és megszentelte a nyugalom napját. A szombatot együtt töltötte teremtményeivel, akiknek ez volt életük első teljes napja egymással és Alkotójukkal. Az édeni nyugalom és a teremtett világ csodáinak, nagyszerűségének szemlélése közben a Teremtő közelében kezdték meg közös életüket. A szombat békéjének áldása Isten egyik legelső ajándéka volt az ember számára. Ezért is szentelte meg, különítette el, hogy tanítása és példaadása nyomán az ember örökre megérthesse: jellemfejlődése szempontjából nélkülözhetetlen a nyugalomnap. Javunkra, az emberiség áldására rendelte, megszabva vele az élet ritmusát, a tevékenység és a megújító pihenés egymást váltó, erõsítõ rendjét.

„Isten könyörületes. Követelményei méltányosak, összhangban állnak jellemének jóságával és bõkezûségével. A szombatnak az volt a célja, hogy az egész emberiség áldására legyen. Isten nem azért teremtette meg az embert, hogy legyen, aki megünnepelje a szombatot. Hanem az ember teremtése után iktatta be a szombatot, hogy betöltse az ember szükségleteit…

Isten az ember számára különítette el ezt a napot, hogy munkája után megpihenhessen. Hogy amikor a földre tekint vagy felnéz az égre, elgondolhassa: Isten mindezt hat nap alatt teremtette, a hetediken pedig megnyugodott. S amikor Isten végtelen bölcsességének kézzelfogható bizonyítékát látja, szíve megteljék Alkotója iránti szeretettel és tisztelettel.” (Ellen G. White: Bizonyságtételek, II., 582. o.)