Hogyan viszonyuljunk az országgyűlési választások?

                                                               ...a szavazás kérdéséhez a Biblia szerint?

(2Kor 3,17) • „Az Úr pedig a Lélek, és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság.”

A fenti igei elvet tiszteletben tartva kimondhatjuk, hogy a Biblia kifejezetten nem tiltja, de nem is támogatja az ebben való részvételt. Egy olyan állampolgári jogról és lehetõségrõl van szó, amelyet minden kereszténynek az adott körülményeknek megfelelően és a körültekintő tájékozódásra építve felelősen mérlegelnie kell, majd lelkiismerete és a bibliai próféciák ismeretében kell döntést hoznia ebben a kérdésben, figyelembe véve a következőket:

„Feladatunk az, hogy vigyázzunk, várjunk és imádkozzunk. Kutassátok a Szentírást! Krisztus figyelmeztet, hogy ne keveredjetek a világgal. Ki kell mennünk abból, és el kell szakadnunk tőle. »Tisztátalant ne illessetek, és én magamhoz fogadlak titeket, és leszek néktek atyátok, és ti lesztek nékem fiaimmá, leányaimmá, azt mondja a mindenható Úr.« (2Kor 6,17–18) Bármilyen véleménnyel is vagytok a politikai kérdésekben történő szavazásról, azt se szóban, se írásban ne hangoztassátok! Népünk hallgasson olyan kérdésekről, amelyek nem kapcsolódnak a hármas angyali üzenethez. Ha van olyan nép, amelynek közel kell lennie Istenhez, akkor az a hetednapi adventista gyülekezet… Krisztus sok kérdést illetően hallgatott, de ez valóságos ékesszólás volt… Testvéreink! Ne felejtsétek el, hogy Isten egyikőtök vállára sem helyezte azt a terhet, hogy politikai meggyõzõdésérõl számoljon be lapjainkban vagy a gyülekezetben, amikor a nép összegyűlik az Úr igéjének hallására.

Vigyázzanak magukra azok, akikre intézményeinket és iskoláinkat bízták, nehogy szavaik vagy érzelmeik hamis útra tereljék a tanulókat. Azoknak, akik gyülekezeteinkben vagy iskoláinkban Biblia-tanítással foglalkoznak, nem szabad államférfiak vagy politikai rendszabályok ellen nyilatkozniuk, mert hallgatóikat felkavarják, és arra befolyásolják, hogy kedvelt nézetüket védelmezzék. Még azok között is, akik azt állítják, hogy hiszik a jelenvaló igazságot, vannak egyesek, akik hagyják magukat rávenni arra, hogy érzelmeiket és politikai állásfoglalásukat hangoztassák, és ezáltal a gyülekezetekben szakadásokat idézzenek elő. Az Úr azt szeretné, hogy népe napirendre térjen a politikai kérdések felett. E dolgokban a hallgatás: ékesszólás… Mit tegyünk hát? Hagyjuk a politikai kérdéseket! »Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában, mert mi szövetsége az igazságnak és a hamisságnak? Vagy mi közössége a világosságnak a sötétséggel? És mi egyezsége Krisztusnak Béliállal? Vagy mi köze hívőnek hitetlenhez?« (2Kor 6,14–15) …Felszólítom testvéreimet, akik a nevelésben foglalatoskodnak, hogy változtassák meg cselekedeteik természetét. Hibát követnek el, ha kapcsolatban állnak bármely politikai párttal, vagy szavazatukkal támogatják azt…

Népünknek nem szabad politikai kérdésekbe keverednie. Mindenki jól tenné, ha figyelmezne Isten igéjére: Ne legyetek felemás igában a hitetlenekkel a politikai viszályok terén, és ne kössétek magatokat az ő dolgaikhoz. Nincs biztonságos út, melyen együtt járhatnátok és dolgozhatnátok. Nincs olyan talaj, melyre a hűséges és a hűtlen együtt állhatna rá.

Fesztelen és érdekes összejövetelen voltam az este. Befejezés után a szavazás kérdésén gondolkodtunk. Először a férjem beszélt, majd Andrews testvér, és véleményük szerint jobb, ha befolyást tesznek a jó irányában, vagy a rossz ellen. Úgy gondolják, jobb a mértéktartó emberekre szavazni városunk hivatalait ille­tõen, mintsem hogy hallgatásuk által esélyt adjanak a mértéktelen emberek bekerülésére. Hewitt testvér elmondta néhány nappal ezelőtti tapasztalatát, és azt, hogy arra a meggyőződésre jutott, helyesen teszi, ha szavaz. Hart testvér jól beszélt. Lyon testvér ellene szólt, mások nem ellenkeztek, és Kellogg testvér is kezdte úgy érezni, hogy helyes szavazni.

A testvérek között jó lelkület uralkodott. Bárcsak mindnyájan Isten félelmében járnának el. Mértéktelen emberek fejezték ki helyeslésüket az iránt, hogy a szombatünneplők nem szavaznak. Azt remélik, hogy ragaszkodni fogunk ehhez a szokásunkhoz, és a kvékerekhez hasonlóan nem adjuk majd le a szavazatunkat. Sátán és gonosz angyalai erőteljesen munkálkodnak, és földi munkásai is tevékenykednek. Csalódjon Sátán – ez az én imám.” (Ellen G. White: Az evangélium szolgái, 242–244. o.; Szemelvények, II., 317– 318. o.)

Milyen feladattal bízta meg Isten a végidő hívő egyházát?

        Mennyire vagyunk felkészültek a közvetlenül előttünk álló idők komoly kihívásaira, küzdelmeire?

(Jel 14,6. 9–10) • „Láttam más angyalt az ég közepén repülni, akinél volt az örökkévaló evangélium, hogy a föld lakosainak hirdesse az evangéliumot, minden nemzetségnek, ágazatnak, nyelvnek és népnek… És harmadik angyal is követte azokat, mondván nagy szóval: Ha valaki imádja a fenevadat és annak képét, és bélyegét felveszi vagy homlokára vagy kezére, az is iszik az Isten haragjának borából, amely elegyítetlenül töltetett az ő haragjának poharába…”

„A lelkiismereti szabadság alapelveinek megóvásáért napjainkban is állandóan küzdenünk kell. Az igazság és a vallásszabadság zászlaját – amelyet az evangéliumi közösség alapítója és Isten tanúi a letűnt századok alatt fennen lobogtattak – ebben az utolsó küzdelemben az Isten a mi kezünkbe adta. Ezért a nagy adományért a felelősséget azok vállára helyezte, akiket Igéje ismeretével áldott meg. Az Igét a legnagyobb tekintélyként kell elfogadnunk. Isteni intézkedésnek kell elismernünk az emberi kormányzatot. Az iránta való engedelmesség – jogos határain belül – szent kötelességünk. Azonban ha követelményei ütköznek vagy ellenkeznek Isten parancsával, akkor »inkább Istennek kell engedni, hogy nem embereknek« (Ap csel 5,29). Az »így szól az Úr« nem állhat mögötte annak, hogy »így szól a gyülekezet«, vagy »így szól a földi hatalom«. Krisztus koronájának a földi uralkodók ékes koronái felett kell ragyognia.

Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy a felsőbbségekkel konfliktusba kerüljünk. Mérlegeljük gondosan, mit írunk és mit besszélünk, hogy elkerüljük mindazt, ami azt a látszatot keltené, hogy szembeszállunk a törvénnyel és a fennálló renddel. Ne tegyünk és ne mondjunk semmi olyat, amely fölöslegesen elzárja előttünk az utat. Krisztus nevében járjunk, és képviseljük az igazságokat.”

„A vasárnap mozgalom a sötétben egyengeti útját. A vezetők előrejtik annak valódi célját, és sokan, akik csatlakoznak a mozgalomhoz, maguk sem látják a rejtett áramlat irányát. Bevallott céljaik látszólag keresztényiek, de majd, ha e mozgalom megszólal, a sárkány lelkületét nyilvánítja ki. Kötelességünk megtenni minden tőlünk telhetőt, hogy elhárítsuk a fenyegető veszélyt. Igyekeznünk kell lefegyvereznünk az előítéleteket, hogy helyes képet alakíthassanak ki rólunk. Magyarázzuk el nekik a kérdés lényegét, így válthatjuk ki a leghatározottabb tiltakozást a lelkiismeret szabadságának korlátozása ellen…

Népünk nem teljesítette az Isten által rábízott kötelességét. Nem készültünk fel a nehézségekre, amelyeket a vasárnaptörvény beiktatása zúdít majd ránk. Ha felismerjük a közelgő veszély jeleit, kötelességünk a tettek mezejére lépni. Senki ne üljön nyugodtan a rosszra várva, azzal csitítva magát, hogy a munkának úgyis haladnia kell, mert a jövendölés előre megmondta, másrészt pedig, hogy az Úr majd úgyis megóvja népét. Nem teljesítjük Isten akaratát, ha csöndben ülünk, s ujjunkat sem mozdítjuk a lelkiismeret szabadságának megóvásáért. Szálljanak buzgó imák az ég felé, hogy késlekedjék a veszedelem, amíg befejezzük a munkát, amelyet sokáig elhanyagoltunk. Imádkozzunk a lehető legbuzgóbban, majd pedig dolgozzunk imánknak megfelelően…

A protestáns világ viselkedésével Rómának tesz engedményeket, mi azonban ébredjünk fel… Mutassuk meg az embereknek, hogy meddig jutottunk el a jövendölés történelmében, s próbáljuk felrázni bennük az igaz protestantizmus lelkületét. Döbbentsük rá a világot, hogy milyen becsesek a vallásszabadság régóta élvezett kiváltságai.”

„Sokan szándékosan nem látják meg a katolicizmus igazi arcát és a veszélyeket, amelyek főhatalmától várhatók. Nyerjük meg az embereket, hogy gátolják meg ennek az ellenségnek az előrehaladását, amely mérhetetlenül veszélyezteti a polgári és vallásszabadságot.” (Ellen G. White: Az apostolok története, A templom kapujában c. fej.; Bizonyságtételek, V., 451–452., 507., 509. o.; A nagy küzdelem, 502–503. o.)

Meghitt, bensőséges kapcsolatot ajánlja fel Isten

 

Milyen meghitt, bensőséges kapcsolat lehetőségét ajánlja fel Isten minden ember számára? Mi a szándéka ezzel, és miért van erre nekünk szükségünk?

2Móz 20,2 • „Én, az Úr, vagyok a te Istened…”

Zsolt 16,8 • „Az Úrra néztem szüntelen; mert jobb kezem felől van, azért meg nem rendülök.”

Zsolt 32,8 • „Bölccsé teszlek és megtanítalak téged az útra, amelyen járj; szemeimmel tanácsollak téged.”

Ésa 30,21 • „Füleid meghallják a kiáltó szót mögötted: ez az út, ezen járjatok; ha jobbra és ha balra elhajoltok.”

A Biblia tanúsága szerint Isten kívánkozik kezének alkotásai után (vö. Jób 14,15). Örökkévaló szeretettel szeret és hív minden embert az Õ országába (Jer 31,3; 1Tim 2,4). Ezt a hívását azonban egy olyan világban kell megszólaltatnia, ahol Isten és ember nagy ellensége már minden eszközt munkába állított, amely csak rombolhatja az emberi lelket (Ellen G. White: Jézus élete, 27. o.). Emellett nem csak a körülöttünk lévő világ, de még a saját természetünk is ellenségeskedik Istennel és „szent, igaz és jó” kívánalmaival (Rm 8,7; 7,12). Ilyen félelmetes túlerőt

érzékelve sokszor mi is Dávid és Jósafát szavaival kiáltanánk fel: „Uram! Mennyire megsokasodtak ellenségeim! Sokan vannak a reám támadók!”, „lelkem mindig veszedelemben van”, „bizony közel vagyok az eleséshez” (Zsolt 3,2; 119,109; 38,18). „Nincsen bennünk erő e nagy sokasággal szemben, mely ellenünk jön. Nem tudjuk, mit cselekedjünk, hanem csak tereád néznek szemeink.”

(2Krón 20,12) Isten mindezt pontosan látja, és megindul elégületlenségünkön (Zsid 4,15). Féltő, óvó szeretetéből fakadóan szeretne a segítségünkre jönni, szorosan mellénk állni – „a jobb kezünk felől” –, hogy esélyünk legyen a győzelemre. Azt szeretné, ha Vele, „az erős fegyveresnél erősebb” (Lk 11,21–22), hű szövetségesünkkel járnánk itt a földi hadszíntéren, „ezen az embernek ellenséges földgolyón” (Kosztolányi Dezső). Bizalmas én-te viszonyt ajánl fel számunkra Önmagával, hogy meg­taníthasson bennünket a biztonságos, helyes útra. Egyedül rajtunk múlik, hogy ez megvalósul-e…

A Biblia szerint minden korban voltak emberek, akik éltek ezzel a hatalmas kiváltsággal, és személyesen jártak Istennel.Megismerték Õt, igényelték és elnyerték jelenlétét, vezetését és segítségét az életükben. Dávid kétségtelenül közéjük tartozott (lásd például 1Sám 30,6; 1Krón 28,9). „Olyan szoros és teljes a kapcsolat Isten és az egyes emberi lélek között, mintha rajta kívül nem léteznék más teremtmény a Földön, akit Isten a figyelmében és a gondoskodásában részesítene, mintha senki más nem volna, akiért az Õ szeretett Fiát odaadta.” (Ellen G. White: Krisztusúhoz vezető lépések, 87. o.)