2023. május 25., csütörtök

Pünkösd a Szentlélek kiáradása


Ötven nappal a zsenge bemutatása után következett a pünkösd, amelyet az aratás, vagy a hetek ünnepének is neveztek. A gabonáért érzett hálájuk kifejezésére két, kovásszal sütött kenyeret mutattak be az Úr előtt. A pünkösd csak egy napig tartott, amit teljesen az istentiszteleteknek szenteltek. 

 A Szentlélekkel való keresztség - ahogy ez pünkösd napján is történt - az igazi vallásosság újraéledéséhez és sok csodálatos esemény megtörténéséhez fog vezetni. Mennyei értelem fog közénk jönni, és az emberek úgy szólnak majd, ahogy Isten Szentlelke indítja őket. De bár működjék az Úr úgy, ahogy ezt a pünkösd napjai után tette, akkor majd sokan azok közül, akik ma azt állítják magukról, hogy hiszik az igazságot, oly keveset fognak tudni a Szentlélek munkájáról, hogy így tudnak majd kiáltani: "Óvakodjatok a fanatizmustól!" Azokról, akiket a Szentlélek betöltött, azt mondják, hogy "édes bortól részegedtek meg". (ApCsel 2:13) 

Péter Jézust hirdette ennek a figyelmes hallgatókból álló csoportnak. Hirdette életét, szolgálatát, csodáit, elárultatását, keresztre feszítését, feltámadását és mennybemenetelét, mint az ember képviselőjének és véd őjének szolgálatát, hogy könyörögjön a bűnösökért. Amikor az apostol beszélt, szíve Isten igazságáért égett, amelyet bemutatott az embereknek. Hallgatóit elbűvölték a hallott tanítások, mert szívük elő volt készítve az igazság befogadására. Az apostolt félbeszakította a Szentlélek leszállása, amiképpen pünkösd napján is megnyilatkozott. „És álmélkodtak a zsidóságból való hívek, mindlása, amiképpen pünkösd napján is megnyilatkozott. „És álmélkodtak a zsidóságból való hívek, mindazok, akik Péterrel együtt mentek, hogy a pogányokra is kitöltetett a Szentlélek ajándéka. Mert hallotlása, amiképpen pünkösd napján is megnyilatkozott. „És álmélkodtak a zsidóságból való hívek, mindazok, akik Péterrel együtt mentek, hogy a pogányokra is kitöltetett a Szentlélek ajándéka. Mert hallotazok, akik Péterrel együtt mentek, hogy a pogányokra is kitöltetett a Szentlélek ajándéka. Mert hallották, hogy ők nyelveken szólnak és magasztalják az Istent. Akkor felelt Péter: Vajon eltilthatja-e valaki a vizet, hogy ezek meg ne keresztelkedjenek, kik vették a Szentlelket miképpen mi is? És parancsolta, hogy keresztelkedjenek meg az Úrnak nevében. Akkor kérték őt, hogy maradjon náluk néhány napig.” (Ap. csel. 10:45–48) (Megváltás története)

Sátán növekvő támadásai

 „Ez a szegény kiáltott, és az Úr meghallgatta, s minden bajából kimentette őt.” (Zsolt 34,7)

„Sátán hatalma és rosszakarata jogos félelemre adhat okot, ha nem találnánk védelmet és szabadulást Megváltónknál, aki hatalmasabb a gonosz seregeinél. Házunkat reteszekkel és zárakkal gondosan bebiztosítjuk, hogy a gonosz emberektől megvédjük javainkat és életünket. De ritkán gondolunk a gonosz angyalokra, akik folyvást igyekeznek a közelünkbe férkőzni, és akiknek a támadása ellen saját védelmi eszközeinkre nem építhetünk. Ha engedélyt kapnak rá, megzavarhatják gondolkodásunkat, tönkretehetik és meggyötörhetik testünket, elpusztíthatják javainkat és életünket. Csak a szenvedésben és pusztításban találnak örömet. Félelmetes helyzetben vannak azok, akik nem Isten kívánalmai szerint élnek, hanem Sátán kísértéseinek engednek, mígnem Isten átengedi őket a gonosz lelkek irányításának. De akik Krisztust követik, az Ő oltalma alatt biztonságban vannak. Isten a mennyből nagy erejű angyalokat küld a védelmükre. A gonosz nem törheti át azt az őrséget, amelyet Isten állít népe köré.

A Krisztus és Sátán közötti nagy küzdelem, amely majdnem hatezer éve tart, nemsokára lezárul. Az ördög megkettőzi erőfeszítéseit, hogy a lelkeket csapdájában tartva meghiúsítsa azt a munkát, amelyet Krisztus az emberért végez. Hogy az ember a bűn sötét fogságában maradjon, míg a Megváltó közbenjárása véget ér, és megszűnik a bűnért való áldozat – ez Sátán célja, ezt igyekszik elérni.

Amikor nem történik semmi különös az ördög hatalmának megfékezésére, amikor az egyház és a világ közömbös, Sátán nem nyugtalankodik, mert nem fenyegeti az a veszély, hogy elveszíti foglyait. De amikor az emberek az örök érvényű dolgokra figyelve felteszik a kérdést: »Mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek?« – Sátán résen van, hogy összemérje erejét Krisztuséval, és hatástalanná tegye a Szentlélek befolyását. Ilyen céllal vesz részt az istentiszteleteken. Láthatatlanul bár, de nagy szorgalommal igyekszik irányítani a hívek gondolatait.” (A nagy küzdelem, 517–518. o., Korszakok nyomában, 460–461. o.) Maratatha

2023. május 23., kedd

Bűnbánat Krisztus ajándéka.

 

Sok ember ma is félreérti a bűnbánat igazi lényegét. Sokan szomorkodnak vétkeik miatt, külsőleg javulást is mutatnak, mert félnek a bűn következményeitől. Azonban ez nem az Isten akaratának megfelelő bűnbánat. Ezek inkább a szenvedéseket fájlalják, nem magát a bűnt. Így panaszkodott és jajgatott Ézsau is, amikor látta, hogy elsőszülöttségi jogát örökre elvesztette. Bálám is beismerte bűnét, amikor Isten angyala kivont karddal állott útjában, mert életéért reszketett. Mégsem láthatjuk náluk az igazi bűnbánatot, a megtérést, az életelv megváltozását és a bűntől való irtózást. Miután Júdás Iskariotes Urát és Mesterét elárulta, így kiáltott fel: "Vétkeztem, hogy elárultam az ártatlan vért" (Mt 27:4)

Bűnvallomást, őszinte bűnbánat és javulás nélkül Isten nem fogad el. Egész életünknek át kell alakulnia, és mindazt, ami Istent sérti, el kell hagynunk. Ez lesz az eredménye a bűneink felett érzett őszinte bánatunknak. A következő szavak tisztán és érthetően mutatják kötelességeinket: "Mosódjatok, tisztuljatok meg, távoztassátok el szemeim elől cselekedeteitek gonoszságát, szűnjetek meg gonoszt cselekedni; tanuljatok jót tenni, törekedjetek igazságra, vezessétek jóra az erőszakoskodót, pártoljátok az árvák és özvegyek ügyét" (Ésa 1:16-17). "...a zálogot visszaadja, ragadományt nem ragadoz... Az én parancsolatimban jár és törvényemet megőrzi, hogy igazságot cselekedjék; ez az igaz, ő élvén él" (Ez 18:7-9). Pál apostol így írja le a bűnbánat munkáját: "Mert ímé ez a ti Isten szerint való megszomorodástok milyen nagy buzgóságot keltett tibennetek, sőt védekezést, sőt bosszankodást, sőt félelmet, sőt kívánkozást, sőt buzgóságot, sőt bosszúállást. Mindenképpen bebizonyítottátok, hogy tiszták vagytok e dologban"(2Kor 7:11).(Jézushoz vezető út. EGW)

A bűnbánat együtt jár a hittel, és erről a Biblia az üdvösség feltételeként beszél. Pál bűnbánatot hirdetett. Így szólt: "...semmitől sem vonogattam magamat, ami hasznos, hogy hirdessem néktek, és tanítsalak titeket nyilvánosan és házanként, bizonyságot tévén mind zsidóknak, mind görögöknek az Istenhez való megtérés, és a mi Urunk Jézus Krisztusban való hit felől" (ApCsel 20:20-21). Bűnbánat nélkül nincs megváltás. Egyetlen bűnbánatot mellőző bűnös sem hihet szívből a szentségben való növekedésben. Pál úgy beszél a bűnbánatról, mint Isten szerint való szomorúságról a bűn felett, ami "megbánhatatlan megtérést szerez (2Kor 7:10). Ebben a bűnbánatban semmi érdem szerint való nincs, de felkészíti a szívet Krisztus, az egyedüli Megváltó elfogadására, aki az elveszett bűnös egyedüli reménysége.(Krisztus - az élet útja. E.G.W)

Pál szolgálata Korinthusban

  „Az Úr pedig egy éjszaka látomásban azt mondta Pálnak: Ne félj, hanem szólj és ne hallgass, mert én veled vagyok! Senki sem fog rád támadn...