Hogyan lehet igaz az ember Isten előtt?

 Egyedül csak Krisztus által juthatunk összhangra Istennel és a szent élet kívánalmaival. De hogyan jöjjünk Krisztushoz? Sokan teszik fel ugyanazt a kérdést, amit egykor a sokaság Jeruzsálemben, pünkösd napján, akik, miután felismerték bűneiket, így kiáltottak fel: "Mit cselekedjünk?" Péter apostol válaszának első szava így hangzott:  "Bánjátok meg és térjetek meg, hogy eltöröltessenek bűneitek." (Ap. csel. 3:19)

A bűnbánat magában foglalja a bűn elkövetése miatt érzett mély szomorúságot és a bűntől való elfordulást. Mindaddig nem tagadjuk meg a bűnt, amíg meg nem látjuk annak bűn voltát, és mindaddig nem lesz alapvető változás az életünkben, amíg szívből el nem fordulunk a bűntől.

Sokan félreértik a bűnbánat igazi természetét. Sokan vannak, akik fájlalják, hogy vétkeztek, sőt mintha meg is javulnának külsőleg, mert félnek attól, hogy rossz cselekedeteik miatt szenvedések hárulnak rájuk. De ez a megbánás nem azonos a bibliai értelemben vett bűnbánattal. Az ilyenek inkább a bűn következményeit fájlalják, semmint magát a bűnt. Így bánkódott Ézsau is, amikor rádöbbent, hogy örökre elveszítette elsőszülöttségi jogát. Bálám is megrémült Isten angyalától, aki kivont karddal állta el az útját. Elismerte vétkét, nehogy elveszítse az életét. De szívében nem volt valódi bűnbánat, nem változtatta meg szándékát, nem rettent vissza a gonosz cselekedettől. Júdás is így kiáltott fel, miután elárulta az Urat: "Vétkeztem, hogy elárultam az ártatlan vért!" (Mt. 27:4) A kárhozat borzalmának érzete, a félelmetes ítéletre való előretekintés kényszerítették ki csupán belőle ezt a vallomást. A rá háruló következmények töltötték el rémülettel, de lelkében nem volt mély, szívettépő bánat amiatt, hogy elárulta Isten ártatlan Fiát, hogy megtagadta Izráel Szentjét. A fáraó is elismerte bűnét, amikor a csapásoktól szenvedett, azért, hogy megmeneküljön a továbbiaktól, de mihelyt felfüggesztette Isten e csapásokat, rögtön, újból szembeszegült akaratával. A felsorolt személyek mind siránkoztak a bűn következményei miatt, de nem fájlalták a bűnt magát.

Más a helyzet akkor, ha a szív enged Isten Lelke befolyásának. Ekkor a lelkiismeret megelevenedik, és a bűnös bizonyos mértékig felfogja az erkölcsi törvény mélységét és szentségét, amely Isten uralmának alapja. "Az a világosság, amely megvilágosít minden embert", bevilágít a lélek titkos zugaiba, és világosságra hozza "a sötétség elrejtett dolgait" (Jn. 1:9; I. Kor. 4:5). Határozott meggyőződés lesz úrrá szívén, lelkén. Érzékeli az örökkévaló Isten tökéletesen igaz jellemét, és megretten attól a gondolattól, hogy bűnnel terhelten, tisztátalanul kell megállnia a szívek vizsgálója előtt. Látja Isten szeretetét, a szentség szépségét, a tisztaság örömét, vágyakozik arra, hogy megtisztuljon és helyreállítsa a mennyel való közösségét. (Krisztushoz vezető lépések EGW
)

Imádság reggelente

 

„Uram, jó reggel hallgasd meg az én szómat, jó reggel készülök hozzád, és vigyázok.” (5. zsoltár, 4)

Reggel a lélek legelső sóhajtása Jézus jelenlétéért történjék, aki így szól: „Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.” (János evangéliuma 15,5) Állandóan szükségünk van Jézusra, az Ő világosságára és Lelkére. Szükségünk van rá minden órában, és imádkoznunk kell reggel, hogy amiképpen a nap megvilágítja a tájat, s fénnyel tölti be a világot, úgy világítson be az Igazság napja szívünkbe és elménkbe, s mindnyájunkat a világ világosságává tegyen. Jézus Krisztus jelenléte nélkül ez lehetetlen. Ha Krisztus nélkül vállalkozunk valamire, az ellenség gonosz gondolatokat sugallhat nekünk, s így kiesünk
erősségünkből – azonban Isten arra vágyik, hogy pillanatról pillanatra Őbenne lakozzunk, és így beteljesedjünk Szentlelkével.

Isten célja az, hogy Őbenne mindnyájan tökéletessé legyünk, úgy, hogy bemutathassuk a világnak Urunk jellemének tökéletességét. Azt akarja, hogy megszabaduljunk a bűntől, ne okozzunk csalódást a mennynek, és ne szomorítsuk meg isteni Megváltónkat. Azt kívánja tőlünk, ne csak valljuk a kereszténységet, hogy ne hiába vegyük az Ő kegyelmét – amely képes bennünket tökéletessé tenni. Azt akarja, hogy semmiben ne találtassunk híjával. (Bible Echo, 1892. január 15.)

Az ima és a hit elvégzi azt, amire semmiféle földi hatalom nem képes. Ritkán kerülünk minden tekintetben ugyanolyan helyzetbe. Állandóan új élményekben van részünk, s újabb és újabb próbák várnak ránk, amelyekben a múlt tapasztalatai önmagukban nem lehetnek megfelelő vezetőink. Mindig szükségünk van az Istentől származó világosságra. Krisztus minden pillanatban üzenetet küld azoknak, akik hallgatnak szavára. (Ministry of Healing, 509. o.)

Isten tervének része, hogy a hit imájára válaszul megkaphassuk, amit nem adhatott volna meg nekünk, ha nem kérjük. (A nagy küzdelem, 525. o.) 

Az Isten iránti hűség nagy próbája

 „Így szól az Úr Isten: Ímé veszedelem, egyetlen veszedelem; ímé eljött. Vég jött, eljött a vég, fölserkent ellened, ímé eljött!” (Ezék 7,5–6) 

„A világ félelmetes események előtt áll. A Föld hatalmasságai egymással öszszefogva harcot indítanak Isten parancsolatai ellen, s elrendelik, hogy mindenki – kicsiny és nagy, gazdag és szegény, szabad és szolga (Jel 13,16) – a hamis nyugalomnap megtartásával alkalmazkodjon az egyház szokásaihoz. Az engedelmesség megtagadása államellenes cselekménynek minősül, amelyért halálbüntetés jár. A másik oldalon Isten törvénye szólít engedelmességre, amely elrendeli a Teremtő nyugalomnapjának megtartását, és kinyilatkoztatja mindazok megbüntetését, akik megsértik rendelkezéseit.

Aki e félreérthetetlen következmények ismeretében emberi törvényeknek enged, lábbal tiporva Isten törvényét, az magára veszi a fenevad bélyegét, annak a hatalomnak a hűségjelét, amelynek Istent megtagadva engedelmeskedik.

A hűség nagy próbája a szombat lesz, mert az igazság különösen vitatott pontja. A végső próbatétel idején éles határvonal fog húzódni Isten szolgái és azok között, akik nem szolgálják Őt. Míg a negyedik parancsolat megtagadása és a hamis nyugalomnap megtartása – melyet az állam törvénye megkíván – egyenlő az istenellenes hatalomnak tett hűségesküvel, addig az igazi szombat megtartása – amint Isten törvénye megszabja – a Teremtő iránti hűség bizonyítéka. Az egyik csoport a földi hatalmaknak való engedelmesség jelét elfogadva a fenevad bélyegét veszi fel, míg a másik a menny iránti hűség jelét választva, megkapja Isten pecsétjét.

Mindeddig sokan rémhírterjesztőknek tartották a harmadik angyali üzenet igazságainak követőit. Jövendöléseiket – hogy az Egyesült Államokban úrrá lesz a vallási türelmetlenség, s egyház és állam egymással szövetségben üldözni fogja Isten parancsolatainak megtartóit – alaptalannak és képtelenségnek minősítették. Meggyőződéssel mondták, hogy ez az ország soha nem lesz más, mint amilyen eddig volt: a vallásszabadság védelmezője. De amikor a vasárnapünneplés kötelezővé tételének kérdése mindenütt vita tárgya lesz, kiderül, hogy közeledik ez a kétségbevont és el nem hitt esemény, s a harmadik angyali üzenet addig soha nem tapasztalható hatást vált ki.” (A nagy küzdelem, 604–606. o., Korszakok nyomában, 538–539. o.) Maranatha