2023. október 2., hétfő

Az Úr szemmel tartja népét

 

„Hát az Isten nem áll-é bosszút az Ő választottaiért, kik Őhozzá kiáltanak éjjel és nappal, ha hosszútűrő is irántuk? Mondom néktek, hogy bosszút áll értük hamar. Mindazáltal az embernek Fia mikor eljő, avagy talál-é hitet e földön?” (Luk 18,7–8)

„Ha a nyomorúság idején Isten követőinek – aggódásuk és gyötrődésük közben – be nem vallott bűnök jutnának eszükbe, összeroskadnának. Kétségbeesésükben elveszítenék hitüket, és nem tudnának bizalommal szabadulásért könyörögni Istenhez. Nagyon is tudatában vannak méltatlanságuknak. Nincsenek elrejtett hibáik. Bűneik előttük mennek az ítéletre. Isten eltörölte ezeket a bűnöket, és ők már nem is emlékeznek rájuk.

Azok az állítólagos keresztények, akik a végső félelmes csatáig nem készültek el, reményt vesztve, mardosó fájdalommal fogják megvallani bűneiket, miközben a gonoszok ujjonganak gyötrelmükön.

Jákób története is bizonyságot tesz arról, hogy az Úr nem veti el a Sátán által megkísértett, rászedett, bűnre csábított, de Istenhez őszinte bűnbánattal visszatérő embert. Sátán el akarja pusztítani, de Isten elküldi angyalait, hogy a veszély idején vigasztalják és oltalmazzák. Sátán támadása ádáz és elszánt. Csalásai félelmetesek. De az Úr szemmel tartja népét, és meghallja kiáltásukat. Szenvedésük mérhetetlen. A kemence lángjaiban már-már elhamvadnak. De az Ötvös kihozza őket onnan, mint a tűzben megpróbált aranyat. Isten éppúgy szereti őket a súlyos próba idején, mint amikor a legfényesebben ragyogott felettük a nap. De a tüzes kemencére szükség van, mert ott válik le róluk a földiesség, és Krisztus képmását csak így tükrözhetik vissza tökéletesen.

A ránk váró kín és gyötrelem olyan hitet igényel, amely elvisel fáradtságot, késedelmet és éhséget; olyan hitet, amely a kemény próba idején sem lankad. A kegyelemidő során mindenki felkészülhet erre a próbára… Akik megragadják Isten ígéreteit, mint Jákób, akik olyan állhatatosak, mint amilyen ő volt, azok hozzá hasonlóan győzni fognak.” (A nagy küzdelem, 620–621. o., Korszakok nyomában, 551–553. o.) Maranatha

Akik megtartják Isten parancsolatait

„Jaj! Mert nagy az a nap, annyira, hogy nincs hozzá hasonló; és háborúság ideje az Jákóbon, de megszabadul abból!” (Jer 30,7) 

„Láttam, hogy a négy angyal féken tartja a viszálykodás négy szelét, amíg Jézus be nem fejezi művét a szentélyben, és csak ezután jön el a hét utolsó csapás. A hét csapás igen felbőszíti a gonoszokat. Az igazakra támadnak, mintha ők idézték volna elő Isten ítéleteit, s kijelentik róluk, hogy ha megszabadíthatnák tőlük a világot, a csapások is megszűnnének. Rendelet jelenik meg, amely megparancsolja a szentek elpusztítását, akik emiatt éjjel-nappal segítségért könyörögnek az Úrhoz. Ez Jákób küzdelmének éjszakája.” (Early Writings [Korai írások], 36–37. o.)

„Sátán a nyomorúság idején felbiztatja a gonoszokat, hogy pusztítsák el Isten népét, miként annak idején Ézsaut arra biztatta, hogy támadja meg Jákóbot. És ahogy Jákóbot vádolta, úgy fogja vádolni Isten népét is. A világ népeit alattvalói közé sorolja. De az a kis csapat, amely megtartja Isten parancsolatait, nem ismeri el Sátán felsőbbségét. Ha Sátán eltörölhetné őket a Földről, győzelme teljes lenne. Látja azonban, hogy a szent angyalok vigyáznak rájuk, és ebből arra következtet, hogy Isten megbocsátotta bűneiket. Arról azonban nem tud, hogy ügyük eldőlt a mennyei templomban. Pontosan tudja, milyen bűnök elkövetésére kísértette őket, és ezeket a bűnöket mérhetetlenül eltúlozva tárja Isten elé, azt állítva, hogy ezek az emberek éppoly méltatlanok az Úr kegyelmére, mint ő. Nem igazságos – mondja –, hogy Isten e vétkezők bűneit megbocsátja, őt pedig angyalaival együtt elpusztítja. Zsákmányaként tart rájuk igényt, és követeli őket Istentől, hogy rájuk tehesse gyilkos kezét. 

Sátán vádolja Isten követőit bűneik miatt, az Úr pedig megengedi, hogy a végsőkig megpróbálja Istenbe vetett bizalmukat, hitüket és állhatatosságukat. Amikor a múltra gondolnak, reményük meginog, mert nem sok jót fedeznek fel önmagukban. Teljesen tudatában vannak gyengeségüknek és érdemtelenségüknek. Sátán azzal a gondolattal próbálja megrémíteni őket, hogy esetük reménytelen, soha nem fognak megtisztulni. El akarja venni hitüket, hogy kísértéseinek engedve, elforduljanak Istentől.” (A nagy küzdelem, 618–619. o., Korszakok nyomában, 550–551. o.) Maranatha

Jákób küzdelmének éjszakája


„És adaték néki, hogy a fenevad képébe lelket adjon, hogy a fenevad képe szóljon is, és azt művelje, hogy mindazok, akik nem imádják a fenevad képét, megölessenek.” (Jel 13,15)

„Amikor Jézus kilép a szentek szentjéből, féken tartó Lelkét visszavonja a kormányoktól és az emberektől. Átengedi őket a gonosz angyalok ellenőrzésének. Akkor Sátán javaslatára és irányításával olyan törvényeket hoznak, hogy ha azok a napok meg nem rövidíttetnének, senki meg nem menekülne.” (Bizonyságtételek I., 195. o.)

„Láttam, hogy a négy angyal féken tartja a viszálykodás négy szelét, amíg Jézus be nem fejezi művét a szentélyben, és csak ezután jön el a hét utolsó csapás. A hét csapás igen felbőszíti a gonoszokat. Az igazakra támadnak, mintha ők idézték volna elő Isten ítéleteit, s kijelentik róluk, hogy ha megszabadíthatnák tőlük a világot, a csapások is megszűnnének. Rendelet jelenik meg, amely megparancsolja a szentek elpusztítását, de ők éjjel-nappal szabadulásért könyörögnek Istenhez. Ez Jákób küzdelmének éjszakája.

Láttam, hogy a világ vezető emberei együtt tanácskoztak, miközben Sátán és angyalai körülöttük tolongtak. Láttam egy írást, amelynek másolatait mindenüvé eljuttatták, parancsba adva, hogy a népnek jogában áll egy bizonyos idő után halálra adni azokat, akik nem fordulnak szembe különös hitükkel, nem adják fel a szombatot, és nem ünneplik a hét első napját.” (Early Writings [Korai írások], 36–37., 282–283. o.)

„Bár rendelet jelöli meg azt az időt, amikor Isten parancsolatainak megtartóit meg lehet ölni, ellenségeik helyenként elébe vágnak a rendeletnek, és idő előtt megkísérlik kioltani életüket. De senki sem törhet át a hatalmas őrzők seregén, akiket Isten a hűséges emberek köré állít. A városokból és a falvakból menekülők közül egyeseket megtámadnak ugyan, de az ellenük felemelt kard összetörik, és gyenge szalmaként hullik le. Lesznek olyanok, akiket harcosok alakjában megjelent angyalok védenek meg.

Ha az emberek szeme mennyei látásra nyílna, hatalmas erejű angyalok csoportjait látnák azok körül, akik megtartották Krisztus béketűrésre intő beszédét. Az angyalok szeretettel figyelik Krisztus követőinek nehéz helyzetét, és hallgatják imájukat. Vezérüktől várják a parancsot, hogy kiragadják őket a veszedelemből. De még egy kicsit várniuk kell. Isten népének ki kell innia a kelyhet, és meg kell keresztelkednie a szenvedések tüzében.” (A nagy küzdelem, 631., 630. o., Korszakok nyomában, 561., 560. o.)

Pál Korinthusban küldött levelei

Pál Efezusban tartózkodott, amikor 1Korinthus levelét megírta.  (1Kor 16:5- 9). Hozzátok pedig akkor megyek, ha átutaztam Makedónián. Mert M...