A szent kenyerek asztala

 Az asztalt és annak rúdjait, és minden edényét, és a szent kenyerekhez valókat. (2Móz 35,13) Mert sátor építtetett, az első, a melyben vala a gyertyatartó, meg az asztal és a kenyerek felrakása; ezt nevezték szenthelynek. (Zsid 9,2) Mert az az Istennek kenyere, a mely mennyből száll alá, és életet ád a világnak. Jézus pedig monda nékik: Én vagyok az életnek ama kenyere; a ki hozzám jő, semmiképen meg nem éhezik, és a ki hisz bennem, meg nem szomjúhozik soha. Én vagyok az életnek kenyere. Jn.6,33,35,48

A mennyei templom, amelyben Jézus értünk szolgál, az a csodálatos eredeti, amelynek a Mózes által épített templom csak másolata volt. Isten a földi templom építőit megáldotta Lelkével. Az a művészi képesség, amelyről az építkezés során bizonyságot tettek, mennyei bölcsesség megnyilatkozása volt. A falak úgy néztek ki, mintha tömör aranyból készültek volna. Minden irányba visszaverték az arany gyertyatartó hét lámpájának fényét. A szent kenyerek asztala és a füstölő oltár fényes aranyként csillogott. A mennyezet díszes kárpitja, amelybe kék, bíborszínű és skarlátvörös angyalokat hímeztek, növelte a látvány szépségét. A második függönyön túl volt a szent sekina – Isten dicsőségének látható megmutatkozása –, amely elé csak a főpap léphetett be úgy, hogy életben is maradt

A szentélyben, a déli oldalon volt a gyertyatartó, amelynek hét lámpája éjjel és nappal világított. Az északi oldalon állt a szent kenyerek asztala. A szentélyt és a szentek szentjét elválasztó függöny előtt volt az arany füstölő oltár, amelyről az illatfelhő Izrael imájával együtt naponként felszállt Isten elé.

Az első helyiségben, vagyis a szent helyen volt a szent kenyerek asztala, a gyertyatartó és a tömjénezés oltára. A szent kenyerek asztala az északi oldalon állott. Ezt az asztalt díszes koronájával együtt tiszta arannyal vonták be. A papoknak erre az asztalra minden szombaton tizenkét kenyeret kellet helyezni két sorban elrendezve és tömjénnel meghintve. Azokat a kenyereket, amelyeket elvettek az asztalról - mivel szent kenyereknek számítottak - a papoknak kellett megenniük. Délen helyezték el a hétágú gyertyatartót a hét lámpájával együtt. Karjait választékosan kidolgozott virágmintákkal díszítették. Ezek a virágminták a liliomokhoz hasonlítottak. Az egész gyertyatartó egy darab tömör aranyból készült. Mivel a sátornak nem voltak ablakai, a lámpákat sohasem oltották ki egyszerre ugyanazon időben. Éjjel és nappal állandóan árasztották világosságukat. A kárpit előtt, - amely elválasztotta a szent helyet, a szentélyt a szentek-szentjétől, a legszentebb helyiségtől, az Isten közvetlen jelenlétének helyétől - állott a tömjénezés aranyból készített oltára. Ezen az oltáron a papnak minden reggel és este tömjént kellett elégetnie. Ennek az oltárnak a szarvait a bűnért való áldozat vérével kenték meg, az engesztelés nagy napján pedig az egész oltárt meghintették vérrel. Ezen az oltáron a tüzet maga Isten gyújtotta meg, és ezt a tüzet gondosan ápolták. Éjjel és nappal a szent tömjén töltötte be illatával a szent helyiségeket és a sátor körüli külső térséget is.

A szent kenyeret mindig áldozatként tartották az Úr előtt. Így a naponkénti áldozatnak volt a része. A szentély asztalára kitett kenyeret szent kenyérnek vagy "a jelenlét kenyerének" nevezték, mivel mindig az Úr arca előtt volt. Az ember Istentől való függőségének az elismerése volt úgy testi, mint lelki táplálék tekintetében, amelyet csak Krisztus közbenjárására kaphat meg az ember. A manna is és a szent kenyér is Krisztusra mutatott, az "élő kenyérre", aki mindig Isten jelenlétében van érettünk. Maga Krisztus mondta: "Én vagyok az életnek kenyere [...] amely a mennyből szállott alá" (Jn 6:48-50). A kenyerekre tömjént tettek. Amikor a szent kenyeret minden szombaton elvitték az asztalról, hogy frisset tegyenek fel, a rajta lévő tömjént elégették az oltáron Isten előtt emlékeztetőül. (E.G.W. írásaiból)

A hétkarú gyertyatartó

 2Móz 25;31- Csinálj gyertyatartót is tiszta aranyból; vert aranyból készüljön a gyertyatartó; annak szára, ága csészéi, gombjai és virágai ugyanabból legyenek. Hat ág jőjjön ki oldalaiból; három gyertyatartó-ág az egyik oldalból, és három gyertyatartó-ág a másik oldalból. A gyertyatartón pedig négy mandolavirág formájú csésze legyen, gombjaival és virágaival. A világító gyertyatartót és a hozzá való eszközöket, mécseit, és világító olajt. 4Móz 8;3 És úgy cselekedék Áron, és úgy raká fel mécseit, hogy a gyertyatartónak ellenébe tegyenek világosságot, a miképen parancsolta vala az Úr Mózesnek.

 A Bibliában a gyertyatartót Isten jelenlétének, kinyilatkoztatásának és igazságának szimbólumaként használják. Mind az Ó-, mind az Újszövetségben a gyertyatartó képei mély lelki jelentést hordoznak a hívők számára.

 Az Újszövetség Jézus Krisztust a világ igazi világosságaként ábrázolja. A gyertyatartó szimbolika Krisztusra mutat rá, mint a sötétben világító fényre. A Krisztusban hívők arra is elhívást kapnak, hogy világosságnak, igazságnak, kinyilatkoztatásnak és Isten jelenlétének sugározzák mások számára.

 Mikor Isten parancsolatot adott Mózesnek, hogy szent sátrat készítsen, Salamonnak a jeruzsálemi templom építsen és az épületében a hétkarú gyertyatartót a templom közepébe kellett elhelyezni. A hétkarú gyertyatartó biztosította a világosságot. Jézus mit mondott? Ján 8;12 ”Én vagyok a világ világossága”.

 Jézus örök időktől előtte nem vállalta volna a helyettesítést az emberért, ha az ember szembefordul a szeretet törvényével akkor az Isten az ember helyébe áll, a bűnnek a végső következményét magára veszi, és önmaga hal meg a tőle eltávolodott teremtményéért. A hétkarú gyertyatartó az eljövendő Messiást, Megváltót, a Jézus Krisztust jelképezte, aki ha nem hozta volna meg az áldozatát, ha nem vette volna magára a világ bűneit, senkinek semmi reménye nem lehetne az életben sem, az örök életre sem.

Krisztus parancsolta az apostolnak, hogy írja meg mindazt, amit kinyilatkoztat előtte. „Amit látsz, írd meg könyvben” – szólt – „és küldd el a hét gyülekezetnek, mely Ázsiában van, Efézusban, Smirnában, Pergámumban, Thiatirában, Sárdisban, Filadelfiában és Laodiceában… Én vagyok az Élő; pedig halott valék és ímé élek örökkön örökké... Írd meg, amiket láttál és amik vannak és amik ezek után lesznek; a hét csillag titkát, amelyet láttál az én jobb kezemben, és a hét arany gyertyatartót. A hét csillag a hét gyülekezet angyala; és amely hét gyertyatartót láttál, az hét gyülekezet” (Jel. 1:11, 18–20)

Amely hét gyülekezet láttál, az hét gyülekezet. – A hét gyülekezet nevének jelentősége jelképes. Jellemzi a keresztény korszak különböző szakaiban az egyház állapotát. A hetes szám teljességet jelent; szimbolizálja, hogy az üzenet az idők végéig tart. A felsorolt jelképek pedig a gyülekezet belső állapotát szemléltetik a világtörténelem különböző korszakaiban. 

 

A Szentírás az embernek magyarázata jelképekben

Isten hajdan Izráelt választotta ki, hogy általa kinyilvánítsa jellemét az emberiségnek, és hogy a világ üdvforrásává váljék. Rájuk bízta beszédének és akaratának kinyilatkoztatását. Már Izráel történelmének kezdetén ködös homályba veszett az istenismeret, a világ népeinek sok bűnös szokása miatt. Egykor ismerték Őt, de „nem mint Istent dicsőítették, sem néki hálákat nem adtak; hanem okoskodásaikban hiábavalókká lettek és az ő balgatag szívök megsötétedett.” (Rm. 1:21) Isten azonban nagy kegyelme folytán nem vetett véget életüknek, hanem alkalmat akart nekik adni, hogy kiválasztott népe által Vele újból megismerkedjenek. Az áldozati szertartások rendszere Krisztust mutatta be és magasztalta fel minden nép előtt, hogy akik Reá tekintenek, életet nyerjenek. Krisztus volt a zsidó szertartások alapzata. Az előrevetített jelképek rendszere tömören az egész evangéliumot foglalta magában; szemléltetés volt, amelyben a megváltás ígéretei egyesültek.

Az ember elhaladhat a földbe rejtett kincs felett. Ha pedig elfárad, le is ülhet pihenni a fa alá, mit sem tudva a gyökerénél elrejtett vagyonról. Ez történt a zsidókkal. Isten mint aranykincset bízta a héberekre az igazságot. Krisztus maga hozta létre a zsidó üdvrendet, amely a menny pecsétjét hordta magán. A megváltás nagy igazságai előképek és jelképek mögé rejtőztek. Amikor pedig Krisztus eljött, a zsidók nem ismerték fel azt, akire a szimbólumok mutattak. Isten Igéje a kezükben volt, de a nemzedékről nemzedékre átörökített hagyományok, valamint a Szentírás emberi magyarázatai eltakarták előlük a Krisztusban rejlő igazságot. A szent iratok lelki mondanivalója elveszett. Nyitva állt előttük az ismeretek kincsestára, de ők mit sem tudtak róla.

A második parancsolat tiltja a képek imádását, azonban Isten maga is képek és jelképek által tanította prófétáit azokra a leckékre, melyeket tovább kellett adniuk a népnek, és amelyek így jobban érthetőek voltak, mint bármilyen más formában. Képeken keresztül szólította meg az értelmet. Dániel és János jelképeken keresztül látta meg a profetikus történelmet. Ezeket a jelképeket egyszerűen táblákra kellett írni, hogy az olvasó megérthesse azokat.

A hét gyülekezet nevének jelentősége jelképes. Jellemzi a keresztény korszak különböző szakaszaiban az egyház állapotát. A hetes szám teljességet jelent; szimbolizálja, hogy az üzenet az idők végéig tart. A felsorolt jelképek pedig a gyülekezet belső állapotát szemléltetik a világtörténelem különböző korszakaiban. (EGWírásai)