2023. december 25., hétfő

A megváltás csodája

 „Amely üdvösség felől tudakozódtak és nyomozódtak a próféták, akik az irántatok való kegyelem felől jövendöltek. Nyomozódván, hogy mely vagy milyen időre jelenté azt ki a Krisztusnak őbennök levő Lelke, aki eleve bizonyságot tett a Krisztus szenvedéseiről és az azok után való dicsőségről. Akiknek megjelentetett, hogy nem maguknak, hanem nékünk szolgáltak azokkal, amelyeket most hirdetnek néktek azok, akik prédikálták néktek az evangéliumot az egekből küldött Szent Lélek által; amikbe angyalok vágyakoznak betekinteni.” (1Pét 1,10–12) 

„Ebben az életben csak ízlelgetjük a megváltás csodáit. Mélységesen elgondolkozhatunk azon a szégyenen és dicsőségen, életen és halálon, igazságon és irgalmasságon, amely a kereszten találkozott, de a legnagyobb erőfeszítéssel sem tudjuk teljesen felfogni, mit is jelent. A megváltó szeretet mélységéről és magasságáról csak kevés fogalmat alkothatunk. Amikor a megváltottak úgy látnak majd, amint Isten látja őket, és úgy ismernek, ahogyan Isten ismeri őket, akkor sem fogják teljesen megérteni ezt a szeretetet. De az örök korszakokon át újabb és újabb igazságok tárulnak ki a csodálkozó és elragadtatott értelem előtt. Amikor a földi bajok, fájdalmak és kísértések elmúlnak, és okaik is megszűnnek, Isten népe még akkor is tisztán és világosan tudja majd, hogy mi volt megváltásának ára.

A kereszt titka minden más titkot megmagyaráz. A Golgotáról sugárzó fényben Isten tulajdonságait, amelyekre korábban félelemmel és csodálattal gondoltunk, szépnek és vonzónak találjuk. Az irgalom, gyengédség és atyai szeretet egybeolvad a szentséggel, igazsággal és hatalommal. Míg Krisztus magas trónjának fenségét szemléljük, meglátjuk jellemének szépségét, és megértjük, ahogy még soha, hogy mit jelent ez az örökkévaló név: »Mi Atyánk.« 

Látni fogjuk, hogy az, akinek bölcsessége végtelen, csak Fia odaáldozásával válthatott meg minket. De a Megváltót ezért az áldozatért kárpótolja a megváltott, szent, boldog és halhatatlan lényekkel benépesült Föld. Annak a küzdelemnek az eredményeként, amelyet Krisztus a sötétség hatalmaival vívott, a megváltottak boldogsága növeli Isten dicsőségét az örökkévalóságon át. Egyetlen léleknek oly nagy értéke van, hogy az Atya elfogadja az érte fizetett árat. Krisztus is boldogan tekint mérhetetlen áldozatának gyümölcseire.” (A nagy küzdelem, 651–652. o., Korszakok nyomában, 578–579. o.)

„Az egész örökkévalóságon át a megváltott sereg lesz legfőbb dicsősége.” (Spirit of Prophecy [A prófétaság Lelke], 3. köt., 261. o.) (Maranatha)

A megváltottak mennyei tanulmányai

„Hogy megmutassa a következendő időkben az Ő kegyelmének felséges gazdagságát, hozzánk való jóságából, a Krisztus Jézusban.” (Eféz 2,7) 

„A megváltás ismerete a legmagasabb rendű tudomány, amelyet az angyalok és az el nem bukott világok értelmes lényei is tanulmányoznak. Olyan tudomány, mely a végtelen Isten szándékát kutatja, »amely öröktől fogva el volt rejtve«, s amelyet végtelen korszakokon át tanulmányoznak majd a megváltottak. Ez a legmagasabb rendű ismeret, amellyel ember csak foglalkozhat. Felüdíti az elmét és fölemeli a lelket…

A megváltás műve, amelybe angyalok is vágyakoznak betekinteni, lesz a megváltottak tanulmánya és éneke az örökkévalóság korszakain át. Vajon nem méltó-e már most is a mély elmélkedésre és gondos tanulmányozásra?… 

Krisztus testtélételének, engesztelő áldozatának, közbenjárói munkájának tanulmányozása foglalkoztatja a szorgalmas kutató elméjét mindaddig, amíg az idő tart, és a mennyre tekintve így kiált fel: »Nagy a kegyességnek ama titka!«

Az örökkévalóságban megtanuljuk azt, amit már most is megérthettünk volna, ha elfogadjuk a világosságot. A megváltás foglalkoztatja majd az üdvözültek szívét és elméjét. Mindig új látást nyerünk Krisztus tökéletességéről és dicsőségéről. Jézus Krisztus, a hűséges házigazda a végtelen korszakokon át ó és új dolgokat hoz majd elő kincstárából.” (My Life Today [Az én életem ma], 361. o.)

„Ha el lehetne nyerni Isten és igazsága teljes megismerését, nem lenne több felfedezés, nagyobb ismeret, sem további fejlődés… Hála Istennek, ez nem így van. Mivel Isten végtelen, és Benne van a bölcsesség minden kincse, mi az egész örökkévalóságon át tanulhatjuk, kutathatjuk, és sohasem merítjük ki bölcsességének, jóságának és hatalmának gazdagságát.” (Signs of the Times, 1906. április 25.) Maranatha

2023. december 22., péntek

Krisztus lesz a tanítónk

 „Ezért hadd ismerje meg népem az én nevemet, ezért ama napon! Hogy én vagyok, aki mondom: Ímé, itt vagyok!” (Ésa 52,6)

„Az Isten jelenlétére alkalmassá tett embert – csakúgy, mint kezdetben – ismét a Teremtő tanítja majd.” (Education [Nevelés], 302. o.)

„A legcsekélyebb elképzelésünk sincs arról, ami majd feltárul előttünk. Együtt megyünk Krisztussal az élő vizekhez. Elénk tárja a természet szépségét és dicsőségét. Az örökkévalóságban megismerjük majd az igazságot, amit korlátaink miatt most nem ismerhetünk.” (Counsels to Parents, Teathers and Students [Tanácsok szülőknek, tanároknak és diákoknak], 162. o.) 

„Az eljövendő világban Krisztus a megváltottakat az élet folyója mellé vezeti, és az igazság csodálatos leckéit tanítja majd nekik. Felfedi előttük a természet titkait. Látni fogják, hogy a mester keze csodálatosan kormányozza a világot. Szemlélik majd a nagy Művész hozzáértését, amint a mező virágait színezi, és megismerik az irgalmas Atya terveit, aki kiárasztja a világosság sugarait. A megváltottak a szent angyalokkal együtt egyre jobban megismerik Isten végtelen szeretetét világunk iránt, és dicsénekben fejezik ki hálájukat Istennek.” (My Life Today [Az én életem ma], 361. o.)

„A mennyei tanulók előtt végtelen távlatok nyílnak meg, és kimondhatatlan gazdagság vár rájuk… Kifejezhetetlen örömmel osztoznak az el nem bukott lények boldogságában és bölcsességében, az Isten keze munkájának szemlélése nyomán korszakról korszakra elnyert kincsekben… Ahogyan az örökkévalóság évei peregnek, újabb és újabb dicső kinyilatkoztatásokban lesz részük.

Kimondhatatlan gyönyörűséggel lépünk be majd az el nem bukott lények társaságába. Meglátjuk azokat a kincseket, amelyeket a korszakokon át Isten keze munkáinak szemlélése által elnyertünk. És az örökkévalóság tovatűnő évei még dicsőbb kinyilatkoztatásokat hoznak. »Véghetetlen bőséggel mindeneket megcselekedhetik, feljebb, hogynem mint kérjük vagy elgondoljuk…« (Eféz 3,20). Örökkön-örökké részesednek Isten ajándékaiban.” (Education [Nevelés], 304., 307. o.)

„Olyan nevelést kell kapnunk itt, amely képessé tesz arra, hogy Istennel éljünk az örök korszakokon át. Az itt elkezdett nevelés tökéletesítésére a mennyben kerül sor – ott magasabb osztályba fogunk lépni.” (My Life Today [Az én életem ma], 361. o.) (Maranatha)

 A korinthusiaknak írva Pál úgy nevezi magát, hogy  „Jézus Krisztusnak Isten akaratából elhívott apostola” (1Kor 1:1) .  (2Kor 1:1). Pál, Is...