A föld sója - Krisztus munkatársai

 „Ti vagytok a föld sója” – mondta Krisztus tanítványainak, s ezzel mai munkásaihoz is szólt. Ha só vagy, megmentő tulajdonságaid vannak, és jellemed erényei is megmentő hatást gyakorolnak. 

Mindazok, akik Istentől születtek, Krisztus munkatársaivá válnak. Ők a föld sója. „Ha a só ízét veszti, mivel sózzák meg?” – ha vallásunk nem újítja meg szívünket, nem szenteli meg életünket, akkor hogyan gyakorolhatna megmentő hatást a hitetlenekre? „Nem való más egyébre, mint hogy kidobják és széttapossa az ember.” (Mt. 5:13) Értéktelen az a vallás, amelynek nincs megújító befolyása a világra. A magunk üdvösségét sem bízhatjuk rá. Minél hamarabb elvetjük, annál jobb, mert erőtlen és hazug.

Krisztus mondja: „Ti vagytok a föld sója. Ha a só ízét veszti, mivel sózzák meg?” A só íze az isteni kegyelem. Az igazság terjesztésére tett minden erőfeszítés alig ér valamit, ha Isten Lelke nem járul az erőfeszítéshez.

Minden ember közül az utolsó időknek szóló ünnepélyes igazságokat hirdető Krisztus szolgái legyenek menteseknek az önzéstől. Legyenek magától értetődőn jótékonyak. Szégyelljenek úgy bánni testvéreikkel, hogy önzés íze lenne. Legyenek az istenfélelem példaképei, élő levelek, amelyeket ismer és olvas minden ember. Teremjék meg a megszentelődés gyümölcseit. Lelkületük legyen a világi lelkület ellentéte. Az isteni igazság elfogadása által Isten szolgái lettek; nem a sötétség gyermekei, sem világ szolgái többé. Krisztus kiválasztotta őket a világból. A világ nem érti meg az istenfélelem titkait; ezért indítékait sem ismeri, amelyek cselekvésre késztetik. Ennek ellenére a bennük levő lelkület és élet, mely mennyei ízű viselkedésükben, lemondásukban, önfeláldozásukban, kifogástalan, rendezett életükben nyilvánul meg, meggyőző erejével elvezeti a világiakat a teljes igazságra, a Krisztus iránti engedelmességre. Élő példaképek ők, mivel olyanok, mint Krisztus. Ők a világ világossága, a föld sója, és megmentő hatást gyakorolnak másokra. Ők Krisztus képviselői a földön. Nem földi dolgok ihletik céljaikat és kívánságaikat; nem csörtetnek haszon után, s a nyereség önző szeretetét sem melengetik. Az örök szempontok elégségesek nekik, hogy közömbösen vegyék a világ vonzalmait. Az igazi keresztény csakis azon van, hogy Istennek tessék, csakis Isten dicsőségére törekszik, és az Úr akarata teljesítése jutalmának örvendezik. (EGW:  Bizonyságtételek 2. kötet)

Léviták - Isten szolgái, a szentély szolgái

Isten további bizonyítékot is adott arról, hogy a papság Áron családját illeti. Isteni utasításra Izrael mindegyik törzse vesszőt készített és ráírta arra a törzs nevét. Áron neve a Lévi törzs vesszőjén szerepelt. A vesszőket a sátorban halmozták fel "[...] a bizonyság ládája" előtt. A kivirágzott vessző jelül szolgált, hogy Isten azt a törzset választotta ki a paságra. "És lőn másnap, hogy beméne Mózes a bizonyság sátorába; és ímé kihajtott vala a Lévi házából való Áronnak vesszeje, és hajtást hajtott, és virágot növelt, és mandolát érlelt" (4Móz 17:8). Ezt a kivirágzott vesszőt Mózes megmutatta a népnek, azután elhelyezte a sátorban tanúbizonyságul a következő nemzedékeknek. Ez a csoda hathatósan megoldotta a papság kérdését.

Az ország határait Mózes maga határozta meg úgy, ahogy azt a törzsek között fel kell osztani mikor Kánaán birtokába kerülnek; és minden törzsből egy fejedelmet jelölt ki, akinek részt kell vennie a szétosztásban.  Mivel Lévi törzse a szentély szolgálatára volt szentelve, nem lett beleszámítva e felosztásba; de az ország különböző részein lévő negyvennyolc várost nekik jelölték ki örökségül.

Itt az apostol utal az Úr tervére, a templomban szolgálatot teljesítő papok eltartását illetőleg. Akiket erre a szent hivatásra választottak, azokat testvéreik tartották el, akiknek lelki áldásokkal szolgáltak. „Kik a Lévi fiai közül nyerik el a papságot, parancsolatjuk van, hogy törvény szerint tizedet szedjenek a néptől, azaz az ő atyafiaiktól.” (Zsid. 7:5) Lévi törzsét az Úr választotta ki, hogy végezzék a templommal és a papsággal kapcsolatos szent szolgálatokat. A papról viszont azt mondotta: „Mert őt választotta ki az Úr, ...hogy álljon szolgálatra az Úrnak nevében.” (V. Móz. 18:5) Minden jövedelem tizedét az Úr igényelte saját tulajdonául; a tized visszatartását az Úr lopásnak tekintette. (EGW: Az apostolok története)

A szentélyszolgálatra kijelölt léviták nem kaptak földet örökségül, mindannyian a számukra kijelölt városokban laktak, a létfenntartásukhoz szükséges javakat a nép által, az Isten szolgálatára felajánlott tizedből, hálaadományokból, ajándékokból kapták. Ők voltak a nép tanítói, vendégeik minden ünnepségen, és mindenütt úgy tisztelték őket, mint Isten szolgáit és képviselőit. Isten a következő parancsot adta az egész népnek: „Vigyázz, hogy el ne hagyjad a lévitát valameddig élsz a te földeden.” „nem volt része és öröksége a Lévinek az ő atyafiaival; az Úr az ő öröksége…” (5Móz 12:19; 10:9)

A léviták nap mint nap az Úr dolgait tanították, és akik szívből keresték az Urat, azok bocsánatban részesültek. Nagy öröm töltötte el az imádkozó sokaságot; „A léviták és a papok minden nap dicsérték az Urat, erős hangú hangszereken játszva az Úr tiszteletére” (2Krón 30:21). Mind egy akarattal dicsőítették Őt, aki ilyen könyörületes és irgalmas.

A léviták énekében, amit Nehémiás jegyzett fel, ezt olvassuk: „Te vagy egyedül az Úr! Te teremtetted az eget, az egeknek egeit és minden seregüket, a földet és mindent, ami rajta van, a tengereket minden bennük valókkal együtt; és te adsz életet mindnyájuknak” (Neh 9:6). (EGW írásaiból)

Pusztai hely - csendes helyek

A "pusztai hely” nem kopár, elhagyott pusztaságot jelent, hanem félreeső, csendes helyet, amely kellemes a szemnek és testüket-lelküket felüdíti. Ilyen helyet kerestek, közel a kedvelt Galileai-tengerhez Jézus és a tanítványok. A keresztényi élet nem áll szüntelen tevékenységből, sem állandó elmélkedésből. Jézus tudta, hogy a pihenés, távol a sokaságtól és munkájuk helyszínétől, felfrissítené a tanítványokat, ezért igyekezett elvinni őket a forgalmas városokból egy csendes helyre, ahol meghitt közösségben lehettek vele és egymással. Jézus tanítványait meg kellett tanítani, hogyan dolgozzanak és hogyan pihenjenek. Ma is hallgatnunk kell Krisztus parancsára, hogy időnként vonuljunk el, és pihenjünk meg egy keveset. (Review and Herald, 1893. november 7.)

A Galileai-tengertől nem messze, a hegyoldal árnyas fái alatt kapott elhívást a tizenkét tanítvány az apostoli tevékenységre, s itt hangzott el a hegyi beszéd is. A mezők és dombok Jézus kedvelt pihenőhelyei voltak, sokszor inkább a szabad ég alatt tanított, mint a templomban vagy a zsinagógákban. Egyetlen zsinagóga sem tudta volna befogadni az Őt követő sokaságot, de nemcsak ezért döntött úgy, hogy a mezőkön, ligetekben tanít. Jézus Krisztus szerette a természetet. Minden csendes hely szent templom volt számára. (EGW: Jézushoz vezető lépések)

„Ő pedig mondta nékik: Jertek el csupán ti magatok valamely pusztai helyre, és pihenjetek meg egy kevéssé.”(Mk. 6:31) Krisztus telve volt gyengédséggel és könyörületességgel mindenki iránt, aki a szolgálatában állt. Megmutatta a tanítványainak, hogy Isten irgalmasságot kér, nem áldozatot. Ők egész lelkükkel munkálkodtak az emberekért, s ez kimerítette fizikai és szellemi erejüket. Pihenniük kellett. (EGW: Jézushoz vezető lépések)

Mindenkinek legyen alkalma kimenni a szabadba! A fiatalok legyenek kapcsolatban Istennel a természet szépségeit szemlélve. Hívjuk fel a figyelmüket Isten emberek iránti szeretetére az Ő teremtett művei által. Ha gyönyörködünk a csodálatosan szép természetben, amelyet Isten teremtett, rávezethetjük gyermekeinket, hogy gyengéd, szerető Atyának tekintsék Teremtőnket. (EGW)

Puszta jelentése lehet- elcsendesedés, Istennel való együttlét, imádkozás, békeség, nyugalom.

„Te pedig mikor imádkozol, menj be a te belső szobádba.” (Máté 6:6) Legyen helyed titkos imáid részére! Jézus is választott ki helyeket, ahol Istennel társalgott. Hozzá hasonlóan tegyünk mi is! Gyakran rászorulunk, hogy mi is ilyen helyre vonuljunk vissza; bármennyire szerény is a helyiség, ahol egyedül lehetünk Istennel. (EGW: Gondolatok a Hegyibeszédről)

Láttam, hogy ez a kegyelem hogyan érhető el. Zárkózz be a belső szobádba, ahol egyedül könyöröghetsz Istenhez, így szólva: „Tiszta szívet teremts bennem, óh, Isten, és az erős lelket újítsd meg bennem” (Zsolt 51:12). Légy komoly és őszinte! A buzgó ima sokat számít. Tusakodj Jákóbhoz hasonlóan! Vívj élethalálharcot! Jézus a kertben vércseppeket verejtékezett. Neked is meg kell feszítened az erődet. Ne hagyd el addig a belső szobádat, amíg élő erőt nem merítettél Istentől. Azután pedig légy éber, s amíg vigyázol és imádkozol, győzhetsz a kísértéseken. Isten kegyelme így már megnyilvánulhat, és meg is fog nyilvánulni benned. (Isten csodálatos kegyelme)