Elfedezés - engesztelés

 

(János 1:29) "íme az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét."  A vérbe mártott madár - A megölt társa vérébe mártott, majd az örömteli életre szabadon eresztett madár csodálatos jelképe a mi számunkra az engesztelés, elfedezés jelképe. Az élet és a halál találkozott itt össze, rejtett kincset tárva az igazság után kutató elé. A megbocsátó vérnek Megváltónk föltámadásával és életével való egységét. Az egyik madarat forrásvíz fölött ölték meg; a forrásvíz Krisztus, a Bárány örökké folyó, őrökké tisztító vérének jelképe volt - annak a forrásnak, mely nyitva áll Júda és Jeruzsálem előtt, hogy megmosódjanak és megtisztuljanak a bűn minden szennyétől. Mi is hozzájuthatunk Krisztus elfedező véréhez. Ezt a legbecsesebb előjognak kell tekintenünk, a legnagyobb áldásnak, melyben Isten a bűnös embert valaha is részesítette. Mi mégis mily kevésre becsüljük e roppant ajándékot! Milyen mély, milyen széles és állandó ez a patak! Megnyugvást, pihenést talál itt minden szentség után vágyó lélek. A Szentlélek éltetésére, majd pedig Krisztussal való szent, boldog, békés járásra és drága közösségre. S akkor, ó, akkor tudjuk elmondani értelmesen Jánossal: íme az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét. (1894, 87. levél.)

Az üdvösség értékének teljes megértéséhez át kell gondolnunk, mibe is került. Sokaknak csak szűkös fogalmuk van Krisztus szenvedéséről, ezért kevésre becsülik az elfedezés fontos munkáját. Az ember megmentésének dicső tervét az Atyaisten végtelen szeretete hozta létre. Ez isteni tervben nyilvánul meg legcsodálatosabban Isten szeretete a bukott emberiség iránt. Az Isten szeretett Fiának odaadásában megmutatkozó szeretet ámulatba ejtette a szent angyalokat. „Úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jan 3:16) A Megváltó volt az Atya dicsőségének tündöklése, és személyének pontos mása. Benne élt az isteni fenség, tökéletesség és kitűnőség. Üdvözítőnk egyenlő volt Istennel. Úgy tetszett az Atyának, hogy „benne lakjék az egész teljesség”. „Aki, mikor Istennek formájában volt, nem tekintette zsákmánynak (olyan valaminek, amihez feltétlenül ragaszkodjék) azt, hogy ő az Istennel egyenlő, hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén fel, emberekhez hasonlóvá lévén. És mikor olyan állapotban találtatott, mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, mégpedig a keresztfának haláláig.

(Jelenések 13:8) "Annakokáért imádják őt a földnek minden lakosai, akiknek neve nincs beírva az életnek könyvébe, amely a Bárányé, aki megöletett, e világ alapítása óta." A halálbüntetés nem lett azonnal végrehajtva - Ádám hallgatott a kísértő szavára, s engedve burkolt célzásainak, bűnbe esett. Az Úr mért nem hajtotta végre azonnal a halálos ítéletet Ádám esetében? Mivel váltságdíjat talált, Isten egyszülött Fia vállalta, hogy magára veszi az ember bűnét és elfedezi az emberi fajért. Ha nem találták volna ezt a jóvátételt, nem lett volna bűnbocsánat. Ha Isten elfedezés nélkül megbocsátotta volna Adám bűnét, halhatatlanná tette volna a bűnt, mégpedig kihívón, korlátlanul. (Advent szemle és szombat hírnök 1902 április 23

Alapozzuk meg életerős elvként értelmünkben és szívünkben azt a komoly igazságot, hogy az értünk hozott áldozat elégséges, Isten meg tud menteni, és meg is ment a legvégsőkig mindenkit, aki Őhozzá jön, és eleget tesz az igében meghatározott feltételeknek. A mi dolgunk az, hogy átvigyük akaratunkat Isten oldalára. Így az elfedezés vére által részeseivé leszünk Isten természetének. Krisztus által Isten gyermekei vagyunk. Miénk a bizonyosság, hogy Isten úgy szeret bennünket, mint Fiát. Egyek vagyunk Jézussal, arra megyünk, amerre előttünk járt. Hatalmában áll elűzni a sötétséget, amelyet az ellenség vet ösvényünkre. A sötétség és csüggedés helyett dicsőségének napsugara ragyog szívünkbe.

Részletesebben kell ismernünk az elfedezés munkáját, amely most folyik a mennyei szenthelyen. Ha szemléljük és meg is értjük ezt a komoly igazságot, akkor Krisztussal összhangban tudunk tevékenykedni. (EGW: Bizonyságtételek 5. kötet) 

Keserű pohár - Jézus Krisztus lelki gyötrelme

És egy kissé előre menve, arcra borula, könyörögvén és mondván: Atyám! ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár  Mindazonáltal ne az én akaratom, hanem a tiéd legyen meg. (Máté 26:39)

A Gecsemáné-kertben Jézus az ember helyett szenvedett, és Isten Fiának emberi természete roskadozott a bűntudat szörnyűséges borzalma miatt, míg csak vértelen, reszkető ajkáról fel nem hangzottak a szavak: „Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár…” Az emberi természet meghalt volna a bűntudat borzalma alatt, ha a mennyei angyal meg nem erősítette volna a gyötrelem elhordozására… Krisztus az Isten törvénye megrontói felett elhangzott halálos ítéletet szenvedte el.

Amikor Isten Fia leborulva imádkozott a Gecsemánéban, lelki gyötrelme következtében nagy vércseppekhez hasonló nedv ütött ki a bőrén. És haláltusában lévén, buzgóságosabban imádkozék; és az ő verítéke olyan vala, mint a nagy vércseppek, melyek a földre hullanak. (Luk 22:44) Itt vette Őt körül a sűrű sötétség rémülete. Az egész világ bűne nehezedett rá. Az ember helyett szenvedett, úgy, mintha Ő szegte volna meg Isten törvényét. A kísértés színhelye volt ez. Isten világossága visszavonult a szeme elől, és így a sötétség hatalmas urának kezébe került. Lelki gyötrelmében elterült a hideg földön. Magán érezte Atyjának rosszallását. Elvette a bűnös kezéből a szenvedés poharát, és kész volt azt kiinni, hogy helyette majd az áldások poharát nyújthassa az embernek. Az a harag, amely az emberre sújtott volna le, most Krisztust sújtotta. Ekkor remegett meg kezében a titokzatos pohár.

Jézus gyakran járt a Gecsemánéba, hogy elmélkedjen és imádkozzon a tanítványaival… Az Üdvözítő még soha nem érkezett erre a helyre ilyen fájdalommal telt szívvel. Isten Fia nem a testi kínoktól riadt vissza… Az elveszett világ bűne elsöprő erővel nehezedett rá. Az Atyától való elidegenedés, amely a bűn következménye volt, hasító fájdalommal repesztette meg szívét, és nagy vércseppeket fakasztott a homlokából…

Csak halvány fogalmunk lehet Isten Fiának a Gecsemánéban elszenvedett kimondhatatlan gyötrelméről. Jézus valósággal megtapasztalta, hogy az ember bűnének felvállalása elválasztja Őt az Atyától. Urunk bűnné lett az elbukott emberiség érdekében. Az Atya szeretetének visszavonása ezeket a gyászos szavakat hívta elő gyötrődő lelkéből: „Szomorú az én lelkem mindhalálig…” (Mt 26:38)

Isten dicsőséges Fia elveszítette az eszméletét, és haldoklott. Az Atya hírnököt küldött a Mennyből, hogy megerősítse gyötrődő Fiát, és előkészítse Őt véres ösvényére. Ha halandó emberek láthatták volna az angyalok seregének döbbenetét és bánatát, amikor az Atya visszavonta a fény, a szeretet és a dicsőség sugarait egyszülött, szeretett Fiától, akkor megértenék, hogy Isten szemében milyen visszataszító a bűn. (EGW: Isten csodálatos kegyelme)

 Megváltója fáradozott, és szenvedett értünk, akkor ő megtagadta magát. Egész élete egyetlen, örökös fárasztó munka és nélkülözés volt. Ha úgy akarta volna, könnyű körülmények közt, bőségben tölthette volna földi életét. Megszerezhette volna magának az élet összes élvezetét és örömét. Mégsem ezt választotta; nem kereste a maga kényelmét. Nem földi kielégülésre tört, hanem, hogy jót tegyen, s megóvja az embereket a szenvedéstől, hogy segítsen a leginkább segítségre szorulókon. Urunk mindvégig állhatatos maradt. A mi békességünkért érte őt utol a büntetés, az ő sebei szereztek nekünk gyógyulást. Hiszen nekünk ítélték meg a keserű poharat; a mi bűneink elegyítették azt össze. Drága Megváltónk azonban elvette ajkunktól a kelyhet, s maga ürítette ki. S a keserű pohár helyett a bűnbocsánat, áldás és üdvösség kelyhét nyújtja nekünk. Jaj, mily kimondhatatlan áldozat volt ez! Milyen szeretet, mily csodálatos, páratlan szeretet is ez! Miután mindezt a szenvedést elviselte értünk, mi talán riadjunk vissza, hogy elviseljük a ránk háruló kicsiny próbákat? Szerethetjük-e Krisztust, ha nem vagyunk hajlandók felvenni keresztünket? Kívánkozhatunk-e vele lenni a dicsőségben, ha a bíróságtól a Kálváriáig sem követjük őt? Ha Krisztus bennünk a megdicsőülés reménye, akkor úgy járunk majd, amint ő járt. Követni fogjuk mások áldására áldozott életét; akkor iszunk a kehelyből és megkeresztelkedünk a keresztséggel; a Krisztus kedvéért jókedvvel elviseljük az odaadás, próba, lemondás életét. A menny így is olcsónak tűnik majd, ha mégakkora áldozatot hozunk is érte. (EGW írásai)

Kísértés - megtévesztés

 

„Nem sokat beszélek már veletek, mert jön a világ fejedelme, és énbennem nincsen semmije.” (Jn 14:30)

Krisztusnak Földünkre jövetele pillanatától kezdve a sátáni eszközök teljes tömörülése munkába kezdett Krisztus megtévesztésére és hatalmának leküzdésére, mint ahogyan Ádám is a megtévesztés és legyőzetés áldozata lett.

Amikor Krisztus megszületett Betlehemben, Isten angyalai éjjel megjelentek a nyájaikra vigyázó pásztoroknak, és isteni kijelentést tettek az újszülött gyermek hatalmáról. Sátán tudta, hogy valaki isteni küldetésre jött el a Földre, hogy elvitassa tőle a hatalmát. Hallotta az angyal szavát: „Született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában” (Lk 2:10–11).

A mennyei hírnökök Sátán zsinagógájának minden haragját felszították. Sátán követte a gyermek Jézusra felvigyázók lépteit. Hallotta Simeon próféciáját a templom udvarában… „Mostan bocsátod el, Uram, a te szolgádat, a te beszéded szerint, békességben, mert látták az én szemeim a te üdvösségedet” (Lk 2:29–30). Sátán bőszült haragra gerjedt, amikor meglátta, hogy Simeon felismerte Krisztus istenségét.

A Menny fejedelmét körülvette a kísértő… A sátáni eszközök már csecsemőkorában, a féltékeny Heródesen keresztül megpróbálták elpusztítani Jézust. A gonosz szüntelen el akarta ejteni ettől az időtől kezdve egészen a Kálvária keresztjéig. Sátán követői eltökélték, hogy Jézust le kell győzni. Egyetlen olyan ember sem született még erre a világra, aki megmenekülhetett volna az őscsaló hatalmától. A gonosz sereg minden erejét latba vetették Jézus ellen… Sátán tudta, hogy vagy győz, vagy őt fogják legyőzni. A siker vagy vereség kérdése túl súlyos volt ahhoz, hogy bármely gonosz alattvalójára bízhatta volna a munkát. A gonoszság fejedelme személy szerint állt ütközetbe…

Krisztus élete szüntelen harcot jelentett a sátáni eszközökkel szemben. Sátán a hitehagyás minden energiáját felsorakoztatta Isten Fia ellen. 

Krisztus egyetlen alkalommal sem állt szóba a kísértések sokaságával. Egyetlen egyszer sem lépett Sátán területére, hogy ezzel előnyös helyzetbe juttassa a nagy csalót. 

Alámerítkezése után Isten Fia a pusztába ment, hogy ott megkísértse az ördög… Negyven napig nem evett, nem ivott… Önmagán tapasztalta az étvágy hatalmát az ember felett. A bűnös ember érdekében elszenvedte a legsúlyosabb próbát ezen a területen. Olyan győzelmet aratott, amit kevesen értékelnek. E böjt hosszúságából látszik, hogy milyen nagy hatalma van a megromlott étvágynak, és hogy milyen nagy bűn annak kielégítése. A Megváltó azért állta ki ezt a próbát, hogy ezáltal megtörje az étvágynak az emberek felett gyakorolt hatalmát… Azért jött a Földünkre, hogy isteni erejét a mi emberi törekvéseinkkel egyesítve, mi is győzelmet arathassunk az általa nyert erő és erkölcsi hatalom révén.

„Mert nem oly főpapunk van, aki nem tudna megindulni gyarlóságainkon, hanem aki megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt.” (Zsid 4:15) 

Nem egyedül az éhség gyötrelmei voltak azok, amelyek az Üdvözítő szenvedéseit oly leírhatatlanul keserűvé tették. A Megváltó átérezte mindazt a bűnt, amely az étvágy kielégítése által keletkezett, és amely oly sok bajt hozott a világra, és ez súlyos teherként nehezedett a lelkére… 

A mértéktelenség képezi az alapját minden olyan erkölcsi romlásnak, amely az embert veszélyezteti. Krisztus éppen ott kezdte el a megváltás munkáját, ahol a romlás elkezdődött. Ősszüleink bukását az étvágyuk kielégítése okozta. Ennek megfelelően a megváltás munkájában Jézus első dolga az étvágy megtagadása volt. Milyen csodálatos szeretetet nyilatkoztatott ki Jézus azáltal, hogy eljött világunkba bűnünk és gyengeségünk elhordozására! A szenvedés ösvényét járva és szeplőtelen élete által megmutatta nekünk, hogy miként járhatunk és győzedelmeskedhetünk úgy, ahogyan Ő járt és győzedelmeskedett. (EGW: Isten csodlatos kegyelme)