Simon farizeus házigazda

A bethániai Simont Jézus tanítványaként tartották számon. Egyike volt annak a néhány farizeusnak, akik nyíltan csatlakoztak Krisztus követőihez. Elismerte Krisztust mint tanítót, és reménykedett, hogy Ő lehet a Messiás, de nem fogadta el Megváltónak. Jelleme nem alakult át, elvei változatlanok maradtak.

Krisztus Simont leprából gyógyította meg: élő halottat szabadított meg. Most Simon mégis megkérdőjelezte a Megváltó prófétaságát. Mivel Krisztus megengedte ennek a nőnek, hogy közeledjen hozzá, nem küldte el méltatlankodva, mint olyat, akinek bűnei túl nagyok a megbocsátásra, mivel nem mutatta ki, hogy látja bukott voltát, Simont kísértette a gondolat: Ő nem is próféta. Jézus semmit sem tud erről az asszonyról, aki olyan szabadon szolgálja - gondolta -, különben nem engedné, hogy megérintse.

Simont, a házigazdát is befolyásolta Júdás bírálata Mária ajándékát illetően, ezért meglepődött Jézus viselkedésén. Sérelem érte farizeusi büszkeségét. Tudta, hogy számos vendége bizalmatlanul, nemtetszéssel tekint Krisztusra. Simon így szólt szívében: "Ez, ha próféta volna, tudná ki és miféle asszony az, aki őt illeti: hogy bűnös" (Lk 7:39).

A Megváltó válaszolt erre a kimondatlan gondolatra: "Simon, van valami mondanivalóm néked. [...] Egy hitelezőnek két adósa vala: az egyik adós vala ötszáz pénzzel, a másik pedig ötvennel. És mikor nem volt nékik miből megadni, mind a kettőnek elengedé. E kettő közül azért, mondd meg, melyik szereti őt jobban? Felelvén pedig Simon, monda: Azt gondolom, hogy az, akinek többet engedett el. És Jézus monda néki: Igazán ítéltél" (Lk 7:40-43).  

Ahogyan Nátán tette Dáviddal, Krisztus is egy példázatba rejtette szíven találó feddését. Vendéglátóját olyan helyzetbe hozta, hogy önmaga felett mondja ki az ítéletet. Simon vitte bűnbe azt a nőt, akit most megvetett. Mélyen megrontotta. A példázat két adósa Simont és az asszonyt jelképezi. Jézus nem azt akarta tanítani, hogy a két személynek különböző fokú elkötelezettséget kell éreznie, mert mindkettő hálaadóssága nagyon nagy, sohasem tudnák törleszteni. Simon azonban igazabbnak tartotta magát Máriánál, s Jézus szerette volna, ha belátja, mekkora bűnt követett el valójában. Meg akarta mutatni neki, hogy bűne nagyobb az asszonyénál – annyival nagyobb, amennyivel az ötszáz pénz több az ötvennél.   

Simon hűvössége és hanyagsága a Megváltóval szemben megmutatta, milyen kevéssé értékeli a kapott kegyelmet. Azt hitte, megtiszteli Jézust, mert meghívta házába. Most azonban olyannak látta önmagát, amilyen valójában volt. Miközben azt hitte, hogy olvas vendége lelkében, vendége olvasott az övében. Látta, milyen valóságosan ítélte meg őt Krisztus. Vallása farizeusi köntös volt. Megvetette Jézus irgalmasságát. Nem ismerte fel, hogy Istent képviseli. Mária, a bűnös, bocsánatot nyert, de Simon, a bűnös nem nyert bocsánatot. Az igazság merev szabálya, amelyet az asszonyra akart alkalmazni, őt ítélte el. (EGW:Jézus élete)

Márta - Lázár és Mária testvére

  

Amikor Krisztus ismertette csodálatos tanításait, Mária tisztelettudó és odaadó hallgatóként lábánál ült. Egy alkalommal Márta, akit lefoglalt az étel elkészítése, Krisztushoz fordult: "Uram, nincs-é arra gondod, hogy az én testvérem magamra hagyott engem, hogy szolgáljak? Mondjad azért néki, hogy segítsen nékem" (Lk 10:40). Ez Krisztus első bethániai látogatásának idején történt. A Megváltó és tanítványai épp megérkeztek Jerikóból, kimerítő gyalogutat tettek meg. Márta mindent megtett, hogy kényelembe helyezze őket, s ebbeli igyekezetében megfeledkezett a Vendégének kijáró figyelemről. Jézus szelíd, türelmes hangon válaszolt: "Márta, Márta, szorgalmas vagy és sokra igyekezel: de egy a szükséges dolog: és Mária a jobb részt választotta, mely el nem vétetik őtőle" (Lk 10:41-42). Mária elraktározta emlékezetében a Megváltó ajkáról elhangzó drága igéket, melyek a világ legértékesebb ékszereinél is drágábbak voltak számára. 

 Volt egy otthon, amelyet szívesen látogatott: Lázár, Mária és Márta háza, mert náluk, a meleg és szeretetteljes légkörben nyugalmat talált. Mégsem volt senki ezen a világon, aki meg tudta volna érteni isteni küldetését, vagy ismerte volna azt a terhet, amelyet az emberiség érdekében hordott. Sokszor csak az egyedüllétben találhatott enyhülést, amikor mennyei Atyjával bensőséges beszélgetést folytatott.

Márta sietett Jézus elé, szívét ellentmondó érzelmek gyötörték. Jézus arcán ugyanazt a gyengédséget és szeretetet látta, amely mindig örömmel töltötte el. Rendületlenül bízott Krisztusban, de mélyen szeretett fivérére gondolt, akit Jézus is szeretett. Szívbe markoló fájdalommal, amiért Jézus nem jött előbb, de mégis reménykedve, hogy Ő még most is megvigasztalhatja őket valamiképpen, így szólt: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.” (Ján 11,21) A gyászolók keltette kavarodásban a nővérek újra és újra ezeket a szavakat ismételgették

Jézus emberi és isteni együttérzéssel tekintett a fájdalomtól elgyötört, gondterhelt arcra. Márta nem akarta felidézni a múltat. Szenvedélyes szavai mindent kifejeztek: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.”Amikor azonban a szeretetteljes arcra pillantott, hozzátette: „De most is tudom, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja néked az Isten.” (Ján 11,22)

Márta így válaszolt: „Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon.”(Ján 11,24) A Megváltó szavaira: „Hiszed-é ezt?” (Ján 11,26), Márta így felelt: „Igen, Uram, én hiszem, hogy Te vagy a Krisztus, az Isten Fia, aki e világra jövendő vala.” (Ján 11,27) Nem fogta fel Krisztus szavait teljes jelentőségükben, de megvallotta hitét istenségében, és bizalmát abban, hogy Ő bármit képes megtenni, amit jónak lát. 

Monda Jézus: Vegyétek el a követ. Monda néki a megholtnak nőtestvére, Mártha: Uram, immár szaga van, hiszen negyednapos. (Ján 11:39)     „Vegyétek el a követ!” – mondta Jézus. Amennyire csak lehetséges, készítsetek utat a munkámhoz. Márta határozott és törekvő természete azonban ekkor megmutatkozott. Nem akarta, hogy megpillantsák a romlásnak indult testet. Az emberi szív nehezen érti meg Krisztus szavait, s Márta hite nem ragadta meg ígéretének igazi jelentését

Mialatt Jeruzsálemben ezt az összeesküvést szövögették, Jézus és tanítványai meghívást kaptak Simon lakomájára. Az asztalnál a Megváltó egyik oldalán Simon ült, akit szörnyű betegségből gyógyított meg, a másik oldalon pedig Lázár, akit feltámasztott a halálból. Márta felszolgált, Mária pedig figyelmesen hallgatott minden Jézus ajkáról elhangzó szót. Kegyelmében Jézus megbocsátotta bűneit, előhívta szeretett fivérét a sírból, s Mária szíve csordultig telt hálával. Hallotta, amikor Jézus közelgő haláláról beszélt, ezért mélységes szeretetét és gondoskodását szerette volna előtte kifejezésre juttatni. Nagy, személyes áldozat árán vásárolt egy alabástrom szelence "drága nárdusból való kenetet" (Jn 12:3), hogy ezzel kenje meg Jézus testét. Mostanában azonban azt is hallotta, hogy nemsokára királlyá koronázzák Őt. Mária bánata örömre fordult, és elsőként akart tisztességet tenni Urának. Feltörte a kenetes szelencét, s tartalmát Jézus fejére és lábára öntötte, azután sírva letérdelt, könnyeivel öntözte Őt, s lábát megtörölte hosszú, leomló hajával. (EGW: Jézus élete) 

Lázár - Mária és Márta testvére

Jézus megpihenhetett Lázár otthonában. Barátai és tanítványai vendégszeretetére volt utalva, s amikor elfáradt és társaságra vágyott, örömmel látogatott el e békés otthonba, amely mentes volt a farizeusok haragjától és féltékenységétől. Lázár otthonában szíves fogadtatást és szent barátságot talált. Egyszerűen és szabadon beszélhetett, mert tudta, hogy szavait megértik és értékelik.

Jézus egyik legállhatatosabb tanítványa a bethániai Lázár volt. Első találkozásuk óta erősen hitt Krisztusban, mélyen szerette, csakúgy, mint őt a Megváltó. Krisztus Lázárért vitte véghez legnagyobb, legfenségesebb csodáját. A Megváltó megáldja mindazokat, akiknek szükségük van a segítségére, szereti az egész emberi családot, de vannak olyanok, akikhez különlegesen gyengéd kapcsolat fűzi. Szívét erős érzelmi szálak kötötték a bethániai családhoz.

  Ha Krisztus a betegszobában lett volna, Lázár nem hal meg, mert Sátánnak nem lett volna hatalma felette. A halál nem ragadhatta volna el az Életadó jelenlétében. Ezért Krisztus távol maradt, s eltűrte, hogy az ellenség gyakorolja hatalmát, mert így legyőzött ellenségként vetheti majd vissza. Megengedte, hogy Lázár meghaljon, és szenvedő testvérei lássák őt a sírban feküdni. Krisztus tudta, hogy amikor halott fivérükre néznek, Megmentőjükbe vetett hitük keményen megpróbáltatik. Tudta azonban, hogy e küzdelem nyomán hitük sokkal nagyobb erővel ragyog majd fel. Jézus is érezte minden fájdalmukat. Nem azért késlekedett, mert már kevésbé szerette őket, hanem tudta, hogy rájuk, Lázárra, önmagára és tanítványaira győzelem vár. 

Nyugtalanul vártak egy szót Jézustól. Amíg fivérükben az életnek egy szikrája is pislogott, imádkoztak, és figyelték, jön-e Jézus. A küldött azonban nélküle tért vissza. Ezt az üzenetet hozta: „Ez a betegség nem halálos”(Ján 11,4), ezért kapaszkodtak a reménybe, hogy Lázár élni fog. Szelíden próbálták a remény és bátorítás szavait szólni a szinte öntudatlan szenvedőhöz. Amikor Lázár meghalt, keserűen csalódtak, de érezték Krisztus fenntartó kegyelmét, s ez megóvta őket attól, hogy bármivel is vádolják a Megváltót.

Krisztus azért indult késlekedve Lázárhoz, mert kegyelmi célja volt azok érdekében, akik még nem fogadták el Őt. Azért várt, hogy Lázár feltámasztásával újból bizonyítsa makacs, hitetlen népének, hogy Ő valóban „a feltámadás és az élet” (Ján 11,25). Nem akarta feladni a reményt, hogy a nép, Izráel házának szegény, tévelygő juhai felismerik Őt. Fájt a szíve megtéretlenségük miatt. Kegyelmében még egyszer bizonyítani akarta nekik, hogy Ő a Helyreállító, az egyetlen, aki képes életet és halhatatlanságot adni. Lázár feltámasztása olyan bizonyíték volt, amelyet a papok sem magyarázhattak félre. Ezért késlekedett az indulással. A minden eddigit megkoronázó csoda Isten pecsétjét helyezte munkájára, isteni jogcímére.

„Jézus pedig újra felindulva magában, odamegy vala a sírhoz.” Lázárt egy sziklabarlangba temették, és egy nehéz követ hengerítettek a bejárathoz. „Vegyétek el a követ!” – mondta Krisztus (Ján 11,38–39). Márta azt gondolta, hogy csak egy pillantást akar vetni a halottra, s ellenkezett, mondván, hogy a testet már négy napja eltemették, s romlásnak indult. Ez az állítás, mely Lázár feltámasztása előtt hangzott el, nem hagyott lehetőséget Krisztus ellenségei számára, hogy azt mondhassák, csalás történt. A farizeusok mindaddig hamisságokat terjesztettek Isten erejének legcsodálatosabb megnyilatkozásairól is. Amikor Krisztus életre keltette Jairus leányát, így szólt: „A gyermek nem halt meg, hanem alszik.”(Márk 5,39) Mivel a gyermek csak rövid ideig volt beteg, s halála után rögtön feltámadt, a farizeusok elhíresztelték, hogy nem halt meg, hiszen Krisztus maga mondta, hogy csak elaludt. Lázár halálát azonban senki sem tagadhatta.

Bethánia közel volt Jeruzsálemhez, s Lázár feltámasztásának híre hamar eljutott a városba. A zsidó főemberek gyorsan megtudták a tényeket a kémeken keresztül, akik szemtanúi voltak a csodának. Azonnal összehívták a főtanácsot, hogy eldöntsék, mit kellene tenni. Krisztus kétségbevonhatatlanul megmutatta hatalmát a halál és a sír felett. Isten ezzel a nagyszerű csodával szolgáltatta a döntő bizonyítékot az embereknek, hogy elküldte Fiát erre a világra értük, az ő megmentésükért. Az isteni erő olyan megnyilatkozása volt ez, amely elegendő minden józan, világos gondolkodású ember meggyőzésére. Lázár feltámadásának tanúi közül sokan jutottak hitre Jézusban. A papok gyűlölete azonban csak erősödött. Istenségének minden bizonyítékát elvetették, s új csodája még jobban dühítette őket. A halott fényes nappal támadt fel, nagy sokaság szeme láttára. Semmilyen ravaszsággal nem lehetett félremagyarázni egy ilyen bizonyítékot. Emiatt vált még szörnyűbbé a papok ellenségeskedése. Minden eddiginél keményebb elhatározásra jutottak, hogy Krisztus munkájának véget vetnek. (EGW:Jézus élete) 

"Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki a halottak közül feltámad." E szavak igazságát a zsidó nép történelme bizonyítja. Krisztus utolsó és mindent betetőző csodája a négy napja halott bethániai Lázár feltámasztása volt. A zsidók látták a Megváltó istenségének e csodálatos bizonyítékát, de nem fogadták el. Lázár feltámadt, és bizonyságot tett előttük, de ők megkeményített szívvel fogadtak minden bizonyítékot. Sőt Lázárt még meg is akarták ölni (Jn 12:9-11).A zsidók közül azért nagy sokaság értesült vala arról, hogy ő ott van: és oda menének nemcsak Jézusért, hanem hogy Lázárt is lássák, akit feltámasztott a halálból.(10)A papifejedelmek pedig tanácskozának, hogy Lázárt is megöljék;(11) Mivelhogy a zsidók közül sokan ő miatta menének oda és hivének a Jézusban.

Lázár azokat a szenvedő szegényeket ábrázolja, akik hisznek Krisztusban. Amikor a trombita megszólal, és mindazok, akik a sírban vannak, Krisztus hangjára előjönnek, ők is megkapják jutalmukat, mert Krisztusba vetett hitük nem csupán elmélet, hanem valóság volt. (EGW:Krisztus példázatai)