A királyi udvari ember fiának meggyógyítása

 

Földi szolgálata során Jézus csodákat tett, amelyek segítettek az embereknek, hogy hinni tudjanak benne. János pedig feljegyezte ezeket, hogy mások is higgyenek.

(Jn 4:46-54). Azután ismét a galileai Kánába ment, ahol a vizet borrá változtatta. Kapernaumban pedig volt egy királyi tisztviselő, akinek betegen feküdt a fia. (47) Amikor meghallotta, hogy Jézus megérkezett Júdeából Galileába, elment hozzá, és kérte, hogy jöjjön, és gyógyítsa meg a fiát, mert halálán van. (48) Erre Jézus ezt mondta neki: Ha nem láttok jeleket és csodákat, nem hisztek. (49) A királyi tisztviselő kérte őt: Uram, jöjj, mielőtt meghal a gyermekem! (50) Jézus így válaszolt: Menj el, a te fiad él! Hitt az ember a szónak, amelyet Jézus mondott neki, és elindult. (51) Még hazafelé tartott, amikor szembejöttek vele a szolgái a hírrel, hogy a gyermeke él. (52) Ekkor megkérdezte tőlük, hány órakor lett jobban. Ezt mondták neki: Tegnap délután egy órakor hagyta el a láz. (53) Megértette tehát az apa, hogy abban az órában történt ez, amikor ezt mondta neki Jézus: A te fiad él. És hitt ő, valamint egész háza népe. (54) Ezt pedig második jelként tette Jézus, miután megérkezett Júdeából Galileába. /RÚF/  

Amikor János beszámolt Jézus második csodájáról, amit Galileában tett, említette az elsőt is, azt, ami a kánai menyegzőn történt. Mintha ezt mondaná: A Jézus által végbevitt jelek segítenek megérteni, hogy ki is Ő valójában. Majd hozzáfűzi: „Ez már a második jel volt, amelyet Jézus tett, amint Júdeából Galileába jött”. (Jn 4:54, ÚRK)  

Elsőre keménynek tűnhet Jézus válasza, amit a királyi ember kérésére mondott, viszont a férfi a fia gyógyulásától tette függővé, hogy fog-e hinni Jézusban. Jézus olvasott a gondolataiban, ezért figyelmeztette az apát a lelki betegségére, ami a fia életveszélyes állapotánál súlyosabb volt. Az előkelő emberbe villámcsapásként hasított a hirtelen felismerés, hogy a fia életébe kerülhet az ő lelki szegénysége.  

Fontos megjegyezni: a csodák önmagukban nem bizonyították, hogy Jézus a Messiás. Mások is tettek csodákat: igaz próféták, de hamisak is. A csodák csupán a természetfeletti létezését mutatják, pusztán egy csoda nem feltétlenül jelenti azt, hogy Istentől van. (Sátán képes „csodákat” tenni, ha a „csoda” alatt természetfeletti tetteket értünk.) 

 Fájdalmában a királyi ember Jézus irgalmáért esedezett, kérlelte, hogy gyógyítsa meg a fiát. Jézus válasza ekkor megerősítette: „Menj el, a te fiad él” (Jn 4:50). Az „él” szó görög meg felelője is jelen időben van. Ez a nyelvtani forma olyan bizonyossággal fejezi ki a jövő ide jű eseményt, mint ami már meg is történt. A férfi ezek után nem sietett haza, hanem mivel hitt Jézusnak, másnap ért haza. Majd megtudta, hogy a fiának pontosan akkor ment le a láza, amikor Jézus biztatóan szólt hozzá.

White idézet: Kapernaumban a hírek megragadták egy zsidó nemesember figyelmét, aki tiszt volt a király szolgálatában. A fia gyógyíthatatlannak látszó betegségben szenvedett. Az orvosok lemondtak róla, de amikor az apa hallott Jézusról, elhatározta, hogy felkeresi és segítségül hívja…  

Kánába érve Jézust sokaság közepette találta. Elszorult szívvel igyekezett a Megváltó közelébe jutni. Hite megingott, amikor csupán egy egyszerűen öltözött, poros, az utazástól megviselt férfit pillantott meg. Kétség fogta el: vajon ez az ember megteheti, amire kérni akar ja? Mégis elbeszélgetett Jézussal, elmondta, miért jött, és kérte a Megváltót, kísérje el otthonába. Jézus azonban már tudott bánatáról. Mielőtt még a tiszt elindult otthonról, Jézus már látta gyötrelmét.  

Jézus azt is tudta, hogy az apa bizonyos feltételekhez kötötte a benne bízó hitét. Csak akkor fogadja el Jézust Megváltónak, ha kérését teljesíti. Mialatt a tiszt a bizonytalanság kínjai közt várakozott, Jézus így szólt: „Ha jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek.” (Jn 4:48)…  

A Megváltó szembeállította ezt a feltételes hitet a samaritánusok nyílt hitével, akik nem kértek csodát vagy jelet. – Jézus élete, 196-198./old. 

A kánai menyegző

(János 2:1-25). A harmadik napon menyegző volt a galileai Kánában, és ott volt Jézus anyja. (2) Meghívták Jézust és tanítványait is a menyegzőre. (3) Amikor elfogyott a bor, Jézus anyja így szólt hozzá: Nincs boruk. (4) Mire Jézus azt mondta: Vajon énrám tartozik ez, vagy terád, asszony? Nem jött még el az én órám. (5) Anyja így szólt a szolgákhoz: Bármit mond nektek, tegyétek meg! (6) Volt ott hat kőveder a zsidók tisztálkodási rendje szerint, amelyekbe egyenkéntkét vagy három metréta fért. (7) Jézus így szólt hozzájuk: Töltsétek meg a vedreket vízzel! És megtöltötték színültig. (8) Majd ezt mondta nekik: Most merítsetek, és vigyetek a násznagynak! Ők pedig vittek. (9) Amikor a násznagy megízlelte a vizet, amely borrá lett, mivel nem tudta, honnan van, csak a szolgák tudták, akik a vizet merítették, oda hívta a vőlegényt, (10) és így szólt hozzá: Minden ember a jó bort kínálja először, és amikor megittasodtak, akkor a silányabbat: te pedig mostanáig tartogattad a jó bort. (11) Ezt tette Jézus első jelként a galileai Kánában, így jelentette ki dicsőségét, és tanítványai hittek ben ne. 

 A tanítványok látták Jézus csodáját, amikor a vizet borrá változtatta. Ez bizonyságul szolgált nekik, megerősítette a döntésüket, hogy Jézus követői lesznek. Ugyan miért ne tekintették volna ezt erős jelnek arra, hogy Ő valóban Istentől jött? (Ekkor valószínűleg még nem álltak készen arra, hogy Ő Isten.)

Mózes „jelekkel és csodákkal” (5Móz 26:8). És kihozott bennünket az Úr Egyiptomból erős kézzel és kinyújtott karral, nagy és félelmetes tettek, jelek és csodák között. /RÚF/; lásd még (5Móz 6:22). Az Úr nagy és veszedelmes jeleket és csodákat vitt véghez Egyiptomban a fáraón és egész háza népén a szemünk láttára. /RÚF/) vezette ki Izraelt Egyiptomból. Isten általa szabadította meg a népét az egyiptomiaktól (bizonyos értelemben a „megmentőjük” volt). 

Isten megjövendölte Mózes által, hogy jön majd egy olyan próféta, mint Mózes. Kérte a népét, hogy hallgassanak rá (5Móz 18:15). Prófétát támaszt majd testvéreid közül Istened, az Úr: olyat, mint én – őreá hallgassatok! /RÚF/; Mt 17:5. Miközben ezt mondta, íme, fényes felhő borította be őket, és hang hallatszott a felhőből: Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, őt hallgassátok! /RÚF/; (ApCsel 7:37). Ez az a Mózes, aki azt mondta Izráel fiainak: Prófétát támaszt nektek az Isten testvéreitek közül, olyat, mint én. /RÚF/). Jézus volt az a „próféta”, és ennek első jelét János evangéliuma 2. fejezetében adta, visszamutatva Izrael népének Egyiptomból való szabadulására.  

Az egyiptomiak számára a Nílus kulcsfontosságú erőforrás volt, istenként imádták. Az egyik csapás a folyót érte: a víz vérré vált. Kánában Jézus hasonló csodát tett, de a vizet nem vérré, hanem borrá változtatta.

  A vizet hat, a zsidó tisztasági szertartás céljára használt vizes korsóban tartották, ami még jobban összekapcsolja a történetet a szabadítás bibliai témáival. Amikor János beszámol a víz borrá változtatásának történetéről, ezzel visszautal a kivonulásra, és rámutat, hogy Jézus a Szabadító.

Mit gondolt a násznagy az erjedetlen borról, amit Jézus csodája folytán megkóstolt? Nem tudta, hogy Jézus csodát tett, és nagyon meglepte az ital kiváló minősége. Furcsállta, hogy a végére tartogatták a legjobbat.  Akik tudták, mi történt, minden bizonnyal ámuldoztak a csoda láttán. 

White idézet: Jézus nem Jeruzsálemben, a Magas Tanács előtt kezdte szolgálatát valamilyen nagy tettel. Egy kis galileai faluban, családi összejövetel keretében mutatta meg hatalmát, hogy hozzájáruljon a menyegzői ünnepség örömeihez. Így fejezte ki rokonszenvét az ember iránt, és vágyát, hogy boldogságát szolgálja. A megkísértés pusztájában maga is ivott a keserűség poharából. Azért jött, hogy áldásával megszentelje az emberi kapcsolatokat… 

 Jézus Mária bizalmát akarta jutalmazni, és tanítványai hitét megerősíteni első csodájával. A tanítványoknak még a hitetlenség számos nagy kísértésével kellett szembenézniük. A jövendölések félreérthetetlenül megvilágították számukra, hogy Jézus a Messiás. Azt várták, hogy a vallási vezetők még az övékénél is nagyobb bizalommal fogadják Őt. Elbeszélték az embereknek Jézus csodálatos tetteit, és küldetésébe vetett bizalmukat, de meglepte őket, és keserű csalódást váltott ki bennük a papok és rabbik Jézussal szemben tanúsított hitetlensége, mélyen gyökerező előítélete, ellenségeskedése. A Megváltó korai csodái erősítették a tanítványokat, hogy szembeszálljanak az ellenkezéssel. – Jézus élete, 144, 147./old.

Kezdetben volt az Ige

(Ján 1: 1-18) Kezdetben volt az Íge, és az Íge volt az Istennél, és Isten volt az Íge. (2) Ő kezdetben az Istennél volt. (3) Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, ami lett. (4) Ő benne volt az élet, és az élet volt az emberek világossága (5) A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be. (6) Megjelent egy ember, akit Isten küldött, akinek a neve János. (7) Ő tanúként jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. (8) Nem ő volt a világosság, de bizonyságot kellett tennie a világosságról. (9) Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. (10) A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt: (11) a saját világába jött, de az övéi nem fogadták be őt. (12) Akik pedig befogadták, azoknak hatalmat adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazoknak, akik hisznek az ő nevében, (13) akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. (14) Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal. (15) János bizonyságot tett róla, és azt hirdette: Ő volt az, akiről megmondtam: Aki utánam jön, nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én. (16) Mi pedig valamennyien az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre. (17) Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által jött el. (18) Istent soha senki sem látta: az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt. (RÚF)

 János evangéliuma Krisztus istenségével kezdi az evangéliumot. Ő a kezdettel kezdi. Krisztus Isten, kezdettől fogva létezett, mint Ige, aki mindig is Isten volt. Krisztus tehát Isten. János azt mondja „Kezdetben volt az ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige”(Ján.1:1) Tehát, hogy az Ige az, ami Istennél van, és az az Ige egyben Isten is.

Ő kezdetben Istennel volt, ki? az Ige. Minden általa lett, vagyis ki által? az Ige által, ami „…nélküle semmi sem lett, ami létre jött.” (Ján. 1:3) Tehát az Ige a kezdet.

János Istentől ihletett evangéliumot kezdettől fogva Krisztus Istenségével építi fel. Többi evangélista nem mutatja be úgy Krisztust Istenként, mint János evangéliumában szerepel. Keresztelő János azt mondja, nem én vagyok a Világosság, nem én vagyok a Krisztus, én azért jöttem, hogy bemutassam Őt, „Aki utánam jön, Az előttem volt”(Ján. 1:27)

 Hol van a kezdet? Az univerzumnak kell, hogy legyen oka. Kezdet az Ige. Az Isten, neki nincs kezdete. Neki minden idők előtt léteznie kellett és működnie. Egyik Isten az Atya a másik Jézus Krisztus. Ők egyek, az Ige és Isten az Istenség két személye. János a jelenések könyvében Krisztust idézi „Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég”(Jel. 1:8)

 A Biblia leírja, hogy Isten hogyan teremtett, Ő szólt és létrejött a semmiből. Isten az Ő szavával teremtett. Isten Lélek és Jézus Krisztus, mint Isten szintén Lélek. Őneki nincsen kezdete sem vége. Mert egy lélek hozza létre az információt, az információ létrehozza az anyagot. Isten szól és az anyag létrejön. Isten által kimondott információkból jön létre.

  Ellen Gould White: A szó kezdettől létezett. „Kezdetben volt az Ige” Minek a kezdetén? A teremtés kezdeténél, a világegyetem kezdeténél. „…és az Ige Istennél volt, Isten volt az Ige” Ő kezdetben Istennél volt. „Minden általa lett” - az egész Világegyetem – „és nélküle semmi sem lett, ami létre jött”.  Minden, amit látunk, minden, ami létrejött egy szó eredménye, egy információ, ami Isten szájából jött ki. Krisztus szájából, aki azt mondta, hogy „Legyen világosság és lett világosság”. Tehát az Ige, a Lélek kezdettől fogva létezett.

 Isten lélek és mindenki, aki imádni akarja Őt, „…azoknak lélekben és igazságban kell Őt imádniuk”. Nincs szükség egy templomra egy bizonyos helyen, mert ilyen nincs. Lélekben és igazságban, a mi lelkünkben imádjuk Istent.

Miközben Isten Szava beszél Krisztusról, aki emberi testben e földön élt, határozottan szól a földi születése előtti létéről is. Az Ige isteni személyként létezett az Atya mellett. Az örökkévalóságtól kezdve Ő volt a szövetség közbenjárója, akiben a föld minden nemzetei - zsidók és pogányok egyaránt - megáldatnak, amennyiben elfogadják őt. "Az Ige vala az Istennél, és Isten vala az Ige" (Jn 1:1). Az emberek, de már az angyalok teremtése előtt is, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige.

A világegyetem uralkodója nem egyedül végezte jótékony munkáját. Volt egy társa – munkatársa, aki méltányolni tudta terveit, osztozni tudott örömében, amikor boldogsággal ajándékozta meg a teremtett lényeket. „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ez kezdetben az Istennél volt.” (Jn. 1:1–2) Krisztus, az Ige, Isten egyszülött Fia, egy volt az örökkévaló Atyával – azonosak voltak természetben, jellemben és szándékaikban. Ő volt az egyetlen lény, aki tanácskozhatott Istennel, akit az Atya be tudott avatni minden elgondolásába. „És hívják nevét csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének”; „származása eleitől fogva, öröktől fogva van” (Ésa. 9:6); (Mik. 5:2) Isten Fia kijelenti magáról: „Az Úr az Ő útjának kezdetéül szerzett engem; az Ő munkái előtt régen. Örök időktől fogva felkenettem… amikor megállapította e föld fundamentumait: mellette voltam, mint aki mellette nőtt fel, és gyönyörűsége voltam mindennap, örvendezve Őelőtte minden időben.” (Péld. 8:22–30) | (EGW: Pátriárkák és próféták)