A mennyei küzdelem kezdete

 

(1Mózes 1-3). fejezete is rámutat, hogy a gonoszság létezett már Ádám és Éva bűnesete előtt. Noha még nem volt konkrét valóság az Édenben, de elvileg már feltűnt „a jó és gonosz tudásának fája” (1Móz 2:9, 17) névben is. Azután a kígyó hazugsággal vádolta Istent, amikor valójában ő hazudott. A kígyó létezése (Jel 12:9. És levettetett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak, aki megtéveszti az egész földkerekséget; levettetett a földre, és vele együtt angyalai is levettettek. /RÚF/), valamint a hazugsága is azt mutatja, hogy a gonoszság ott volt. Tehát az Édenben már a bűneset előtt megmutatkozott a gonoszság.

(Ez 28:12-19). Emberfia! Kezdj siratóénekbe Tírusz királyáról, és mondd róla: Ezt mondja az én Uram, az Úr: Te voltál a mintakép, tele bölcsességgel, tökéletes szépség. (13) Édenben, Isten kertjében voltál, mindenféle drágakő borított: rubin, topáz és jáspis, krizolit, ónix és nefrit, zafír, karbunkulus és smaragd. Aranyból készültek foglalataid, és a rajtad levő vésetek teremtésed napján elkészültek. (14) Kiterjesztett szárnyú, fölkent kerúb voltál. Isten szent hegyén helyeztelek el, tüzes kövek közt járkáltál. (15) Feddhetetlen életű voltál teremtésed napjától fogva, míg álnokság nem találtatott benned. (16) Bősz kufárkodásod közben megteltél erőszakkal, és vétkessé lettél. Azért száműztelek Isten hegyéről, és elkergettelek, te kiterjesztett szárnyú kerúb, a tüzes kövek közül. (17) Szépségedben felfuvalkodtál, rosszra használtad bölcsességedet a fényűzés kedvéért. Ledobtalak hát a földre, látványossággá tettelek a királyok számára. (18) Sok bűnöddel, álnok kufárkodásoddal meggyaláztad szentélyeidet. Azért tüzet gyújtottam benned, és megemésztett téged, hamuvá tettelek a földön mindenki szeme láttára. (19) Akik csak ismertek a népek között, szörnyülködnek rajtad. Rettenetes véged lett, nem lesz belőled soha semmi! /RÚF/ 

(2Móz 25:19-20). Az egyik kerúbot az egyik végére készítsd, a másik kerúbot a másik végére, a fedél két végére készítsétek a kerúbokat! (20) Legyen a kerúbok szárnya kiterjesztve fölötte úgy, hogy takarják be szárnyukkal a fedelet! Egymás felé forduljanak, de a kerúbok arca a fedél felé nézzen! /RÚF/ 

E szakasz szerint a mennyben kezdődött a gonoszság és a kozmikus küzdelem. Mielőtt bűnössé lett, a most Sátánként ismert lény oltalmazó kérub volt. Még azt olvashatjuk róla, hogy „Te voltál az arányosság pecsétgyűrűje, tele bölcsességgel, tökéletes szépségben. Édenben, Isten kertjében voltál”. (Ez 28:12-13, ÚRK) Ez nem mondható el Tírusz királyáról (sem más emberről). Innen tudjuk, hogy itt Lucifer bukásának a történetébe pillanthatunk bele.  

(Ézsaiás 14:1-32). Bizony, megkönyörül az Úr Jákóbon, és továbbra is Izráelt választja magának. Nyugalmat ad nekik földjükön, jövevények társulnak hozzájuk, és Jákób házához csatlakoznak. (2) Fölkarolják és hazaviszik őket a népek, Izráel pedig tulajdonává teszi azokat az Úr földjén mint szolgákat és szolgálóleányokat. Fogságba vivőiket foglyul ejtik, és uralkodnak volt sanyargatóikon. (3) Amikor majd nyugalomra fordítja az Úr fájdalmaidat, nyugtalanságodat és azt a kemény munkát, amit végeztettek veled, (4) ezt a gúnydalt fogod énekelni a babiloni királyról: Jaj, hogy vége lett a sanyargatónak, vége lett az erő szaknak! (5) Összetörte az Úr a gonoszság vesszejét, a zsarnokság botját, (6) amely népeket vert dühében szüntelen veréssel, és nemzeteket tiport haragjában, kegyetlenül üldözve őket. (7) Megnyugodott, békés az egész föld, ujjongásba törtek ki az emberek. (8) Még a ciprusok is így örülnek, meg a Libánon cédrusai: Mióta elterültél, nem jön favágó ellenünk! (9) Megrendült odalent a holtak hazája, amikor meglátta jöttödet. Felkölti miattad az árnyakat, a föld összes hatalmasát, fölkelti trónjukról a népek királyait. (10) Rákezdik mindnyájan, és ezt mondják neked: Te is erőtlen lettél, mint mi, hozzánk hasonlóvá lettél! (11) Sírba omlott gőgöd, lantjaid zengése! Férgek a derékaljad, pondrók a takaród! (12) Jaj, leestél az égről, fényes hajnalcsillag! Lehulltál a földre, népek legyőzője! (13) Pedig ezt mondtad magad ban: Fölmegyek az égbe, Isten csillagai fölé emelem trónomat, odaülök az istenek hegyére a messze északon. (14) Fölmegyek a felhők csúcsára, hasonló leszek a Felségeshez! (15) De a sírba kell leszállnod, a gödör legmélyére. (16) Akik csak meglátnak, rád csodálkoznak, elámulnak rajtad: Ettől az embertől reszketett a föld, ettől remegtek az országok? (17) Ez az, aki pusztává tette a világot, lerombolta a városokat, és nem engedte haza a foglyokat? (18) A népek királyai mind tisztességben nyugszanak, mindegyik a maga sírboltjában. (17) Téged azonban temetetlenül dobnak el, mint valami hitvány gyomot; elborítanak a legyilkoltak, akiket karddal öltek meg, mint egy eltaposott hullát. Nekik kőhalom alatt lesz a sírjuk, (20) de téged nem temetnek el velük, mert pusztítottad országodat, saját nemzetedet gyilkoltad. Nem emlegetik soha többé a gonosztevők ivadékát! (21) Állítsatok vágóhidat fiainak őseik bűne miatt, hogy talpra állva el ne foglalják a földet, és be ne töltsék városokkal a világot! (22) Rájuk támadok – így szól a Seregek Ura –, és kiirtom Babilon nevét és maradékát, még az írmagját is – így szól az Úr. (23) Bölömbikák tanyájává teszem, vadvizes mocsárrá, és elsöpröm pusztító seprűvel – így szól a Seregek Ura. (24) Megesküdött a Seregek Ura: Úgy lesz, ahogyan elterveztem, az következik be, amit elhatároztam. (25) Országomban töröm össze Asszíriát, hegyeimen taposom el. Lekerül róluk igája, lekerül vállukról a teher. (26) Ezt terveztem el az egész földdel szemben, így nyújtom ki kezemet minden nép ellen. (27) Ha így határoz a Seregek Ura, ki hiúsíthatja meg? Ha kinyújtja kezét, ki fordít hatja vissza? (28) Áház király halála esztendejében hangzott el ez a fenyegető jövendölés: (29) Ne örüljetek annyira, filiszteusok, hogy összetört a titeket verő bot! Mert a kígyó gyökeréről vipera sarjad, és gyümölcse repülő sárkány lesz. (30) A legszegényebbek jól élnek, és a szegények bizton heverésznek, a te gyökeredet azonban éhhalállal sújtom, maradékodat meggyilkolom. (31) Jajgass, kapu, kiálts, város, rettegjetek, ti filiszteusok! Mert füstgomolyog északról, senki se hagyja el a kijelölt helyét! (32) Mit szólnak majd ehhez a népek követei? Azt, hogy az Úr vetett a Sionnak alapot, és oda menekülnek népe szegényei! /RÚF/ 

Ézsaiás 14. fejezete szerint Lucifer elhatározta, hogy felmagasztalja magát és olyan lesz, mint Isten. Ez a vers kiegészíti az Ezékiel 28. fejezetében olvasottakat, vagyis, hogy szépsége miatt szíve „felfuvalkodott” (Ez 28:17), pedig ennek inkább Isten dicsőítésére kellett volna késztetnie, hiszen Ő gyönyörűnek teremtette. Lucifer azonban felfuvalkodott, sőt Is ten helyére tört, rágalmazni kezdte. (Ez 28:16) versében az a héber szó, ami a fordításban „kereskedés” még azt is jelenti, hogy „rágalmazás”. Ez is jelzi, Sátán hogyan lép fel Isten ellen – és ellenünk. 

 Hogyan értsük azt, hogy Lucifer, aki elbukott, eredetileg „feddhetetlen” (tökéletes) volt, „attól a naptól fogva”, amelyen teremtetett, „míg gonoszság nem lett található” benne? (Ez 28:15,) /ÚRK/ Hogyan bukhatna el egy feddhetetlen teremtmény, ha tökéletességéhez nem tartozna hozzá az igazi erkölcsi szabadság?

White idézet: De volt valaki, aki visszaélt ezzel a szabadsággal. Benne – akit Krisztus után Isten a legjobban kitüntetett, és aki a menny lakói közül a leghatalmasabb és legdicsőségesebb volt – fogant meg a bűn. Bukása előtt Lucifer volt az első oltalmazó kerub. Szent volt és makulátlan. „Így szól az Úr Isten: Te valál az arányosság pecsétgyűrűje, teljes bölcsességgel, tökéletes szépségben. Édenben, Isten kertjében voltál; rakva valál mindenféle drágakövekkel.” „Valál felkent oltalmazó Kérub; és úgy állattalak téged, hogy Isten szent hegyén valál, tüzes kövek közt jártál. Feddhetetlen valál utaidban attól a naptól fogva, melyen teremtettél, míg gonoszság nem találtaték benned.” (Ezék 28:12-15) – A nagy küzdelem, 493./old.

A küzdelem eredete a Földön

 Miért van rossz mag a szántóföldben, ha a gazda csak jó magot vetett? A példázat kérdésé vel párhuzamban van egy másik kérdés is: Isten csak jónak teremtette a világot, akkor hogyan indult el itt a rossz?

(1Móz 1:31). És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó. Így lett este, és lett reggel: hatodik nap. /RÚF/  

Amikor Isten befejezte a világ teremtését, 1Móz 1:31 szerint minden „igen jó” volt. 1Mózes 1. fejezetében semmi nem utal arra, hogy bármi rossz lett volna az Isten által megteremtett bolygón. Hogyan tört be mégis a gonoszság?  

(1Móz 3:1-7). A kígyó pedig ravaszabb volt minden vadállatnál, amelyet az Úristen alkotott. Ezt kérdezte az asszonytól: Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kert egyetlen fájáról sem ehettek? (2) Az asszony így felelt a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk, (3) csak annak a fának a gyümölcséről, amely a kert közepén áll, mondta Isten: Ne egyetek abból, ne is érintsétek, hogy meg ne haljatok! (4) A kígyó erre így felelt az asszonynak: Dehogy hal tok meg! (5) Hanem jól tudja Isten, hogy azon a napon, amelyen esztek belőle, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok, mi a jó és mi a rossz. (6) Az aszszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, hogy csábítja a szemet, és kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított hát a gyümölcséből, és evett. Adott a vele levő férjének is, és ő is evett. (7) Ekkor megnyílt mindkettőjük szeme, és észrevették, hogy meztelenek. Ezért fügefaleveleket fűztek össze, és ágyékkötőket készítettek maguknak. /RÚF/ 

(Jel 12:7-9). Ezután háború támadt a mennyben: Mihály és angyalai harcra keltek a sárkánnyal, és a sárkány is harcra kelt angyalaival együtt, (8) de nem tudott felülkerekedni, és nem maradt többé számukra hely a mennyben. (9) És levettetett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak, aki megtéveszti az egész földkerekséget; levettetett a földre, és vele együtt angyalai is levettettek. /RÚF/  

A történetben az áll, hogy a kígyó – Jel 12:7-9 szerint maga az ördög „az ősi kígyó” /ÚRK/ – hazugságokat hintett el Isten jelleméről. Először egy kérdéssel keltett kétséget Évában Isten parancsát illetően, annak szinte épp az ellenkezőjét mondta, majd pedig nyíltan kétségbe vonta Isten kijelentését azzal, hogy „Bizony nem haltok meg” (1Móz 3:4)  

Valaki, vagy a kígyó vagy Isten hazudott Évának, akinek ekkor el kellett döntenie, hogy Isten, vagy a kígyó szavának fog-e hinni?!

 Itt, mint ahogy a Szentírásban másutt is, a küzdelem elsődlegesen arra irányul, hogy kinek lehet hinni, és ez szervesen kapcsolódik a szeretethez. Ez pedig azért van, mert amilyennek tartunk valakit, hogy meg lehet-e bízni benne, nagy mértékben befolyásolja, hogy szeretni fogjuk-e, megbízunk-e benne, és ebben az esetben hallgatunk-e arra, amit mond. 

 (1Móz 3:15). Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony között, a te utódod és az ő utódja között: ő a fejedet tapossa, te pedig a sarkát mardosod. /RÚF/

White idézet: A bűn keletkezése előtt béke és boldogság uralta az egész világegyetemet. Minden tökéletes összhangban volt a Teremtő akaratával. Az Isten iránti szeretet mindent túlszárnyalt, az egymás iránti szeretet pedig tiszta volt. Krisztus, az Ige, Isten egyszülöttje egy volt az örökkévaló Atyával – természetben, jellemben és szándékban. Az egyetlen lény volt az egész világegyetemben, aki tanácskozhatott Istennel, és osztozhatott szándékaiban. Krisztus által teremtette Isten a mennyei lényeket. „Őbenne teremtetett minden, ami van a mennyekben… akár királyi székek, akár uraságok, akár fejedelemségek, akár hatalmassá gok” (Kol 1:16); és Krisztusnak éppúgy, mint az Atyának, az egész menny a hódolatát fejezte ki. – A nagy küzdelem, 493./old.  

Sok embert a bűn eredete és oka nagyon elbizonytalanít. Látják a gonoszság munkáját, és rettenetes következményeit: a szenvedést, a pusztulást, és azt kérdezik, miként lehetséges mindez annak a lénynek az uralma alatt, akinek a bölcsessége, hatalma és szeretete végtelen. Ez olyan titok, amelyre nem találnak magyarázatot. Bizonytalanságuk és kétkedésük vakká teszi őket, és nem veszik észre az Isten Igéjében világosan kinyilatkoztatott és az üdvösség szempontjából nélkülözhetetlen igazságokat. Vannak olyanok is, akik – miközben a bűn létezéséről kérdezősködnek – azt is meg akarják tudni, amit Isten nem nyilatkoztatott ki. Ezért nem találnak megoldást problémáikra. S mivel hajlanak a kételyre és az akadékoskodásra, mentségül hozzák fel ezt Isten Igéjének elvetésére. – A nagy küzdelem, 492./old.

 Abban a percben, amikor az ember behódolt az ellenfél csábításainak, s azt követte el, amiről Isten megmondta, hogy nem szabad megtennie, Krisztus állt az élők és holtak közé azt mondván: „Sújtson engem a büntetés. Én állok az ember helyébe. Még egy lehetőséget nyújtok neki.”

Milyen mérhetetlen szeretet ez! Milyen csodálatos ez a leereszkedés! A dicsőség Királya fölajánlja, hogy a bukott emberi fajig alázza meg magát! Hogy Ádám lábnyomába fogja helyezni lábát. Hogy magára fogja venni az ember bukott természetét, s harcba bocsátkozik az erős ellenféllel, aki diadalt aratott Ádámon. Hogy majd legyőzi Sátánt, s ezzel utat nyit az Ádám bukása miatti gyalázat megváltásához, jóvátételéhez azoknak, akik hajlandók benne bízni. – A Te Igéd igazság, 1. köt., 1085./old.  

Az ellenség tette

Mt 13:24-27. Más példázatot is mondott nekik: Hasonló a mennyek országa ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett a szántóföldjébe. (25) De amíg az emberek aludtak, eljött az ellensége, konkolyt vetett a búza közé, és elment. (26) Amikor a vetés szárba szökkent, és kezdett kalászt hozni, látható lett a konkoly is. (27) A szolgák ekkor odamentek a gazdához, és ezt mondták neki: Uram, te jó magot vetettél a földedbe. Honnan került hát bele a konkoly? /RÚF/

Jézus egy gazda történetét beszéli el, aki csak jó magot vet a földjébe, mégis konkoly nő a búza között. Amikor a szolgái ezt észreveszik, megkérdezik tőle: „Uram, nemde tiszta magot vetettél a földbe? Honnan van azért benne konkoly” (Mt 13:27, ÚRK)? Sokan hasonló kérdést feszegetnek ma is a gonoszság problémájával kapcsolatban: Ha Isten csak jónak teremtette a világot, miért van annyi rossz?  

(Mt 13:28-30, 37-40). Ő pedig így felelt: Valamelyik ellenségem tette ezt! A szolgák erre megkérdezték: Akarod-e, hogy elmenjünk, és összeszedjük a konkolyt? (29) Ő azonban így válaszolt: Nem, mert amíg a konkolyt szednétek, kiszaggatnátok vele együtt a búzát is. (30) Hadd nőjön együtt mind a kettő az aratásig, és majd az aratás idején szólok az aratóknak: Szedjétek össze először a konkolyt, kössétek kévébe, és égessétek el, a búzát pedig gyűjtsétek be csűrömbe! (37) Ő pedig így válaszolt nekik: Az, aki a jó magot veti, az Emberfia, (38) a szántóföld a világ, a jó mag a mennyek országának fiai, a konkoly a gonosz fiai, (39) az ellenség, aki elvetette a konkolyt, az ördög; az aratás a világ vége, az aratók pedig az angyalok. (40) Ahogyan tehát a konkolyt összegyűjtik és megégetik, úgy lesz a világ végén. /RÚF/ 

A gazda azt feleli a szolga kérdésére, hogy „Valamelyik ellenségem cselekedte ezt”. (Mt 13:28, ÚRK) Jézus később elmondta: „Aki a jó magot veti, az az Emberfia” (Mt 13:37, ÚRK), vagyis Ő maga. „A szántóföld pedig a világ”. (Mt 13:38, ÚRK) „Az ellenség, aki a konkolyt veti, az ördög”. (Mt 13:39, ÚRK) Minden félreértést kizáróan a Krisztus és Sátán közötti kozmikus küzdelemre utal. Miért van gonoszság a világon? Az ellenség (az ördög) műve, aki szembeszáll a gazdával. „Valamelyik ellenségem cselekedte ezt.” (Mt 13:28, ÚRK)  

A válasz elvezet a következő kérdéshez: „Akarod-e, hogy nekilássunk, és kigyomláljuk azokat” (Mt 13:29, ÚRK)? Ám a gazda azt felelte, hogy „Nem, mert amikor összeszeditek a konkolyt, azzal együtt esetleg a búzát is kiszaggatjátok. Hadd nőjön együtt mind a kettő az aratásig” (Mt 13:30, ÚRK;. (Mk 4:29). Amikor pedig a termés engedi, azonnal neki ereszti a sarlót, mert elérkezett az aratás ideje. /RÚF/) A példázat szerint Isten egyszer majd véget vet a gonoszságnak, de ha idő előtt kitépnék a konkolyt, helyrehozhatatlan kárt okoznának a jónak. 

White idézet: Ennek a példázatnak a tanulsága szemlélteti, hogy miként jár el Isten az em berekkel és az angyalokkal. Sátán egy csaló. Amikor a mennyben vétkezett, még az Istenhez hűséges angyalok sem értették meg teljes mértékben a jellemét. Ezért nem pusztította el azonnal Isten. Ha Sátán akkor megsemmisül, a szent angyalok nem értették volna meg Isten igazságosságát és szeretetét. Az Isten jóságával kapcsolatos kételyük a gonoszság magvához hasonlóan a bűn és a nyomorúság keserű gyümölcseit teremte volna meg. Következés képpen Isten megkímélte a gonoszság szerzőjének életét, és hagyta, hogy jelleme kibontakozzék. Isten korszakokon át tűrte a gonoszság munkálkodását. Azt azonban nem akarta megenged ni, hogy az általa teremtett lények közül bárkit is becsapjanak a törvénytelenség atyjának hazug állításai, ezért inkább felkínálta a golgotai áldozat végtelen ajándékát, mivel fennállt annak a veszélye, hogy a konkollyal együtt az értékes búzát is kitépik. Vajon nem kellene mi is türelmet tanúsítsunk embertársaink iránt, ahogy a föld és a menny Istene tanúsított Sátán iránt? – The Upward Look, 77./old. 

 Krisztus… a jellem és az indítékok megítélését nem reánk bízta. Annál sokkal jobban ismer minket. Ha megpróbálnánk a gyülekezetből kiszakítani azokat, akiket álkeresztényeknek vélünk, biztosan követnénk el hibákat. Sokszor éppen azokat tartjuk reménytelen eseteknek, akiket Krisztus magához vonz. Ha gyarló ítélőképességünkre hallgatva járnánk el velük, talán reményük utolsó szikrájától is megfosztanánk őket. Számos olyan embert fog Isten elmarasztalni, aki ma hívőnek tartja magát. Sokan pedig ott lesznek a mennyben, akikről felebarátaik nem is feltételezték. Az ember a látszatból ítél, Isten pedig a szív alapján. A konkoly és a búza együtt nő az aratásig. Az aratás a kegyelemidő vége. A Megváltó szavai nagy türelemre és mélységes szeretetre tanítanak. A konkoly és a jó mag gyökereinek összefonódása példázza azt a szoros kapcsolatot, amely a látszathívők és a hű tanítványok között fennállhat a gyülekezetben. E látszathívők valódi jelleme nem mutatkozik meg teljesen. A gyülekezetből kizárásukkal megtántoríthatunk más, egyébként hűséges tagokat. – Krisztus példázatai, 71-72./old.