2025. március 23., vasárnap

Aki igaz és megigazít

Krisztus munkája minden módon lerontja az ördögét.
„Azért jelent meg az Istennek Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa” (1Jn 3:8), és „megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt”. (Zsid 2:14.) Az ellenség uralmának teljes veresége azonban két szakaszban következik be. Az első lépés a kereszt volt, ahol Krisztus bizonyította Sátán rágalmazó vádjait, a gonosz pedig majd később pusztul el, országával együtt.

 (Róm 3:23-26). mivel mindenki vétkezett, és nélkülözi Isten dicsőségét, (24) Isten ingyen igazít meg az ő kegyelméből a Krisztus Jézusban lett váltság által. (25) Őt rendelte Isten engesztelő áldozatul az ő vére által azoknak, akik hisznek. Ebben mutatta meg igazságát. A korábban elkövetett bűnöket ugyanis elengedte (26) türelmében, hogy e mostani időben megmutassa igazságát: mert ő igaz, és igazzá teszi azt is, aki Jézusban hisz. /RÚF/

 (Róm 5:8). Isten azonban a maga szeretetét mutatta meg irántunk, mert Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk. /RÚF/  

Amint láttuk, az ellenség azt állítja, hogy Isten nem csak igazságos és szeretettel teljes. Azonban Isten a legteljesebb módon kinyilatkoztatta igazságát és szeretetét Krisztusban, mégpedig a kereszten.

 Jézus halála után „Sátán látta, hogy álruhája szétszakadt. Mesterkedése feltárult az el nem bukott angyalok és a mennyei világegyetem előtt. Gyilkosként mutatta meg magát. Isten Fia vérének a kiontásával kiszakította magát a mennyei lények rokonszenvéből”. (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 669./old.)

)1Móz 3:15). Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony között, a te utódod és az ő utódja között: ő a fejedet tapossa, te pedig a sarkát mardosod. /RÚF/ 

 (Jel 12:10-12). Hallottam, hogy egy hatalmas hang megszólal a mennyben: Most jött el az üdvösség, Istenünk ereje és királyi uralma, és az ő Krisztusának hatalma, mert levettetett testvéreink vádlója, aki a mi Istenünk színe előtt éjjel és nappal vádolta őket. (11) Legyőzték őt a Bárány vérével és bizonyságtételük igéjével azok, akik nem kímélték életüket mind halálig. (12) Ezért vigadjatok egek, és akik bennük lakoztok: jaj a földnek és a tengernek, mert leszállt hozzátok az ördög nagy haraggal, mivel tudja, hogy kevés ideje van. /RÚF/  

A megváltás története bőséges bizonyítékkal szolgál arra nézve, hogy Isten minden érintett számára a legjobb végkimenetel biztosítását munkálja. A Szentírás Istene mindig azt teszi a nagy küzdelemben számára járható úton, ami jó, ami a legelőnyösebb. 

(1Móz 18:25). Távol legyen tőled, hogy ilyet tégy, hogy megöld az igazat a bűnössel együtt, és úgy járjon az igaz is, mint a bűnös! Távol legyen tőled! Vajon az egész föld bírája nem hozna-e igaz ítéletet? /RÚF/; 

(5Móz 32:4). Kőszikla ő, tetteiben tökéletes, mert igazságos minden útja. Hű az Isten, nem hitszegő, igaz és egyenes ő. /RÚF/; 

(1Sám 3:18). Elmondott azért neki Sámuel mindent, semmit sem titkolt el előtte. Éli pedig ezt mondta: Ő az Úr. Tegye azt, amit jónak lát. /RÚF/; 

(Zsolt 145:17-18). Az Úrnak minden útja igaz, és minden tette jóságos. (18) Közel van az Úr mindenkihez, aki hívja, mindenkihez, aki igazán hívja. /RÚF/;

 (Dán 4:34). Most azért én, Nebukadneccar, dicsérem, magasztalom és dicsőítem a mennyei Királyt, mert minden tette helyes, eljárása igazságos, és meg tudja alázni azokat, akik kevélyen élnek. /RÚF/;

 (Hab 1:13). Szemed tiszta, nem nézheti a rosszat, nem tudod elnézni az elnyomást. Miért nézed hát el a hűtlenséget, miért hallgatsz, amikor a bűnös tönkreteszi a nála igazabbat? /RÚF/; 

(Jel 15:3). és énekelték Mózesnek, Isten szolgájának énekét és a Bárány énekét: Nagyok és csodálatosak a te műveid, mindenható Úr Isten, igazságosak és igazak a te utaid, népek királya: /RÚF/) 

 White idézet: Krisztus engesztelése nem csupán bölcs módszer bűneink elfedezésére, ha nem isteni gyógyír a törvényszegés meggyógyítására és a lélek egészségének helyreállítására. Mennyből rendelt eszköz, melynek segítségével Krisztus igazságossága nem csupán rajtunk lehet, hanem szívünkben és jellemünkben is… 

 Jézus eljött, hogy megmutassa, mit tud megtenni Istennel együttműködve, és mi mire vagyunk képesek. Emberi testben kiment a pusztába, hogy az ellenség megkísértse. Tudja te hát, mit jelent éhezni, szomjazni. Ismeri a test gyöngeségeit és betegségeit. Ő is minden ponton kísértést szenvedett, hozzánk hasonlóan. 

 Üdvözítőnk megfizette a váltságdíjat. Senkinek sem elkerülhetetlen, hogy a Sátán rabja legyen. Krisztus áll előttünk isteni példaképként, mindenható segítőnkként. Olyan áron vett meg, melyet lehetetlen felmérnünk. Ki tudná lemérni a mentő szeretet jóságát és irgalmasságát? – A Te Igéd igazság, 6. köt., 1074./old.

Krisztus győzelmet arat a gonosz felett

Működik az ellenség, akiről Krisztus azt mondta, hogy ő „a világ fejedelme” (a bitorló). A világegyetem igazi királya azonban Jézus Krisztus, aki kivívja értünk a győzelmet, benne mi is győzhetünk, még a nehézségek és a szenvedések között is. Krisztus úton-útfélen szembeszáll az ellenség támadásaival.

A Szentírás azt írja az ördögről, hogy

 1) Kezdettől fogva becsapja az egész világot

(Mt 4:3). Ekkor odament hozzá a kísértő, és ezt mondta: Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré! /RÚF/; 

(Jn 8:44). Ti atyátoktól, az ördögtől valók vagytok, és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja. /RÚF/; 

 (2Kor 11:3). Félek azonban, hogy amint a kígyó megcsalta Évát ravaszságával, úgy tántorodnak el a ti gondolataitok is a Krisztus iránti őszinte és tiszta hűségtől. /RÚF/;

 (1Jn 3:8). Aki a bűnt cselekszi, az az ördögtől van, mert az ördög cselekszi a bűnt kezdettől fogva. Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerombolja. /RÚF/;

 (Jel 12:9). És levettetett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak, aki megtéveszti az egész földkerekséget; levettetett a földre, és vele együtt angyalai is levettettek. /RÚF/) 

2) Rágalmazó, Isten és népe vádolója a mennyben [Jób 1-2 fejezet:

 (Jób 1:1-22). Élt Úz földjén egy Jób nevű ember. Feddhetetlen és becsületes ember volt, félte az Istent, és kerülte a rosszat. (2) Hét fia és három leánya született. (3) Hétezer juh, háromezer teve, ötszáz igás ökör és ötszáz szamár volt a jószága, és igen sok szolgája volt. Ez az ember tekintélyesebb volt minden keleti embernél. (4) Fiai lakomát szoktak tartani, mindegyik a maga házában és a maga napján. Ilyenkor üzentek három nővérüknek, és őket is meghívták, hogy velük együtt egyenek-igyanak. (5) Amikor azonban a lakoma napjai sorra lejártak, értük küldött Jób, és megszentelte őket úgy, hogy korán reggel fölkelt, és annyi égőáldozatot mutatott be, ahányan voltak. Mert azt gondolta Jób: Hátha vétkeztek a fiaim, és káromolták Istent szívük ben. Így szokott tenni Jób minden alkalommal. (6) Történt egy napon, hogy az istenfiak 2 megjelentek, és megálltak az Úr előtt. Velük együtt megjelent a Sátán is. (7) Az Úr megkérdezte a Sátánt: Honnan jössz? A Sátán ezt felelte az Úrnak: A földön barangoltam, ott jár tam-keltem. (8) Erre ezt mondta az Úr a Sátánnak: Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat. (9) A Sátán így felelt az Úrnak: Megvan rá az oka, azért féli az Istent! (10) Hiszen te oltalmazod őt, a házát és mindenét, amije csak van! Keze munkáját megáldottad, és jószága el szaporodott a földön. (11) De nyújtsd csak ki a kezed, és tedd rá mindarra, amije van, majd káromol még téged! (12) Az Úr ezt felelte a Sátánnak: Mindenét a kezedbe adom, csak rá magára nem vethetsz kezet! És eltávozott a Sátán az Úr elől. (13) Egyszer, amikor Jób fiai és leányai elsőszülött testvérük házában lakomáztak, borozgattak, (14) hírnök érkezett Jób hoz, és így szólt: A marhák odakint szántottak, a szamarak pedig mellettük legelésztek. (15) De a sábaiak rájuk rontottak, és elvitték őket, a legényeket pedig kardélre hányták. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked. (16) Még beszélt, amikor érkezett egy másik, és így szólt: Tűz csapott le Istentől az égből, amely megégette és elpusztította a juhokat és a legényeket. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked. (17) Még beszélt, amikor ismét érkezett valaki, és így szólt: A káldeusok három csapatban rajtaütöttek a tevéken és elvitték őket, a legényeket pedig kardélre hányták. Csak én menekültem meg, hogy hírt ad hassak neked. (18) Még beszélt, amikor érkezett egy másik, és így szólt: Fiaid és leányaid elsőszülött testvérük házában lakomáztak, borozgattak. (19) De hirtelen erős szél támadt a puszta felől, megrendítette a ház négy sarkát, az rászakadt a fiatalokra, és meghaltak. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked. (20) Jób ekkor fölállt, megszaggatta köntösét, és megnyírta a fejét. Azután a földre esve leborult, (21) és így szólt: Meztelenül jöttem ki anyám méhéből, meztelenül is megyek el. Az Úr adta, az Úr vette el, áldott legyen az Úr neve! (22) Még ebben a helyzetben sem vétkezett Jób, és nem követett el megbotránkoztató dolgot Isten ellen. /RÚF/ Jób 2:1-13. Történt egy napon, hogy az istenfiak megjelentek, és megálltak az Úr előtt. Velük együtt megjelent a Sátán is, és megállt az Úr előtt. (2) Az Úr megkérdezte a Sátánt: Honnan jössz? A Sátán ezt felelte az Úrnak: A földön barangoltam, ott jártam-keltem. (3) Erre ezt mondta az Úr a Sátánnak: Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs hozzá fogható a földön. Feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat. Még most is kitartóan feddhetetlen, bár felingereltél ellene, hogy ok nélkül tönkre tegyem. (4) A Sátán azonban így válaszolt az Úrnak: Bőrért bőrt ad az ember, de az életéért mindent odaad! (5) Nyújtsd csak ki a kezed, és tedd rá csontjaira meg a húsára, majd kár omol még téged! (6) Az Úr ezt felelte a Sátánnak: A kezedbe adom, csak az életét kíméld meg! (7) A Sátán eltávozott az Úr színe elől, és megverte Jóbot rosszindulatú fekélyekkel tetőtől talpig. (8) Jób fogott egy cserépdarabot, azzal vakarta magát, és hamuba ült. (9) A felesége ezt mondta neki: Még most is ragaszkodsz ahhoz, hogy feddhetetlen maradj? Átkozd meg Istent, és halj meg! (10) De ő így felelt neki: Úgy beszélsz te is, ahogyan a bolondok szoktak beszélni! Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk. Még ebben a helyzetben sem mondott Jób olyat, amivel vétkezett volna. (11) Amikor meghallotta Jób három barátja, hogy mennyi baj érte őt, eljöttek a lakóhelyükről: Elífáz Témánból, Bildád Súahból és Cófár Naamából. Megállapodtak egymással, hogy elmennek hozzá, és részvéttel vigasztalják őt. (12) De amikor messziről megpillantották, alig ismertek rá. Hangosan sírni kezdtek, megszaggatták köntösüket, és port szórtak a fejükre. (13) És mellette ültek a földön hét nap és hét éjjel; de egyik sem szólt hozzá egy szót sem, mert látták, hogy milyen nagy a fájdalma. /RÚF/ 

(Zak 3:1-2). Azután megmutatta nekem Jósua főpapot, aki az Úr angyala előtt állt, meg a Sátánt, aki jobb keze felől állt, és vádolta őt. (2) Az Úr angyala pedig ezt mondta a Sátánnak: Dorgáljon meg téged az Úr, Sátán! Dorgáljon meg téged az Úr, aki Jeruzsálemet kiválasztotta! Hát nem tűzből kiragadott üszkös fadarab ez? (3) Jósua ugyanis piszkos ruhába öltözve állt az angyal előtt. /RÚF/; 

(Júd 1:9). Pedig még Mihály angyal sem mert káromló ítéletet kimondani, amikor az ördöggel vitatkozva küzdött Mózes holttestéért, hanem azt mondta: „Dorgáljon meg téged az Úr!” /RÚF/; 

(Jel 12:10). Hallottam, hogy egy hatalmas hang megszólal a mennyben: Most jött el az üdvösség, Istenünk ereje és királyi uralma, és az ő Krisztusának hatalma, mert levettetett testvéreink vádlója, aki a mi Istenünk színe előtt éjjel és nappal vádolta őket. /RÚF/; 

(Jel 13:6). és megnyitotta száját káromlásra Isten ellen, hogy káromolja az ő nevét és sátorát, azokat, akik a mennyben laknak. /RÚF/]  

3) A világ bitorló ura. 

(Jn 12:31. Most megy végbe az ítélet e világ felett, most vettetik ki e világ fejedelme. (32) Én pedig, ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket. /RÚF/; Jn 14:30. Már nem sokat beszélek veletek, mert eljön e világ fejedelme, bár felettem nincs hatalma. /RÚF/; Jn 16:11. az ítélet pedig az, hogy e világ fejedelme megítéltetett. /RÚF/;

 (ApCsel 26:18). Azért küldelek el, hogy nyisd meg a szemüket, hogy a sötétségből a világosságra, és a Sátán hatalmából az Istenhez térjenek, hogy az énbennem való hit által megkapják bűneik bocsánatát, és örökséget nyerjenek azok között, akik megszenteltettek. /RÚF/; 

(2Kor 4:4). Ezeknek a gondolkozását e világ istene megvakította, mert hitetlenek, és így nem látják meg az Isten képmásának, Krisztusnak dicsőségéről szóló evangélium világosságát. /RÚF/;

(Ef 2:2). amelyekben egykor éltetek e világ életmódja szerint; igazodva a levegő birodalmának fejedelméhez, ahhoz a lélekhez, amely most az engedetlenség fiaiban működik. /RÚF/; 

(1Jn 5:19). Tudjuk, hogy Istentől vagyunk, és az egész világ a gonosz hatalmában van. /RÚF/) 

Hogyan szállt szembe Krisztus az ellenség csalásaival? Mi a jelentősége annak, hogy Jézus király?

Jn 18:37. Pilátus ezt mondta neki: Akkor mégis király vagy te? Jézus így válaszolt: Te mondod, hogy király vagyok. Én azért születtem, és azért jöttem a világba, hogy bizonyságot tegyek az igazságról: mindenki, aki az igazságból való, hallgat az én szavamra. /RÚF/ 

A Szentírás mindenütt azt tanítja, hogy Sátán a nagy csaló, rágalmazó, vádoló, a világ bitorló ura, de Jézus minden tekintetben győzelmet arat felette.

l./ Jézus kijelentette: „azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról”. (Jn 18:37.) 

2./ A kereszten adta a legfőbb bizonyságát Isten tökéletes igazságosságának és szeretetének 

Róm 3:25-26. Őt rendelte Isten engesztelő áldozatul az ő vére által azoknak, akik hisznek. Ebben mutatta meg igazságát. A korábban elkövetett bűnöket ugyanis elengedte (26) türelmében, hogy e mostani időben megmutassa igazságát: mert ő igaz, és igazzá teszi azt is, aki Jézusban hisz. /RÚF/;

 Róm 5:8. Isten azonban a maga szeretetét mutatta meg irántunk, mert Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk. /RÚF/

 ezzel rácáfolt az ördög rágalmaira, vádjaira. 

Jel 12:10-11. Hallottam, hogy egy hatalmas hang megszólal a mennyben: Most jött el az üdvösség, Istenünk ereje és királyi uralma, és az ő Krisztusának hatalma, mert levettetett testvéreink vádlója, aki a mi Istenünk színe előtt éjjel és nappal vádolta őket. (11) Legyőzték őt a Bárány vérével és bizonyságtételük igéjével azok, akik nem kímélték életüket mindhalálig. /RÚF/]  

3./ Jézus végül eltörli az ördög birodalmát, aki „tudja, hogy kevés ideje van” (Jel 12:12)

Róm 16:20. A békesség Istene pedig összezúzza a Sátánt lábatok alatt hamarosan. A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme legyen veletek! /RÚF/), 

Krisztus pedig „örökkön örökké uralkodik” (Jel 11:15.) 

White idézet: Sátán… arra kísért embereket, hogy ne bízzanak Isten szeretetében, és vonják kétségbe bölcsességét. Állandóan tiszteletlen kíváncsiságot, nyugtalan, firtató vágyat igyekszik kelteni az isteni bölcsesség és hatalom titkaiba való behatolásra. Azt kutatva, amit Istennek tetszett visszatartani, a tömegek figyelmen kívül hagyják a kinyilatkoztatott igazságokat, amelyek elengedhetetlenek az üdvösséghez. Sátán engedetlenségre kísérti az embereket, elhitetve, hogy a tudás csodálatos mezejére lépnek. De ez mind csalás. A fejlődés gondolatától fellelkesülten, Isten kívánalmainak lábbal tiprásával olyan útra lépnek, mely a romlottsághoz és halálhoz vezet. – Pátriárkák és próféták, 54./old.  

2025. március 12., szerda

E világ (ideiglenes) ura

 

A kozmikus küzdelemben Sátán és seregei átmenetileg jelentős hatáskörrel bírnak a világon, amivel azonban csak bizonyos korlátok között élhetnek.

A hatalom gyakorlásának szabályai nemcsak az ellenség – az ördög és serege – tevékenységére vonatkoznak, de korlátozzák Isten cselekvését is, amivel csillapíthatja az ellenség hatóköre alá (átmenetileg) tartozó gonoszságot. Az Úr soha nem szegi meg az ígéretét, és mivel magára is vonatkoztatja a hatalom gyakorlásának szabályait, az ördögnek adott valamennyi hatalmat, csak bizonyos korlátok között, ideiglenesen, és ezért erkölcsileg korlátok közé szorította saját jövőbeli cselekedeteit is (anélkül, hogy az ereje bármilyen mértékben csökkenne).  

(Lk 4:6). és ezt mondta neki: Neked adom mindezt a hatalmat és dicsőséget, mert nekem adatott, és annak adom, akinek akarom. /RÚF/ 

 (Jn 12:31). Most megy végbe az ítélet e világ felett, most vettetik ki e világ fejedelme. (32) Én pedig, ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket. /RÚF/ 

 (Jn 14:30). Már nem sokat beszélek veletek, mert eljön e világ fejedelme, bár felettem nincs hatalma. /RÚF/ 

 (Jn 16:11). az ítélet pedig az, hogy e világ fejedelme megítéltetett. /RÚF/ 

 (2Kor 4:4). Ezeknek a gondolkozását e világ istene megvakította, mert hitetlenek, és így nem látják meg az Isten képmásának, Krisztusnak dicsőségéről szóló evangélium világosságát. /RÚF/

Az Újszövetség két birodalom összecsapását vázolja fel előttünk: a világosság és a sötétség birodalmáét, amelyben a sötétség Sátántól és lázadásától ered. Krisztus küldetésének részét képezte, hogy legyőzze Sátán birodalmát: „Azért jelent meg az Istennek Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa”. (1Jn 3:8) 

Viszont léteznek bizonyos „szabályok”, amelyek korlátozzák, amit Isten megtehet, ha hű akar maradni kormányzata elveihez. Ezek között van 

 1) a szabad akarat biztosítása a teremtményeknek és 

 2) a hatalom gyakorlásának szövetségi szabályai, amelyek nem ismertek, legalábbis egyelő re. Ezek a korlátok és akadályok jelentősen hatnak erkölcsileg arra, hogyan csökkentheti Isten a gonoszságot a világban és/vagy azonnal meg tudja-e szüntetni. Ezért látni folyton gonoszságot és szenvedést, ami valóban sok emberben ébreszthet kételyeket Isten létét vagy jóságát illetően. Tehát amint felismerjük, hogy mi a nagy küzdelem háttere, és milyen korlátokat fogadott el Isten a bűn problémájának kezelésekor, bizonyos fokig jobban megérthetjük, hogy miért mennek így a dolgok, legalábbis addig, amíg végső győzelmet nem arat a gonosz felett.  

White idézet: Mikor Krisztus eljött a világra, azt látta, hogy Sátánnak minden úgy megy, ahogyan akarja. Isten és ember ellenfele azt gondolta, hogy valóban ő a világ fejedelme. Ámde Jézus most megragadta a világot, hogy kivegye Sátán hatalmából. Eljött megváltani a földet a bűn átkától, a törvényszegés büntetéséből, hogy a törvényszegő bocsánatot nyerhessen. A föld és az ég, Isten és ember közé lett állítva a kereszt, s az Atya, látva a keresztet, megelégedett, így szólt: „Elegendő az áldozat.” Isten és ember összebékülhet… A keresztnél felismerik, hogy „irgalmasság és hűség összetalálkoznak, igazság és békesség csókolgatják egymást”. – A Te Igéd igazság, 5. köt., 1137./old. 

Jézust Isten Lelke vezette a pusztába, ahol Sátán megkísértette. Krisztus nem kereste a kísértést. Azért ment a pusztába, hogy egyedül legyen, és elmélkedhessen küldetéséről, munkájáról. Böjtöléssel, imával vértezte fel magát az előtte levő, vérrel hintett útra. De Sátán tudta, hogy a Megváltó a pusztába ment, és ezt az alkalmat találta a legalkalmasabbnak, hogy megközelítse.

 Hatalmas tét forgott kockán a világosság fejedelme és a sötétség országának vezére közötti küzdelemben. Miután Sátán az embert bűnre csábította, a földet sajátjának tekintette, és a világ fejedelmének tartotta magát. Mivel ősszüleinket önmagához hasonlóvá tette, úgy gondolta, hogy itt felállíthatja birodalmát. Kijelentette, hogy az ember választotta őt urává. Irányítása alatt tartotta az embereket, így uralkodott a földön. Krisztus azért jött, hogy Sátánnak ezt az állítását megcáfolja. Emberfiaként hűnek kellett maradnia Istenhez. Így mutathatta meg, hogy Sátán nem irányítja teljesen az emberi fajt, és a világra vonatkozó igénye alaptalan. Mindazok, akik szabadulni vágynak hatalmából, szabadokká lesznek. Az uralmat, amit Ádám a bűn miatt elveszített, Krisztus visszaszerzi. – Jézus élete, 114./old.

Pál szolgálata Korinthusban

  „Az Úr pedig egy éjszaka látomásban azt mondta Pálnak: Ne félj, hanem szólj és ne hallgass, mert én veled vagyok! Senki sem fog rád támadn...