2025. április 3., csütörtök

Akik másoknak szolgálnak

 „Azokat, akik másoknak szolgálnak, a Főpásztor fogja szolgálni. Ezek maguk isznak majd az élő vízből és megelégedettek lesznek vele. Nem vágyakoznak majd izgató szórakozások után, vagy valami, az életükben bekövetkező változásra. Érdeklődésük nagy kérdése az lesz, hogy miként mentsék meg a pusztulásnak kiszolgáltatott lelkeket. Egymással való társalgásuk hasznos lesz. A Megváltó iránti szeretetük egységbe vonja össze a szívüket egymással. Mikor rájövünk, hogy Istennel munkálkodunk együtt, akkor Isten ígéreteit nem közömbösen mondjuk el. Isten ígéretei a szívünkben égnek és ajkunkon lobbannak lángra. Mózesnek, mikor Isten arra hívta el, hogy szolgáljon egy tudatlan, fegyelmezetlen és lázongó népnek, Isten ezt az ígéretét adta: »Az én orcám menjen-e veletek, hogy megnyugtassalak«? (2Móz 33:14) Azután azt mondotta neki: »Én veled leszek«. (2Móz 3:12) Ez az ígéret mindazoknak szól, akik Krisztus helyett munkálkodnak Krisztus lesújtott és szenvedő testvéreiért.” (i. m. 547./old.)

White idézet: "Legkisebb atyámfiai" Máté 25:31-46. "Mikor pedig eljő az embernek Fia az ő dicsőségében, és ővele mind a szent angyalok, akkor beül majd az ő dicsőségének királyiszékébe. És elébe gyűjtetnek mind a népek, és elválasztja őket egymástól." (Mt 25:31-32) Krisztus az Olajfák hegyén ezt a képet állította tanítványai szemei elé a nagy ítéletnap jelenetéről. Úgy ábrázolta annak a napnak a jellegét, amint az egy pont körül forog. Mikor a népeket elébe gyűjtik, akkor az emberek nek csak két csoportja lesz majd ott jelen. Örökkévaló sorsukat az határozza majd meg, amit Krisztusért megtettek, vagy elmulasztottak megtenni szegény és szenvedő embertársaik személyében.

  Az emberek iránt való szeretetünk földi kinyilatkoztatása Isten iránti szeretetünknek. Ezt az emberek iránt való szeretetet azért kellett Istennek belénk plántálni, hogy egy családnak a tagjaivá tegyen bennünket. A dicsőség Királya így lett eggyé velünk. Mikor búcsúszavai beteljesednek: "Szeressétek egymást, amiképpen én szerettelek titeket" (Jn 15:12), mikor majd úgy szeretjük ezt a világot, ahogy Krisztus szerette, számunkra akkor fejeződött be Krisztus küldetése. A menny számára akkor vagyunk csak alkalmasak, mikor a menny már a szívünkben van.

(1Korinthus 13:1-13). Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy a pengő cimbalom. (2) És ha prófétálni is tudok, ha minden titkot ismerek is, és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok. (3) És ha szétosztom az egész vagyonomat, és testem tűzhalálra szánom, szeretet pedig nincs bennem: semmi hasznom abból. (4) A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. (5) Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. (6) Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. (7) Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. (8) A szeretet soha el nem múlik. De legyen bár prófétálás: elfog töröltetni; legyen nyelveken szólás: meg fog szűnni; legyen ismeret: elfog töröltetni. (9) Mert töredékes az ismeretünk, és töredékes a prófétálásunk. (10) Amikor pedig eljön a tökéletes, eltöröltetik a töredékes. (11) Amikor gyermek voltam, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek; amikor pedig férfivá lettem, elhagytam a gyermeki dolgokat. (12) Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert Isten. (13) Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet. /RÚF/  

Szeressétek egymást

 

A szeretet a törvény betöltése, tehát teljesen nem lehet úgy eleget tenni a követelményei nek, ha egyszerűen csak tartózkodunk rossz dolgok elkövetésétől. Az egész Szentírás kifejezi a szeretet törvényét, ami nemcsak azt parancsolja nekünk, hogy ne kövessünk el gonoszságot, hanem olyan tettekre késztet, amelyek Isten szeretetét mutatják be másoknak, nem kizárólag a gyülekezet többi tagjának, hanem a világnak, ahol olyan nagy szükség van az őszinte keresztény tanúságtételre.

(Jak 2:1-9). Testvéreim, amikor a dicsőséges Urunkba, Jézus Krisztusba vetett hitetek szerint éltek, ne legyetek személyválogatók. (2) Mert ha belép hozzátok a gyülekezetbe fényes ruhában egy aranygyűrűs férfi, és ugyanakkor egy szegény is belép kopott ruhában, (3) és ti arra figyeltek, aki a fényes ruhát viseli, sőt ezt mondjátok neki: „Te ülj ide kényelmesen”, a szegényhez pedig így szóltok: „Te állj oda”, vagy „Ülj le ide a zsámolyomhoz”, (4) nem kerültetek-e ellentmondásba önmagatokkal, és nem lettetek-e gonosz szándékú bírákká? (5) Figyeljetek csak ide, szeretett testvéreim: vajon nem Isten választotta-e ki azokat, akik a világ szemében szegények, hogy hitben gazdagok legyenek, és örököljék azt az országot, amelyet Isten az őt szeretőknek ígért? (6) De ti megszégyenítettétek a szegényt. Vajon nem a gazdagok hatalmaskodnak-e rajtatok, nem ők hurcolnak-e titeket törvény elé? (7) Nem ők káromolják-e azt a szép nevet, amelyről titeket elneveztek? (8) Ha ellenben betöltitek a királyi törvényt az Írás szerint: „Szeresd felebarátodat, mint magadat!”, helyesen cselekedtek. (9) De ha személyválogatók vagytok, bűnt követtek el, és a törvény mint törvényszegőket marasztal el titeket. /RÚF/ 

Jakab itt erélyesen felszólal a társadalomban elkövetett igazságtalanságok ellen, külön megemlítve a szegények iránti tisztelet hiányát és azt, hogy a gazdagok elnyomják a kiszolgáltatottakat. Felhívja a figyelmet a felebarát szeretetének törvényére. Kijelenti, hogy aki ezt betartja, jól cselekszik. (Jak 2:8)

Ellen G. White így fogalmazott: „Az emberek iránt való szeretetünk földi kinyilatkoztatása Isten iránti szeretetünknek. Ezt az emberek iránt való szeretetet azért kellett Istennek belénk plántálni, hogy egy családnak a tagjaivá tegyen bennünket. A dicsőség Királya így lett eggyé velünk. Búcsú szavai beteljesednek: »Szeressétek egymást, amiképpen én szerettelek titeket« (Jn 15:12), amikor majd úgy szeretjük ezt a világot, ahogy Krisztus szerette, számunkra akkor lesz teljes Krisztus küldetése. Akkor a menny számára alkalmasak vagyunk, mert a menny már a szívünkben van”. (Ellen G. Whi te: Jézus élete. 547./old.) 

Akkor válunk alkalmassá a mennyre, ha úgy szeretjük a világot, ahogyan Krisztus szerette. Micsoda kijelentés ez arról, hogy mit jelent Jézus követőjének lenni! Jézus meghagyta követőinek: „amint én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást”. (Jn 13:34), /ÚRK/ 

Majd hozzáfűzte: „Arról ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást”. (Jn 13:35), /ÚRK/ 

A keresztény hitben központi szerepe van a szeretetnek, mert az Isten szeretet. (1Jn 4:8, 16.)  Aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg Istent, mert Isten szeretet. (16) és mi ismerjük és hisszük azt a szeretetet, amellyel Isten szeret minket. Isten szeretet, és aki a szeretetben ma rad, az Istenben marad, és Isten is őbenne. /RÚF/

 Aki pedig állítja, hogy szereti Istent, annak a többi embert is szeretnie kell.  (1Jn 3:11). Mert ez az az üzenet, amelyet kezdettől fogva hallottatok, hogy szeressük egymást /RÚF/; 

(1Ján 4:20-21). Ha valaki azt mondja: „Szeretem Istent”, a testvérét viszont gyűlöli, az hazug, mert aki nem szereti a testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát. (21) Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is. /RÚF/]. 

Péter apostol így bátorítja a keresztényeket: „Mindenek előtt pedig legyetek hajlandók az egymás iránti szeretetre; mert a szeretet sok vétket elfedez”. (1Pt 4:8);  

(1Thessz 3:12). titeket pedig az Úr gyarapítson és gazdagítson a szeretetben egymás iránt és mindenki iránt, ahogyan mi is szeretünk titeket. /RÚF/;

(Zsid 10:24). Ügyeljünk arra, hogy egymást szeretetre és jó cselekedetre buzdítsuk. /RÚF/)  

White idézet: Törekednünk kell követni példaképünket, hogy krisztusi lelkület bennünk lakozzon. A Megváltó nem azok között találtatott, akiket a világ felmagasztalt. Nem azok között időzött, akik a könnyű életet és a gyönyöröket keresték. Helyről helyre járva igyekezett jót tenni. Segített a rászorulóknak, megmentette az elveszetteket, fölemelte az elesetteket, megszabadította az embereket a rabigától, betegeket gyógyított, kedves szavaival vigasztalta a meg szomorodottakat és az összetört szívűeket. Tőlünk is ezt várja el. Induljunk el, igyekezzünk áldást szerezni a rászorulóknak, és vigasztalást a megszomorodottaknak. Minél inkább megosztjuk másokkal a krisztusi lelkületet, annál inkább feltárul előttünk a munka, amit végeznünk kell embertársaink érdekében. Így betelünk a veszendő lelkek iránti szeretettel és örömmel lépünk a mennyei Fenség lábnyomába. – Our High Calling, 180./old.

A törvény betöltése a szeretet

Nem lehet eléggé hangsúlyozni a szeretet és a törvény közötti kapcsolatot. A Szentírás szerint a szeretet a törvény betöltése.

 Pál azt tanítja, hogy „aki szereti a felebarátját, a törvényt betöltötte”. (Róm 13:8) Miután az apostol többet is felsorolt a Tízparancsolat utolsó hat pontja közül, kijelentette, hogy „ebben az igében van összefoglalva: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat”. (Róm 13:9), ÚRK Félreértést kizáróan mondja: „a törvénynek betöltése a szeretet” (Róm 13:10) „Mert az egész törvény ez egy igében teljesedik be: Szeresd felebarátodat, mint magadat” (Gal 5:14) – magyarázza Pál itt is. 

Mégis milyen az a szeretet, ami betölti a törvényt?

(Mt 23:23-24). Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert tizedet adtok a mentából, a kaporból és a köményből, de elhagytátok azt, ami a törvényben fontosabb: az igazságos ítéletet, az irgalmasságot és a hűséget; pedig ezeket kellene cselekedni, és azokat sem el hagyni. (24) Vak vezetők, kiszűritek a szúnyogot, a tevét pedig lenyelitek. /RÚF/ 

(Ézs 58:13-14).  Ha megtartóztatod szombaton lábadat, és nem űzöd kedvtelésedet szent napomon, és a szombatot gyönyörűségnek hívod, az Úr szent és dicsőséges napjának, és megszenteled azt, dolgaidat nem tevén, foglalkozást sem találván, hamis beszédet sem szólván: (14) Akkor gyönyörűséged lesz az Úrban; és én hordozlak a föld magaslatain, és azt mívelem, hogy Jákóbnak, atyádnak örökségével élj; mert az Úr szája szólt! /Károli/

Jézus az ítéletet, az irgalmat és a hitet nevezi a „törvény nehezebb dolgainak”. Konkrétan egy parancsolattal, a szombattal kapcsolatban azt látjuk a Szentírásban, hogy szervesen kötődik hozzá a szabadítás és az ítélet. 

(5Mózes 5:1-33). fejezetében a szombat parancsolata ahhoz kapcsolódik, hogy Isten kiszabadította Izraelt a szolgaságból. A szombat tehát nemcsak a teremtés emlékünnepe, hanem a szolgaságból és az elnyomatásból való szabadulásé is. Amikor az ember nem a saját kedvtelésére figyel, hanem gyönyörűségnek hívja a szombatot, gyönyörűsége lesz az Úrban (Ézs 58:13-14), akkor a hangsúly a másokért szeretetből, igazsággal végzett tettekre kerül – a jó cselekedetekre, az éhezők táplálására, a hajléktalanok elszállásolására.  

(Ézs 58:3 10). Miért böjtölünk – kérdik –, ha te meg sem látod, miért gyötörjük magunkat, ha nem akarsz tudni róla? De hiszen ti a böjti napokon is megtaláljátok kedvteléseteket, és az embereiteket mind munkára hajszoljátok. (4) Hiszen pörölve és veszekedve böjtöltök, sőt bűnösen, ököllel verekedve. Nem úgy böjtöltök, ahogyan ma illenék, nem úgy, hogy meghalljam hangotokat a magasságban. (5) Ilyen az a böjt, amely nekem tetszik? Ilyen az a nap, melyen az ember a lelkét gyötri? Ha lehajtja fejét, mint a káka, zsákruhát ölt, és hamut szór maga alá, azt nevezed böjtnek és az Úr kedves napjának? (6) Nekem az olyan böjt tetszik, amikor leoldod a jogtalanul fölrakott bilincseket, kibontod a járom köteleit, szabadon bocsátod az elnyomottakat, és összetörsz minden jármot! (7) Oszd meg kenyeredet az éhezővel, vidd be házadba a szegény hajléktalant, ha meztelen embert látsz, ruházd fel, és ne zárkózz el test véred elől! (8) Akkor eljön világosságod, mint a hajnalhasadás, és hamar beheged a sebed. Igazságod jár előtted, és az Úr dicsősége lesz mögötted. (9) Ha segítségül hívod az Urat, ő válaszol, ha kiáltasz, ezt mondja: Itt vagyok! Ha majd senkire sem raksz jármot, nem mutogatsz ujjal, és nem beszélsz álnokul, (10) ha falatodat megosztod az éhezővel, és jól tartod a nincstelent, akkor fölragyog a sötétben világosságod, és homályod olyan lesz, mint a déli napfény. /RÚF/ 

Mindezeknek a tanításoknak (és még másoknak) a fényében tehát aki szeretettel kívánja betölteni a törvényt, az ne csak az elkövetett bűnökre figyeljen, hanem arra is, amit elmulaszt megtenni. A szeretet a törvény betöltése, amihez nemcsak az tartozik hozzá, hogy az ember tartózkodik bűnök elkövetésétől, hanem a jó cselekedetek aktív végzése is – a szeretet cselekedeteié, amelyekkel hűségesen támogatja az igazság és a kegyelem ügyét. Az Istenhez való hűség többet jelent annál, hogy az ember nem szegi meg a törvény betű szerinti értelmét. 

White idézet: Ha Isten törvénye a szívünkbe van írva, akkor ez tiszta és szent életben fog megmutatkozni. Nem holt betű Isten törvénye, hanem lélek és élet, amely a képzelőerőt és a gondolatokat Krisztus iránti engedelmességre készteti. Amely szívbe a törvény van írva, azt gondosan megőrzik, mivel abból indul ki minden élet. Akik szeretik Jézust és megtartják parancsolatait, kerülnek mindent, amit később megbánnának, de ezt nem kényszerből, ha nem azért, mert ők tiszta példaképet követnek, és elutasítanak mindent, ami ellentétben áll a szívükben írt törvénnyel. Immár nem önmagukban bíznak, hanem bizalmukat Istenbe vetik, aki egyedül képes megóvni őket a bűntől és a szennytől. Tiszta légkör lengi őket körül, s így sem saját, sem mások lelkét nem fogják megrontani. Örömüket lelik abban, hogy igazságot cselekedjenek, szeressék az irgalmasságot, és alázatosan járjanak Isten előtt. – This Day with God, 146./old. 

Mindazoknak, akik a szombatot Krisztus teremtő és megváltó hatalmának jeleként fogadják el, örömük lesz benne. Krisztust látják általa, Őbenne gyönyörködnek. A szombat rávilágít a teremtés művére, mint hatalmas, megváltó erejének bizonyítékára. Az elveszített édeni békére emlékeztet, és az Üdvözítő által helyreállított békéről beszél. A természetben min den az Ő hívását ismétli: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterhel tettetek, és én megnyugosztlak titeket.” (Mt 11:28) – Jézus élete, 288-289./old.  

Pál szolgálata Korinthusban

  „Az Úr pedig egy éjszaka látomásban azt mondta Pálnak: Ne félj, hanem szólj és ne hallgass, mert én veled vagyok! Senki sem fog rád támadn...