Bárány vére - Krisztus vérét helyettesíti

 

Akik valósággal elfogadják Krisztust hit által, azok szívbeli alázattal élnek. Nem énjüket magasztalják fel, hanem Krisztust, mert Benne van örök életük reménysége. „Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által” (Ef 2:8) – jelentette ki Pál apostol. Krisztus kegyelme az, ami az Ő bizonyságtevőivé tesz bennünket. Egyedül a Bárány vére és bizonyságtételünk szava által válhatunk győztesekké.

Egyedül azok találtatnak a hűségesek és igazak között, akik a Bárány vére és bizonyságtételük szava által győzelmet arattak. Ezeken nem ejt foltot a bűn, és szájukban nem találtatik álnokság. Szabaduljunk meg önigazultságunkból, és öltsük fel Krisztus igazságosságát! A lelki dolgok lelkiképpen értetnek meg.

(Sof 3:13) Izráel maradéka nem cselekszik hamisságot, nem szól hazugságot, és nem találtatik szájában álnokságnak nyelve, hanem legelésznek és lenyugosznak és nem lesz a ki felrettentse őket.

Isten felszólította a fogságban élő izraelitákat, hogy gyűjtsék egybe gyermekeiket házaikban, és jelöljék meg az ajtófélfákat egy leölt bárány vérével.

(II Móz 12:5,7,13) A bárány ép, hím, egy esztendős legyen; a juhok közűl vagy a kecskék közűl vegyétek.

És vegyenek a vérből, és azokban a házakban, a hol azt megeszik, hintsenek a két ajtófélre és a szemöldökfára. És a vér jelül lesz néktek a házakon, a melyekben ti lesztek, s meglátom a vért és elmegyek mellettetek és nem lesz rajtatok a csapás veszedelmetekre, mikor megverem Égyiptom földét

 Ez előképe volt Isten Fia megölésének és a bűnösök megváltásáért ontott vér erejének. Ez a jel megmutatta, hogy az adott háznép elfogadta Krisztust megígért Megváltójának. Az ilyen házat pajzs védte meg a pusztító erőtől. A kapott utasításoknak való fenntartás nélküli engedelmességükkel a szülők bizonyságot tettek hitükről, mely őket és gyermekeiket egyaránt védelem alá helyezte. Kimutatták annak a Jézusnak az áldozatába vetett hitüket, akinek vérét a bárány vére jelképezte. A pusztító angyal túlhaladt minden olyan házon, melyen fel volt tüntetve a jel. Ez a jelkép megmutatja, hogy a szülők hite kihat a gyermekeikre, és megvédi őket a pusztítás angyalától. (Szemelvények E. G. White írásaiból 3. kötet)

Attól fogva, hogy a templomban Jézus előtt feltárult küldetése, visszahúzódott attól, hogy kapcsolatot tartson a sokasággal. Arra vágyott, hogy csendben visszatérhessen Jeruzsálembe azokkal, akik ismerték élete titkát. A húsvéti istentisztelet által Isten el akarta vonni az övéit az evilági gondoktól, és emlékeztetni akarta őket arra a csodára, amit Egyiptomból való szabadulásukért tett. Arra vágyott, hogy művében felismerjék a bűntől való szabadulás ígéretét. Ahogyan a megölt bárány vére megvédte Izrael otthonait, úgy védelmezi meg Krisztus vére lelküket. De Krisztus által csak úgy menekülhetnek meg, ha hit által az Ő élete sajátjukká válik. A jelképes szolgálatnak csak akkor volt értelme, ha a hívőket Krisztushoz, mint személyes megváltójukhoz vezette. Isten óhaja az volt, hogy imádsággal tanulmányozzák és gondolják át Krisztus küldetését. De amikor a sokaság elhagyta Jeruzsálemet, az utazás és a társasági kapcsolatok izgalma túl gyakran kötötte le figyelmüket, és a szolgálatot, amelynek szemtanúi voltak, elfelejtették. A Megváltót nem vonzotta társaságuk.  (EGW. Jézus élete)

Zsengekéve - Krisztus és Életadó

Krisztus volt a zsengéje azoknak, akik elaludtak. Isten dicsőségét szolgálta, hogy az élet Fejedelme legyen az az elsőszülött, akit a zsengekéve jelképezett.

(Róm 8:29).Mert akiket eleve ismert, eleve el is rendelte, hogy azok az ő Fia ábrázatához hasonlatosak legyenek, hogy ő legyen elsőszülött sok atyafi között. 

Ugyanezt - Krisztusnak a halottakból való feltámadását - ünnepelték a zsidók az árnyékszolgálat idején. Amikor az első gabonaszemek beértek a termőföldeken, gondosan begyűjtötték azokat, hogy amikor az emberek Jeruzsálembe mennek, a kévéket hálaáldozatként mutassák be az Úrnak. Az emberek meglengették az érett kalászt Isten előtt, s ezzel az aratás Uraként ismerték el Őt. Ezután a szolgálat után megkezdődhetett az aratás és a begyűjtés. 

Szolgálata idején Jézus több halottat is feltámasztott. Feltámasztotta a naini özvegy fiát, Jairus leányát és Lázárt, de ezeket nem ruházta fel halhatatlansággal. Miután feltámadtak, ismét ki voltak téve a halál lehetőségének. De azok, akik Krisztus feltámadásakor jöttek elő sírjaikból, örök életre támadtak fel. Ők alkották a foglyoknak azt a sokaságát, mely a sír és halál feletti győzelem jeleként szállt Vele a mennybe.

Amikor Krisztus felkiáltott a kereszten: "Elvégeztetett" (Jn 19:30), hatalmas földrengés volt, ami sok hűséges ember sírját megnyitotta; azokét, akik mindenféle gonoszság ellen bizonyságot tettek és akik felmagasztalták a Seregek Urát. Amikor az Életadó előjött a sziklasírból és azt mondta: "Én vagyok a feltámadás és az élet" (Jn 11:25), összehívta ezeket a szenteket sírjaikból. Életükben rendíthetetlenül bizonyságot tettek az igazság mellett, most pedig annak tanúbizonyságai voltak, aki feltámasztotta őket a halálból. Ők, mondta Krisztus, többé nem a Sátán foglyai. Megváltottam őket és hatalmam zsengéiként hoztam őket elő sírjaikból, hogy ott legyenek, ahol én vagyok; soha többé ne lássanak halált és ne érezzenek fájdalmat.

Feltámadása után Krisztus senkinek nem mutatta meg magát követőin kívül, a feltámadását illető bizonyságtételekből azonban nem volt hiány. A Krisztussal együtt feltámadottak "sokaknak megjelentek" (Mt 27:53) És kijövén a sírokból a Jézus föltámadása után, bementek a szent városba, és sokaknak megjelenének., hirdetvén Krisztus feltámadását; hogy Vele együtt ők is feltámadtak. A városban tett bizonyságtételük a Szentírás szavainak beteljesedése volt: (Ésa 26:19.)Megelevenednek halottaid és holttesteim fölkelnek: serkenjetek föl és énekeljetek, a kik a porban lakoztok, mert harmatod az élet harmata, és visszaadja a föld az árnyakat! (E.G.W.) Szem fejezet › szoveg

Megérteni, hogy Isten szeret

 

Bűnös természetet örököltünk, aminek része, hogy az univerzumról alkotott képünket beszennyezi az önzésre és a büszkeségre való hajlam. Korlátozott látószögből szemléljük a világot, nem Isten mindentudása felől – nyilván. Talán a „szeretet” fogalmát ferdítette el leginkább a bűnös emberiség. A populáris kultúra olyan nézetet támogat ezzel kapcsolatban, ami az önzésre, nem pedig másokra összpontosít, és éppen az önző megközelítés miatt nehéz megérteni, hogyan tekint Isten erre a kérdésre.

A bibliai prófécia megértésének fontos kulcsa, hogy tisztában legyünk a szeretet jellegével. A nagy küzdelem egyik fő témája Isten jellemének alapvető félreértése. Ellen G. White ezt az összegzést írja egy könyve végén: „Az egész világegyetem megtisztult. A végtelen nagy teremtettséget tökéletes harmónia és boldogság tölti be. Tőle, aki mindent teremtett, árad az élet, a fény és az öröm a határtalan téren át. Élők és élettelenek – a legparányibb atomtól a legnagyobb csillagig – tökéletes szépségükkel és felhőtlen boldogságukkal hirdetik, hogy Isten a szeretet” (Ellen G. White: A nagy küzdelem.)  

(1Móz 22:1-13). Ezek után történt, hogy Isten próbára tette Ábrahámot, és megszólította: Ábrahám! Ő pedig így felelt: Itt vagyok. (2) Isten ezt mondta: Fogd a fiadat, a te egyetlenedet, akit szeretsz, Izsákot, menj el Mórijjá földjére, és áldozd fel ott égőáldozatul az egyik hegyen, amelyet majd megmondok neked! (3) Ábrahám fölkelt reggel, fölnyergelte a szamarát, maga mellé vette két szolgáját meg Izsákot, a fiát. Fát is hasogatott az áldozathoz. Az után elindult arra a helyre, amelyet az Isten mondott neki. (4) A harmadik napon fölemelte tekintetét Ábrahám, és meglátta azt a helyet messziről. (5) Ekkor így szólt Ábrahám a szolgáihoz: Maradjatok itt a szamárral, én pedig a fiammal elmegyek oda, imádkozunk, és utána visszatérünk hozzátok. (6) Fogta tehát Ábrahám az égőáldozathoz való fát, rátette a fiára, Izsákra, ő maga pedig a tüzet meg a kést vitte; így mentek ketten együtt. (7) Egyszer csak Izsák megszólította apját, Ábrahámot: Apám! Ő ezt felelte: Itt vagyok, fiam. Izsák megkérdezte: Itt van a tűz meg a fa, de hol van a bárány az áldozathoz? (8) Ábrahám azt mondta: Isten majd gondoskodik bárányról az áldozathoz, fiam. Így mentek tovább ketten együtt. (9) Amikor eljutottak arra a helyre, amelyet Isten mondott neki, oltárt épített ott Ábrahám, elrendezte rajta a fadarabokat, megkötözte a fiát, Izsákot, és föltette az oltárra a fadarabok tetejére. (10) De amint kinyújtotta Ábrahám a kezét, és megfogta a kést, hogy levágja a fiát, (11) kiáltott neki az Úr angyala az égből: Ábrahám! Ábrahám! Ő így felelt: Itt vagyok. (12) Az angyal így szólt: Ne nyújtsd ki kezedet a fiúra, és ne bántsd őt, mert most már tudom, hogy istenfélő vagy, és nem tagadtad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet. (13) Akkor fölemelte Ábrahám a tekintetét, és meglátta, hogy ott van egy kos, szarvánál fogva fönnakadva a bozótban. Odament Ábrahám, fogta a kost, és azt áldozta föl égőáldozatul a fia helyett. /RÚF/

  Azon túl, hogy megtaláljuk egy-egy fogalom első előfordulását a Bibliában, alkalmanként hasznos lehet megkeresni, még hol említik azt a Biblia más könyvei, főként az evangéliumok. Az egyes evangéliumokban a következő helyeken találkozunk először a szeretettel: 

 (Mt 3:17). És íme, hang hallatszott a mennyből: Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm. /RÚF/;

 (Mk 1:11). A mennyből pedig hang hallatszott: Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm. /RÚF/;

 (Lk 3:22). Leszállt rá a Szentlélek galambhoz hasonló testi alakban, és hang hallatszott a mennyből: Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm. /RÚF/;

 (Jn 3:16). Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. /RÚF/

János evangéliumában például különösen sokatmondó a szeretet első említése (Jn 3:16), amiben utalás fedezhető fel az oltáron fekvő Izsák történetére. Ábrahám hitt Istenben, bízott benne. Eldöntötte: hisz abban, hogy Ő képes feltámasztani a fiát, még ha fel is áldozza.

  (Zsid 11:19). Azt gondolta ugyanis, hogy Isten képes őt a halottak közül is feltámasztani. Ezért vissza is kapta őt, aki így a feltámadás példájává lett. /RÚF/) Ez rámutat Isten szeretetére az emberiség iránt, ami olyan nagy, hogy odaadta értünk „egyszülött fiát”  

 (1Móz 22:2, 12, 16). Isten ezt mondta: Fogd a fiadat, a te egyetlenedet, akit szeretsz, Izsákot, menj el Mórijjá földjére, és áldozd fel ott égőáldozatul az egyik hegyen, amelyet majd meg mondok neked! (12) Az angyal így szólt: Ne nyújtsd ki kezedet a fiúra, és ne bántsd őt, mert most már tudom, hogy istenfélő vagy, és nem tagadtad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet. (16) és ezt mondta: Magamra esküszöm, így szól az Úr, hogy mivel így tettél, és nem tagadtad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet, (17) azért gazdagon megáldalak… /RÚF/], majd pedig feltámasztotta a halálból. Így kinyilatkoztatást kaptunk Isten önfeláldozó szeretetéről.  

White idézet: Az emberek azonban – épp, mint bűnösök – más helyzetben voltak, mint amilyen helyzet ben Sátán. Lucifer a mennyben követte el a bűnt Isten dicsőségének világosságában. Neki úgy nyilvánította ki szeretetét az Úr, mint senki másnak a teremtett lények között. Sátán, bár ismerte az Atya jellemét, és tudott jóságáról, mégis úgy választott, hogy saját önző és független akaratát követte. Választása végleges volt. Isten semmi többet nem tudott tenni megmentése érdekében. Az ördög álokoskodó bölcselete azonban elámította az embereket, és elhomályosította elméjüket. Nem ismerték meg a Mindenható szeretetének magasságát és mélységét; pedig csak Isten szeretetének ismeretében lett volna reményük Isten jellemé nek szemlélése útján visszatérni hozzá. – Jézus élete, 761./old.