Pogányok uralkodói

Istennek az újszövetségi egyházzal való kapcsolatába is bepillantást nyerünk az által, ahogy Izrael népével bánt. Izrael népe valójában sok szempontból előrevetítette az egyház hibáit. A keresztények egyáltalán nem mondhatják, hogy különbek lettünk volna az ókori Izraelnél, most sem vagyunk jobbak, komolyan fenyegetnek bennünket is ugyanazok a kísértések.

(Mt 20:25-28). De Jézus magához hívta őket, és ezt mondta: Tudjátok, hogy a népek felett zsarnokoskodnak fejedelmeik, és vezetőik hatalmaskodnak rajtuk. (26) De közöttetek ne így legyen, hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok, (27) és aki közöttetek első akar lenni, az legyen a rabszolgátok. (28) Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért. /RÚF/  

Izrael királyt kért, ami a nemzet hanyatlásához vezetett. Egyre rosszabb királyok követték egymást, míg Isten megengedte, hogy a babiloniak fogságba vigyék népét, amivel helyes útra terelheti őket.

  Hasonló történt a keresztény egyház történelmében is. Itt nem arról volt szó, hogy egy pogány nép struktúráját akarták volna felvenni, de amikor Nagy Konstantin lépett hatalomra és kereszténynek vallotta magát, a hívők fellélegeztek: végre vége az üldözésnek! Ez önmagában áldás volt, de akkor felvetődött az egyházban, hogy talán képesek lesznek a maguk javára fordítani a császári hatalmat.

A 4. században több, nagy horderejű vita alakult ki a keresztények között, és amikor az egyház képtelen volt önállóan megegyezésre jutni, engedték, hogy a császár közbelépjen. Róma püspökének, aki egykor első volt az egyenlő püspökök között, fokozatosan nőtt a hatalma. Az egyház hagyta, hogy az állam beleavatkozzon a vallási kérdésekbe, és amint az állam megvetette a lábát az ajtóban, a dolgok csak rosszabbá váltak. 

 Az ókori Izraelhez hasonlóan a keresztény történelem legsötétebb fejezetei is annak a közvetlen következményei lettek, hogy az egyház kompromisszumot kötött a világgal. Izrael bálványimádásba fordult, királyait a hatalomvágy rossz útra vitte, még gyermekáldozatokat is bemutattak a bálványoknak. Az egyház pedig fokozatosan átvette a pogány birodalom sok eszközét és módszerét, egészen addig a pontig, míg sok hűséges hívőnek mártírhalált kellett halni, mert az egyházi-állami intézmény számára veszélyesnek tekintették őket.  

White idézet: Megint kezdett kiújulni a harc, hogy ki a nagyobb, amikor Jézus magához hívta őket, és így szólt a méltatlankodó tanítványokhoz: „Tudjátok, hogy azok, akik a pogányok között fejedelmeknek tartatnak, uralkodnak felettük, és az ő nagyjaik hatalmaskodnak rajtuk. De nem így lesz közöttetek.” (Mk 10:42-43) … 

Krisztus más elvekre alapozta országát. Az embereket nem hatalomra hívta, hanem szolgálatra, hogy az erősek hordozzák a gyöngék fogyatékosságait. Az erő, a rang, a tehetség, a műveltség, mind nagyobb kötelezettséget rótt birtoklójára embertársainak szolgálatában. Jézus legkisebb tanítványára is igaz: „Minden tiérettetek van.” (2Kor 4:15) – Jézus élete, 550./old.  

A római egyház hatalomra jutása a sötét középkor kezdetét jelezte. Hatalma növekedésével mélyült a sötétség. Az emberek hite Krisztus, az igazi fundamentum helyett a római pápa személyére épült. Bűneik bocsánatát és örök üdvösségüket nem Isten Fiától, hanem a pápától, valamint a pápa által felhatalmazott papoktól és főpapoktól várták. Azt tanulták, hogy földi közbenjárójuk a pápa, és hogy a pápa közvetítése nélkül senki sem közeledhet Istenhez. Azt is mondták, hogy a pápa Istent helyettesíti, és ezért feltétlen engedelmességgel tartoznak neki... A bűnt a szentség köntösébe bújtatták. Amikor a Szentírást elnémítják, és egyes emberek magukat állítják az Úr helyére, akkor a következmény csak csalás, megtévesztés és eldurvulás lehet. Erkölcsi romlottság követte az emberi törvények és hagyományok felmagasztalását. Mindig ez a következménye annak, ha Isten törvényét félredobják. – A nagy küzdelem, 55./old.  

Izrael királyt kért

 

Isten ismeri népe gyengeségét, és már korán megjövendölte, hogy Izrael királyt fog kérni. Ezt meg is tették, így a szent történelem nagy része a választásuk következményeinek története lett.

(1Sám 8:4-18). Összegyűltek azért Izráel vénei, és elmentek Sámuelhez Rámába. (5) Ezt mondták neki: Te már megöregedtél, fiaid pedig nem a te utadon járnak. Tégy valakit királyunkká, hogy ő bíráskodjék fölöttünk, ahogyan az minden népnél szokás! (6) Sámuel azonban rosszallotta, hogy ezt mondták: Adj nekünk királyt, hogy bíráskodjék fölöttünk! És imádkozott Sámuel az Úrhoz. (7) Az Úr pedig ezt mondta Sámuelnek: Hallgass a nép szavára mindabban, amit mondanak! Mert nem téged vetettek el, hanem engem vetettek el, hogy ne én legyek a királyuk. (8) Veled is ugyanúgy cselekszenek, ahogyan velem cselekedtek, mióta fölhoztam őket Egyiptomból, mindmáig: elhagytak, és más isteneknek szolgáltak. (9) Hallgass tehát a szavukra, de szigorúan figyelmeztesd őket, és mondd meg nekik, hogy mi lesz a király joga, aki uralkodni fog felettük. (10) Ekkor Sámuel elmondta az Úr minden szavát a népnek, amely királyt kért tőle. (11) Ez lesz a királynak a joga – mondta –, aki uralkodni fog fölöttetek: Fiaitokat elveszi, harci kocsijaihoz meg lovasaihoz osztja be őket, és ők futnak majd harci kocsija előtt. (12) Parancsnokokká teszi őket ezer ember felett, és parancsnokokká ötven ember felett. Velük szántatja szántóföldjét, és velük végezteti aratását, velük készítteti hadifölszerelését és a harci kocsik fölszerelését. (13) Leányaitokat meg elviszi kenőcskészítőknek, szakácsnőknek és sütőnőknek. (14) Legjobb szántóföldjeiteket, szőlőiteket és olajligeteiteket elveszi, és udvari embereinek adja. (15) Vetéseitekből és szőlőitekből tizedet szed, és hivatalnokainak meg udvari embereinek adja. (16) Szolgáitokat és szolgálóleányaitokat, legkiválóbb ifjaitokat, még a szamaraitokat is elveszi, és a maga munkáját végezteti velük. (17) Nyájaitokból tizedet szed, ti pedig a szolgái lesztek. (18) Akkor majd segítségért kiáltotok királyotok miatt, akit magatoknak választottatok, de akkor nem fog válaszolni nektek az Úr. /RÚF/ 

Fontos megjegyezni, hogy királyt kérve elutasították Isten uralmát a nép felett. A nemzet alapításától fogva közvetlenül a Teremtő vezetése alatt kellett állniuk, és a vele való kapcsolatukat kellett többek között a szentély és az abban folyó szolgálatok által is bemutatni. Amikor királyt kértek, ugyanolyan szenvedést szabadítottak magukra, mint amit a pogány országok tapasztaltak: katonákat soroztak be a király háborúi miatt, lefoglalták a tulajdonukat, adókat vetettek ki rájuk és egyebek. Rá kellett ébredniük, hogy az emberi hatalmasságok a saját hasznukat nézve uralkodnak, nem pedig a jó érdekében, ahogyan Isten teszi. Az új rendszer ráadásul állandósulni fog: Izrael megkapja, amit kért, viszont már nem lesz visszaút, amikor felismerik annak hátrányait. „És panaszkodni fogtok annak idejében királyotok miatt, kit magatok választottatok, de az Úr nem fog meghallgatni akkor titeket.” (1Sám 8:18.) 

(5Móz 17:14-20) Ha majd bemégy arra a földre, amelyet neked ad Istened, az Úr, birtokba veszed, ott laksz, és ezt mondod: Királyt akarok emelni magam fölé, mint a körülöttem élő többi nép, (15) csak azt emeld magad fölé királlyá, akit Istened, az Úr kiválaszt. Testvéreid közül emelj királyt magad fölé; nem tehetsz magad fölé idegen embert, aki nem testvéred. (16) Csak sok lovat ne tartson, és ne vigye vissza a népet Egyiptomba, hogy sok lovat szerezzen, mert megmondta nektek az Úr, hogy ne térjetek vissza többé azon az úton. (17) Ne legyen sok felesége, hogy szíve el ne hajoljon, és túl sok ezüstöt és aranyat se gyűjtsön. (18) Amikor elfoglalja királyi trónját, másoltassa le magának egy könyvbe ezt a törvényt, amely a lévita papoknál található. (19) Tartsa azt magánál, és olvassa azt egész életében, hogy megtanulja félni az Urat, az ő Istenét, s hogy megtartsa en nek a törvénynek minden igéjét, és teljesítse mindezeket a rendelkezéseket. (20) Ne legyen gőgös a szíve testvéreivel szemben, és ne térjen el ettől a parancsolattól se jobbra, se balra, hogy hosszú ideig uralkodhasson ő is meg a fiai is Izráelben. /RÚF/] 

Egyszerűen csak meg kell néznünk Izrael királyválasztás utáni történelmét, hogy lássuk, mennyivel rosszabb lett a helyzet. Egyes királyok jobbak, mások rosszabbak voltak, de még a „jók” is követtek el rossz dolgokat (gondoljunk csak Dávidra és Betsabéra). Sok esetben a nép olyan király uralma alatt élt, aki „Gonoszul cselekedett az Úr szemében” (1Kir 15:26), ÚRK; 

 (1Kir 11:6). Így olyan dolgot tett Salamon, amit rossznak lát az Úr, és nem követte olyan hűségesen az Urat, mint apja, Dávid. /RÚF/;

 (1Kir 16:30). Aháb, Omrí fia azt tette, amit rossznak lát az Úr, még inkább, mint valamennyi elődje. /RÚF/; 

(2Kir 3:2). Azt tette, amit rossznak lát az Úr, bár nem annyira, mint apja és anyja, mert eltávolította Baal szent oszlopát, amelyet apja készíttetett. /RÚF/ 

White idézet: Isten a prófétája által közölte, hogy király fog uralkodni Izrael felett, de ez még nem jelentette azt, hogy a királyság az ő akarata szerint való, vagy hogy a nép javára lesz. Csupán a tényt szögezte le, amely abban állt, hogy Izrael nem hallgatott az Úr tanácsára, ezért saját útjára engedte őket. Hóseás azt mondja, hogy Isten haragjában adott királyt népének. (Hós 13:11) Ha az emberek saját útjukra indulnak anélkül, hogy kikérnék a menny tanácsát, vagy ellenkeznek akaratával, az Úr elengedi őket, hogy keserű tapasztalataik be láttassák velük cselekedetük téves voltát, és bűnbánatra késztessék őket. Az emberi bölcsesség és kevélység csakhamar veszedelmes vezetőnek bizonyul. És előbb lesz átok, mint áldás, az, amit az emberi szív Isten akarata ellenére megkíván. – Pátriárkák és próféták, 605./old. 

Ábrahám - és egy egész nép elhívása

1Mózes 10. fejezete ír a nemzetek születéséről. Többnyire a gójim szót úgy fordítják, hogy „nemzetek”, de utalhat még általában a pogányokra is. A 10. fejezetből megtudjuk, hogy az emberi faj országokra, nyelvekre, családokra és „népekre” osztható fel (1Móz 10:5). Ezektől ágaztak szét országaikba a szigetlakó népek, mindegyik a maga nyelve alapján, nemzetségeik és népeik szerint. RÚF;  (Jel 14:6). És láttam, hogy egy másik angyal repül fenn az égen: az örök evangélium volt nála, hogy hirdesse azoknak, akik a földön laknak, minden népnek és törzsnek, minden nyelvnek és nemzetnek; /RÚF/)

Szinte közvetlenül ennek a fogalomnak a bevezetése után Isten az egyik népből elhívja Ábrahámot, hogy más legyen, mint ők, mint amit ők képviselnek.

 (1Móz 12:1-9). Az Úr ezt mondta Abrámnak: Menj el földedről, rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok neked! (2) Nagy néppé teszlek, és megáldalak, naggyá teszem nevedet, és áldás leszel. (3) Megáldom a téged áldókat, s megátkozom a téged gyalázókat. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége. (4) Abrám elment, ahogyan azt az Úr mondta neki, és Lót is vele ment. Abrám hetvenöt éves volt, amikor kijött Háránból. (5) Fogta Abrám Szárajt, a feleségét és Lótot, a testvére fiát meg minden szerzeményüket, amit csak szereztek, mindenkit, akire Háránban tettek szert, és elindultak, hogy Kánaán földjére menjenek. El is érkeztek Kánaán földjére. (6) Majd átvonult Abrám az országon egészen a sikemi szenthelyig, Móre tölgyfájáig. Akkor még kánaániak éltek ezen a földön. (7) Az Úr megjelent Abrámnak, és ezt mondta: A te utódaidnak fogom adni ezt a földet. Ő pedig oltárt épített ott az Úrnak, aki megjelent neki. (8) Onnan tovább vonult a Bételtől keletre eső hegyvidékre, és felverte sátrát: Bétel esett nyugatra, Aj pedig keletre. Oltárt épített ott az Úrnak, és segítségül hívta az Úr nevét. (9) Azután útnak indult Abrám, és tovább vonult a Délvidék felé. /RÚF/

Istennek az volt a szándéka, hogy olyan népet alapít Ábrahámmal, ami különbözik a többi emberi birodalomtól. Egyedül Isten lett volna a királyuk. Ennek a népnek kellett volna bemutatnia, mi történne, ha az emberiség visszatérne a Teremtőhöz. Azért alapította Izraelt, hogy áldás legyen „a föld minden nemzetségei” (1Móz 12:3) számára. Isten olyan világossággal és kiváltságokkal árasztotta el őket, amit talán az özönvíz előtti idő óta nem látott a világ.

  (5Móz 4:5-9). Íme, én megtanítalak benneteket azokra a rendelkezésekre és törvényekre, amelyeket Istenem, az Úr parancsolt meg nekem. Azok szerint cselekedjetek azon a földön, ahova bementek, hogy birtokba vegyétek. (6) Tartsátok meg és teljesítsétek azokat, mert ez által lesztek bölcsek és értelmesek a népek szemében. Ha meghallják mindezeket a rendelkezéseket, ezt mondják majd: Bizony, bölcs és értelmes nép ez a nagy nemzet! (7) Mert melyik nagy nemzethez vannak olyan közel az istenei, mint hozzánk a mi Istenünk, az Úr, vala hányszor kiáltunk hozzá?! (8) És melyik nagy nemzetnek vannak olyan igazságos rendelkezései és előírásai, mint amilyen az az egész törvény, amelyet én adok ma elétek?! (9) Őrizkedj azért, és vigyázz nagyon magadra, hogy meg ne feledkezz azokról, amiket saját szemeddel láttál, és ki ne vesszenek emlékezetedből, amíg csak élsz! Ismertesd meg azokat fiaiddal és unokáiddal is; /RÚF/

Itt nem egyetlen emberről volt szó, aki egy közösségben tett bizonyságot, hanem egy egész népről, amely egymással összedolgozva és Istennel együttműködve bemutathatta Isten jellemének dicsőségét. Figyeljük meg azt is, hogy ebben a beszédben nem csak a „rendelkezésekre és végzésekre” került a hangsúly, mint amelyek különlegessé tették őket! Amennyiben betartják azokat, akkor mondják róluk más népek, hogy „Bizony bölcs és értelmes nép ez a nagy nemzet”! (5Móz 4:6) Bármilyen csodálatos igazságokat kap is a nép, ha nem él azok szerint, nem engedelmeskedik azoknak, az áldás helyett átkot, az élet helyett halált hoznak.

  White idézet: Soha nem aludt ki az emberek szívében a reménység, hogy Isten Fiának mint Megváltó és király adventje megváltást hoz. Kezdettől fogva voltak, akik a jelen árnyain túl hitben látták a jövő valóságait. Ádám, Séth, Énok, Mathusélah, Noé, Sém, Ábrahám, Izsák és Jákób, valamint más kiválóságok által az Úr megőrizte az akaratát hirdető drága kinyilatkoztatásokat. Isten így ismertette meg törvénye kívánalmait és a szeretett Fia engesztelő áldozata általi megváltást Izrael fiaival, a választott néppel, akiken keresztül kapta a világ a megígért Messiást. Izrael reménysége Ábrahám elhívásakor tett ígéretben fogalmazódott meg, majd leszármazottai számára újra és újra elhangzott: „Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége.” (1Móz 12:3) Amikor Ábrahám megértette, hogy Isten meg akarja váltani az embert, az igazság Napja világított be lelkébe, és a sötétség szertefoszlott. Végül pedig maga a Megváltó, mikor itt járt az emberek között, és beszélt velük, tett bizonyságot a zsidóknak a pátriárkák boldog reménységéről, az eljövendő Üdvözítő általi szabadulásról. „Ábrahám, a ti atyátok ujjongott azon, hogy megláthatja az én napomat – mondta Krisztus –: meg is látta, és örült is.” (Jn 8:56) – Próféták és királyok, 682-683./old.