Emberi elméletek és hagyományok

„Lassan-lassan, először csak lopva és csendben, majd pedig amikor megerősödött, és hatalmába kerítette az emberek lelkét, nyíltabban végezte megtévesztő és istenkáromló munkáját »a törvényszegés titkos bűne«. A pogányság szokásai szinte észrevétlenül utat találtak a keresztény egyházba.

 A megalkuvás és a behódolás szellemét egy ideig fékezte a vad üldözés, amelyet az egyház a pogányságtól elszenvedett. Amikor viszont az üldözés meg szűnt, és a kereszténység bekerült a királyok udvarába és palotájába, felcserélte Krisztus és az apostolok alázatosságát és egyszerűségét a pogány papok és uralkodók pompájával és hivalkodásával, Isten kívánalmait pedig emberi elméletekkel és hagyományokkal. Nagy volt az öröm, amikor Konstantin a negyedik század elején névlegesen megtért, és a világ a látszatszentség öltönyében besétált az egyházba. Ekkor felgyorsult a bomlasztás. A látszó lag vereséget szenvedő pogányság lett a győztes. Az ő szelleme irányította az egyházat. Tanításai, szertartásai és babonái összekeveredtek Krisztus névleges követőinek istentisztelet ével”. (Ellen G. White: A nagy küzdelem. 43./old.) 

Vajon nem fenyeget mindannyiunkat az a veszély, minél tovább élünk itt, hogy „Krisztus és az apostolok alázatosságát és egyszerűségét” világi pompával, hatalommal, elismeréssel és kísértésekkel cseréljük fel? Ha azt hisszük, hogy nem, csak magunkat csapjuk be!

(Ézs 44:24-28). Ezt mondja megváltód, az Úr, aki az anyaméhben formált: Én, az Úr alkottam mindent: egyedül feszítettem ki az eget, magam tettem szilárddá a földet. (25) A jósok jeleit semmivé teszem, és a varázslókat bolondokká, a bölcseket meghátrálásra kényszerítem, leleplezem, hogy tudományuk bolondság. (26) De valóra váltom szolgáim beszédét, és követeim tervét megvalósítom. Én mondom azt Jeruzsálemnek: Lakjanak tebenned! – és Júda városainak: Épüljetek újjá! – és romjait helyreállítom. (27) Én mondom a mély tenger nek: Apadj ki; a folyóidat is kiszárítom! (28) Én mondom Círust pásztoromnak, és ő minden kívánságomat teljesíti, amikor azt mondja: Építsék föl Jeruzsálemet, és rakják le a templom alapját! /RÚF/ 

(Ézs 45:1-13). Ezt mondja az Úr fölkentjének, Círusnak, akinek erősen fogom a jobb kezét, népeket terítek le előtte, és királyok övét oldom meg, kitárulnak előtte az ajtók, nem maradnak zárva a kapuk: (2) Én megyek előtted, a rögös utat elegyengetem, az ércajtókat betöröm, és a vaszárakat leverem. (3) Neked adom a sötétség kincseit, az elrejtett drágaságokat, hogy megtudd: én vagyok az Úr, aki téged néven szólított, Izráel Istene. (4) Szolgámért, Jákóbért, választottamért, Izráelért szólítottalak neveden; nagy hírnevet szerzek neked, noha nem ismertél. (5) Én vagyok az Úr, nincs más, nincsen isten rajtam kívül! Én öveztelek föl, noha nem ismertél. (6) Hadd tudják meg napkelettől napnyugatig, hogy rajtam kívül nincsen más, én vagyok az Úr, senki más! (7) Én alkottam a világosságot, én teremtettem a sötétséget, én szerzek békességet, én teremtek bajt, én, az Úr cselekszem mindezt. (8) Egek, harmatozzatok a magasból, hulljon igazság a fellegekből! Táruljon fel a föld, és teremjen szabadságot, sarjadjon igazság is vele! Én, az Úr teremtettem mindezt. (9) Jaj annak, aki perbe száll alkotójával, bár csak egy a földből készült cserépedények között! Mondhatja-e formálójának az agyag: Mit csinálsz? – és a készítmény ezt: Nem ügyes a kezed!? (10) Jaj annak, aki ezt mondja apjának: Miért nemzettél? – és anyjának: Miért vajúdtál velem?! (11) Ezt mondja az Úr, Izráel Szentje és alkotója: Kérdőre akartok vonni fiai mat illetően? Parancsolni akartok kezem munkájában? (12) Én alkottam a földet, és én teremtettem rá embert. Az én kezem feszítette ki az eget, minden serege az én parancsomra állt elő. (13) Én indítottam el őt győzelmesen, egyengetem az útját mindenütt. Ő építi föl városomat, és hazaküldi foglyaimat, nem fizetségért és nem ajándékért – mondja a Seregek Ura. /RÚF/

Pogányok világossága

 

Izrael népe alapításával Istennek nem az volt az elsődleges szándéka, hogy a világ többi részét kizárja, hanem hogy megmentse. A legtöbbünk lelkiismeretét bizonyára felébreszti, amikor szembesülünk mások helyes, igaz fellépésével, így Izrael létének az is célja volt, hogy éles megvilágításba helyezze a környező népek bűnét és önzését. Az Istennel összhangban élő hívők az Úr igaz jellemére világítanak rá, ami természetes módon bűntudatot ébreszt. Az az ideális, hogy Isten jellemét kell bemutatnia azoknak, „akik megtartják Isten parancsolatait”. (Jel 14:12)

Amennyiben az izraeliták helyesen cselekedtek volna, azt tették volna, amit Isten mondott nekik, a népek békével fordultak volna hozzájuk, egyre jobban meg akarták volna ismerni őket és az Istenüket. Tragikus módon azonban inkább háborút vívtak ellenük, amint azt a babiloni fogság is mutatja. 

Természetesen Isten jellemét a legteljesebben Jézus mutatta be – az egyetlen ember, aki tökéletesen példázta azt. Tökéletes élete az emberek szívét megtérésre vezette, meghívást jelentett.  

(Jn 3:16-21). Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (17) Mert Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön a világ általa. (18) Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre, aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van, mert nem hitt Isten egy szülött Fiának nevében. (19) Az ítélet pedig az, hogy a világosság eljött a világba, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert a cselekedeteik gonoszak. (20) Mert aki rosszat cselekszik, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, hogy le ne lepleződjenek a cselekedetei. (21) Aki pedig az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hogy nyilvánvalóvá legyen cselekedeteiről, hogy Isten szerint cselekedte azokat. /RÚF/] 

Izrael népével az volt Isten legfőbb célja, mint az egyház megalapításával: Krisztushoz akarta vonzani a bűnösöket. Az egyház által hirdetett hármas angyali üzenet sem csupán néhány kiválasztottnak szól, hanem „minden nemzetségnek és ágazatnak, és nyelvnek és népnek”. (Jel 14:6) (Jel 18:1) verse megjövendöli, hogy Krisztus visszatérése előtt az egész földet beragyogja Isten dicsősége.  

(4Móz 14:17-21). Most azért mutasd meg, Uram, hogy nagy a te hatalmad, ahogyan meg mondtad: (18) Az Úr türelme hosszú, szeretete nagy, megbocsátja a bűnt és a hitszegést; bár nem hagyja egészen büntetés nélkül, hanem megbünteti az atyák bűnéért a fiakat is, három, sőt négy nemzedéken át. (19) Bocsásd meg hát ennek a népnek a bűnét nagy szereteteddel, ahogyan megbocsátottál ennek a népnek Egyiptomtól fogva mindeddig! (20) Akkor az Úr ezt mondta: Megbocsátok, ahogyan kérted. (21) De életemre mondom és az Úr dicsőségére, amely betölti az egész földet /RÚF/  

Ézs 42:6. Én, az Úr, elhívtalak az igazságért, én fogom a kezedet. Megőrizlek, és benned ajándékozom meg szövetségemmel népemet, világosságommal a nemzeteket. /RÚF/;

 (Ézs 49:6). ezt mondta: Kevésnek tartom, hogy Jákób törzseinek helyreállításában és a megmentett Izráel visszatérítésében légy az én szolgám. A népek világosságává teszlek, hogy eljusson szabadításom a föld határáig./RÚF/;

 (Ézs 60:3). Világosságodhoz népek jönnek, és királyok a rád ragyogó fényhez. /RÚF/  

(Jel 18:1-4). Ezek után láttam, hogy egy másik angyal leszállt a mennyből: nagy hatalma volt, és dicsősége beragyogta a földet. (2) És ezt kiáltotta erős hangon: Elesett, elesett a nagy Babilon, amely ördögök lakóhelyévé lett, és minden tisztátalan lélek, minden tisztátalan madár és minden tisztátalan és utálatos állat rejtekhelyévé lett. (3) Mert féktelen paráznaságának borából ivott minden nemzet, vele paráználkodtak a föld királyai, és eldőzsölt javaiból gazdagodtak meg a föld kereskedői. (4) Hallottam, hogy egy másik hang szól az égből: Menjetek ki belőle, én népem, hogy ne legyetek részesek bűneiben, és hogy a rámért csapások ne érjenek titeket; /RÚF/  

White idézet: Krisztusba, mint személyes Üdvözítőbe vetett hit nélkül lehetetlen, hogy hitetek egy kétkedő világban érezhetővé váljon. Ha bűnösöket akartok a sebesen rohanó árból kimenteni, lábatok nem állhat süppedő talajon.

 Állandóan szükségünk van Jézus Krisztus megújított kijelentéseire és naponkénti tapasztalatokra, amelyek összhangban állnak tanításaival. Magas és szent célokat érhetünk el. Isten szándéka, hogy állandóan növekedjünk tudásban és erényben. Az ő törvényében, saját hangján adja a meghívást mindenkinek: „Emelkedjetek magasra, szentek legyetek, mindig szentebbek.” Napról napra közelebb juthatunk a keresztény jellem tökéletességéhez. 

 Azoknak, akik a Mester szolgálatában akarnak fáradozni, az eddiginél magasabb, mélyebb és szélesebb tapasztalatra van szükségük. Sokan, akik már a mennyei család tagjai, nem tudják, mit jelent az ő dicsőségét szemlélni és átváltozni dicsőségről dicsőségre. Sokaknak csupán homályos elképzelése van Krisztus tökéletességéről, és szívük örömtelen. Sóvárognak, hogy jobban, mélyebben megismerjék az Üdvözítő szeretetét. Bárcsak Isten szerint ápolnák lelkük minden kívánságát! 

 A Szentlélek azokban munkálkodik, akik szeretnék, hogy munkálja őket, azokat formálja és alakítja, akik ezt kívánják. Szánjátok oda magatokat a lelki gondolatok és szent beszélgetés ápolására. Eddig csak az első sugarait láttátok az Úr dicsősége világosságának. Ha jobban megismeritek Őt, akkor megtudjátok, hogy „az igazak ösvénye olyan, mint a hajnal világossága, mely minél tovább halad, annál világosabb lesz, a teljes délig”. (Péld 4:18) – Az evangélium szolgái, 274./old.

 A legegyszerűbb és legszerényebb eszközökkel is ezreket lehet megközelíteni. A legintelligensebb embereket, akiket a világ legtehetségesebbjeinek tartunk, sokszor felüdítik annak az embernek az egyszerű szavai, aki szereti Istent, és aki olyan természetesen beszél erről a szeretetről, mint a világ fiai az őket leginkább érdeklő dolgokról. Sokszor kevés hatása van a jól átgondolt és jól felépített beszédnek. Isten gyermekének természetes egyszerűséggel elmondott, őszinte, nyílt szavaira pedig kitárul a szív ajtaja, amely sokáig volt zárva Krisztus szeretete előtt. – Krisztus példázatai, 232./old. 

Pogányok uralkodói

Istennek az újszövetségi egyházzal való kapcsolatába is bepillantást nyerünk az által, ahogy Izrael népével bánt. Izrael népe valójában sok szempontból előrevetítette az egyház hibáit. A keresztények egyáltalán nem mondhatják, hogy különbek lettünk volna az ókori Izraelnél, most sem vagyunk jobbak, komolyan fenyegetnek bennünket is ugyanazok a kísértések.

(Mt 20:25-28). De Jézus magához hívta őket, és ezt mondta: Tudjátok, hogy a népek felett zsarnokoskodnak fejedelmeik, és vezetőik hatalmaskodnak rajtuk. (26) De közöttetek ne így legyen, hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok, (27) és aki közöttetek első akar lenni, az legyen a rabszolgátok. (28) Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért. /RÚF/  

Izrael királyt kért, ami a nemzet hanyatlásához vezetett. Egyre rosszabb királyok követték egymást, míg Isten megengedte, hogy a babiloniak fogságba vigyék népét, amivel helyes útra terelheti őket.

  Hasonló történt a keresztény egyház történelmében is. Itt nem arról volt szó, hogy egy pogány nép struktúráját akarták volna felvenni, de amikor Nagy Konstantin lépett hatalomra és kereszténynek vallotta magát, a hívők fellélegeztek: végre vége az üldözésnek! Ez önmagában áldás volt, de akkor felvetődött az egyházban, hogy talán képesek lesznek a maguk javára fordítani a császári hatalmat.

A 4. században több, nagy horderejű vita alakult ki a keresztények között, és amikor az egyház képtelen volt önállóan megegyezésre jutni, engedték, hogy a császár közbelépjen. Róma püspökének, aki egykor első volt az egyenlő püspökök között, fokozatosan nőtt a hatalma. Az egyház hagyta, hogy az állam beleavatkozzon a vallási kérdésekbe, és amint az állam megvetette a lábát az ajtóban, a dolgok csak rosszabbá váltak. 

 Az ókori Izraelhez hasonlóan a keresztény történelem legsötétebb fejezetei is annak a közvetlen következményei lettek, hogy az egyház kompromisszumot kötött a világgal. Izrael bálványimádásba fordult, királyait a hatalomvágy rossz útra vitte, még gyermekáldozatokat is bemutattak a bálványoknak. Az egyház pedig fokozatosan átvette a pogány birodalom sok eszközét és módszerét, egészen addig a pontig, míg sok hűséges hívőnek mártírhalált kellett halni, mert az egyházi-állami intézmény számára veszélyesnek tekintették őket.  

White idézet: Megint kezdett kiújulni a harc, hogy ki a nagyobb, amikor Jézus magához hívta őket, és így szólt a méltatlankodó tanítványokhoz: „Tudjátok, hogy azok, akik a pogányok között fejedelmeknek tartatnak, uralkodnak felettük, és az ő nagyjaik hatalmaskodnak rajtuk. De nem így lesz közöttetek.” (Mk 10:42-43) … 

Krisztus más elvekre alapozta országát. Az embereket nem hatalomra hívta, hanem szolgálatra, hogy az erősek hordozzák a gyöngék fogyatékosságait. Az erő, a rang, a tehetség, a műveltség, mind nagyobb kötelezettséget rótt birtoklójára embertársainak szolgálatában. Jézus legkisebb tanítványára is igaz: „Minden tiérettetek van.” (2Kor 4:15) – Jézus élete, 550./old.  

A római egyház hatalomra jutása a sötét középkor kezdetét jelezte. Hatalma növekedésével mélyült a sötétség. Az emberek hite Krisztus, az igazi fundamentum helyett a római pápa személyére épült. Bűneik bocsánatát és örök üdvösségüket nem Isten Fiától, hanem a pápától, valamint a pápa által felhatalmazott papoktól és főpapoktól várták. Azt tanulták, hogy földi közbenjárójuk a pápa, és hogy a pápa közvetítése nélkül senki sem közeledhet Istenhez. Azt is mondták, hogy a pápa Istent helyettesíti, és ezért feltétlen engedelmességgel tartoznak neki... A bűnt a szentség köntösébe bújtatták. Amikor a Szentírást elnémítják, és egyes emberek magukat állítják az Úr helyére, akkor a következmény csak csalás, megtévesztés és eldurvulás lehet. Erkölcsi romlottság követte az emberi törvények és hagyományok felmagasztalását. Mindig ez a következménye annak, ha Isten törvényét félredobják. – A nagy küzdelem, 55./old.