A végső jelenet

 

Sátán, a hajdani oltalmazó kerub mindenkiből ki akarja ölni a bizalmat Isten kormányzata iránt. Isten engedi, hogy a bukott angyalok folytassák a lázadást, mert be akarja mutatni a világmindenségnek az önfelmagasztalásból eredő gonoszság mélységét. Sátánnak sikerült ugyan bevonni az emberiséget a háborújába, amit Isten ellen folytat, de a kereszten Krisztus már döntő vereséget mért rá, biztosítva ezzel az emberek helyét ott, ahol egykor a bukott angyalok álltak. Krisztusban a bűnösök világosan megcáfolják Lucifer állításait. A végső jelenet bizonyos értelemben Isten jóságának és szeretetének még hatalmasabb kinyilatkoztatása lesz annál, mint ami Lucifer bukása előtt volt. Nem Isten akarta, hogy gonoszság legyen, ami örök következményekkel járó tragédia, de miután minden lezárul, Isten jósága és szeretete olyan módon nyilatkozik meg, ami máskülönben nem történt volna meg.

Krisztus „rátekint a képmására átalakult megváltottakra, akiknek jelleme Isten jellemének tökéletes tükre, és arca Királyuk arcának mása. Meglátja bennük lelke vajúdásának gyümölcsét, és elégedett. Majd olyan hangon, amelyet mind az igazak, mind a gonoszok tábora meghall, ezt mondja: »Íme, ők azok, akikért véremet ontottam! Értük szenvedtem, értük haltam meg, hogy velem éljenek az örökkévalóságban.« A trón körül álló fehérruhások dicsénekbe kezdenek. »Méltó a megöletett Bárány, hogy vegyen erőt és gazdagságot és bölcsességet és dicsőséget és áldást« (Jel 5:12)” (i. m. 572./old.)

White idézet: Fájdalom nem férkőzhet a menny légkörébe. Ott nem lesz könny, sem gyászmenet, sem gyászszalag. „Halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás..., mert az elsők elmúltak.” „Nem mondja a lakos: beteg vagyok! A nép, amely benne lakozik, bűnbocsánatot nyer.” (Jel. 21:4; Ésa. 33:24)

Az Új Jeruzsálem, a megdicsőült új föld fővárosa „ékes korona... az Úr kezében, királyi fejdísz Istened tenyerén”. „Benne volt az Isten dicsősége; ragyogása hasonló volt a legdrágább kőhöz, a kristályfényű jáspishoz.” „A népek az ő világosságában fognak járni és a föld királyai oda viszik be dicsőségüket.” Ezt mondja az Úr: „Vigadozni fogok Jeruzsálemmel, és örvendezni népemmel. Nem hallatszik ott többé sírás és jajgatás hangja.” „Íme, az Isten sátora az emberekkel van, és Ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga az Isten lesz velük.” (Ésa. 62:3; Jel. 21:11, 24; Ésa. 65:9; Jel. 21:3)

„Éjszaka nem lesz” Isten városában. Nem lesz szükségünk, sem igényünk a pihenésre. Senki nem fárad bele Isten szolgálatába és nevének dicsőítésébe. Mindig frissek leszünk, mint reggel, és a reggelnek soha nem lesz vége. „És nem lesz szükségük szövétnekre és napvilágra; mert az Úr Isten világosítja meg őket.” (Jel. 22:5) A nap fényét feleslegessé teszi az a ragyogás, amely nem fájó és nem vakít, pedig felmérhetetlenül túlszárnyalja a déli nap verőfényét. A Szent Várost Isten és a Bárány dicsősége el nem halványuló fénnyel önti el. A megváltottak az örök nappal nap nélküli világosságában fognak járni.

„Templomot nem láttam abban: mert az Úr, a mindenható Isten annak temploma, és a Bárány.” (Jel. 21:22) Isten népének abban a kiváltságban lesz része, hogy szabadon érintkezhet az Atyával és a Fiúval. „Most tükör által homályosan látunk.” (I. Kor. 13:12) Most Istenről csak annyit tudhatunk, amennyit az emberekkel való eljárásai és a természet dolgai visszatükröznek belőle. De majd színről színre látjuk Őt, és nem lesz köztünk fénytompító fátyol. Közelében leszünk, és nézhetjük arcának dicsőségét.

A megváltottak kölcsönösen ismerni fogják egymást. A szeretet és a rokonszenv, amelyet Isten plántált a lélekbe, a legszebb és a legigazabb kifejezésre jut. A bűntelen kapcsolat a szent lényekkel, a harmonikus együttlét a szent angyalokkal és minden korszak hűségeseivel – akik megmosták ruháikat és megfehérítették a Bárány vérében –, a szent kötelék, amely összekapcsol „minden nemzetség”-et „mennyen és földön” (Ef. 3:15) – mind hozzájárul a megváltottak boldogságához.

Ott a halhatatlan lények soha nem csökkenő örömmel fogják a teremtő hatalom csodáit, a megváltó szeretet titkait fürkészni. Ott nem lesz Isten elfelejtésére kísértő kegyetlen, ámító ellenség. Ott minden tehetség fejlődik, minden képesség gyarapszik. A tanulás nem fogja elménket fárasztani, és erőnket kimeríteni. Ott a legnagyobb vállalkozások is véghezvihetők, a legmagasztosabb törekvések is megvalósíthatók, a legmagasabb célok is elérhetők. Mindig új magaslatok hívogatnak, új csodák gyönyörködtetnek, új igazságokat érthetünk meg, és új dolgok serkentgetik a lélek és a test képességeit.

A világegyetem minden kincse kutatásra tárul Isten megváltott gyermekei elé. A halandóság béklyóitól megszabadult ember fáradhatatlanul szárnyal távoli világok felé, amelyeknek lakói sírtak az emberi szenvedés láttán, de örömének csendült ajkukon már egyetlen ember megtérésének hírére is. E föld lakói kimondhatatlan élvezettel osztoznak az el nem bukott lények boldogságában és bölcsességében. Megismerik tudásuk kincseit, amelyeket a végtelen korszakokon át Isten keze munkájának szemlélésével gyűjtöttek. Tisztán látó szemmel nézik a természet dicsőségét – napokat, csillagokat és naprendszereket –, amelyek kijelölt pályájukon keringenek Isten trónja körül. Mindenre – a legparányibbtól a legnagyobbig – a Teremtő neve van írva. Minden Isten végtelen hatalmát hirdeti.

És az évek, az örökkévalóság évei folyamán még káprázatosabb, még dicsőségesebb dolgok tárulnak fel Istenről és Krisztusról. Nő a szeretet, a tisztelet és a boldogság, miként a tudás is. Az ember minél többet megtud Istenről, annál jobban csodálja jellemét. Ahogy Jézus feltárja a megváltás kincseit, és a Sátánnal vívott nagy küzdelem csodálatos eredményeit, a megváltottak szívét még nagyobb áhítat tölti be, és még mámorosabb örömmel pengetik aranyhárfájukat. Tízezerszer tízezer és ezerszer ezer hang cseng össze a dicsőítés hatalmas kórusában.

„Minden teremtmény a mennyben és a földön, a föld alatt és a tengerben, és minden, ami ezekben van, ezt mondja: A királyi széken ülőé, és a Bárányé az áldás és a tisztesség, a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké.” (Jel. 5:13)

A nagy küzdelem véget ért. Nincs többé bűn, és nincsenek bűnösök. Az egész világegyetem megtisztult. A végtelen nagy teremtettséget tökéletes harmónia és boldogság tölti be. Tőle, aki mindent teremtett, árad az élet, a fény és az öröm a határtalan téren át. Élők és élettelenek – a legparányibb atomtól a legnagyobb csillagig – tökéletes szépségükkel és felhőtlen boldogságukkal hirdetik, hogy Isten a szeretet. – A nagy küzdelem, „A küzdelem véget ér” című fejezet, 676-678./old.

Lucifer bukása

Felfoghatatlannak tűnik, hogy Lucifer egykor oltalmazó kerub volt, kiemelt pozíciót foglalt el közvetlenül Isten trónja mellett. Pusztán a lényével, a létezésével is Isten dicsőségét mutatta be az egész világmindenség előtt. Majd elkezdett a saját dicsőségével foglalkozni, már nem a Teremtő dicsőségét tartotta szem előtt, vagy még pontosabban: azt képzelte, hogy nem kapja meg azt a tiszteletet, ami járna neki.

(Ézs 14:12-14). Jaj, leestél az égről, fényes hajnalcsillag! Lehulltál a földre, népek legyőzője! (13) Pedig ezt mondtad magadban: Fölmegyek az égbe, Isten csillagai fölé emelem trónomat, odaülök az istenek hegyére a messze északon. (14) Fölmegyek a felhők csúcsára, hasonló leszek a Felségeshez! /RÚF/

(Ez 28:11-17). Így szólt hozzám az Úr igéje: (12) Emberfia! Kezdj siratóénekbe Trusz királyáról, és mondd róla: Ezt mondja az én Uram, az Úr: Te voltál a mintakép, tele bölcsességgel, tökéletes szépség. (13) Édenben, Isten kertjében voltál, mindenféle drágakő borított: rubin, topáz és jáspis, krizolit, ónix és nefrit, zafír, karbunkulus és smaragd. Aranyból készültek foglalataid, és a rajtad levő vésetek teremtésed napján elkészültek. (14) Kiterjesztett szárnyú, fölkent kerúb voltál. Isten szent hegyén helyeztelek el, tüzes kövek közt járkáltál. (15) Feddhetetlen életű voltál teremtésed napjától fogva, míg álnokság nem találtatott benned. (16) Bősz kufárkodásod közben megteltél erőszakkal, és vétkessé lettél. Azért száműztelek Isten hegyéről, és elkergettelek, te kiterjesztett szárnyú kerúb, a tüzes kövek közül. (17) Szépségedben felfuvalkodtál, rosszra használtad bölcsességedet a fényűzés kedvéért. Ledobtalak hát a földre, látványossággá tettelek a királyok számára. /RÚF/

(Jel 14:1-12). És láttam: íme, a Bárány ott állt a Sion hegyén, és vele száznegyvennégyezren, akiknek a homlokára az ő neve és Atyjának a neve volt felírva. (2) Hallottam egy hangot a mennyből, mint nagy vizek zúgását és mint hatalmas mennydörgés hangját; és a hang, amelyet hallottam, olyan volt, mint a hárfásoké, amikor hárfán játszanak. (3) És új éneket énekelnek a trón előtt, a négy élőlény és a vének előtt, és senki sem tudta megtanulni ezt az éneket, csak az a száznegyvennégyezer, akik áron vétettek meg a földről. (4) Ők azok, akik nem szennyezték be magukat nőkkel, mert szüzek, akik követik a Bárányt, ahova csak megy, akik áron vétettek meg az emberek közül, Istennek és a Báránynak szánt zsengeként, (5) és szájukban nem találtatott hazugság: ők feddhetetlenek. (6) És láttam, hogy egy másik angyal repül fenn az égen: az örök evangélium volt nála, hogy hirdesse azoknak, akik a földön laknak, minden népnek és törzsnek, minden nyelvnek és nemzetnek; (7) és hatalmas hangon így szólt: Féljétek az Istent, és adjatok neki dicsőséget, mert eljött ítéletének órája; imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, a tengert és a vizek forrásait! ( Egy második angyal követte őt, aki így szólt: Elesett, elesett a nagy Babilon, amely féktelen paráznasága borával itatott meg minden népet. (9) Egy harmadik angyal is követte őket, és így szólt hatalmas hangon: Ha valaki imádja a fenevadat és annak a képmását, és felveszi annak a bélyegét a homlokára vagy a kezére, (10) az is inni fog az Isten haragjának borából, amely készen van elegyítetlenül haragjának poharában, és gyötrődni fog tűzben és kénben a szent angyalok és a Bárány előtt; (11) gyötrődésük füstje felszáll örökkön-örökké, és sem éjjel, sem nappal nincs nyugalmuk azoknak, akik imádják a fenevadat és annak képmását, és akik magukra veszik az ő nevének bélyegét. (12) Itt van szükség a szentek állhatatosságára, akik megtartják az Isten parancsait és Jézus hitét. /RÚF/

Lucifert levetették a szent hegyről, de a megváltottak a Sion hegyén állnak Isten Bárányával. Azt olvassuk, hogy Lucifer ott volt az Édenben, ahol egykor az ember is élt, de ellentétben Sátán sorsával, az emberiség visszajut a Paradicsomba – Krisztus által.

(Jel 22:1-3). Azután megmutatta nekem az élet vizének folyóját, amely ragyogó, mint a kristály, és az Isten és a Bárány trónjából ered. (2) A város főútjának közepén, a folyó két ága között van az élet fája, amely tizenkétszer hoz termést, minden egyes hónapban megadja termését, és a fa levelei a népek gyógyítására szolgálnak. (3) És semmi nem lesz többé átok alatt a városban, hanem az Isten és a Bárány trónja lesz benne: szolgái imádják őt, /RÚF/]

Ebben az összefüggésben rendkívül sokat mond a következő idézet Ellen G. White tollából: „A menny diadalt arat, és az Úr megváltottai töltik be az űrt, ami Sátánnak és angyalainak a bukása miatt keletkezett” (The Advent Review and Sabbath Herald. 1900. május 29.)

A megváltottak csak az evangélium által lehetnek a mennyben! Valójában Jelenések 4-5. fejezeteinek tróntermi jelenetében szemléletes módon találkozunk az evangélium témájával, a megváltással. Az angyalok ezt kiáltják: „Méltó vagy, hogy átvedd a könyvet, és felnyisd pecsétjeit, mert megöltek, és véred által megvásároltál Istennek minden törzsből, nyelvből, népből és nemzetből”. (Jel 5:9), ÚRK Micsoda kép ez az evangéliumról, Jézusnak az emberiség megváltásáért elszenvedett haláláról!

Az első angyal üzenete hív, hogy hirdessük „az evangéliumot, és minden nemzetségnek és ágazatnak, és nyelvnek és népnek”. (Jel 14:6) Hatalmas erővel hirdetik, hogy mit tett Krisztus a világért. A föld történelmében egyetlen ember sincs, akire ne lenne érvényes Krisztus halála, csak hallaniuk kell róla és el kell dönteniük, hogy elfogadják.

White idézet: Az egész menny örömmel dicsőítette a Teremtőt, és boldogan sugározta vissza dicsőségét. Amíg ilyen tisztelet övezte Istent, az egész mennyben béke és boldogság honolt. Egy disszonáns hang azonban megzavarta a menny harmóniáját. Az „én” szolgálata és magasztalása, ellenkezett az Úr Isten tervével, balsejtelmeket ébresztett azok lelkében, akiknek az Atya dicsősége volt a legfontosabb. A mennyei tanácstestületek kérlelték Lucifert. Isten Fia eléhozta a Teremtő nagyságát, jóságát és igazságosságát, valamint törvényének szentségét és változatlanságát. A menny rendjét Isten állapította meg; és ha Lucifer eltér attól, meggyalázza Alkotóját, magát pedig romlásba dönti. De a végtelen szeretettel és irgalommal adott figyelmeztetés csak ellenállást keltett. Lucifer hagyta, hogy eluralkodjon rajta a Krisztussal szembeni féltékenység, és még elszántabb lett.

A maga dicsőségétől eltelve elsőbbség után vágyott. Lucifer a neki adományozott magas méltóságot nem tartotta Isten ajándékának, és nem volt hálás érte Teremtőjének. Fényességével és magasztos helyével büszkélkedett. Egyenlő akart lenni Istennel. A mennyei sereg szerette és tisztelte Lucifert. Az angyalok boldogan hajtották végre parancsait, ő volt a legbölcsebb és legdicsőségesebb közöttük. Azonban Isten Fia volt a menny elismert királya, akinek hatalma és tekintélye felért az Atyáéval. Az Úr mindig Krisztussal tanácskozott, Lucifer előtt pedig nem tárult fel az Atya minden szándéka. „Miért legyen Krisztus az első? – kérdezte ez a hatalmas angyal. – Miért megbecsültebb Ő, mint Lucifer?” – A nagy küzdelem, 494-495./old.

Jézus földi élete nem fejeződött be addig, míg el nem végezte munkáját. Utolsó leheletével így kiáltott fel: „Elvégeztetett!” (Jn 19:30) A csatát megnyerte, hatalmas karjával kivívta a győzelmet. (Vö.: Zsolt 98:1.) Győztesként zászlóját örökkévaló magasságokba tűzte ki. Nem örültek az angyalok? Az egész menny ujjongott az Üdvözítő győzelmén! Sátán vereséget szenvedett, és tudta, hogy birodalma elveszett.

Az angyalok és az el nem esett világok számára ennek a kiáltásnak, hogy „elvégeztetett”, nagy jelentősége volt. Számukra ez éppúgy azt jelentette, mint a mi számunkra is, hogy a megváltás nagy munkája befejeződött. Velünk együtt ők is részesülnek Krisztus győzelmének gyümölcseiből. – Jézus élete, 758./old.

Népe között lakozó Isten

 

A felhőben megnyilatkozó Istent követő izraeliták megálltak az ígéret földje felé vezető útjukon, felállították a szent sátort, majd pedig törzsenként tábort vertek körülötte – három-három törzs helyezkedett el minden oldalon. Isten dicsősége leereszkedett a szentek szentjére, hogy az Úr a népe között lakozzon.

A sátor mind a négy oldalán volt egy-egy domináns törzs. (4Mózes 2. fejezete szerint)

(4Móz 2:3) /Kelet/ Elöl, kelet felől legyen Júda táborának a hadijelvénye a csapatok között. Júda fiainak a fejedelme Nahsón, Ammínádáb fia.

(4Móz 2:10) /Dél/ Dél felől legyen Rúben táborának a hadijelvénye a csapatok között. Rúben fiainak a fejedelme Elícúr, Sedéúr fia.

(4Móz 2:18) /Nyugat/ Nyugat felől legyen Efraim táborának a hadijelvénye a csapatok között. Efraim fiainak a fejedelme Elísámá, Ammíhúd fia.

(4Móz 2:25) /Észak/ Észak felől legyen Dán táborának a hadijelvénye a csapatok között. Dán fiainak a fejedelme Ahíezer, Ammísaddaj fia

Figyeljük meg, hogy minden domináns törzsnek megvolt a saját zászlaja, ami rájuk mutatott. A Szentírás ugyan nem írja le pontosan, hogy milyen kép volt a zászlókon, de egy érdekes hagyomány – nagyjából 1Mózes 49. és 5Mózes 33. fejezetei alapján – a négy arc egyikét köti az égtájakhoz. „Rabbinikus hagyomány szerint Júda törzsének zászlaján egy oroszlán, Rúbenén egy ember vagy egy emberi fej, Efraimén egy bika, Dánén pedig egy sas alakja szerepelt, tehát a négy zászlón az Ezékiel által leírt kerubok alakjában összeolvadó négy élőlény tűnt fel”. (Carl Friedrich Keil, Franz Delitzsch: Commentary on the Old Testament. 1. köt. Peabody, MA, 2011, Hendrickson, 660./old.)

(4Mózes 2:1-34). Azután így beszélt Mózeshez és Áronhoz az Úr: (2) Izráel fiai mindnyájan a maguk hadijelvénye körül táborozzanak, nagycsaládjaik jelvényeivel ellátva, a kijelentés sátrától távolabbra, körös-körül táborozzanak. (3) Elöl, kelet felől legyen Júda táborának a hadijelvénye a csapatok között. Júda fiainak a fejedelme Nahsón, Ammínádáb fia. (4) Serege hetvennégyezer-hatszáz számba vett emberből áll. (5) Mellette táborozzék Issakár törzse. Issakár fiainak a fejedelme Netanél, Cúár fia. (6) Serege ötvennégyezer-négyszáz számba vett emberből áll. (7) Azután következik Zebulon törzse. Zebulon fiainak a fejedelme Elíáb, Hélón fia. Serege ötvenhétezer-négyszáz számba vett emberből áll. (9) Júda táborának a seregei összesen száznyolcvanhatezer-négyszáz számba vett emberből állnak. Nekik kell elsőnek elindulniuk. (10) Dél felől legyen Rúben táborának a hadijelvénye a csapatok között. Rúben fiainak a fejedelme Elícúr, Sedéúr fia. (11) Serege negyvenhatezer-ötszáz számba vett emberből áll. (12) Mellette táborozzék Simeon törzse. Simeon fiainak a fejedelme Selumíél, Cúrísaddaj fia. (13) Serege ötvenkilencezer-háromszáz számba vett emberből áll. (14) Azután következik Gád törzse. Gád fiainak a fejedelme Eljászáf, Deúél fia. (15) Serege negyvenötezer-hatszázötven számba vett emberből áll. (16) Rúben táborának a seregei összesen százötvenegyezer-négyszázötven számba vett emberből állnak. Nekik kell másodiknak elindulniuk. (17) Utánuk induljon a kijelentés sátra, a léviták tábora a táborok között. Ahogyan táboroznak, úgy induljanak el, mindegyik a maga helyén, hadijelvényeik szerint. (18) Nyugat felől legyen Efraim táborának a hadijelvénye a csapatok között. Efraim fiainak a fejedelme Elísámá, Ammíhúd fia. (19) Serege negyvenezer-ötszáz számba vett emberből áll. (20) Mellette legyen Manassé törzse. Manassé fiainak a fejedelme Gamlíél, Pedácúr fia. (21) Serege harminckétezer-kétszáz számba vett emberből áll. (22) Azután következik Benjámin törzse. Benjámin fiainak a fejedelme Abídán, Gidóní fia. (23) Serege harmincötezer-négyszáz számba vett emberből áll. (24) Efraim táborának a seregei összesen száznyolcezer-egyszáz számba vett emberből állnak. Nekik kell harmadiknak elindulniuk. (25) Észak felől legyen Dán táborának a hadijelvénye a csapatok között. Dán fiainak a fejedelme Ahíezer, Ammísaddaj fia. (26) Serege hatvankétezer-hétszáz számba vett emberből áll. (27) Mellette táborozzék Ásér törzse. Ásér fiainak a fejedelme Pagíél, Okrán fia. (28) Serege negyvenegyezer-ötszáz számba vett emberből áll. (29) Azután következik Naftáli törzse. Naftáli fiainak a fejedelme Ahíra, Énán fia. (30) Serege ötvenháromezer-négyszáz számba vett emberből áll. (31) Dán tábora összesen százötvenhétezer-hatszáz számba vett emberből áll. Nekik kell utoljára elindulniuk, hadijelvényeik szerint. (32) Ennyien voltak, akiket számba vettek Izráel fiainak a nagycsaládjaiból. Összesen hatszázháromezer-ötszázötvenen voltak a táborban, akiket számba vettek seregeik szerint. (33) De a lévitákat nem vették számba Izráel fiai között, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr. (34) Izráel fiai eszerint jártak el. Pontosan úgy táboroztak hadijelvényeik szerint, és úgy indultak el mindnyájan nemzetségenként és nagycsaládonként, ahogyan Mózesnek megparancsolta az Úr. /RÚF/

Természetesen túlzásba is lehet vinni a tradíció magyarázatát, de azért érdekes ezt az ősi hagyományt összevetni a Bibliának az Új Jeruzsálemre vonatkozó leírásával. Jellemző mintázat tűnik így ki: a város mind a négy oldalán kapuk vannak, amelyek három-három törzset jelképeznek. (Jel 21:12-13). Fala nagy volt és magas, tizenkét kapuja volt, előttük tizenkét angyal, és a kapukra nevek írva, Izráel fiai tizenkét törzsének nevei: (13) kelet felől három kapu, észak felől három kapu, dél felől három kapu, és nyugat felől három kapu. /RÚF/

Izrael táborának és az Új Jeruzsálemnek a leírása egy jelentős tényt emel ki: Istennek az a szándéka, hogy az emberiséget a trónja közelébe vigye. A jelenések könyvének tanítása szerint „az Úr, a mindenható Isten annak temploma, és a Bárány” (Jel 21:22)

White idézet: Különleges rendeletei révén Isten határozottan és tisztán érthetően adta tudtára Izraelnek az akaratát, bemutatva az embernek az Úr és embertársai iránti kötelességeit. Istenimádatuk tisztán elhangzott. Szertartások és ceremóniák különleges rendszere lett lefektetve, hogy Isten jelenlétét éreztesse népe között, és hogy megvédje őket a Tízparancsolat áthágásától.

Isten népe, melyet különleges kincsének tart, egy kettős törvényrendszer előjogában részesült: az erkölcsi és a ceremoniális törvényben. Előbbi a múltra, a teremtésre mutat, és emlékeztet arra, hogy az élő Isten alkotta a földet, és hogy a törvény előírásai minden emberre vonatkoznak, minden időben és az örökkévalóságban is, a második törvény pedig azért adatott, mert az ember áthágta az erkölcsi törvényt, így engedelmességét csak az áldozatok bemutatásával fejezhette ki, melyek az eljövendő megváltásra mutattak. A két törvény határozottan elkülönül egymástól. Az erkölcsi törvény már a teremtéstől fontos része volt a menny tervének, és Istenhez hasonlóan változhatatlan. A ceremoniális törvénynek viszont eleget kellett tennie az ember megváltását célzó, különleges krisztusi tervnek. Az áldozatok és adományok jelképes rendszere azért lett lefektetve, hogy a bűnös ember e szolgálatok által megérthesse Krisztus végtelen áldozatát. – Advent Review and Herald of the Sabbath, 1875. május 6.

Jézus nagy ajándéka a lehető legmagasztosabb bizonyíték arra, hogy nehézségeinkben segítséget kapunk, és küzdelmeinkben győzhetünk. Krisztusban rejlik népe ereje, hiszen minden hatalmat Ő kapott mennyen és földön. Nagy világosságban részesült népként ne feledjük, hogy Krisztus odaáll népe mellé, mint ötvös, aki finomítja és megtisztítja az ezüstöt. Ő folyamatosan megtisztítja azok szívét, akik Isten munkatársaivá válnak. És Ő fog munkálkodni minden lélek által. Folyamatosan megtisztítja azok szívét, akik vágynak a tisztulásra, és a megtisztultakat elkülöníti a tisztátalanaktól. – Letter 195, 1899.

[A zsidók] körülbelül fél évig voltak elfoglalva a sátor felépítésével. Amikor az építkezést befejezték, Mózes ellenőrizte az építők munkáját, és a szent sátort összehasonlította azzal a mintával, amit a hegyen mutattak meg neki, és azokkal az utasításokkal, amelyeket Istentől kapott. „És megtekinte Mózes minden munkát, és ímé, elkészíték azt, úgy készíték el, amint az Úr parancsolta vala, és megáldá őket Mózes”. (2Móz 39:43) Izrael sokasága buzgó érdeklődéssel gyűlt össze, hogy megtekintse a szent épületet. Mialatt tiszteletteljes megelégedéssel elmélkedtek azon, amit láttak, a felhőoszlop a szentély fölé vonult, és leereszkedve beburkolta. „És a felhő befedezé a gyülekezet sátorát, és az Úrnak dicsősége betölté a hajlékot.” (2Móz 40:34) Így nyilatkozott meg Isten fensége, és egy ideig Mózes sem léphetett be a szent helybe. A nép elérzékenyülve nézte a kezük munkáját elfogadó jelet. Ünnepélyes félelem és tisztelet árasztott el mindenkit. Szívük boldogságát örömkönnyekkel fejezték ki, és halkan mondták el a hála szavait azért a tényért, hogy Isten leereszkedett hozzájuk, hogy köztük lakjon. – Pátriárkák és próféták, 349./old.