Csak a megváltottak mehetnek Isten trónjához

(Zsoltár 5:1-13). A karmesternek: Fúvós hangszerre. Dávid zsoltára. (2) Figyelj beszédemre, Uram, vedd észre sóhajtozásomat! (3) Figyelj hangos kiáltozásomra, Istenem, királyom, mert hozzád imádkozom! (4) Hallgasd meg szavamat reggel, Uram, reggel eléd készülök, és várlak. (5) Istenem, te nem leled örömöd a bűnben, nem talál otthonra nálad a gonosz. (6) Nem állhatnak meg szemed előtt a dicsekvők, gyűlölsz minden gonosztevőt. (7) Elpusztítod a hazudozókat; a vérszomjas és álnok embert utálja az Úr. (8) De én bemehetek házadba, mert te nagyon szeretsz engem, és szent templomodban leborulok, mert tisztellek téged. (9) Vezess, Uram, igazságodban, mert ellenségeim vannak, egyengesd előttem az utat! (10) Mert nem jön ki szájukon őszinte szó, belül romlottak, nyitott sír a torkuk, sima a nyelvük. (11) Derítsd ki vétküket, Istenem, bukjanak bele fondorlataikba! Taszítsd el őket sok vétkük miatt, mert ellened lázadtak! (12) Mind örülnek majd, akik hozzád menekülnek. Örökké ujjonganak, mert oltalmazod őket. Örvendeznek általad, akik szeretik nevedet. (13) Mert te, Uram, megáldod az igazat, körülveszed kegyelmeddel, mint pajzzsal. /RÚF/

(Jel 14:1-12). És láttam: íme, a Bárány ott állt a Sion hegyén, és vele száznegyvennégyezren, akiknek a homlokára az ő neve és Atyjának a neve volt felírva. (2) Hallottam egy hangot a mennyből, mint nagy vizek zúgását és mint hatalmas mennydörgés hangját; és a hang, amelyet hallottam, olyan volt, mint a hárfásoké, amikor hárfán játszanak. (3) És új éneket énekelnek a trón előtt, a négy élőlény és a vének előtt, és senki sem tudta megtanulni ezt az éneket, csak az a száznegyvennégyezer, akik áron vétettek meg a földről. (4) Ők azok, akik nem szennyezték be magukat nőkkel, mert szüzek, akik követik a Bárányt, ahova csak megy, akik áron vétettek meg az emberek közül, Istennek és a Báránynak szánt zsengeként, (5) és szájukban nem találtatott hazugság: ők feddhetetlenek. (6) És láttam, hogy egy másik angyal repül fenn az égen: az örök evangélium volt nála, hogy hirdesse azoknak, akik a földön laknak, minden népnek és törzsnek, minden nyelvnek és nemzetnek; (7) és hatalmas hangon így szólt: Féljétek az Istent, és adjatok neki dicsőséget, mert eljött ítéletének órája; imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, a tengert és a vizek forrásait! (8) Egy második angyal követte őt, aki így szólt: Elesett, elesett a nagy Babilon, amely féktelen paráznasága borával itatott meg minden népet. (9) Egy harmadik angyal is követte őket, és így szólt hatalmas hangon: Ha valaki imádja a fenevadat és annak a képmását, és felveszi annak a bélyegét a homlokára vagy a kezére, (10) az is inni fog az Isten haragjának borából, amely készen van elegyítetlenül haragjának poharában, és gyötrődni fog tűzben és kénben a szent angyalok és a Bárány előtt; (11) gyötrődésük füstje felszáll örökkön-örökké, és sem éjjel, sem nappal nincs nyugalmuk azoknak, akik imádják a fenevadat és annak képmását, és akik magukra veszik az ő nevének bélyegét. (12) Itt van szükség a szentek állhatatosságára, akik megtartják az Isten parancsait és Jézus hitét. /RÚF/

Sokat elárulnak Dávid szavai: „nem lakhat nálad gonosz”. (Zsolt 5:5), /ÚRK/ A szent sátorral kapcsolatban lényeges volt, hogy Isten a népe között lakozzon, és ugyanez lesz Krisztus országában is. (Jel 21:3). Hallottam, hogy egy hatalmas hang szól a trón felől: Íme, Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga Isten lesz velük /RÚF/) Csak a megváltottak mehetnek Isten trónjához.

Azt is fontos megjegyezni, hogy Dávid egy istentiszteleti jelenetet ábrázol (Zsolt 5:8) versében, és éppen ez a nagy küzdelem központi témája. Jelenések 13. fejezete ötször említi az „imádatot”, a három angyal pedig arra szólítja a világot, hogy „imádjátok azt, aki teremtette…” (Jel 14:7) Dávid elmondja, hogy „féli” az Urat, a maradék visszahívó üzenete pedig így szól: „Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget: mert eljött az ő ítéletének órája” (Jel 14:7)

Figyeljük meg azt is, hogy a megváltottak szájában „nem találtatott álnokság” (Jel 14:5), igazat mondanak, szavaik és tetteik Isten igaz jellemét tükrözik. Dávid szerint a gonoszok szájában nincsen igazság. (Zsolt 5:10)

János nagyszerű jelenetet tár elénk A jelenések könyvének ebben a meghatározó részében: bűnösök megmenekülnek a haláltól, és abban a kiváltságban van részük, hogy megállhatnak Isten színe előtt. Nem érdemesek erre a jogra, csak azért nyerték el, mert Isten Báránya, Isten igaz Fia ott áll velük. Bocsánatot és megváltást kaptak, többé nem kell vétkeik terhét cipelniük (Zsolt 5:11), mert Isten Báránya azt magára vette. (Ézs 53:12). Ezért a nagyok között adok neki részt, a hatalmasokkal együtt részesül zsákmányban, hiszen önként ment a halálba, hagyta, hogy a bűnösök közé sorolják, pedig sokak vétkét vállalta magára, és közbenjárt a bűnösökért. /RÚF/;

(2Kor 5:21). Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne. /RÚF/)

Amikor Isten a szívünkbe írja a nevét, nehéz csendben maradni. Isten népe a kegyelem utolsó hívását közvetíti „hangosan”. (Jel 14:7), /ÚRK/ „És majd örülnek mindnyájan, akik bíznak benned; mindörökké vigadjanak, és te megoltalmazod őket, és örvendeznek tebenned, akik szeretik a te nevedet” (Zsolt 5:12)

Képzeljük el, hogy az ítélet idején ott állunk a szent és tökéletes Isten előtt, minden tettünk világosan feltárul előtte. Ha erre gondolunk, mennyire érezzük szükségét annak, hogy betakarjon Krisztus igazsága?

White idézet: Testvérek és testvérnők, az Úr közel! Ha megszületik bennünk Krisztus, a dicsőség reménysége, reménységünk van Istenben, amit nem fogunk tudni csak magunknak megtartani. Dicsőíteni fogjuk Őt. Nem dicsőítjük Krisztust eléggé, úgy, ahogy kellene. Aki dicsőíti Őt, Istent magasztalja. Most pedig a szomorúság szavai és szenvedéseink és megpróbáltatásaink helyett inkább adjunk hálát Istennek azért, hogy tudunk beszélni, és határozzuk el, hogy magasztalni fogjuk az ő nevét. Tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy itt, e földön magasztaljuk és dicsőítsük Istent. Bárcsak ezt az elhatározást tükröznék szavaink és cselekedeteink! – Manuscript 38, 1908.

Nehézségek fognak támadni, melyek próbára teszik hitedet és türelmedet. Állj bátran a nehézségek elé. Nézd a dolgok derűs oldalát. Ha akadozik a munka, győződj meg arról, hogy nem a te hibád-e, majd menj előre, és örvendezzél az Úrban. A menny örömmel van tele. Visszhangzik annak dicséretétől, aki oly csodálatos áldozatot hozott az emberiség helyreállításáért. Csak az Úr földi gyülekezete ne legyen tele dicsérettel? Nem kell talán a keresztényeknek világgá kürtölniük, hogy mekkora boldogság Jézus Krisztusnak szolgálni? Akik a mennyben csatlakozni akarnak az angyalok magasztaló Kárához, azoknak a földön kell megtanulni a menny énekét, melynek alaphangja a hálaadás.

Sose veszítsd el bátorságodat. Sose szólj kételkedve, csak mert a látszat ellened szól. Az Úr munkájában olykor lehúz az anyagiak hiánya, ám az Úr hallja a segélykiáltást, és válaszolni fog rá. Ez legyen nyelveden: „Az Úr Isten megsegít engem, azért nem szégyenülök meg; azért olyanná tettem képemet, mint a kova, és tudom, hogy szégyent nem vallok.” (Ésa 50:7)

Ha hibát követsz el, vereségedet fordítsd győzelemre. Ha jól megtanuljuk az Úr által küldött tanítást, akkor mindenben segítségünkre lesz alkalmas időben. Bízz Istenben. Imádkozzál sokat, és higgy. Ha bízol, remélsz, hiszel, és szorosan fogod a végtelen hatalom kezét, hódítóknál hatalmasabb leszel. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 7. köt., 244-245./old.

Ezután a menny dicsőségéhez ragadtattam el, a kincsekhez, amelyek ott már készen állnak a hívők számára. Minden kedves és dicső volt. Az angyalok édes dalokat énekeltek, s mikor befejezték, levették koronájukat a fejükről, Jézus lábához helyezték, és kedves hangon kiáltották: Dicsőség, halleluja! Én is velük együtt magasztaltam és dicsőítettem énekemmel a Bárányt, és valahányszor kinyitottam számat dicsőítésére, mindannyiszor lelkemet áthatotta annak a dicsőségnek kimondhatatlan érzete, amely engem körülvett. Nagy, rendkívüli, örökkévaló dicsőség v
olt. Az angyal így szólt: „Az a kis sereg, amely Istent szereti, parancsolatait megtartja, és hűséges mindhalálig, örökli ezt a dicsőséget, állandóan örvendhet Jézus jelenlétének, és együtt énekelhet az angyalokkal.” – Tapasztalatok és látomások, 66./old.

A szívbe írt törvény

A Sion hegyén összegyűlt maradék nép homlokára az Atya és a Bárány nevét írták fel (kétséges, hogy ez két név lenne, hiszen Jézus az Atya képmása). A Szentírásban a „név” többet jelent puszta megszólításnál, ahogy az emberek egymást hívják, a jellemet fejezi ki. Sok kultúrában még ma is mondják arra, hogy „jó neve” van, akinek tisztelik a jellemét.

Olvassuk el 2Móz 33:18-23, 34:1-7 és Zsolt 119:55 versét! Amikor Mózes kérte, hogy láthassa Isten dicsőségét, mit ígért meg neki Isten? Kijelentette a nevét Mózesnek (2Móz 34:5), és mi történt utána?

(2Móz 33:18-23). Mózes pedig ezt mondta: Mutasd meg nekem dicsőségedet! (19) Az Úr így felelt: Elvonultatom előtted egész fenségemet, és kimondom előtted az Úr nevét. Kegyelmezek, akinek kegyelmezek, és irgalmazok, akinek irgalmazok. (20) Arcomat azonban nem láthatod – mondta –, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon. (21) Majd ezt mondta az Úr: Van egy hely nálam: állj ide a kősziklára! (22) És amikor elvonul dicsőségem, a kőszikla hasadékába állítalak, és betakarlak a kezemmel, amíg el nem vonulok. (23) Azután elveszem a kezemet, és megláthatsz hátulról. Az arcomat azonban senki sem láthatja. /RÚF/

(2Móz 34:1-7). Azután azt mondta az Úr Mózesnek: Faragj két kőtáblát, az előbbiekhez hasonlókat! Én pedig majd felírom a táblákra azokat az igéket, amelyek az előbbi táblákon voltak, amelyeket összetörtél. (2) Reggelre légy készen! Aztán jöjj fel reggel a Sínai-hegyre, és állj ott elém a hegy csúcsán! (3) Ne jöjjön fel veled senki, ne is mutatkozzék senki az egész hegyen, se juhok, se marhák ne legeljenek a hegy tövében! (4) Faragott tehát Mózes két kőtáblát, az előbbiekhez hasonlókat, majd korán reggel fölment a Sínai-hegyre, ahogyan megparancsolta neki az Úr, és kezében vitte a két kőtáblát. (5) Ekkor leszállt felhőben az Úr. Mózes pedig odaállt mellé, és segítségül hívta az Úr nevét. (6) Elvonult előtte az Úr, és így mondta azt ki: Az Úr, az Úr irgalmas és kegyelmes Isten! Türelme hosszú, szeretete és hűsége nagy! (7) Megtartja irgalmát ezer nemzedéken át, megbocsátja a bűnt, hitszegést és vétket. Bár nem hagyja egészen büntetés nélkül, hanem megbünteti az atyák bűnéért a fiakat és a fiak fiait is három, sőt négy nemzedéken át. /RÚF/

(Zsolt 119:55). Uram, éjjel is gondolok nevedre, megtartom törvényedet. /RÚF/

Van, aki úgy képzeli, hogy Isten dicsősége megközelíthetetlen, ragyogó fényesség, és ez bizonyára találó leírás. Csakhogy Isten dicsősége nem csupán látvány: a jelleme a dicsősége, és ugyanez igaz a nevére is.

A Biblia úgy mutatja be a maradék népet, hogy a homlokukra fel van írva Isten neve, de nem valóságosan felírt betűket látni rajtuk. Ennek az a lényege, hogy Isten jelleme belevésődik az ember értelmébe, szívébe, így az élete Isten szeretetét és jellemét tükrözi, közelebb kerül hozzá, őszintén szereti Őt, hálás azért, amit érte tett.

Érdekes az is, hogy Isten elmondja Mózesnek, milyen is Ő, és akkor adja át neki a Tízparancsolat másolatát, ami szintén a jellemének lenyomata. Ezért olvassuk Jelenések 14. fejezetében, hogy az emberek, akiken ott van Isten „neve”, „megtartják az Isten parancsolatait”.

(Jel 14:12) „Ez az a szövetség, amelyet kötök velük ama napok után – azt mondja az Úr –, törvényemet a szívükbe adom, és elméjükbe írom be azokat, bűneikről és álnokságaikról többé meg nem emlékezem”.

(Zsid 10:16-17), /ÚRK/ Nagyszerűen kifejezi ez az evangélium lényegét: Isten törvénye tükröződik az életünkben, de még így is szükségünk van arra, hogy bűneinkről „többé ne emlékezzen meg” az Úr.

Isten neve a jelleme, erkölcsi törvénye pedig jellemének lenyomata. Az utolsó napokban az Isten szent hegyén összegyűlteket áthatja az Isten iránti szeretet, ami törvénye betartásában nyilvánul meg.

Hit által üdvözülünk, nem a törvény által. Miért fontos mégis Isten törvénye?

(1Jn 5:3). Mert az az Isten iránti szeretet, hogy parancsolatait megtartjuk, az ő parancsolatai pedig nem nehezek. /RÚF/

White idézet: Isten hosszútűrésének, végtelen szeretetének és irgalmának ismerete tette Mózest képessé arra, hogy oly csodálatosan könyörögjön Izrael életéért, amikor az ígéret földje határán nem akartak Isten parancsának engedelmeskedve továbblépni. Amikor lázadásuk tetőfokára hágott, az Úr kijelentette: „Megverem dögvésszel, és elűzöm őket...” Felkínálta Mózesnek, hogy leszármazottait „nagyobb és erősebb nemzetté” teszi. (4Móz 14:12) De a próféta Isten csodálatos intézkedéseire és ígéreteire hivatkozott a választott nép érdekében. Majd minden érv közül a legerősebbet emelte ki: Isten szeretetét az elbukott ember iránt. (Lásd: 4Móz 14:17-19.)

Az Úr könyörülettel válaszolt: „Megbocsátok a te beszéded szerint.” Majd szándékáról, Izrael végső győzelméről prófécia formájában beszélt Mózesnek. „Életemre mondom, és az Úr dicsőségére, amely betölti az egész földet” – nyilatkoztatta ki. (4Móz 14:20-21) Isten dicsőségét, jellemét, könyörületes jóságát, gondoskodó szeretetét – amelyre Mózes Izrael érdekében hivatkozott – az egész emberiségnek meg kell ismernie. Jahve kétszeresen biztosította Mózest, hogy ígérete beteljesedik: esküvel erősítette meg. Amilyen biztos, hogy Isten él és uralkodik, az is olyan biztos, hogy kinyilatkoztatja „dicsőségét a nemzeteknek, csodáit minden népnek”. (Zsolt 96:3) – Próféták és királyok, 312-313./old.

Krisztus dicsősége az ő jelleme, és ez a jellem Isten törvényének kifejeződése. Jézus minden tekintetben betöltötte a törvényt az életével, tökéletes példát nyújtva a világnak arra vonatkozóan, hogy mivé válhat az ember, ha együttműködik Istennel. Emberként Krisztus az Atyától függött, ahogyan az emberiség is az isteni erőtől függ, hogy elérhesse a jellem tökéletességét. Az Úr törvénye az ő törvényének és szentségének a kifejezése; de a bűnbe esett ember szemszögéből a törvény maga az ítélet, a halálos ítélet hangja. A törvény nem tud megbocsátást nyújtani áthágójának, „mert a bűn ismerete a törvény által van”. „Annakokáért a törvénynek cselekedeteiből egy test sem igazul meg őelőtte.” A törvényből egyetlen reménysugár sem ragyog a bűnösre, ezért a törvény áthágója nem talál választ a törvényben aggodalmas kérdésére: „Mit kell tennem, hogy üdvözüljek?” „Hogyan állhatok meg én Isten előtt?”

Krisztus révén azonban megnyílt a szabadulás útja. Megváltónk emberi testben jött el, hogy testben kárhoztassa a bűnt, és hogy szorosan megfogja a megtérő bűnös kezét, másik karjával pedig Isten trónusába kapaszkodjon, s így teremtsen kapcsolatot ember és Isten, föld és ég között. A bűnös lélek számára Ő az egyedüli menedék. Ha az ember meg akarja ismerni az Urat, tekintete az Isten törvényét betöltő és az Atya jellemét a világnak bemutató Krisztus felé irányul. Isten Fiában feltárul előtte Isten kimondhatatlan jósága, hisz benne „irgalmasság és hűség összetalálkoznak, igazság és békesség csókolgatják egymást”. „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha énáltalam.” – Signs of the Times, 1895. december 12.

A zsoltárok könyve

Az egyik különösen gazdag információforrás A zsoltárok könyve - szent költemények gyűjteménye, amelyek különféle emberi tapasztalatokat és istenélményeket tárnak fel, a bűn és a szenvedés miatti kesergéstől a bűnbocsánat és az üdvösség, valamint az Istennel való kapcsolat felszabadult öröméig.

(Zsol 51: 9-17) /ÚRK/ (9)Tisztíts meg izsóppal, és tiszta leszek; moss meg, és fehérebb leszek a hónál. (10) Hallass velem örömöt és vigasságot, hogy örvendezzenek csontjaim, amelyeket összetörtél. (11) Rejtsd el arcodat vétkeim elől, és töröld el minden álnokságomat! (12)Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem! (13) Ne vess el arcod elől, és szent lelkedet ne vedd el tőlem! (14) Add vissza nekem szabadításod örömét, és az engedelmesség lelkével támogass engem. (15) Hadd tanítsam útjaidra a bűnösöket, hogy a vétkezők megtérjenek hozzád. (16) Szabadíts meg, mert vért ontottam, Istenem, szabadításom Istene, hogy nyelvem igazságodról zengjen. (17)Uram, nyisd meg ajkamat, hadd hirdesse szám dicséretedet!

A zsoltárok könyvét figyelmesen olvasva olyan részletekre bukkanunk, amelyek életre keltik A jelenések könyvét, kiváltképp a 14. fejezetet, ami bemutatja Isten maradék egyháza munkájának záró szakaszát. Isten végidei népe hasonló feladatot kapott, mint régen Izrael: a nemzetek világoságaként az utolsó, kegyelemmel teljes meghívást kell közvetíteni minden népnek, hogy imádják a Teremtőt és engedelmeskedjenek neki.

 (Jel 14:1-20), ÚRK 

1

És láttam, íme, a Bárány állt ott a Sion hegyén, és ővele száznegyvennégyezren, akiknek homlokára fel volt írva az ő neve és Atyjának neve.

2

Hangot hallottam a mennyből, mint nagy vizek zúgását és mint nagy mennydörgés hangját, és olyan volt a hang, amelyet hallottam, mintha hárfát pengetnének.

3

Új éneket énekeltek a trón előtt, a négy élőlény és a vének előtt, és senki sem tudta megtanulni azt az éneket, csak a száznegyvennégyezer, akik áron vétettek meg a földről.

4

Ezek azok, akik asszonyokkal nem szennyezték be magukat, mert szüzek. Ezek azok, akik követik a Bárányt, ahova megy. Ezek áron vétettek meg az emberek közül zsengéül Istennek és a Báránynak,

5

és szájukban nem találtatott álnokság, mert feddhetetlenek.

6

És egy másik angyalt láttam az ég közepén repülni, akinél az örökkévaló evangélium volt, és azt hirdette a föld lakosainak, minden nemzetségnek, törzsnek, nyelvnek és népnek,

7

és hangosan ezt mondta: Féljétek Istent, és adjatok neki dicsőséget, mert eljött ítéletének órája, és imádjátok azt, aki teremtette a mennyet, a földet, a tengert és a vizek forrásait.

8

Egy második angyal követte őt, aki ezt mondta: Leomlott, leomlott Babilon, a nagy város, amely a paráznaság szenvedélyének borával itatott meg minden népet!

9

Egy harmadik angyal is követte azokat, aki hangosan ezt mondta: Ha valaki imádja a fenevadat és annak képmását, és felveszi annak bélyegét homlokára vagy kezére,

10

az is iszik majd Isten haragjának borából, amelyet elegyítetlenül készített el haragjának poharában, és tűzben és kénkőben gyötrődik a szent angyalok előtt és a Bárány előtt.

11

Gyötrődésük füstje felmegy örökkönörökké, és nem lesz nyugalmuk sem nappal, sem éjjel azoknak, akik imádják a fenevadat és annak képmását, és aki nevének bélyegét felveszi.

12

Itt van helye a szentek hosszútűrésének, akik megtartják Isten parancsolatait és Jézus hitét!

13

És hangot hallottam az égből, amely ezt mondta nekem: Írd meg: boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg mostantól fogva. Bizony, azt mondja a Lélek, mert megnyugszanak fáradozásuktól, és cselekedeteik követik őket.

14

És láttam, íme, egy fehér felhő, és a felhőn ült valaki, az Emberfiához hasonló, a fején aranykorona és kezében éles sarló volt.

15

Egy másik angyal jött ki a templomból, és hangosan kiáltott annak, aki a felhőn ült: Ereszd neki a sarlódat, és arass, eljött az aratás órája, mert megérett a föld aratnivalója!

16

A felhőn ülő a földre vetette sarlóját, és learatta a földet.

17

És egy másik angyal jött ki a mennyei templomból, és nála is éles sarló volt.

18

Egy másik angyal is jött az oltártól, akinek hatalma volt a tűzön, és hangosan kiáltott annak, akinél az éles sarló volt: Ereszd neki éles sarlódat, és szüreteld le a föld szőlőtőkéinek fürtjeit, mert beértek a szőlőszemek!

19

Az angyal a földre vetette éles sarlóját, és leszüretelte a föld szőlőjét, és belevetette Isten haragjának nagy borsajtójába,

20

és megtaposták a borsajtót a városon kívül, és vér jött ki a borsajtóból a lovak zablájáig, ezerhatszáz futamra.

Isten énekeskönyvének egyes részletei által új megközelítésből érthetjük meg és értékelhetjük saját szerepünket a föld történelmének záró eseményeiben.