Az Eufrátesz kiszáradása

 

Babilon egyik erőssége volt, hogy a falai alatt folyt át az Eufrátesz, korlátlan mennyiségű ivóvízzel látva el a várost. Ugyanakkor ez jelentette a gyengeségét is. Nitocris, ókori babiloni királynő földmunkákat végeztetett a folyó mentén, hogy a vizet a városba vezessék. Az építkezés idejére a vizet egy mocsárba terelték, hogy a munkások zavartalanul dolgozhassanak. Círusz arra gondolt, hogy ezt ők is megtehetik: kiszáríthatják az Eufrátesz medrét, hogy a csapatai kényelmesen bevonulhassanak a városfal alatt. Amikor a falon belülre értek, a folyó mentén épített belső védőfalakat őrizetlenül találták, és a város egyetlen éjszaka leforgása alatt elesett. Hérodotosz, ókori görög történetíró beszámol róla, hogy „azoknak, akik Babilon városának központjában éltek, fogalmuk sem volt róla, hogy a külvárosokat már elfoglalták, mert a nagy ünnepség forgatagában mindenki táncolt, elmerültek az élvezetekben”. (Herodotus: The Histories. Tom Holland, ford., New York, 2015, Penguin, 94./old.) 

Volna okunk kételkedni abban, hogy ez ugyanaz az ünnepség volt, mint amiről Dániel 5. fejezete ír?

(Dán 5:18-31). Ó, király! A felséges Isten királyi uralmat, nagyságot, méltóságot és dicsőséget adott apádnak, Nebukadneccarnak. (19) Olyan nagy hatalmat adott neki, hogy remegtek és rettegtek tőle a különböző nyelvű népek és nemzetek. Megölte, akit akart, és életben hagyta, akit akart; fölemelte, akit akart, és megalázta, akit akart. (20) De amikor szíve föl fuvalkodott, és gőgösen megkeményedett, letaszították királyi trónjáról, és méltóságát elvették tőle. (21) Száműzték az emberek közül, és csak annyi értelme maradt, mint az állatok nak. A vadszamarak között tanyázott, füvet evett, mint az ökrök, és az ég harmatja áztatta testét, míg el nem ismerte, hogy az emberek királyságán a Felséges Isten uralkodik, és ő azt ülteti trónra, akit akar. (22) De te, Bélsaccar, aki a fia vagy, nem aláztad meg magadat, bár mindezt tudtad. (23) A menny Ura fölé helyezted magad, mert az ő házának edényeit hozták eléd, és te bort ittál azokból főrangú embereiddel, feleségeiddel és ágyasaiddal együtt, mi közben dicsőítetted az ezüstből, aranyból, rézből, vasból, fából és kőből csinált isteneket, amelyek nem látnak, nem hallanak, és semmit sem tudnak. De azt az Istent, akinek a kezében van az életed és a sorsod, nem dicsőítetted. (24) Ezért küldte ő ezt a kezet, és íratta föl ezt az írást. (25) Az írás, amely oda van írva, így hangzik: mené mené tekél ú-parszín. (26) A szavak magyarázata pedig ez: A mené azt jelenti, hogy számba vette Isten királyságodat, és véget vet annak. (27) A tekél azt jelenti, hogy megmért téged mérlegen, és könnyűnek talált. (28) A perész azt jelenti, hogy felosztotta királyságodat, és a médeknek meg a perzsák nak adta. (29) Akkor Bélsaccar parancsára Dánielt bíborba öltöztették, nyakára aranylán cot tettek, és kihirdették, hogy rang szerint ő a harmadik az országban. (30) Még azon az éjszakán megölték Bélsaccart, a káldeusok királyát. /RÚF/ 

(Jel 16:12-19). A hatodik is kiöntötte a poharát a nagy folyamra, az Eufráteszre, és kiszáradt a vize, hogy megnyíljék a napkeletről jövő királyok útja. (13) És láttam, hogy a sárkány szájából, a fenevad szájából és a hamis próféta szájából három tisztátalan lélek jön ki: olyanok, mint a békák, (14) mert ördögök lelkei ezek, akik jeleket tesznek, és elmennek az egész földkerekség királyaihoz, hogy összegyűjtsék őket a mindenható Isten nagy napjának harcára. (15) Íme, eljövök, mint a tolvaj: boldog, aki vigyáz, és őrzi ruháját, hogy ne járjon mezítelenül, és ne lássák szégyenét. (16) És összegyűjtötték a földkerekség királyait arra a helyre, amelyet héberül Harmagedónnak neveznek. (17) A hetedik angyal is kiöntötte a poharát a levegőbe, és hatalmas hang szólalt meg a szentélyből, a trón felől: Megtörtént. (18) Ekkor villámlás, zúgás és mennydörgés támadt, és olyan nagy földrengés, amilyen nem volt, amióta ember született a földre: olyan nagy volt a földrengés. (19) A nagy város három részre szakadt, és a pogányok városai összeomlottak. A nagy Babilon is sorra került Isten színe előtt, hogy neki adják Isten haragos indulata borának a poharát. /RÚF/  

Jézus így figyelmeztette a tanítványait, amikor azt magyarázta, hogyan ismerhetik fel az idők jeleit: „Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, melyik órában jön el a ti Uratok! Azért pedig jegyezzétek meg: ha tudná a ház ura, hogy az éjszakának melyik szakaszában jön el a tolvaj, vigyázna, és nem engedné, hogy házába betörjön”. (Mt 24:42-43), ÚRK 

Amint Babilon elestekor történt, úgy a mai Babilont is meglepetésként fogja érni Krisztus váratlan megjelenése. Persze nem szükségszerű, hogy ez velünk is így legyen. Kaptunk elég bizonyítékot, részletes próféciák sokaságát arról, hogy Jézus hamarosan visszatér. 

A világra nem azért tör hirtelen a meglepetés, mintha nem tudnának arról, amit Isten előre megjelentett. Azért fognak meglepődni, mert eldöntötték, hogy nem hiszik el azt, aminek a bekövetkezéséről Isten előre szólt. 

White idézet: Nekünk is szól a nemzetek történelme. Minden népnek és minden egyes embernek megvan a helye Isten csodálatos tervében. Most zajlik az egyének és nemzetek megméretése. A mérleg annak kezében van, aki soha nem téved. Mindenki maga határoz a sorsáról, Isten pedig mindent kézben tartva megvalósítja szándékát. A próféciák, amelyeket a nagy VAGYOK adott Igéjében, az eseményeket – a múlt örökké valóságától a jövő örökkévalóságáig – láncszemekként kapcsolják egymáshoz, és meg mondják, hol állunk ma a korszakok folyamatában, és mit várhatunk az eljövendő időben. Mindazt nyomon követhetjük a történelem lapjain, aminek a prófécia szerint napjainkig be kell következnie, és biztosak lehetünk abban, hogy mindaz, ami még hátra van, be fog teljesedni a maga idejében. – Próféták és királyok, 536./old.  

Belsazár lakomája

 

Miután a médek és a babiloniak szövetséges seregei (Nabukodonozor apja vezetésével) le győzték Ninivét (Kr. e. 612), Babilon városa újból felemelkedett, olyan mértékben, amihez foghatót a nagy törvényadó, Hammurapi napjai óta nem tapasztalt. Nabukodonozor király dolgát már nem nehezítették az asszír támadások, így Babilon gazdagsága és befolyása annyira megnőtt, hogy a szomszédos népeknek nemigen volt más választása: ha vonakodva is, de el kellett fogadniuk fölényét. Babilon volt a világ királynője, és a prosperálni kívánó népek hűséget fogadtak neki.

Amennyire tudjuk, Nabukodonozor hívőként halt meg, megvallotta, hogy Dániel Istene minden nép jogos uralkodója. (Dán 4:31-34). Amikor eltelt ez az idő, én, Nebukadneccar, föltekintettem az égre, és értelmem visszatért. Áldottam a Felségest, dicsőítettem és magasztaltam az örökké élőt, mert az ő uralma örök uralom, és királysága megmarad nemzedékről nemzedékre. (32) A föld minden lakóját semminek tekinti, tetszése szerint bánik az ég seregével és a föld lakóival. Senki sem foghatja le a kezét, és senki sem mondhatja neki: Mit csinálsz? (33) Abban az időben értelmem visszatért, és királyi uralmamhoz méltóan vissza tért tündöklő dicsőségem is. Az udvari emberek és a főurak fölkerestek engem, visszahelyeztek királyságomba, és még nagyobb hatalomra jutottam. (34) Most azért én, Nebukadneccar, dicsérem, magasztalom és dicsőítem a mennyei Királyt, mert minden tette helyes, eljárása igazságos, és meg tudja alázni azokat, akik kevélyen élnek. /RÚF/ 

A következő történet, amiről Dániel beszámol, már Nabukodonozor utódjáról, Belsazárról szól.  

(Dániel 5:1-30). Bélsaccar király nagy lakomát rendezett ezer főrangú emberének, és az ezer emberrel együtt itta a bort. (2) A bor hatására megparancsolta Bélsaccar, hogy hozzák elő azokat az arany- és ezüstedényeket, amelyeket apja, Nebukadneccar hozott el a jeruzsálemi templomból. Azokból akart inni a király főrangú embereivel, feleségeivel és ágyasaival együtt. (3) Elő is hozták az aranyedényeket, amelyeket a jeruzsálemi templomból, az Isten házából hoztak el, és a király azokból ivott főrangú embereivel, feleségeivel és ágyasaival együtt. (4) Itták a bort, és közben dicsőítették az aranyból, ezüstből, rézből, vasból, fából és kőből csinált isteneket. (5) Egyszerre csak egy emberi kéz ujjai tűntek fel, és írni kezdtek a királyi palota festett falára, a lámpatartóval szemben; a király pedig nézte a kezet, ahogyan írt. (6) Közben a király arca elsápadt, gyötrő gondolatai támadtak, meggörnyedt a háta, és még a térdei is reszkettek. (7) A király hangosan kiáltozni kezdett, hogy vezessék eléje a varázslókat, a csillagjósokat és a jövendőmondókat. Azután így szólt a király a babiloni bölcsekhez: Bárki is legyen az, aki elolvassa ezt az írást, és meg tudja nekem magyarázni, az bíborba öltözhet, aranyláncot kap a nyakára, és rang szerint harmadik lesz az országom ban. (8) Akkor eljött a király valamennyi bölcse, de nem tudták az írást elolvasni és meg magyarázni a királynak. (9) Ekkor Bélsaccar király még jobban megrémült, arca elsápadt, és a főrangú emberek is tanácstalanok voltak. (10) Amikor azonban az anyakirálynő meg hallotta, min tanakodnak a király és főemberei, bement a mulatozókhoz, és ott így szólt a királyné: Király, örökké élj! Ne gyötörjenek téged gondolataid, és az arcod se legyen sápadt! (11) Van országodban egy férfi, akiben szent, isteni lélek van. Apád idejében őt úgy ismerték, mint akinek világos értelme van, és olyan a bölcsessége, akár az isteneké. Apád, Nebukadneccar király a mágusok, a varázslók, a csillagjósok és a jövendőmondók elöljárójává tette; igen, a te apád, ó, király! (12) Mert Dánielben, akit a király Baltazárnak nevezett el, rendkívüli lélek, tudás és értelem lakik, és képes arra, hogy megmagyarázza az álmokat, feltárja a titkokat és megfejtse a rejtett értelmű dolgokat. Most azért hívatni kell Dánielt, majd ő megadja a magyarázatot! (13) Dánielt ekkor a király elé vezették. A király így szólt Dánielhez: Te vagy az a Dániel, a zsidó foglyok egyike, akit apám, a király hozott ide Júdából? (14) Azt hallottam felőled, hogy isteni lélek, világos értelem és rendkívüli bölcsesség van benned. (15) Most vezették elém a bölcseket és a varázslókat, hogy olvassák el ezt az írást, és magyarázzák meg nekem, de ők nem tudták azt megmagyarázni. (16) Rólad azonban azt hallottam, hogy meg tudod magyarázni, ami magyarázatra szorul, és megtudod fejteni a rejtélyeket. Ha tehát most el tudod olvasni ezt az írást, és meg tudod nekem magyarázni, akkor bíborba öltözhetsz, aranyláncot kapsz a nyakadra, és rang szerint harmadik leszel országomban. (17) Dániel így válaszolt a királynak: Ajándékaidat tartsd meg, és adományaidat add másnak! De azért az írást elolvasom, és megmagyarázom neked, királyom. (18) Ó, király! A felséges Isten királyi uralmat, nagyságot, méltóságot és dicsőséget adott apádnak, Nebukadneccarnak. (19) Olyan nagy hatalmat adott neki, hogy remegtek és rettegtek tőle a különböző nyelvű népek és nemzetek. Megölte, akit akart, és életben hagyta, akit akart; fölemelte, akit akart, és megalázta, akit akart. (20) De amikor szíve fölfuvalkodott, és gőgösen megkeményedett, letaszították királyi trónjáról, és méltóságát elvették tőle. (21) Száműzték az emberek közül, és csak annyi értelme maradt, mint az állatoknak. A vad szamarak között tanyázott, füvet evett, mint az ökrök, és az ég harmatja áztatta testét, míg el nem ismerte, hogy az emberek királyságán a Felséges Isten uralkodik, és ő azt ülteti trónra, akit akar. (22) De te, Bélsaccar, aki a fia vagy, nem aláztad meg magadat, bár mindezt tudtad. (23) A menny Ura fölé helyezted magad, mert az ő házának edényeit hozták eléd, és te bort ittál azokból főrangú embereiddel, feleségeiddel és ágyasaiddal együtt, miközben dicsőítetted az ezüstből, aranyból, rézből, vasból, fából és kőből csinált isteneket, amelyek nem látnak, nem hallanak, és semmit sem tudnak. De azt az Istent, akinek a kezében van az életed és a sorsod, nem dicsőítetted. (24) Ezért küldte ő ezt a kezet, és íratta föl ezt az írást. (25) Az írás, amely oda van írva, így hangzik: mené mené tekél ú-parszín. (26) A szavak magyarázata pedig ez: A mené azt jelenti, hogy számba vette Isten királyságodat, és véget vet annak. (27) A tekél azt jelenti, hogy megmért téged mérlegen, és könnyűnek talált. (28) A perész azt jelenti, hogy felosztotta királyságodat, és a médeknek meg a perzsáknak adta. (29) Akkor Bélsaccar parancsára Dánielt bíborba öltöztették, nyakára aranyláncot tettek, és kihirdették, hogy rang szerint ő a harmadik az országban. (30) Még azon az éjszakán megölték Bélsaccart, a káldeusok királyát. /RÚF/

A történetnek talán a legszomorúbb, legtragikusabb része (Dán 5:22) verse. Dániel beszélt a királynak Nabukodonozor bukásáról és felemelkedéséről, majd ezt mondta neki: „És te, Belsazár, az ő fia, nem aláztad meg a szívedet, noha mindezt tudtad.” Vagyis alkalma volt megtudni, mi az igazság, talán saját szemével láthatta, mi történt Nabukodonozorral, mégis úgy döntött, hogy a történteket figyelmen kívül hagyva inkább arra az útra lép, ami elődeinek is annyi bajt okozott. 

 Amint egykor Nabukodonozor felállíttatta az aranyszobrot, úgy Belsazár is nyíltan dacolt Isten kijelentésével. A templomi szent edényeket közönséges célra használta, és ezzel valószínűleg azt akarta érzékeltetni, hogy Babilon leigázta a zsidókat, ezért kerültek a birtokába a zsidó istentisztelet szent tárgyai, vagyis ők továbbra is hatalmasabbak Istennél, aki meg jövendölte a hanyatlásukat.

Ez valóban tudatos ellenszegülés volt, pedig Belsazár látott sok bizonyítékot, ami bölcsebbé tehette volna. Elegendő információ állt a rendelkezésére ahhoz, hogy tisztában legyen az igazsággal, de a szívbeli állapotával volt a baj. Amikor az utolsó időben végső válságba kerül a világ, az emberek akkor is lehetőséget kapnak az igazság megismerésére, és a döntésüket ők is a szívükben hozzák meg, mint Belsazár.  

White idézet: Nabukodonozor unokájának, Belsazárnak ostobasága és gyengesége miatt a büszke Babilon csakhamar elbukott. Belsazár, aki már fiatalon részt kapott az uralkodásból, hatalmában büszkélkedett, és szívével a menny Istene ellen fordult. Sok lehetősége volt Isten akaratának megismerésére és annak megértésére, hogy kötelessége neki engedelmeskedni. Tudott arról, hogy nagyapját az Úr határozatából kiűzték az emberi társadalomból. Jól ismerte Nabukodonozor megtérése és csodálatos gyógyulása történetét is. De engedte, hogy az élvezetek szeretete és az öndicsőítés homályba borítsa azokat a tanulságokat, amelyeket soha nem lett volna szabad elfelejtenie. Kegyelemből kapott lehetőségeit eltékozolta, és nem igyekezett arra, hogy általuk jobban megismerje az igazságot. Amire Nabukodonozor végül kimondhatatlan szenvedés és megalázás árán eljutott, attól Belsazár közömbösen elfordult. – Próféták és királyok, 522./old.  

Nabukodonozor és Belsazár élete által az Úr a mai nemzedékeket szólítja meg. Komolyan kell vennünk azokat a tanulságokat, amelyekkel az akkori lázadó királyok szolgáltak. Ha Belsazár a nagyapja életéből levonta volna a tanulságokat, nemcsak az országát tarthatta volna meg, hanem az életét is. Viszont figyelmen kívül hagyta a kapott leckéket, és tovább lázadt Isten ellen, sőt, olyan bűnöket követett el, amelyekért a nagyapja meg lett dorgálva és büntetve. Gőgösen felmagasztalta magát, ezért háznépével utolérte Isten ítélete. Legnagyobb bűne az volt, hogy bár a menny világosságot adott neki, mégsem volt hajlandó az igazság útján járni. – Signs of the Times, 1891. július 20. 

Végidő képei: Ninive lakosai

Jónásnak határozott üzenetet kellett hirdetnie Ninive lakosainak. „Elindult Jónás, és bement a városba egynapi járásra, és így kiáltott: Még negyven nap, és elpusztul Ninive”. (Jón 3:4), ÚRK)

(Jón 3:5-10). Ninive lakosai azonban hittek Istennek, böjtöt hirdettek, és zsákruhát öltött a város apraja-nagyja. (6) Amikor ez a hír eljutott Ninive királyához, fölkelt a trónjáról, levetette magáról díszruháját, zsákruhát öltött magára, és hamuba ült. (7) Azután kihirdették Ninivében a király és a főemberek parancsára: Az emberek és állatok, a marhák és juhok semmit meg ne kóstoljanak, ne legeljenek, vizet se igyanak! (8) Öltsön zsákruhát ember és állat, kiáltsanak teljes erővel Istenhez, térjen meg mindenki a maga gonosz útjáról, és hagyjon fel erőszakos tetteivel! (9) Ki tudja, talán felénk fordul és megszán az Isten, megfékezi izzó haragját, és nem veszünk el! (10) Amikor Isten látta, amit tettek, és hogy mindenki megtért a maga gonosz útjáról, megbánta Isten, hogy pusztulásba akarta dönteni őket, és nem tette meg. /RÚF/ 

Igen, megtért az egész város, és a megjövendölt végzet nem következett be, legalábbis akkor nem. „Az ítélet elhárult. Izráel Istene felmagasztaltatott és megdicsőült az egész pogány világban, törvényét pedig tisztelték. Ninive csak hosszú évekkel később lett a környező népek zsákmánya, amikor büszke gőgjében elfeledkezett Istenről”. (Ellen G. White: Próféták és királyok. 170./old.)  

Számíthatunk hasonlóra az utolsó napokban, amikor a végső üzenet hangzik a bűnbe süllyedt világnak? Igen és nem. Vagyis világszerte mindenütt lesznek sokan, akik hallgatnak a szóra: „Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és nekapjatok az ő csapásaiból”. (Jel 18:4) Az egész világon mindenütt lesznek, akik kiállnak, és a fenevaddal dacolva „megtartják az Isten parancsolatait és a Jézus hitét”. (Jel 14:12) Ninive egykori lakóihoz hasonlóan ők is megmenekülnek az ítélettől, ami az elveszetteket sújtja.

Viszont vannak feltételes próféciák is, mint amilyen a Ninive pusztulását hirdető üzenet volt: elpusztul, ha az emberek nem fordulnak el gonoszságuktól. (Jer 18:7-10). Meg történik, hogy kimondom egy népről vagy országról, hogy kigyomlálom, lerombolom és elpusztítom. (8) De ha megtér gonoszságából az a nép, amelyről beszéltem, akkor én is meg bánom, hogy veszedelmet akartam zúdítani rá. (9) Megtörténik, hogy megígérem egy népnek vagy egy országnak, hogy felépítem és elplántálom. (10) De ha azt műveli, amit rossznak látok, és nem hallgat a szavamra, akkor megbánom, hogy jót akartam vele tenni. /RÚF/ 

Csakhogy nem minden prófécia feltételhez kötött. Vannak olyanok is, amelyek az emberek reakcióitól függetlenül teljesednek. Krisztus első és második adventjének messiási próféciái, a fenevad bélyege, a csapások, a végidei üldözés – ezek egyike sem feltételes, bekövetkeznek, bármit is tesznek az emberek. Az emberek tettei, döntései azt határozzák meg, hogy a próféták által előre elmondott végső események idején ők melyik oldalra kerülnek. 

White idézet: Isten végtelenül türelmes. Elcsodálkozunk ezen a hosszútűrésen, ha arra gondolunk, hogy állandóan megsértjük szent parancsolatait. A mindenható Atya fékezi saját magát, de kétségkívül meg fogja büntetni a gonoszokat, akik olyan vakmerően dacolnak a Tízparancsolat jogos követelményeivel.

 Isten próbaidőt ad az embernek; de türelmének is van határa, és büntetése elkerülhetetlen. Az Úr hosszú ideig elnéző az emberekkel és a városokkal. Irgalmasan figyelmeztet, hogy a menny haragjától megmentse őket. De eljön az idő, amikor már nem hallgatja meg az irgalomért könyörgőket, és elpusztítja az igazság világosságát állandóan visszautasító lázadókat, mert könyörületes velük és azokkal is, akiket példájukkal befolyásolnának. – Próféták és királyok, 276./old.