Nehézségek kezdete

Mózes elment a fáraóhoz, Isten utasítását követve, hogy „hozd ki az én népemet, az Izráel fiait Egyiptomból”. (2Móz 3:10) 

 „Azután elment Mózes és Áron, és azt mondták a fáraónak: Ezt mondja az ÚR, Izráel Istene: »Bocsásd el népemet, hogy ünnepet szenteljenek nekem a pusztában.« A fáraó azt felelte: Kicsoda az ÚR, hogy hallgassak a szavára, és elbocsássam Izráelt? Nem ismerem az Urat, és nem is bocsátom el Izráelt«” (2Móz 5:1-2), ÚRK

„Kicsoda az Úr…?” – kérdezett vissza a fáraó, nem mintha meg akarta volna ismerni az Urat, hanem inkább a vele való szembeszállást kifejezve, sőt tagadva Istent, akit a saját szavai szerint nem ismert. Szinte kérkedve mondta: „Nem ismerem az Urat”  

A történelem folyamán hány és hány ember mondta ugyanezt? Tragikus, mert amint Jézus fogalmazott: „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust” (Jn 17:3)  

Egyiptom és az uralkodója, a fáraó az Isten létét és uralmát tagadó hatalmat szimbolizálja. Birodalma szembehelyezkedik Istennel, Igéjével és a népével. A fáraó következő kijelentése az volt, hogy „nem is bocsátom el Izráelt”, ami még inkább bemutatja lázadását az élő Isten ellen. Ezzel megerősítette, hogy Egyiptom nemcsak Isten tagadásának szimbóluma, hanem az ellene hadakozó rendszeré is. Nem is csoda, hogy évezredekkel később sokan ugyanezt a lelkületet ismerték fel a francia forradalomban.

 (Ézs 30:1-3). Jaj a pártütő fiaknak – így szól az Úr –, akik tervet szőnek, de nélkülem, szerződést kötnek, de akaratom ellenére, vétket vétekre halmozva! (2) Folyton Egyiptomba járnak, de engem nem kérdeznek meg. A fáraónál keresnek oltalmat, és menedéket Egyiptom árnyékában. (3) De majd szégyent vallotok a fáraó oltalmával, és pironkodni fogtok amiatt, hogy Egyiptom árnyékába menekültetek! /RÚF/; 

(Jel 11:8). Holttestük a nagy város utcáján hever majd, amelynek neve lelki értelemben Sodoma és Egyiptom, ahol az ő Urukat is megfeszítették. /RÚF/ 

A fáraó istennek vagy egy isten fiának gondolta magát, ami félreérthetetlen utalás arra, amikor valaki a saját hatalmában, erejében és értelmi képességében hisz mindenek felett. 

„A bibliai történelemben jelentkező nemzetek közül a legvakmerőbben Egyiptom tagadta az élő Isten létezését, és szállt szembe parancsaival. Egy uralkodó sem mert Egyiptom királyánál nyíltabban és fölényesebben fellázadni a menny tekintélye ellen. Amikor Mózes az Úr nevében átadta az üzenetet, a fáraó kevélyen válaszolt: »Kicsoda az Úr, hogy szavára hallgassak, és elbocsássam az Izráelt? Nem ismerem az Urat, és nem is bocsátom el Izráelt«. (2Móz 5:2) Ez istentagadás. Az Egyiptommal jelképezett nemzet hasonlóképpen meg tagadta az élő Isten kívánalmait, és hasonló hitetlen és kihívó magatartást tanúsított”. (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2020, Advent Kiadó, 238./old.)  

White idézet: Amikor az ember áthágta Isten törvényét, természete gonosz lett, és Sátán befolyása alá került, nem pedig ellentétbe vele. A bűnös ember és a bűn szerzője között nem természetszerű az ellenségeskedés. A hitehagyás mindkettőt gonosszá tette. A pártütő sohasem nyugszik, kivéve, ha megértést és támogatást kap azoktól, akiket rá tud venni példája követésére. A bukott angyalok és a gonosz emberek egymás elkeseredett bajtársai lettek. Ha Isten nem lépett volna különös módon közbe, Sátán és az ember szövetséget kötött volna a Menny ellen; és a Sátán elleni ellenségeskedés helyett az egész emberi család Isten ellen lázadt volna… 

 Sátán ellenségeskedése azért lobbant fel az emberiség ellen, mert Isten szeretete és irgalma Krisztus által az ember felé fordul. Sátán szeretné meghiúsítani Isten tervét, az ember meg váltását; szeretné meggyalázni Istent kezemunkája eltorzításával és bemocskolásával; fájdalmat akar okozni a mennyben; és be akarja tölteni a földet jajjal és nyomorúsággal. E bajoknak pedig az az oka – mondja –, hogy Isten embert teremtett. – A nagy küzdelem, 505 506./old. 

Bár az egyiptomiak nagyon hosszú ideig elutasították Isten ismeretét, az Úr még mindig adott nekik alkalmat a megtérésre. József napjaiban Egyiptom menedék volt Izrael számára. Amikor az egyiptomiak kedvességet tanúsítottak Isten népe iránt, akkor tulajdonképpen Is tent dicsőítették. Ezért a hosszantűrő Isten, aki lassú a haragra és szíve telve van irgalmassággal, mindegyik ítéleténél, Egyiptomra lesújtó csapásánál időt hagyott arra, hogy az nevelésként megtegye hatását. Az egyiptomiakat megbüntette azokon keresztül, amiket imádtak. Bizonyítékuk volt Jahve hatalmáról és meggyőződhettek arról, hogy mindazok, akik engedelmeskedtek Istennek, megmenekülhettek az Egyiptomra lesújtó csapások borzalmaitól. Éppen a király vakbuzgósága és makacssága eredményezte Isten ismeretének terjedését és sok egyiptomit Isten szolgálatára vezetett. – Pátriárkák és próféták, 333./old.

Mózes felesége Cippóra körülmetélte fiát

(2Móz 4:18-31). Ekkor Mózes visszament Jetróhoz, az apósához, és így szólt hozzá: Szeretnék visszamenni testvéreimhez Egyiptomba, hadd lássam, élnek-e még? Jetró így felelt Mózesnek: Menj el békével! (19) Az Úr ugyanis azt mondta Mózesnek Midjánban: Menj vissza Egyiptomba, mert meghaltak mindazok az emberek, akik halálra kerestek téged. (20) Ekkor fogta Mózes a feleségét és fiait, szamárra ültette őket, hogy visszatérjen Egyiptom földjére. Isten botját is kezébe vette Mózes. (21) Mert ezt mondta az Úr Mózesnek: Amikor vissza mégy Egyiptomba, ügyelj arra, hogy megtedd a fáraó előtt mindazokat a csodákat, amelyekre képessé tettelek. Én ugyan megkeményítem a szívét, és nem akarja majd elbocsátani a népet, (22) de te mondd meg a fáraónak: Így szól az Úr: Izráel az én elsőszülött fiam. (23) Azért azt mondom neked, hogy bocsásd el az én fiamat, hadd szolgáljon áldozattal engem! Ha nem akarod őt elbocsátani, akkor megölöm a te elsőszülött fiadat. (24) Útközben történt, az éjjeli szálláson, hogy rátámadt az Úr, és meg akarta ölni. (25) De Cippóra fogott egy éles követ, levágta fiának az előbőrét, Mózes combjához érintette, és így szólt: Véren szerzett vőlegényem vagy! (26) Akkor eltávozott tőle az Úr. Cippóra akkor a körülmetélés miatt nevezte így Mózest: Véren szerzett vőlegény. (27) Áronnak pedig ezt mondta az Úr: Menj Mózes elé a pusztába! Ő elment, és találkozott vele az Isten hegyénél, és megcsókolta őt. (28) Mózes elbeszélte Áronnak mindazokat az igéket, amelyekkel az Úr elküldte, és mindazokat a jeleket, amelyeket megparancsolt neki. (29) Azután elment Mózes és Áron, és összegyűjtötte Izráel fiainak összes véneit. (30) Áron elmondta mindazt, amit az Úr mondott Mózesnek, Mózes pedig bemutatta a jeleket a nép előtt. (31) A nép pedig hitt. Amikor meghallották, hogy az Úr számon tartja Izráel fiait, és meglátta nyomorúságukat, meghajoltak és leborultak. /RÚF/

A Biblia kutatói megdöbbenve olvassák, hogy miután Mózes az Úrnak engedelmeskedve elindult, vissza Egyiptomba, az Úr „meg akarta ölni” (2Móz 4:24), ÚRK. A történet szövegösszefüggéséből nyilvánvaló, hogy a körülmetélés volt itt a kérdés. Kisebbik fiát nem metélték körül, amit pedig megkövetelt az ábrahámi szövetség. 

(1Móz 17:10-11). Így tartsátok meg szövetségemet, amelyet veletek és utódaitokkal kötök: metéljenek körül nálatok minden férfit! (11) Metéljétek körül szeméremtestetek bőrét, ez lesz a veletek kötött szövetségem jele. /RÚF/ 

Isten népe vezetőjeként Mózesnek tökéletes engedelmességet kellett tanúsítania Isten iránt, hogy engedelmességre vezethesse a többi embert. Az Isten előtti teljes meghajlás példáját kellett bemutatnia. Cippóra, a felesége a tettek embere volt, és hogy megmentse a férje életét, azonnal körülmetélte a fiát, majd véres „előbőrét, Mózes combjához érintette” (2Móz 4:25), RÚF. A vér az engesztelést, az életet és a szövetség megpecsételését jelképezi. A helyzet drámaiságát csak fokozta, hogy mindez olyan gyorsan történt.  

„Midiánból eltávozva Mózes az Úr nemtetszésének megdöbbentő és rettenetes figyelmeztetését kapta. Fenyegető módon egy angyal jelent meg, mintha el akarná őt pusztítani. Az angyal semmi magyarázatát nem adta megjelenésének, azonban Mózesnek azonnal eszébe jutott, hogy Isten egyik követelményét semmibe vette… nem hajtotta végre kisebbik fián a körülmetélés szertartását. Nem tett eleget annak a feltételnek, amely feljogosította a gyermeket Isten Izráellel kötött szövetségének áldásaira. A kiválasztott vezető részéről tanúsított mulasztás csökkenthette volna a nép szemében az isteni előírások erejét. Czippóra attól való félelmében, hogy az angyal megöli férjét, maga hajtotta végre a körülmetélést. Az angyal ezután megengedte Mózesnek, hogy folytassa útját. Mózesnek a fáraóhoz való küldése életveszéllyel járt, és életét csak a szent angyalok által őrizhette meg. Amíg Mózes tudatosan elhanyagolta kötelességét, addig nem lehetett biztonságban, ebben az esetben Isten angyalai sem védhették meg őt”. (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 213-214./old.) 

 White idézet: Miközben Mózes Egyiptom felé tartott, az Úr angyala fenyegető módon jelent meg előtte, mintha el akarná pusztítani őt. Mózesnek halálfélelme támadt. Korábban engedett a felesége óhajának, és nem metélte körül a fiát, ezzel azonban semmibe vette Isten parancsát. Felesége ekkor attól félt, hogy férje meg fog halni, így hát leküzdötte a fia iránti túlzott engedékenységét, és eleget tett az isteni elvárásnak. Ekkor az angyal békén hagyta Mózest. Küldetése során, a fáraóval szemben állva Mózes újabb veszélyes helyzetekbe került, ám az Úr az angyalok oltalmára bízta őt. Amikor szándékosan szembeszegült Isten valamely parancsával, máris elveszítette biztonságát, mivel Isten angyalai nem oltalmazhatták meg őt engedetlenségében. Ezért jelent meg előtte az Úr angyala, és ezért fenyegette meg őt halálosan, és bár nem szolgált különösebb magyarázatokkal, Mózes tudta az angyal megjelenésének okát. Isten határozott parancsával indult el Egyiptomba, tehát jó úton haladt. Ám eszébe jutott, hogy a felesége kérésére elmulasztotta körülmetélni a fiát, s ezzel megszegte Isten parancsát. Miután azonban eleget tett a rendelkezésnek, folytathatta útját, és immár semmi sem akadályozhatta meg az angyalokat abban, hogy szolgáljanak néki.

A Krisztus visszajövetelét megelőző szorongattatás idején az igazak életét szent angyalok fogják oltalmazni. Akik meg fogják érni a megpróbáltatás idejét, de semmibe vették Isten parancsolatait, nem lesznek biztonságban. Az angyalok nem oltalmazhatják meg őket az ellenség haragjától, ha tudatosan elhanyagolják küldetésüket, vagy áthágják Jehova törvényét. – Spiritual Gifts, 3. köt., 195-196./old. 

Négy kifogás Mózestől

(2Móz 4:1-18). Mózes ekkor így felelt: Hátha nem hisznek nekem, és nem hallgatnak a szavamra, hanem azt mondják: Nem is jelent meg neked az Úr?! (2) De az Úr erre megkérdez te tőle: Mi van a kezedben? Egy bot – felelte. (3) Dobd a földre! – mondta az Úr. Amikor a földre dobta, az kígyóvá változott, Mózes pedig elfutott előle. (4) Az Úr azonban ezt mondta Mózesnek: Nyújtsd ki a kezedet, és ragadd meg a farkánál! Mózes kinyújtotta a kezét, és megmarkolta, az pedig a markában bottá változott. (5) Így majd elhiszik, hogy megjelent neked az Úr, atyáik Istene: Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene. (6) Majd pedig ezt mondta neki az Úr: Dugd be a kezedet a ruhád alá! Ő bedugta a kezét a ruhája alá, és ami kor kihúzta, hófehér volt a keze a poklosságtól. (7) Ezután pedig azt mondta: Dugd vissza a kezedet a ruhád alá! Visszadugta a kezét a ruhája alá, és amikor kihúzta a ruhája alól, ismét olyan volt, mint testének többi része. (8) Ha tehát nem hisznek neked, és nem hallgat nak a szóra az első jelnél, majd hisznek a szónak a következő jelnél. (9) De ha még erre a két jelre sem hisznek, és nem hallgatnak a szavadra, akkor végy a Nílus vizéből, öntsd a szárazra, és a Nílusból vett víz vérré változik a szárazon. (10) Mózes akkor ezt mondta az Úrnak: Kérlek, Uram, nem vagyok én a szavak embere. Korábban sem voltam, de azóta sem lettem az, hogy szolgáddal beszélsz. Sőt inkább nehéz ajkú és nehéz nyelvű vagyok. (11) De az Úr ezt mondta neki: Ki adott szájat az embernek? Ki tesz némává vagy süketté, látóvá vagy vakká? Talán nem én, az Úr?! (12) Most azért csak menj: majd én segítségedre leszek a beszédben, és megtanítalak arra, hogy mit beszélj! (13) De ő azt felelte: Kérlek, Uram! Küldj mást, akit küldeni tudsz! (14) Ekkor az Úr haragra gerjedt Mózes ellen, és azt mond ta: Van neked egy testvéred, a lévita Áron. Tudom, hogy ő jól tud beszélni. Sőt jön is már eléd, és ha meglát, szívből fog örülni. (15) Beszélj hát vele, és add az ő szájába a szavakat! Én pedig a segítségetekre leszek a beszédben, és megtanítalak benneteket arra, hogy mit cselekedjetek. (16) Ő majd beszél helyetted a néppel. Ő lesz a te szád, te pedig olyan leszel neki, mint az isten. (17) Ezt a botot pedig te vedd a kezedbe, és mutasd be vele a jeleket! (18) Ekkor Mózes visszament Jetróhoz, az apósához, és így szólt hozzá: Szeretnék vissza menni testvéreimhez Egyiptomba, hadd lássam, élnek-e még? Jetró így felelt Mózesnek: Menj el békével! /RÚF/

Mózes ismét megpróbálta kimenteni magát a feladat alól, amit Isten kért tőle. (2Móz 3:11). Mózes azonban ezt felelte erre az Istennek: Ki vagyok én, hogy elmenjek a fáraóhoz, és kivezessem Egyiptomból Izráel fiait? /RÚF/) Nem akart Egyiptomba menni és szembe szállni a fáraóval. Végtére is, korábban már kudarcot vallott, amikor egymaga próbált segíteni a hébereken. Még a saját népe sem hitt benne, nem fogadta el vezetőnek. Ezért is mondta Mózes a harmadik kifogást: „De ha nem hisznek nekem, s nem hallgatnak a szavamra” (2Móz 4:1), ÚRK. Nem valami újat akart megtudni, hanem megpróbálta elhárítani a feladatot, aminek az elvégzésére kérte Isten.  

Mózesnek két csodát kellett tenni, előbb Izrael vénei, majd a fáraó előtt: 

 1) a botja kígyóvá változott, majd újból bot lett, és 

 2) a keze leprás lett, majd azonnal meggyógyult. 

A két csodának arról kellett meggyőzni a véneket, hogy Isten közbelép értük. Amennyiben mégsem hittek volna neki, harmadik csodaként jött a víz vérré változtatása. [2Móz 4:8-9.]  

Isten ezeket a nagy csodákat tette, Mózes azonban újabb kifogással állt elő, a negyedikkel, azzal, hogy ő nem tud jól beszélni.

 A négy kifogás sorozata mutatja, hogy Mózes habozott Isten hívását követni. „Logikus” mentségekkel palástolta, hogy nem akart elindulni. Az első három kifogását kérdésként mondta el: 1) Ki vagyok én? 2) Ki vagy te? 3) Mi van, ha nem hisznek nekem? És 4) – a negyedik egy kijelentés volt: „nem vagyok én ékesenszóló”. (2Móz 4:10) Isten mindenre válaszolt, erős megoldást adott, Mózes kifogásaira sok felemelő ígéretet mondott. 

Ezek után Mózes elmondta az ötödik, egyben utolsó kifogását, nyíltan ezt kérte Istentől: „Kérlek, Uram, csak küldd, akit küldeni akarsz”. (2Móz 4:13) Erre Isten azt felelte neki, hogy már elküldte a testvérét, Áront, aki támogatni fogja. Mózes végül csendben elfogadta a megbízást, és mielőtt útnak indult Egyiptomba, Jetró áldását kérte. 

White idézet: Mózes az Úrhoz fordult: „De ők nem hisznek nékem s nem hallgatnak szavamra, sőt azt mondják: nem jelent meg néked az Úr.” De Isten biztosította őt, hogy a kígyóvá változó pálcával valamint a bélpoklossá váló kezével tett csodák által félelmet fog kelteni a fáraóban és az egyiptomiakban, és nem fogják bántani őt. Ezekkel a jelekkel próbálta megerősíteni Mózest abban a hitében, hogy meg fogja győzni a fáraót és népét arról, hogy egy nála magasztosabb hatalom ereje nyilatkozik meg előttük. De elmondta azt is, hogy a fáraó még a csodák láttán sem bocsátja majd el Izraelt. Mózes szeretett volna mentesülni e nehéz feladat alól. Azzal próbálta mentegetni magát, hogy nem beszéli jól a nyelvet, mivel már jó ideje elhagyta Egyiptomot. 

Az Úr megfeddte Mózest félelméért. Úgy félt, mintha az őt kiválasztó Isten nem tehette volna képessé a feladatra, vagy mintha Isten rosszul választott volna. „Az Úr pedig monda néki: Ki adott szájat az embernek? Avagy ki tesz némává vagy siketté, vagy látóvá vagy vakká? Nemde én, az Úr?” Micsoda felhívás, micsoda feddés ez a bizalmatlanok számára!

 „Most hát eredj és én lészek a te száddal, és megtanítlak téged arra, amit beszélned kell. Ő pedig monda: Kérlek, Uram, csak küldd, akit küldeni akarsz.” Kitartóan kérte az Urat, hogy küldjön mást erre a szolgálatra. Mózes tartózkodása kezdetben alázatából, önbizalmának hiányából és szerénységéből fakadt. De miután Isten megígérte, hogy eltávolítja minden nehézségét, hogy ajkával lesz és megtanítja arra, amit mondania kell, és hogy Ő vezeti sikerre a küldetést, viszont ő mégis fenntartásokat fogalmazott meg, ezzel kiváltotta Isten nemtetszését. Mivel nem volt hajlandó vállalnia azt, amiért Isten tulajdonképpen megtartotta az életét, és amire felkészítette őt, és még annak ellenére is hitetlenségről és égbekiáltó bátortalanságról tett bizonyságot, hogy Isten a jelenlétéről biztosította őt, az Úr megdorgálta hitetlenségét. Mózes valójában már nem reménykedett Izrael szabadulásában, és nem hit te, hogy küldetését siker fogja koronázni. – Spiritual Gifts, 3. köt., 192-193./old.