2025. augusztus 24., vasárnap

Felkészülés az Úr fogadására a Sínai-hegyen

 

(2Móz 19:9-25). Akkor ezt mondta az Úr Mózesnek: Íme, eljövök hozzád sűrű felhőben, hogy hallja a nép, amikor beszélek veled, és higgyenek majd neked is mindenkor. És elmondta Mózes a nép válaszát az Úrnak. (10) Akkor ezt mondta az Úr Mózesnek: Menj a néphez, és rendeld el, hogy ma és holnap szenteljék meg magukat, és mossák ki a felsőruhájukat! (11) Legyenek készen harmadnapra, mert a harmadik napon leszáll az Úr az egész nép szeme láttára a Sínai-hegyre. (12) De vonj határt a nép körül, és mondd meg nekik: Vigyázzatok, ne menjetek föl a hegyre, még a szélét se érintsétek! Aki megérinti a hegyet, halállal lakoljon! (13) Nem szabad kézzel hozzányúlni az ilyenhez, akár állat, akár ember: meg kell kövezni, vagy nyíllal lelőni, nem maradhat életben. Majd csak akkor szabad fölmenni a hegyre, ha a kürt hosszabban zeng. (14) Akkor lejött Mózes a hegyről a néphez, elrendelte, hogy a nép szentelje meg magát, és mossák ki felsőruhájukat. (15) Majd ezt mondta a népnek: Legyetek készen harmadnapra! Asszonyhoz ne közeledjetek! (16) A harmadik napon pedig virradatkor mennydörgés, villámlás és sűrű felhő támadt a hegyen, és igen erős kürtzengés.  Ekkor az egész nép a táborban reszketni kezdett félelmében. (17) Mózes ekkor kivezette a népet a táborból az Isten elé, és ők megálltak a hegy lábánál. (18) Az egész Sínai-hegy füst be borult, mert leszállt rá tűzben az Úr. Füstje úgy szállt föl, mint az olvasztókemence füst je, és az egész hegy erősen rengett. (19) A kürtzengés egyre csak erősödött. Mózes beszélt, és az Isten mennydörgésben felelt neki. (20) Leszállt tehát az Úr a Sínai-hegyre, a hegy csúcsára. És fölhívta az Úr Mózest a hegy csúcsára, Mózes pedig fölment. (21) Az Úr ezt mondta Mózesnek: Menj le, és figyelmeztesd a népet, hogy ne törjön előre azért, hogy lássa az Urat, különben sokan elesnek közülük. (22) Még a papok is, akik különben közeledhetnek az Úrhoz, szenteljék meg magukat, hogy rájuk ne rontson az Úr! (23) Mózes azt felelte az Úrnak: Nem jöhet föl a nép a Sínai-hegyre, hiszen te így figyelmeztettél bennünket: Vonj határt a hegy körül, és rendeld el, hogy szenteljék meg azt! (24) De az Úr ezt mondta neki: Indulj, menj le, és jöjj fel Áronnal együtt! De a papok és a nép ne törjön előre, és ne jöjjenek föl az Úrhoz, hogy rájuk ne rontson. (25) Mózes tehát lement a néphez, és megmondta ezt nekik. /RÚF/

Isten konkrét utasításokat adott arra nézve, hogyan kell az izraelitáknak felkészülni a törvényadásra a Sínai-hegynél. Külső tisztaságuknak azt kellett tükröznie, hogy teljes mérték ben Istennek szentelték magukat. Készen kellett állniuk akkorra, amikor az Úr dicsősége ragyogó módon megnyilatkozik. Amikor pedig ez megtörtént, „mennydörgés, villámlás és sűrű felhő támadt a hegyen és igen erős kürtzengés. Ekkor az egész táborbeli nép megrémült”. (2Móz 19:16), /ÚRK/ A Tízparancsolat Isten kinyilatkoztatásának és bibliai etikájának szíve-lényege. Ez a lényege és az alapja az egész emberiségre vonatkozó isteni zsinór mértéknek, elvei örökkévalóak és egyetemesek.  

A bibliai beszámoló szerint Isten jelentette ki a Tízparancsolatot. (2Móz 19:19); (2Móz 20:1); (5Móz 5:4-5, 24). Szemtől szemben beszélt hozzátok az Úr azon a hegyen a tűz közepéből. (5) Én ott álltam akkor köztetek és az Úr között, mert ti féltetek a tűztől, és nem mertetek felmenni a hegyre. Így mondtam el nektek az Úr igéit (24) és ezt mondtátok: Íme, az Úr, a mi Istenünk, megmutatta nekünk dicsőségét és nagyságát, hangját is hallottuk a tűzből. A mai napon láttuk, hogy életben maradhat az ember, ha Isten beszél vele. /RÚF/, 

és Ő maga írta is le. (2Móz 24:12). Azután ezt mondta az Úr Mózesnek: Jöjj fel hozzám a hegy re, és maradj itt, mert át akarom adni neked a kőtáblákra írt törvényt és parancsolatokat, amelyeket azért írtam le, hogy tanítani lehessen azokat. /RÚF/; 

(2Móz 31:18). Amikor befejezte Isten Mózessel való beszédét a Sínai-hegyen, átadta neki a bizonyság két tábláját, az Isten ujjával írt kőtáblákat. /RÚF/; 

(5Móz 5:22). Ezeket az igéket mondta el az Úr nektek, az egész gyülekezetnek a hegyen, a tűzből, a felhőből és a homályból hangos szóval; mást nem mondott. Felírta azokat két kőtáblára, és ideadta nekem. /RÚF/

 Külön ajándékként Mózes kétszer is megkapta. (2Móz 32:19). Amikor a tábor közelébe ért, és meglátta a borjút meg a táncot, haragra lobbant Mózes, ledobta kezéből a táblákat, és összetörte a hegy lábánál. /RÚF/; 

(2Móz 34:1). Azután azt mondta az Úr Mózesnek: Faragj két kőtáblát, az előbbiekhez hasonlókat! Én pedig majd felírom a táblákra azokat az igéket, amelyek az előbbi táblákon voltak, amelyeket összetörtél. /RÚF/; 

(5Móz 10:1-2). Abban az időben ezt mondta nekem az Úr: Faragj két kőtáblát, az előbbiekhez hasonlókat, és jöjj fel hozzám a hegyre! Készíts egy faládát is! (2) Én pedig majd felírom a táblákra azokat az igéket, amelyek az előbbi táblákon voltak, amelyeket összetörtél, és tedd bele azokat a ládába! /RÚF/ 

Mózes második könyve úgy nevezi a Tízparancsolatot, hogy „bizonyság” (héberül: ’édút; 

(2Móz 31:18). Amikor befejezte Isten Mózessel való beszédét a Sínai-hegyen, átadta neki a bizonyság két tábláját, az Isten ujjával írt kőtáblákat. /RÚF/), vagy „a szövetség szavai” (héberül: dibbrehabberit; 

(2Móz 34:28). Mózes negyven nap és negyven éjjel volt ott az Úrnál. Kenyeret nem evett, vizet sem ivott. És felírta a táblákra a szövetség igéit, a tíz igét. /RÚF/).

 Mózes ötödik könyve említi „a szövetségnek tábláit”. (5Móz 9:9, 11, 15). Amikor fölmentem a hegyre, hogy átvegyem a kőtáblákat, annak a szövetségnek a tábláit, amelyet az Úr kötött veletek, és a hegyen maradtam negyven nap és negyven éjjel, kenyeret nem ettem, és vizet nem ittam, (11) A negyven nap és negyven éjjel elteltével adta át nekem az Úr a két kőtáblát, a szövetség tábláit. (15) Akkor megfordultam, és lejöttem a hegyről; a hegy tűzben égett, a szövetség két táblája pedig a két kezemben volt. /RÚF/

 A héberben egyik könyvben sem szerepel a „Tízparancsolat” (héberül: micvot, „parancsolatok”) kifejezés, helyette háromszor is az áll, hogy „tíz szó”. Héberül ‘aseret haddebarim, ami a dábár szóból származik, a jelentése: „szó”, „mondat”, „ügy”, „dolog”, „beszéd”, „történet”, „ígéret”, „ki jelentés”.

 (2Móz 34:28). Mózes negyven nap és negyven éjjel volt ott az Úrnál. Kenyeret nem evett, vizet sem ivott. És felírta a táblákra a szövetség igéit, a tíz igét. /RÚF/; 

(5Móz 4:13). Kijelentette nektek szövetségét, amikor megparancsolta, hogy teljesítsétek a tíz igét, és felírta azokat két kőtáblára. /RÚF/; 

(5Móz 10:4). Ő pedig felírta a táblákra ugyanazt, amit először: a tíz igét, amelyet el is mondott nektek az Úr a hegyen a tűz közepéből, amikor ott volt a gyülekezet. És átadta nekem azokat az Úr. /RÚF/] 

A Tízparancsolatnak két változata van, egész kis eltéréssel. Az elsőt szakaszban  (2Móz 20:1-17). 1 És szólá Isten mindezeket az igéket, mondván: 2 Én, az Úr, vagyok a te Istened, a ki kihoztalak téged Égyiptomnak földéről, a szolgálat házából. 3 Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem. 4 Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, a melyek fenn az égben, vagy a melyek alant a földön, vagy a melyek a vizekben a föld alatt vannak. 5 Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr a te Istened, féltőn-szerető Isten vagyok, a ki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyediziglen, a kik engem gyűlölnek. 6 De irgalmasságot cselekszem ezeriziglen azokkal, a kik engem szeretnek, és az én parancsolatimat megtartják. 7 Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd; mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkül, a ki az ő nevét hiába felveszi. 8 Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt. 9 Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat; 10 De a hetedik nap az Úrnak a te Istenednek szombatja: semmi dolgot se tégy azon se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se barmod, se jövevényed, a ki a te kapuidon belől van; 11 Mert hat napon teremté az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, a mi azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék. Azért megáldá az Úr a szombat napját, és megszentelé azt. 12 Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, a melyet az Úr a te Istened ád te néked. 13 Ne ölj. 14 Ne paráználkodjál. 15 Ne lopj. 16 Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot. 17 Ne kívánd a te felebarátodnak házát. Ne kívánd a te felebarátodnak feleségét, se szolgáját, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát, és semmit, a mi a te felebarátodé. /Kár/

A másodikat (5Móz 5:6-21). Én, az Úr vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. (7) Ne legyen más istened rajtam kívül! (8) Ne csinálj magadnak semmiféle bálványszobrot azoknak a képmására, amik fenn az égben, lenn a földön vagy a föld alatt a vízben vannak. (9) Ne imádd és ne tiszteld azokat, mert én, az Úr, a te Istened, féltőn szere tő Isten vagyok! Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is három, sőt négy nemzedéken át, ha gyűlölnek engem. (10) De irgalmasan bánok ezer nemzedéken át azokkal, akik szeretnek engem, és megtartják parancsolataimat. (11) Ne mondd ki hiába Istenednek, az Úrnak a nevét, mert nem hagyja az Úr büntetés nélkül azt, aki hiába mondja ki a nevét! (12) Tartsd meg a nyugalom napját, és szenteld meg azt, ahogyan megparancsolta neked Istened, az Úr. (13) Hat napon át dolgozz, és végezd mindenféle munkádat, (14) de a hetedik nap a te Istenednek, az Úrnak a nyugalomnapja. Semmiféle munkát ne végezz azon, se te, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se ökröd, se szamarad és semmiféle állatod, se a lakóhelyeden élő jövevény. Hadd pihenjen szolgád és szolgálóleányod hozzád hasonlóan! (15) Emlékezz arra, hogy szolga voltál Egyiptomban, de erős kézzel és kinyújtott karral ki hozott onnan téged Istened, az Úr. Ezért parancsolta meg neked Istened, az Úr, hogy tartsd meg a nyugalom napját. (16) Tiszteld apádat és anyádat, ahogyan megparancsolta neked Istened, az Úr, hogy hosszú ideig élhess, és jó dolgod lehessen azon a földön, amelyet Istened, az Úr ad neked! (17) Ne ölj! (18) Ne paráználkodj! (19) Ne lopj! (20) Ne tanúskodj hamisan felebarátod ellen! (21) Ne kívánd felebarátod feleségét, ne kívánd felebarátod házát, se mezejét, se szolgáját, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát és semmit, ami a fele barátodé! /RÚF/ 

Verseiben találjuk. A második változatot Mózes mondta el Izraelnek, csaknem negyven évvel a Sínai eseménye után, közvetlenül azelőtt, hogy a nép bevonult az ígéret földjére. 

(5Móz 1:3-4). A negyvenedik évben, a tizenegyedik hónap elsején történt, hogy Mózes elbeszélte Izráel fiainak mindazt, amit megparancsolt neki az Úr, (4) miután megverte Szíhónt, az emóriak királyát, aki Hesbónban lakott, meg Ógot, Básán királyát, aki Astárótban lakott, Edreí mellett. /RÚF/; 

(5Móz 4:44-47). Ez az a törvény, amit Mózes adott Izráel fiainak. (45) Ezeket az intelmeket, rendelkezéseket és előírásokat mondta el Mózes Izráel fiainak, miután kijöttek Egyiptomból, (46) a Jordánon túl, a Bét-Peórral szemben levő völgyben; Szíhónnak, az emóriak királyának a földjén, aki Hesbónban lakott, és akit megvert Mózes Izráel fiaival, miután kijöttek Egyiptomból. (47) Birtokba vették országát, és Ógnak, Básán királyának az országát: az emóriak e két királyáét, akik a Jordánon túl nap keletre laktak, /RÚF/ 

A körülmények magyarázzák a kettő közötti árnyalatnyi különbséget.

Amikor Pál azt az összefoglalást adta, hogy a törvény a szeretet, a Tízparancsolatból idézett. (Róm 13:8-10). Senkinek se tartozzatok semmivel, csak azzal, hogy egymást szeressétek, mert aki a másikat szereti, betöltötte a törvényt. (9) Mert ez a parancsolat: „ne paráználkodj, ne ölj, ne lopj, ne kívánd a másét”, és bármi más parancsolat ebben az igében foglalható össze: „Szeresd felebarátodat, mint magadat!” (10) A szeretet nem tesz rosszat a felebarátnak. A szeretet tehát a törvény betöltése. /RÚF/

 Isten törvényének összegzése valóban a szeretet, hiszen Ő a szeretet Istene. (1Jn 4:16). és mi ismerjük és hisszük azt a szeretetet, amellyel Isten szeret minket. Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne. /RÚF/)  

White idézet: Ezek után az Úr pontos utasításokat adott Mózesnek arra vonatkozóan, hogy a népnek miként kell felkészülnie arra, amikor majd lejön hozzájuk, hogy Ő maga jelentse ki a törvényt. „Az Úr pedig monda Mózesnek: Eredj el a néphez és szenteld meg őket ma meg holnap, és hogy mossák ki az ő ruháikat; és legyenek készek harmadnapra; mert harmadnapon leszáll az Úr az egész nép szeme láttára a Sínai-hegyre.” Megparancsolta, hogy hagyják abba a mindennapi teendőiket és földi aggodalmaikat, és szent gondolatokkal foglalkozzanak. Isten azt is megkövetelte, hogy mossák ki a ruháikat. Az Úr napjainkban sem kevésbé alapos, mint akkor volt. Ő a rend Istene, és azt kéri földi gyermekeitől, hogy tartsák be a szigorú tisztasági előírásokat. Helytelenül tesznek azok, akik koszos ruhában és ápolatlan külsővel mennek elé imában. Az Úr nem tűri a tiszteletlenséget, és nem fogadja el a koszos, illetlen imádókat, mivel ezzel Teremtőjüket gyalázzák meg. Az ég és föld Teremtője különösen fontosnak tartotta a tisztaságot, ezért rendelte el: „Mossák ki az ő ruháikat.”  Spiritual Gifts, 3. köt., 262-264./old.

Isten vezette az izraelitákat a Sínai-hegyhez

(2Móz 19:1-8). Két hónappal azután, hogy Izráel fiai kijöttek Egyiptomból, ugyanazon a napon megérkeztek a Sínai-pusztába. (2) Refídímből útnak indulva megérkeztek a Sínai pusztába, és tábort ütöttek a pusztában. Ott táborozott Izráel a heggyel szemben. (3) Mózes fölment Istenhez, az Úr pedig így kiáltott hozzá a hegyről: Így szólj Jákób házához, és ezt hirdesd Izráel fiainak: (4) Ti láttátok, mit cselekedtem Egyiptommal, hogyan hordoztalak benneteket sasszárnyakon, és hogyan hoztalak ide benneteket. (5) Most azért, ha engedelmesen hallgattok szavamra, és megtartjátok szövetségemet, akkor, bár enyém az egész föld, valamennyi nép közül ti lesztek az én tulajdonom. (6) Papok királysága és szent népem lesztek. Ezeket az igéket kell elmondanod Izráel fiainak. (7) Ezután lejött Mózes, összehívta a nép véneit, és átadta nekik mindazokat az igéket, amelyeket rábízott az Úr. (8) Az egész nép egy akarattal felelte: Megtesszük mindazt, amit az Úr mondott. Mózes elvitte a nép válaszát az Úrnak. /RÚF/

Isten vezette az izraelitákat a Sínai-hegyhez, ahol nem sokkal később a Tízparancsolatot adta nekik. A Sínai-félsziget egyik hegye a Jebel Musa (magassága: 2285 m), Mózes való színűleg több alkalommal találkozott ott Istennel,

  (2Móz 3:1). Mózes pedig apósának, Jetrónak, Midján papjának a juhait legeltette. Egyszer a juhokat a pusztán túlra terelte, és eljutott az Isten hegyéhez, a Hórebhez. /RÚF/; 

(2Móz 19:2); (2Móz 24:18). Mózes azonban bement a felhő közepébe, egészen fölment a hegyre, és ott maradt Mózes a hegyen negyven nap és negyven éjjel. /RÚF/, mint ahogy hosszú évekkel később Illés is. 

(1Kir 19:8). Ő föl kelt, evett és ivott, majd annak az ételnek az erejével ment negyven nap és negyven éjjel az Isten hegyéig, a Hórebig. /RÚF/) Ez ugyanaz a hegy, ahol Isten elhívta Mózest, hogy vezesse ki a népet Egyiptomból. 

(2Móz 3:1, 10). Mózes pedig apósának, Jetrónak, Midján papjának a juhait legeltette. Egyszer a juhokat a pusztán túlra terelte, és eljutott az Isten hegyéhez, a Hórebhez. (10) Most azért menj! Elküldelek téged a fáraóhoz: vezesd ki népe met, Izráel fiait Egyiptomból! /RÚF/ Akkor mondta el neki, hogy a megszabadított néppel majd ugyanott fogják Őt imádni. Ez is jel lesz Mózes számára, hogy valóban Ábrahám, Izsák és Jákób Istene vezeti őket. 

(2Móz 3:12. De Isten azt mondta: Bizony, én veled leszek! Ez lesz annak a jele, hogy én küldelek: Amikor kivezetted a népet Egyiptomból, ennél a hegynél fogjátok áldozattal szolgálni az Istent. /RÚF/

  A vándorlás két hónapja után az izraeliták megérkeztek a Sínaihoz (2Móz 19:1), ahol nagyjából egy évig maradtak.

  (2Móz 19:1) és (4Móz 10:11-12). A második év második hónapjának a huszadik napján fölemelkedett a felhő a bizonyság hajlékáról. (12) Izráel fiai pedig elindultak a Sínai-pusztából, és mentek táborhelyről táborhelyre, míg meg nem állapodott a felhő a Párán-pusztában. /RÚF/]

 Az egy év során számos törvény született, amint azt lejegyzik (2Mózes 19-40). és (3Mózes 1-27). fejezetei, valamint (4Mózes 1:1-10:10) szakasza. Mózes öt könyvének központi része az Izraelnek a Sínai-hegynél töltött időszakáról szóló elbeszélés. Itt találjuk annak alapvetését, hogy Izrael Isten választott népévé lett, az egyetlen nemzet, amely nem süllyedt pogányságba és bálványimádásba. Isten megtette a kezdő lépést, szövetséget kötött Izraellel. Azzal a feltétellel, hogy a nép engedelmeskedik és kapcsolatban marad vele, Isten megígérte nekik: drága népévé, papok birodalmává, szent néppé teszi őket.

Szent népnek lenni azt jelenti, hogy Istennek szentelik magukat és az Ő jellemét mutatják be másoknak is, kiváltképp a körülöttük élő népeknek. Arra is szólította őket az Úr, hogy papok birodalmaként éljenek, vagyis más népeket is hozzanak kapcsolatba vele, vezessék hozzá őket, tanítsák meg őket az Ő útjaira és törvényeire. Azért kellett Isten népévé lenniük, hogy Izrael a világosság csatornája legyen, amely által az Úr ismeretének és jellemének világossága eljut a világhoz. 

 Ez a szövetség az Isten és népe közötti kapcsolat megalapítása volt. Így hangzik a szövetség általános megfogalmazása, bár a különböző szövegekben van egy kis eltérés: „Népemmé fogadlak titeket, Istenetek leszek”. (2Móz 6:7) /ÚRK/ 

(3Móz 26:12). Köztetek járok, és Istenetek leszek, ti pedig az én népem lesztek. /RÚF/; 

(Jer 24:7). Olyan szívet adok nekik, amellyel megismernek engem, hogy én vagyok az Úr. Az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek, mert teljes szívükkel megtérnek hozzám. /RÚF/;

 (Jer 31:33). Hanem ilyen lesz az a szövetség, amelyet Izráel házával fogok kötni, ha eljön az ideje – így szól az Úr –: Tör vényemet beléjük helyezem, szívükbe írom be. Én Istenük leszek, ők pedig az én népem lesz nek. /RÚF/;

 (Zsid 8:10). De ez lesz az a szövetség, amelyet Izráel házával ama napok múltán kötök – így szól az Úr. Törvényeimet elméjükbe adom, és szívükbe írom azokat, és Istenük leszek, ők pedig az én népemmé lesznek. /RÚF/; 

(Jel 21:3). Hallottam, hogy egy hatalmas hang szól a trón felől: Íme, Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga Isten lesz velük /RÚF/

White idézet: A parancs szerint megtették az előkészületeket, és még egy további parancsnak is engedelmeskedtek. Mózes ugyanis arra is utasítást kapott Istentől, hogy korláttal vegye körül a hegyet, hogy se állat, se ember ne közelíthesse meg a környéket, ne mehessen be a szent térségbe. Ha bárki meg meri érinteni a szent hegyet, azonnal meghal. 

A harmadik nap reggelén minden tekintet a hegy felé fordult, melynek ormát sűrű felhő borította be. A felhő egyre feketébb és sűrűbb lett, amint lefelé ereszkedett mindaddig, míg az egész hegyet sötétség és félelmetes titokzatosság burkolta be. Azután kürt hangja hallatszott. Ez hívta a népet, hogy lépjen Isten elé. Mózes odavezette őket a hegy lábához. Ekkor a sűrű sötétségből villámok cikáztak fel, miközben mennydörgés dörejei visszhangzottak a környék magaslatai között. „Az egész Sínai-hegy pedig füstölög vala, mivelhogy leszállott arra az Úr tűzben, és felmegy vala annak füstje, mint a kemencének füstje, és az egész hegy nagyon reng vala.” (2Móz 19:18) Az Úr dicsősége emésztő tűzként lebegett a hegycsúcson az összegyűlt sokaság szeme láttára. „És a kürt szava mindinkább erősödik vala.” (2Móz 19:19) Jahve jelenlétének jelei olyan rettenetesek voltak, hogy Izrael seregei remegni kezdtek a félelemtől, és arcra estek az Úr előtt. Mózes is így kiáltott fel: „Megijedtem és remegek.” (Zsid 12:21)  

Azután megszűnt a mennydörgés, a kürt sem hallatszott; csendes lett a föld. Ünnepélyes nyugalom állt be. Az Úr szava hangzott az őt övező sűrű sötétségből, amint angyaloktól körülvéve ott állt a hegyen. Így ismertette törvényét. Mózes így írta le ezt a jelenetet: „Az Úr a Sínai-hegyről jött, és Szeirből támadt fel nékik; Párán hegyéről ragyogott elő, tízezer szent közül jelent meg, jobbja felől tüzes törvény vala számukra. Bizony szereti Ő a népeket! Mind kezednél vannak az ő szentjei, oda szegődnek a te lábadhoz, és hallgatják a te beszédeidet.” (5Móz 33:2-3)  

Jahve nemcsak a bíró és a törvényadó félelmetes fenségében jelentette ki magát, hanem népe irgalmas őrzőjeként is: „Én, az Úr vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptomnak földéről, a szolgálat házából.” (2Móz 20:2) Isten, akit már vezetőjükként és szabadítójukként ismertek, aki kihozta őket Egyiptomból, utat készített számukra a tengeren át, és legyőzte a fáraó hadseregét, aki így Egyiptom minden istenénél felettébb állónak mutatta meg magát, itt és most Ő hirdette ki a törvényét előttük. – Pátriárkák és próféták, 304 305./old. 

2025. augusztus 23., szombat

Jetró, Mózes apósa. Az amálekiták harca

Mózest meglátogatta az apósa, Jetró, akinek a másik neve Reuél volt. (2Móz 2:18). Amikor a leányok hazaértek apjukhoz, Reuélhez, az megkérdezte: Hogyhogy ma ilyen korán megjöttetek? /RÚF/ Magával vitte Mózes feleségét, Cippórát meg a két fiát, Gérsómot és Elíézert is. Amikor Mózes értesült az érkezésükről, eléjük ment, hogy fogadja őket.

(2Mózes 18:1-27). Jetró, Midján papja, Mózes apósa meghallotta mindazt, amit Isten tett Mózessel és népével, Izráellel: hogyan hozta ki az Úr Izráelt Egyiptomból. (2) Fogta tehát Jetró, Mózes apósa Cippórát, Mózes feleségét, akit az hazaküldött, (3) meg a két fiát. Egyiküket Gérsómnak hívták, mert ezt mondta Mózes: Jövevény voltam idegen földön. (4) A másikat Elíézernek nevezte el, mert ezt mondta: Atyám Istene segítségemre volt, és megmentett a fáraó fegyverétől. (5) Elment tehát Jetró, Mózes apósa, annak fiaival és feleségével Mózeshez a pusztába, az Isten hegyéhez, ahol az táborozott. (6) Előre megüzente Mózesnek: Én, Jetró, az apósod érkezem hozzád a feleségeddel és a két fiával. (7) Ekkor Mózes kiment az apósa elé, leborult előtte, megcsókolta, és békességet kívánva egymásnak bementek a sátorba. (8) Mózes elbeszélte apósának mindazt, amit az Úr a fáraóval és Egyiptommal cselekedett Izráelért; mindazt a sok gyötrelmet is, ami útközben érte őket, de azt is, hogyan mentette meg őket az Úr. (9) És örült Jetró, hogy annyi jót cselekedett az Úr Izráellel, ami kor megmentette őket az egyiptomiak kezéből. (10) Azután így szólt Jetró: Áldott az Úr, aki megmentett benneteket az egyiptomiak és a fáraó kezéből, aki megmentette a népet Egyiptom hatalmából! (11) Most már tudom, hogy nagyobb az Úr minden más istennél, és azért történt ez velük, mert kevélyek voltak. (12) Mózes apósa, Jetró azután égőáldozatot és véresáldozatot vitt Istennek. Áron és Izráel vénei pedig eljöttek, hogy együtt egyenek Mózes apósával Isten színe előtt. (13) Másnap Mózes leült, hogy bíráskodjék a nép között. Ott állt a nép Mózes előtt reggeltől estig. (14) Mózes apósa látta, hogy mi mindent végez a nép között, ezért azt mondta: Miért így végzed munkádat a nép között? Miért egyedül bíráskodsz, és miért kell az egész népnek reggeltől estig előtted állnia? (15) Mózes ezt felelte apósának: Mert hozzám jön a nép, hogy megkérdezze Istent. (16) Mert ha valamilyen peres ügyük támad, eljönnek hozzám, és én igazságot teszek köztük és felebarátjuk között, és tudtukra adom Isten rendelkezéseit és utasításait. (17) Apósa ekkor azt mondta Mózesnek: Nem jól csinálod a dolgot. (18) Teljesen kimerülsz te is, meg a nép is, amely veled van. Túlságosan nehéz neked a feladat, nem tudod egyedül elvégezni. (19) Most azért hallgass a szavamra; hadd adjak tanácsot neked, és Isten is veled lesz. Légy te a nép szószólója Istennél, és te vidd ügyeiket Isten elé! (20) Őket pedig figyelmeztesd a rendelkezésekre és utasításokra, és ismertesd meg velük az utat, amelyen járniuk kell, és azt, hogy mit kell cselekedniük. (21) De válassz ki a nép közül derék, istenfélő férfiakat, megbízható embereket, akik gyűlölik a haszonlesést, és tedd őket elöljárókká ezer, száz, ötven vagy tíz ember fölött. (22) Ők tegyenek majd igazságot a nép között minden időben: minden nagyobb ügyet vigyenek eléd, de minden kisebb ügyben tegyenek ők igazságot! Könnyíts a terheden, hadd hordozzák azt veled együtt! (23) Ha így cselekszel, és Isten is ezt parancsolja neked, akkor te is helyt tudsz állni, meg ez az egész nép is békességben mehet vissza a helyére. (24) Mózes hallgatott apósa szavára, és mindent úgy tett, ahogyan mondta neki. (25) Választott Mózes egész Izráelből derék férfiakat, és a nép főembereivé tette őket: elöljárókká ezer, száz, ötven vagy tíz ember fölött. (26) Mindig ők tettek igazságot a nép között: a nehezebb ügyeket Mózes elé vitték, de minden kisebb ügyben ők tettek igazságot. (27) Azután Mózes elbocsátotta apósát, az pedig elment a maga földjére. /RÚF/ 

Jetró azért ment el Mózeshez, mert hallotta, hogy Isten csodálatos módon megszabadította Izraelt. „Mózes elbeszélte az apósának mindazt, amit az Úr a fáraóval és az egyiptomiakkal cselekedett Izráelért; és mindazt a sok bajt, amely útközben érte őket; és azt, hogy miként szabadította meg őket az Úr”. (2Móz 18:8), /ÚRK/  

Jetró dicsőítette Istent a jóságáért, hogy különleges módon közbelépett népe érdekében: „Áldott az Úr, aki megmentett benneteket az egyiptomiak és a fáraó kezéből, aki megmentette a népet Egyiptom hatalmából! Most már tudom, hogy nagyobb az Úr minden istennél, és azért történt mindaz velük, mert dölyfösek voltak”. (2Móz 18:10-11), /HUNB/  

Ez is példa arra, hogy Istennek a népe között végbevitt tettei bizonyságul szolgálnak a világnak arra, hogy ki az igaz Isten és mit képes megtenni a népéért.  

Jetró még jobban megismerte az igaz Istent, de ő is fel tudott kínálni valamit Isten népének: bölcs és hasznos tanácsot. Mózesnek meg kellett szerveznie a törvénykezés rendszerét, méghozzá helyes és igazságos elvek alapján. Szüksége volt hívő, becsületes bírákra is, akik tisztességes emberek voltak. Jetró bölcsen felsorolta, hogy milyen tulajdonságokkal rendelkezzenek: legyenek 1) istenfélők, 2) megbízhatók, 3) akik gyűlölik a tisztességtelen nyereséget. Becsületes jellemű, alkalmas embereket kellett kiválasztani az ezres, százas, ötvenes és tízes csoportok fölé, ami csökkenti a Mózes vállára nehezedő vezetői terhet, és ő így összpontosíthatott a nagyobb problémákra, hogy jobban tudjanak gondoskodni a népről.

Mózes megfogadta Jetró bölcs tanácsát (2Móz 18:24), és kijelölt embereket a különböző vezetői szerepekre.

(5Móz 1:9-18). Abban az időben ezt mondtam nektek: Nem tudok egyedül gondot viselni rátok. (10) Istenetek, az Úr megsokasított benneteket, és most már oly sokan vagytok, mint égen a csillag. (11) Szaporítson is meg benneteket az Úr, atyáitok Istene ezerszeresen, és áldjon meg, ahogyan megígérte nektek! (12) Hogyan tudnám egyedül magamra vállalni bajaitokat, terheiteket és peres ügyeiteket? (13) Jelöljetek ki törzsenként bölcs, értelmes és tapasztalt embereket, és én elöljáróitokká teszem őket (14) Ti ezt feleltétek nekem: Helyes, amit mondtál, így kell tenni! (15) Fogtam tehát törzseitek főembereit, bölcs és tapasztalt embereket, és főembereitekké tettem őket: elöljárókká ezer, száz, ötven vagy tíz ember fölött, meg felügyelőkké minden törzsetekben. (16) Bíráitoknak pedig ezt parancsoltam abban az időben: Hallgassátok meg testvéreiteket, és igazságosan ítélkezzetek mindenkinek az ügyében, akár testvérével, akár jövevénnyel van dolga. (17) Ne legyetek személyválogatók az ítélkezésben, a kicsit éppúgy hallgassátok meg, mint a nagyot! Embertől ne tartsatok, mert az ítélet Istené. Ami pedig nektek túl nehéz, azt tárjátok elém, és én majd meghallgatom. (18) Így parancsoltam meg nektek abban az időben mindazt, amit tennetek kell. /RÚF/ 

White idézet: A kivonulás előtt Mózes visszaküldte feleségét és gyermekeit az apósához. Jethró hallott az izraeliták csodálatos szabadulásáról, és meglátogatta Mózest a pusztában, ahová elhozta Mózes feleségét és gyerekeit is. „Kiméne azért Mózes az ő ipa eleibe, és meghajtá magát, és megcsókolá őt; és megkérdék egymást állapotuk felől, és bemenének a sátorba. És elbeszélé Mózes az ő ipának mindazt, amit az Úr a fáraóval és az egyiptombeliekkel cselekedett vala Izraelért; mindazt a sok bajt, amelyek útközben érték vala őket, és mimódon szabadította meg őket az Úr. És örvendeze Jethró mindazon a jón, amit az Úr az Izraellel cselekedett vala, hogy megszabadítá őt az egyiptombeliek kezéből. És monda Jethró: Áldott legyen az Úr, aki megszabadított titeket az egyiptombeliek kezéből és a fáraó kezéből; aki megszabadította a népet az egyiptombeliek keze alól. Most tudom már, hogy nagyobb az Úr minden istennél; mert az lett vesztükre, amivel ellenük vétkeztek. És Jethró, a Mózes ipa égőáldozattal és véresáldozattal áldozék az Istennek; Áron pedig és Izrael minden vénei jövének, hogy kenyeret egyenek Mózes ipával Isten előtt.”  

Mózes nem tartotta túlságosan bölcsnek magát ahhoz, hogy ne fogadjon el tanácsot az apósától. Isten felettébb megtisztelte őt, és csodákat tett általa, mégsem gondolta, hogy az Úr csak őt választotta volna ki az emberek tanítására és csodatételekre, s így már nincs szüksége mások tanácsára. Szívesen fogadta apósa javaslatait, és foganatosította a bölcs utasításokat. – Spiritual Gifts, 3. köt., 259-261./old. 

 Nem sokkal a víz esete után új veszély fenyegette a népet (2Móz 17:8-16). Eljött Amálék, és megtámadta Izráelt Refídímben. (9) Akkor ezt mondta Mózes Józsuénak: Válassz ki férfiakat közülünk, vonulj ki, és ütközz meg Amálékkal! Én pedig odaállok holnap a halom tetejére, és Isten botja a kezemben lesz. (10) Józsué úgy cselekedett, ahogyan Mózes mondta neki, és megütközött Amálékkal. Mózes, Áron és Húr pedig fölment a halom tetejére. (11) És az történt, hogy valahányszor Mózes fölemelte kezét, Izráel volt az erősebb, amikor pedig leeresztette a kezét, Amálék volt az erősebb. (12) De Mózes kezei elfáradtak. Ezért fogtak egy követ, alájatették, és ő ráült. Áron és Húr pedig tartotta a kezét, az egyik erről, a másik amarról, úgyhogy a két keze fölemelve maradt napnyugtáig. (13) Így győzte le Józsué fegyverrel Amálékot és annak hadinépét. (14) Akkor így szólt az Úr Mózeshez: Írd meg ezt a dolgot emlékeztetőül egy könyvben, és vésd jól Józsué emlékezetébe! Mert Amáléknak még az emlékét is eltörlöm majd az ég alól! (15) Mózes akkor oltárt épített, és így nevezte el: Az Úr az én hadijelvényem. (16) És így szólt: Mivel kezet emelt az Úr trónusára, harcolni fog Amálék ellen az Úr nemzedékről nemzedékre. /RÚF/

 Az amálekiták vad, harcos törzse támadt rájuk. „Az amálekiták előtt nem volt ismeretlen Isten jelleme vagy korlátlan uralma, de ahelyett, hogy félelemmel és tisztelettel viselkedtek volna előtte, elhatározták, hogy dacolnak erejével. Azokat a csodákat, amelyeket Mózes Egyiptomban cselekedett, a gúny tárgyává tették, és a körülöttük élő népek félelmét kinevették. Esküt tettek isteneikre, hogy a hébereket elpusztítják úgy, hogy egy sem marad meg közülük. Azzal dicsekedtek, hogy Izrael Istene erőtlen lesz arra, hogy ellenálljon nekik. Pedig az izraeliták nem bántották meg és nem is fenyegették meg őket. Az amálekiták támadásukat minden kihívás nélkül indították meg. Isten iránti gyűlöletüket és akaratával szembeni ellenszegülésüket akarták kinyilvánítani azzal, hogy igyekeztek megsemmisíteni Isten népét. Az amálekiták már régóta fennhéjázó bűnösök voltak. Bűneik bosszúért kiáltottak az égre. Isten irgalmassága azonban még mindig bűnbánatra szólította fel őket. Amikor az amálekiták Izrael népe elfáradt, védtelen soraira támadtak, megpecsételték nemzetük sorsát”. (i. m. 256./old.)

Pál, Isten által elhívott apostol

 A korinthusiaknak írva Pál úgy nevezi magát, hogy  „Jézus Krisztusnak Isten akaratából elhívott apostola” (1Kor 1:1) .  (2Kor 1:1). Pál, Is...