Közbenjárás

(2Móz 32:30-32). Másnap így szólt Mózes a néphez: Igen nagy vétket követtetek el. Ezért fölmegyek most az Úrhoz, talán engesztelést tudok szerezni vétketekért. (31) Visszatért tehát Mózes az Úrhoz, és ezt mondta: Ó, jaj! Nagyon nagy vétket követett el ez a nép, mert aranyból istent csinált magának. (32) Mégis, bocsásd meg vétküket! Mert ha nem, akkor törölj ki engem könyvedből, amelyet írtál! /RÚF/

A lázadás miatt rettenetes dolgok történtek az izraeliták táborában, sokan meg is haltak. (2Móz 32:28) Másnap Mózes bejelentette a népnek: „Nagy bűnt követtetek el, most azért fölmegyek az Úrhoz, talán kegyelmet nyerhetek bűneitekre”. (2Móz 32:30, ÚRK) 

„Visszatért tehát Mózes az Úrhoz, és azt mondta: Ó, jaj, ez a nép nagy bűnt követett el! Aranyból csinált magának isteneket. De most bocsásd meg bűnüket! Ha pedig nem, törölj ki engem a könyvedből, amelyet írtál”. (2Móz 32:31-32), /ÚRK/

Nem csoda, hogy Krisztus egyik előképének tartják Mózest. Valóban krisztusi lelkület mutatkozott meg benne, amikor imában közbenjárt a bűnösökért, sőt az életét is adta volna értük. Példaértékű a kegyelme a bűnösök iránt. Bemutatta, hogy teljes mértékben az Úrnak szentelte magát és áldozatos szeretettel viseltetett az emberek iránt. Mózes második könyve nem tér ki rá, hogy ez alkalommal meddig maradt a hegyen az Úrral, de Mózes ötödik könyvéből megtudjuk, hogy negyven napig volt ott. (5Móz 9:18). Azután odaborultam az Úr elé, és ugyanúgy, mint először, negyven nap és negyven éjjel nem ettem kenyeret, és nem ittam vizet azok miatt a vétkeitek miatt, amelyeket elkövettetek, amikor azt tettétek, amit rossznak lát az Úr, hogy bosszantsátok őt. /RÚF/

(2Móz 32:32) versében az a szó, ami a fordításban „bocsásd meg”, egy olyan igéből származik, aminek az alapjelentése: „viselni”, „hordozni”, mint (Ézs 53:4) versében (Jézusra utalóan): „pedig a mi betegségeinket viselte”. (ÚRK) Ugyanaz az ige, ami (2Móz 32:32) versében a fordításban úgy szerepel, hogy „bocsásd meg”, (Ézs 53:4) versében „viselte”. Milyen komoly bepillantást ad ez a megváltás és a megbocsátás folyamatába, és abba, hogy mekkora árat fizetett Isten a megváltásunkért! Mózes valójában azt kérte Istentől, hogy „viselje el” és „hordozza” a nép bűnét, és évezredekkel később Ő éppen ezt tette meg a kereszten. (2Móz 32:32), nemcsak az engesztelés, a helyettes áldozat gondolatára mutat rá, hanem arra is, hogy ki lett a Helyettesünk: Isten maga. Ez a szöveg a megbocsátás menetét tárja elénk. Krisztusban Isten magára vette, hordozta a bűneinket, ez a megbocsátás egyetlen út ja. Bámulatos kifejezése ez a megváltási tervnek, bemutatja nekünk és az egész világmindenségnek, hogy mibe került Istennek a megváltásunk. 

White idézet: Miután Izrael vétkezett az aranyborjú imádásával, Mózes újból Isten elé járult, hogy közbenjárjon a népért… Tapasztalatból már megtanulta, hogy ha befolyást akar gyakorolni az emberekre, akkor isteni erőre van szüksége. Az Úr látta szolgája őszinteségét és önzetlen lelkületét, és leszállt, hogy szemtől szembe találkozzon ezzel a gyenge halandóval, és úgy beszéljen vele, mint ember a barátjával. Mózes teljesen Istenre bízta magát és a terheit, és kiöntötte a lelkét az Úr előtt. Az Úr nem dorgálta meg szolgáját, hanem lehajolt és meghallgatta könyörgését… Válasza hamarosan megérkezett: „Az én orcám menjen-é veletek, hogy megnyugtassalak?” Mózes érezte, hogy itt nem állhat meg. Sok mindent kapott már, de szeretett volna még közelebb kerülni Istenhez, és állandó jelenlétének erőteljes bizonyítékaira vágyott. Izrael terheit hordozta, hatalmas felelősség hárult rá; amikor vétkeztek, neki voltak a legnagyobb lelkiismeret-furdalásai, mintha ő maga lett volna bűnös, és most lelkében úgy érezte, hogy ha Isten elhagyja az izraelitákat megkövült és megtéretlen állapotukban, akkor annak szörnyű következményei lesznek… Olyan komolysággal és vággyal könyörgött, hogy hamarosan választ is kapott: „Megteszem ezt is, amit kívántál; mert kedvet találtál szemeim előtt, és név szerint ismerlek téged.” 

 Ezek után arra számítanánk, hogy a próféta abbahagyja a könyörgést, de épp ellenkezőleg, a sikeren felbuzdulva bátorkodik még közelebb húzódni Isten szent közelségéhez. Olyan kéréssel állt elő, amit ember addig nem kért: „Kérlek, mutasd meg nékem a te dicsőségedet.” Micsoda kérés ez egy véges, halandó ember részéről! De vajon elutasítják? Talán megdorgálja Isten ezért a merészségéért? Nem, hanem kegyelemteljes szavakkal szól hozzá: „Meg teszem, hogy az én dicsőségem a te orcád előtt menjen el.” 

 Mózes történetében láthatjuk azt a szoros Istennel ápolt közösséget, amiben az ember részesülhet. – Conflict and Courage, 99./old.  

Isten jogos haragja

 (2Móz 32:9-29). Majd ezt mondta Mózesnek az Úr: Látom, hogy ez a nép keménynyakú nép. (10) Most azért hagyd, hogy fellángoljon ellenük haragom, és végezzek velük! Téged azonban nagy néppé teszlek. (11) Mózes azonban így esedezett Istenéhez, az Úrhoz: Miért lángolt fel a haragod, Uram, a te néped ellen, amelyet nagy erővel és hatalmas kézzel hoztál ki Egyiptomból? (12) Ne mondhassák az egyiptomiak: Vesztükre vitte ki őket az Isten, megölte őket a hegyek között, és eltörölte őket a föld színéről. Fékezd meg izzó haragodat, szánd meg népedet, és ne hozd rá ezt a bajt! (13) Emlékezz szolgáidra, Ábrahámra, Izsákra és Izráelre, akiknek önmagadra esküdtél, amikor megígérted: Úgy megsokasítom utódaitokat, hogy annyian lesznek, mint égen a csillag, és az az egész föld, amelyről azt mondtam, hogy utódaitoknak adom, örökké az ő birtokukban lesz. (14) Ekkor szánalomra indult az Úr, és nem hozta rá népére azt a bajt, amelyről beszélt. (15) Mózes azután megfordult, és lement a hegyről, kezében a bizonyság két táblájával. A táblák mindkét oldalukon tele voltak írva; erről is, arról is tele voltak írva. (16) A táblákat Isten készítette, a táblákra vésett írás is Isten írása volt. (17) Amikor Józsué meghallotta a nép hangos kiáltozását, így szólt Mózeshez: Csatazaj hallatszik a táborból! (18) De ő így felelt: Nem diadalének hangja ez, nem is legyőzöttek énekének hangja, dalolás hangját hallom én! (19) Amikor a tábor közelébe ért, és meglátta a borjút meg a táncot, haragra lobbant Mózes, ledobta kezéből a táblákat, és összetörte a hegy lábánál. (20) Majd fogta a borjút, amelyet készítettek, elégette, porrá zúzta, vízbe szórta, és megitatta azt Izráel fiaival. (21) Majd ezt kérdezte Mózes Árontól: Mit tett veled ez a nép, hogy ilyen nagy vétekbe vitted őket?! (22) Áron így felelt: Ne lobbanjon haragra az én uram! Magad is tudod, hogy milyen gonosz ez a nép. (23) Ezt mondták nekem: Készíts nekünk istent, hogy előttünk járjon! Mert nem tudjuk, hogy mi történt ezzel a Mózessel, aki kihozott bennünket Egyiptomból. (24) Erre azt mondtam nekik: Akinek van aranya, szedje le magáról! Ők ide is adták nekem, én meg tűzbe dobtam, és ez a borjú lett belőle. (25) Amikor látta Mózes, hogy a nép így elvadult, mert Áron hagyta őket elvadulni ellenségeik csúfjára, (26) odaállt Mózes a tábor kapujába, és így kiáltott: Ide hozzám, aki az Úré! Erre Lévi fiai mind odagyűltek hozzá. (27) Ő pedig ezt mondta nekik: Így szól az Úr, Izráel Istene: Kössön mindenki kardot az oldalára! Járjátok be a tábort egyik kaputól a másikig, és gyilkoljatok le testvért, barátot és rokont! (28) Lévi fiai Mózes parancsa szerint cselekedtek, és elesett azon a napon a népből mintegy háromezer ember. (29) Utána azt mondta Mózes: Most avattátok fel magatokat az Úrnak, mivel fiatokat és testvéreteket sem kíméltétek. Áldás száll ma rátok. /RÚF/

Mózes még a Sínai-hegyen volt, amikor Isten azt mondta neki, hogy elpusztítja a lázadókat, az ő utódait pedig nagy néppé teszi, de Mózes ezt nem akarta. Könyörgött az Úrnak, rámutatott, hogy Izrael Isten népe, nem az övé. Nem ő, Mózes vezette ki őket Egyiptomból, ha nem hatalmas tettei által Isten. Kérlelte az Urat, utalt az atyáknak tett ígéreteire, közbenjárt Isten előtt az emberekért. 

Miután „megállította az Úr azt a veszedelmet, amelyet a népére akart bocsátani” (2Móz 32:14), /ÚRK/, Mózes visszatért a táborba. Eltérően a 2Móz 34:29-30. Azután lejött Mózes a Sínai-hegyről; a bizonyság két táblája Mózes kezében volt, amikor lejött a hegyről. Azt azonban nem tudta Mózes, hogy arcbőre sugárzóvá vált, amikor Istennel beszélt. (30) Amikor Áron és Izráel fiai mind meglátták, hogy sugárzik Mózes arcbőre, nem mertek odamenni hozzá. /RÚF/ verseiben leírtaktól itt nincs szó arról, hogy az Úrral való találkozása miatt sugárzott volna az arca. Bizonyára a harag tükröződött rajta.  

„És amikor közeledett a táborhoz, látta a borjút és a táncolást, és fölgerjedt Mózes haragja, elhajította kezéből a táblákat, és összetörte a hegy alatt”. (2Móz 32:19, /ÚRK/ A Tízparancsolat kőtábláinak összetörése annak volt a nyilvánvaló jele, hogy a nép megszegte a törvény tartalmát. Isten megfeddte Mózest ezért, majd később megparancsolta neki, hogy az összetörtek helyett vágjon ki másik két kőtáblát (5Móz 10:2). Én pedig majd felírom a táblákra azokat az igéket, amelyek az előbbi táblákon voltak, amelyeket összetörtél, és tedd bele azokat a ládába! /RÚF/) A parancsolatokat újból Isten írta fel.  

Mózes szigorúan elmarasztalta Áront, amiért engedett a nép követelésének. „Mit tett veled ez a nép, hogy ilyen nagy vétekbe vitted őket”?! (2Móz 32:21), /RÚF/ Áron úgy próbálta mentegetni a bűnét, hogy 1) másokat hibáztatott és 2) varázslatra hivatkozott: „én pedig a tűzbe vetettem [az aranyat], és e borjú formáltaték”. (2Móz 32:24) Az pedig csak súlyosbította a helyzetet, hogy Isten Áront is nagy megtiszteltetésben részesítette, sok kiváltságot kapott, többek között ő is felment a hegyre Mózessel és a hetven vénnel. (2Móz 24:1. Azután így szólt Mózeshez: Jöjj fel az Úrhoz te és Áron, Nádáb és Abíhú meg Izráel vénei közül hetvenen, és tőle távol boruljatok le előtte! /RÚF/ 

Milyen szomorú! Áron arra hivatkozott, hogy csoda történt, így próbálta megtéveszteni a testvérét (figyeljük meg, hogy vezet az egyik bűn a másikhoz, ebben az esetben a bálvány imádás a hazugsághoz) Mózest azonban nem tudta bolonddá tenni, mert látta, mennyire megvadult a nép. A rossz következmények nyilvánvalóak voltak, és Mózesnek azonnal le kellett állítania a lázadást.  

White idézet: Isten előre látta, hogy Izrael gyermekei, különösen az elegy nép, hajlamos az ellenszegülésre, és cselekedeteikkel ki akarják váltani haragját, hogy pusztítsa el őket. Tud ta, hogy fel fognak lázadni Mózes ellen, amint nehézséggel szembesülnek, és az állandó ellenszegülésük szomorúságot okoz neki. Ezért azt javasolta, hogy a népet elpusztítja, Mózest pedig nagy néppé teszi. Ezzel Mózest tette próbára. Tudta, hogy szolgájára nehéz feladatok hárulnak, amelyek lelki fájdalmakkal járnak, hiszen egy lázongó népet kell vezetnie az ígéret földje felé. Próbára akarta tenni Mózes kitartását, hűségét és szeretetét a bűnös és hálátlan nép iránt. De Mózes nem egyezett bele, hogy Isten elpusztítsa a népet. Közbenjárt érettük Isten előtt, és ezzel kifejezte, hogy számára többet ér Isten választott népének jóléte, mint saját hírneve, vagy az, hogy Izraelnél nagyobb nemzet atyja lehessen. „De Mózes esedezék az Úrnak, az ő Istenének színe előtt, mondván: Miért gerjedne Uram a te haragod néped ellen, amelyet nagy erővel és hatalmas kézzel hoztál vala ki Égyiptomnak földéről? Miért mondanák az egyiptomiak, mondván: Vesztökre vivé ki őket, hogy elveszítse a hegyek között, és eltörülje őket a föld színéről? Múljék el a te haragod tüze, és hagyd abba azt a néped ellen való veszedelmet. Emlékezzél meg Ábrahámról, Izsákról és Izraelről, a te szolgáidról, kiknek megesküdtél te magadra, mondván nékik: Megsokasítom a ti magotokat, mint az égnek csillagait; és azt az egész földet, melyről szóltam, a ti magotoknak adom, és örökségül bírják azt örökké.”  

Mózest mélységesen elkeserítette a gondolat, hogy az egyiptomiak győzelmet ülhetnek Izrael pusztulása fölött és Istent gyalázhatják. Nem hagyhatta, hogy népe elpusztuljon, noha folyamatosan fellázadtak ellene és hálátlankodtak. Hogyan válhatott meg ettől a néptől, amelyért oly sokat tett, és olyan csodás módon szabadult ki Egyiptomból? Szabadulásuk híre eljutott minden nemzethez, és mindenki feszülten figyelte, hogy mit fog tenni érettük az Isten. Mózes is emlékezett az egyiptomiak állításaira, melyek szerint ő azért vezeti ki a zsidókat a pusztába, hogy ott pusztuljanak el, és ő elvehesse a vagyonukat. Ha pedig most Isten elpusztítja a népet, és őt nagy néppé teszi, akkor a pogányok beigazolódni látják állításaikat, és gyalázhatják a zsidók Istenét, mint aki nem volt képes elvezetni őket abba az országba, amit megígért nekik. Miközben Mózes Izraelért könyörgött Isten előtt, félelme megszűnt, és mélységes szeretetet érzett azon nép iránt, amelyért Isten eszközeként oly sokat tehetett. Emlékeztette az Urat az Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak tett ígéretéről, és erős hittel s határozott céllal könyörgött. Az Úr meghallgatta Mózes könyörgését, figyelembe vette önzetlen imáját, és megígérte, hogy nem pusztítja el Izraelt. – Spiritual Gifts, 3. köt., 276-277./old.  

Romlásba dőlve

 Ekkor így beszélt Mózeshez az Úr: Menj, eredj le, mert megromlott a néped, amelyet fölhoztál Egyiptomból. (8) Hamar letértek arról az útról, amelyet megparancsoltam nekik. Borjúszobrot készítettek maguknak, az előtt borulnak le, annak áldoznak, és ezt mondják: Ez a te istened, Izráel, aki fölhozott téged Egyiptomból. (2Móz 32:7)/RÚF/

Amikor az izraeliták a bálványhoz fordultak, olyan útra léptek, amin elszakadtak az igaz Istentől, aki kiszabadította őket Egyiptomból. Az Úr egyértelműen őket hibáztatta ezért. Azt mondta Mózesnek, hogy „megromlott a te néped”. (2Móz 32:7) Még az Egyiptomból való szabadulásukat is a szobornak tulajdonították. Pontosan az ellenkezőjét állították annak, amit Isten mondott nekik. (2Móz 20:2. Én, az Úr vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. /RÚF/)

 Rendkívül komoly dolog volt ez, tagadták Isten hatalmas tetteit és azt, hogy közöttük van. Teljesen eltorzult, megromlott a gondolkozásuk, mint ahogy az érzéseik is. Ezékiel próféta szerint Isten népének minden nyomorúsága a bálványimádásban gyökerezett, és abból fakad minden más bűn is. 

(Ezékiel 8:1-18). A hatodik esztendőben, a hatodik hónap ötödik napján, amikor a házamban ültem, Júda vénei pedig előttem ültek, megérintett ott az Úrnak, az én Uramnak a keze. (2) Egy alakot láttam, amely tűzhöz volt hasonló. Derekától lefelé tűznek látszott, derekától fölfelé pedig ragyogónak látszott, ezüstösen csillogónak. (3) Ekkor kinyúlt felém valami kézhez hasonló, és megragadott a hajamnál fogva. Fölemelt a lélek az ég és a föld közé, és isteni látomásban elvitt Jeruzsálembe, a Belső-kapu bejáratához, amely észak felől van, ahol az Istent ingerlő bálvány foglalt helyet az ő bosszantására. (4) De megjelent ott Izráel Istenének a dicsősége; ugyanolyan volt, mint amilyennek a völgyben láttam. (5) Ezt mondta nekem: Emberfia! Tekints észak felé! Föl is tekintettem észak felé, és megláttam a kaputól északra egy oltárt, ahol az Istent ingerlő bálvány volt a bejáratnál. (6) Azután ezt mondta nekem: Emberfia! Látod, mit művelnek? Olyan nagy utálatosságot művel itt Izráel háza, hogy el kell távoznom miattuk a szentélyemből. De még más nagy utálatosságokat is fogsz látni. (7) Azután bevitt engem az udvar bejáratához, és láttam, hogy egy rés van a falban. (8) Ezt mondta nekem: Emberfia! Törj át a falon! Áttörtem a falon, és láttam ott egy ajtót. (9) Majd ezt mondta nekem: Menj be, és nézd meg, hogy milyen gonosz, utálatos dolgokat művelnek ott! (10) Be is mentem, és láttam, hogy mindenféle csúszómászónak és förtelmes állatnak a képe, és Izráel házának valamennyi bálványa be volt vésve körös-körül a falba. (11) Ott álltak előttük Izráel házának vénei közül hetvenen, közöttük Jaazanjá, Sáfán fia. Mindegyiknek tömjénező volt a kezében, és illatos füstfelhő szállt fölfelé. (12) Akkor ezt mondta nekem: Emberfia! Látod, hogy mit művelnek Izráel házának a vénei a sötétben, mindegyik a maga bálványának fülkéjénél?! Mert ezt mondják: Nem lát bennünket az Úr! Elhagyta az Úr ezt az országot! (13) Majd ezt mondta nekem: Még más nagy utálatosságokat is fogsz látni, amiket művelnek. (14) És bevitt engem az Úr háza kapujának a bejáratához, amely északra néz. Asszonyok ültek ott, akik Tammúzt siratták. (15) Ezt mondta nekem: Látod, emberfia? Még ezeknél is nagyobb utálatosságokat fogsz látni. (16) És bevitt engem az Úr házának belső udvarába. Az Úr templomának bejáratánál, a csarnok és az oltár között mintegy huszonöt férfi volt, háttal az Úr templomának, arccal pedig kelet felé, és kelet felé leborulva imádták a napot. (17) Akkor ezt mondta nekem: Látod, emberfia? Nem volt elég az, hogy Júda háza olyan utálatos dolgokat művelt, amilyeneket itt elkövettek! Még az országot is elárasztották erőszakkal, és engem folyton-folyvást csak bosszantottak! Nézd, hogy tartják a szőlőhajtásokat az orruk előtt! (18) De én majd elbánok velük haragomban, nem szánakozom, és nem leszek könyörületes. Kiálthatnak hozzám bármilyen nagy hangon, nem hallgatom meg őket. /RÚF/; 

 (Ez 20:1-44). (Ezékiel 20:1-44). A hetedik esztendőben, az ötödik hónap tizedikén eljöttek hozzám néhányan Izráel vénei közül megkérdezni az Urat, és leültek velem szemben. (2) Akkor így szólt hozzám az Úr igéje: (3) Emberfia, szólj Izráel véneihez, és mondd nekik: Ezt mondja az én Uram, az Úr: Azért jöttetek, hogy megkérdezzetek engem? Életemre mondom: Nem hagyom, hogy kérdezgessetek! – így szól az én Uram, az Úr. (4) Akarsz-e ítélkezni fölöttük, emberfia, akarsz-e? Akkor szembesítsd őket elődeik utálatos tetteivel! (5) Ezt mondd nekik: Így szól az én Uram, az Úr: Amikor kiválasztottam Izráelt, fölemelt kézzel tettem esküt Jákób háza leszármazottjainak. Megismertettem magam velük Egyiptom földjén, és fölemelt kézzel tettem esküt, amikor ezt mondtam: Én, az Úr vagyok a ti Istenetek! (6) Akkor fölemelt kézzel tettem esküt, hogy kihozom őket Egyiptom földjéről abba az országba, amelyet kiszemeltem nekik: tejjel és mézzel folyó föld az, minden országnak díszére válna. (7) Ezt mondtam nekik: Vessétek el mindnyájan szemetek elől a förtelmes bálványokat, ne tegyétek magatokat tisztátalanná Egyiptom bálványisteneivel! Én, az Úr vagyok a ti Istenetek! (8) De engedetlenek voltak velem szemben, és nem akartak hallgatni rám. Senki sem vetette el szeme elől a förtelmes bálványokat, és nem hagyták el Egyiptom bálványisteneit. Ezért arra gondoltam, hogy kitöltöm rajtuk lángoló haragomat, és végzek velük haragomban ott, Egyiptom országában. (9) Mégis másként bántam velük a nevemért, hogy ne gyalázzák azt azok a népek, amelyek között éltek, és amelyek előtt meg ismertettem magamat velük. Kihoztam hát őket Egyiptomból. (10) Kihoztam őket Egyiptomból, és elvittem őket a pusztába. (11) Eléjük tártam rendelkezéseimet, és megismertettem velük törvényeimet, hogy aki teljesíti azokat, életet nyerjen általuk. (12) Szombatjaimat is nekik adtam, annak jeléül, hogy közünk van egymáshoz, és megtudják, hogy én vagyok az Úr, aki megszentelem őket. (13) De Izráel háza engedetlen volt velem szemben a pusztában: rendelkezéseimet nem követték, és törvényeimet megvetették, pedig aki teljesíti azokat, életet nyer általuk. Szombatjaimat is súlyosan meggyalázták. Ezért arra gondoltam, hogy ki töltöm rajtuk lángoló haragomat a pusztában, és végzek velük. (14) Mégis másként bántam velük a nevemért, hogy ne gyalázzák azt azok a népek, amelyeknek szeme láttára kihoztam őket. (15) De fölemelt kézzel tettem esküt a pusztában, hogy nem viszem be őket arra a földre, amelyet nekik akartam adni – tejjel és mézzel folyó föld az, minden országnak díszére válna –, (16) mivel törvényeimet megvetették, nem követték rendelkezéseimet, és szombatjaimat meggyalázták, mert bálványaikhoz vonzódott a szívük. (17) Mégis megszántam őket: nem pusztítottam el őket, és nem végeztem velük a pusztában. (18) De azt mondtam fiaiknak a pusztában: Ne kövessétek atyáitok szokásait, ne az ő törvényeikhez igazodjatok, és bálványaikkal ne tegyétek magatokat tisztátalanokká! (19) Én, az Úr vagyok a ti Istenetek! Az én rendelkezéseimet kövessétek, az én törvényeimhez igazodjatok, és azokat teljesítsétek! (20) Szenteljétek meg szombatjaimat annak jeléül, hogy közünk van egymáshoz, és megtudjátok, hogy én, az Úr vagyok a ti Istenetek. (21) De a fiak is engedetlenek voltak velem szemben: nem követték rendelkezéseimet, nem tartották meg és nem teljesítették törvényeimet, pedig aki teljesíti azokat, életet nyer általuk. Szombatjaimat is meggyalázták. Ezért arra gondoltam, hogy kitöltöm rajtuk lángoló haragomat, és végzek velük haragomban a pusztában. (22) Mégis visszavontam a kezemet, és másként bántam velük a nevemért, hogy ne gyalázzák azt azok a népek, amelyeknek szeme láttára kihoztam őket. (23) De fölemelt kézzel tettem esküt a pusztában, hogy szétszélesztem őket a népek között, és szerteszórom őket az országokba, (24) mivel törvényeimet nem teljesítették, rendelkezéseimet megvetették, szombatjaimat meggyalázták, és atyáik bálványait kereste a tekintetük. (25) Ezért én is hagytam, hogy legyenek olyan rendelkezéseik, amelyek nem jók, és olyan törvényeik, amelyek által nem élnek. (26) Hagytam, hogy tisztátalanokká váljanak ajándékaikkal, amikor áldozatul elégettek mindent, ami az anyja méhét megnyitotta; hagytam, hogy maguk is megrémüljenek, és megtudják, hogy én vagyok az Úr! (27) Ezért, emberfia, szólj Izráel házához, és mondd meg nekik: Így szól az én Uram, az Úr: Még azzal is megcsúfoltak engem őseitek, hogy hűtlenséget követtek el ellenem. (28) Mert én bevezettem őket abba az országba, amelyről fölemelt kézzel tettem esküt, hogy nekik adom, ők azonban ahol csak láttak egy magas halmot vagy egy lombos fát, ott vágták le véresáldozataikat, ott bosszantottak áldozati ajándékaikkal, ott mutatták be engesztelő illatáldozataikat, és ott öntötték ki italáldozataikat. (29) Akkor megkérdeztem tőlük: Mire való az a halom, ahová áldozni jártok? Azért nevezik ezeket áldozóhalmoknak még ma is. (30) Ezért mondd meg Izráel házának: Így szól az én Uram, az Úr: Őseitek módján teszitek tisztátalanná magatokat, és az ő förtelmes bálványaikkal paráználkodtok! (31) Tisztátalanokká teszitek magatokat, amikor ajándékot hoztok, és elégetitek áldozatul fiaitokat bálványaitoknak mindmáig! És én engedjem, hogy kérdezgessetek, Izráel háza? Életemre mondom – így szól az én Uram, az Úr –, nem hagyom, hogy kérdezgessetek! (32) Semmi sem lesz abból, amit tervezgettek, amikor azt mondjátok: Legyünk olyanok, mint más nemzetek, mint a többi ország népei, akik fát és követ tisztelnek! (33) Életemre mondom – így szól az én Uram, az Úr –, hogy királyotok maradok erős kézzel és kinyújtott karral, de kiáradó, lángoló haraggal is. (34) Kivezetlek majd benneteket a népek közül, és összegyűjtelek az országokból, amelyekbe szétszóródtatok, erős kézzel, kinyújtott karral és kiáradó, lángoló haraggal! (35) Elviszlek benneteket a népek pusztájába, ahol szemtől szemben állva törvénykezem veletek. (36) Ahogyan őseitekkel törvénykeztem Egyiptom pusztájában, úgy törvénykezem veletek – így szól az én Uram, az Úr. (37) Átterellek benneteket pásztorbotom alatt, és beveszlek a szövetség kötelékébe. (38) Megtisztítlak benneteket az ellenem lázadóktól és a hitszegőktől: abból az országból, amelyben jövevényként laknak, kivezetem őket, de Izráel földjére nem fognak bemenni. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr! (39) Ti azért, Izráel háza – így szól az én Uram, az Úr –, kövessétek csak mindnyájan bálványaitokat, és tiszteljétek őket! De majd egyszer hallgatni fogtok rám, és többé nem gyalázzátok meg szent nevemet ajándékaitokkal és bálványaitokkal. (40) Mert szent hegyemen, Izráel magas hegyén – így szól az én Uram, az Úr –, ott fog tisztelni engem Izráel egész háza, mindnyájan azon a földön. Ott gyönyörködöm majd bennük, és oda hozatom veletek felajánlásaitokat, az első termés áldozatát, és mindazt, amit nekem szenteltek. (41) Gyönyörködöm bennetek, mint a kedves illatú áldozatban, amikor kivezetlek a népek közül, és összegyűjtelek azokból az országokból, amelyekbe szétszóródtatok, és a népek szeme láttára mutatom meg rajtatok, hogy szent vagyok. (42) Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, amikor beviszlek benneteket Izráel földjére, abba az országba, amelyről fölemelt kézzel tettem esküt, hogy őseiteknek adom. (43) Ott majd visszagondoltok arra, hogyan éltetek, és mi mindent tettetek: hogyan tettétek magatokat tisztátalanokká. Akkor meg undorodtok magatoktól a számtalan gonoszság miatt, amelyet elkövettetek. (44) Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. Az én nevemért, nem pedig a ti gonosz életetek és romlott tetteitek szerint bánok így veletek, Izráel háza! – így szól az én Uram, az Úr. /RÚF/;

(Ez 22:1-12). Így szólt hozzám az Úr igéje: (2) Akarsz-e ítélkezni, emberfia? Akarsz-e ítéletet mondani a vérontó város fölött? Akkor szembesítsd minden utálatos tettével, (3) és mondd: Így szól az én Uram, az Úr: Ennek a vérontó városnak eljön az ideje, mert bálványokat készített a maga vesztére, és tisztátalan lett. (4) A vér, amelyet kiontottál, vétkessé tett, és bál ványaid, amelyeket készítettél, tisztátalanná tettek. Te vagy az oka, hogy közel van már a napod, elérkeztél esztendeid végéhez. Ezért gyalázatossá teszlek a népek előtt, és csúffá teszlek minden országban. (5) Csúfolni fognak téged közel és távol, te rossz hírű, te sokat viszálykodó! (6) Íme, Izráel összes fejedelme annyi vért ontott, amennyit csak bírt. (7) Apjukat és anyjukat gyalázták országodban, a jövevényt zsarolták, az árvát és az özvegyet nyomorgatták. (8) A szent dolgokat semmibe vetted, és szombatjaimat meggyaláztad. (9) Rágalmakat terjesztettek országodban, hogy vért onthassanak; a hegyeken bemutatott áldozatból ettek, fajtalanságokat követtek el. (10) A fiúk apjuk feleségével háltak. Erőszakoskodtak a tisztulásban levő nővel. (11) Volt, aki a más feleségével követett el fajtalanságokat, volt, aki a saját menyét gyalázta meg galádul; olyan is volt, aki a húgával, saját apja leányával erőszakoskodott. (12) Hagyták magukat megvesztegetni országodban, hogy vért onthassanak. Kamatot és uzsorát szedtél, felebarátaid rovására nyerészkedtél, zsarolva őket, engem pedig elfelejtettél! – így szól az én Uram, az Úr. /RÚF/ 

Csodálkozunk, hogy az ókori hívők miért voltak olyan hiszékenyek, miért nem hallgattak a szóra, amikor belebonyolódtak különféle emberalkotta bálványok imádásába. Biztosra vesszük, hogy mi soha nem tennénk ilyesmit. Csakhogy valóban nem vonzanak bennünket bálványok? A mai bálványok alakja, formája talán más, de a hatásuk hasonló. Bálvány az, ami Isten helyét foglalja el, és noha tudjuk, hogy nem helyes, amit teszünk, mégis imádjuk. Rabul ejti a képzeletünket, az érzelmeinket, lefoglalja az időnket és a gondolatainkat, jobban, mint Isten. A gondolkodásunkat rabul ejtheti a bálványunk. Azzá válunk, amit figyelünk, és nem emelkedhetünk magasabbra annál az „istennél”, amit szolgálunk. Ha nem Isten van életünk középpontjában, akkor más istenek foglalják el a helyét. Amennyiben nem élvezzük, értékeljük az Úr élő jelenlétét, nem ápoljuk a kapcsolatot vele, akkor valaki vagy valami másnak szenteljük az életünket. Más és más formája lehet annak, amit Krisztus helyére állítunk: lehet büszkeség, önzés, pénz, hatalom, szex, étel, tévé, drogok, alkohol, tisztátalan gondolatok, pornográfia, örömhajhászás, munka, sport, család, videójátékok, filmek, vásárlás, bizonyos eszmék, politika, zene, pozíció, tudományos fokozatok, jó jegyek stb. A lista végtelen. Ebben a tekintetben roppant találékony és kreatív az ember. Képesek vagyunk bálványozni mindent, ami szép, jó és tartalmas. A bálványimádás azért különösen veszélyes, mert átformálja a személyiségünket, a gondolkodásmódunkat, az érzelmeinket és a társadalmi életünket is. Megváltoztatja az identitásunkat, az őszinte emberi kapcsolatainkat pedig üres, végeredményben tartalmatlan dolgok váltják fel, amelyek nem menthetnek meg bennünket.  

White idézet: Mózes távollétében a bírói hatalom átruházódott Áronra. A hatalmas tömeg a sátor körül gyülekezett össze, és ezzel a követeléssel állt elő: „Kelj fel, csinálj nékünk isteneket, kik előttünk járjanak; mert nem tudjuk, mint lőn dolga ama férfiúnak, Mózesnek, aki minket Egyiptom földéből kihozott.” (2Móz 32:1) Azt mondták, hogy a felhő, amely eddig vezette őket, most állandóan a hegyen nyugszik, és nem vezeti őket többé. Helyette egy képmásra van szükségük; és ha – amint egyesek ajánlották – úgy döntenének, hogy vissza térnek Egyiptomba, akkor elnyernék az egyiptomiak jóindulatát azzal, hogy a képmást vinnék maguk előtt, és azt ismernék el istenükként. – EGW: Pátriárkák és próféták,