Szemlélődés által változva

(2Kor 3:18). Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre. /RÚF/

(Zsid 12:1-2). Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek ekkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát. (2) Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki az előtte levő öröm helyett – a gyalázattal nem törődve – vállalta a keresztet, és Isten trónjának a jobbjára ült. /RÚF/

 Marco Iakoboni Los Angelesben a Kalifornia Egyetem neurológusa, aki a tükörneuronok kutatásával foglalkozik. Azt tapasztalta, hogy ezek az apró sejtáramkörök aktiválódnak, amikor az ember egy bizonyos cselekedetet hajt végre – például amikor nevet vagy megölel valakit –, de akkor is, amikor csak nézi, hogy más ilyesmit csinál. Ezeknek a neuronoknak az aktivitása csökkenti a különbséget a megfigyelt és a tevőlegesen végzett dolgok között.

 Ellen G. White is beszél Jézus jellemének szemléléséről: „Ha Krisztust szemléljük, nagyszerűbb és tisztább képet kapunk Istenről, és eközben jellemünk átalakul. A jóság és az embertársaink iránti szeretet természetünkké lesz. Olyan jellemet fejlesztünk, amely Isten jellemének mása. Miközben egyre jobban hasonlítunk Istenhez, egyre többet tudunk felfogni belőle. Egyre inkább közösségre lépünk a mennyei világgal, és képességünk is nő az örökkévalóság gazdagságának, ismereteinek és bölcsességének befogadására”. (Ellen G. White: Krisztus példázatai. Budapest, 1983, H. N. Adventista Egyház. 246./old.)

(Róm 12:1-29. Kérlek azért titeket, testvéreim, az Isten irgalmasságára, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda magatokat élő, szent, Istennek tetsző áldozatul, (2) és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes. /RÚF/

 A Római levél záró fejezetében Pál két ellentétes erőről tesz említést, amely alakítani akarja az életünket. Az egyik a bennünket körbevevő világ, minden befolyásával, amely igyekszik saját képére alakítani minket nap mint nap, és kívülről befelé hatva erőszakolja ránk értékeit.

 Ezzel szemben a Szentlélek hatása belülről formál át bennünket, bizonyos szempontból hasonlóan ahhoz, ahogyan a hernyó pillangóvá változik. Azonban ez csak akkor történhet meg, ha odaszenteljük magunkat Istennek, és kérjük Őt, hogy végezze el a jó dolgot, amit elkezdett bennünk. 

(Fil 1:6. Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi Krisztus Jézus napjára. /RÚF/ 

Végeredményben minden pillanatban tudatos döntést kell hoznunk, hogy a Lélek erejében akarunk járni.

 White idézet: A titkok titka! Az értelem számára nehéz megragadni Krisztus nagyságát, a megváltás titkát. A szégyenletes keresztet felállították, kezét és lábét átszegezték, a kegyetlen dárda átszúrta a szívét, és Jézus megfizette a megváltás árát az emberiségért.

 A megváltás témája kimeríthetetlen, legmélyebb elmélkedésünkre méltó. Túlszár nyalja a leghatalmasabb gondolatot és a legélénkebb képzelet határát is. Ki kutathatná ki Isten titkait?

 Ha ma velünk volna a Megváltó, ugyanazt mondaná, mint tanítványainak: „Még sok mondanivalóm van hozzátok, de most el nem hordozhatjátok.” (Jn 16:12) Jézus mély és élő igazságot szeretett volna megnyitni a tanítványok előtt, de földhözragadtságuk, valamint homályos és hiányos felfogóképességük lehetetlenné tette. Nem tudták volna hasznosítani a nagy, dicsőséges és ünnepélyes igazságot. A lelki növekedés hiánya bezárja az ajtót a világosság Krisztustól jövő sugarai előtt.

 Akik szorgosan munkálkodtak Isten Igéjének bányájában, és felfedezték a drága ércet az igazság gazdag forrásaiban, a korszakokon át rejtett isteni titkokban, fel fogják magasztalni az Úr Jézust, minden igazság szerzőjét azáltal, hogy jellemükben bemutatják hitük megszentelő hatalmát. Jézust és kegyelmét ott kell őrizni a lélek legbelső szentélyében. Ha ez megtörténik, akkor a szavak, az ima, a buzdítás és a szent igazság megjelentése által mutatkozik meg Ő.

 A kereszt titka minden más titkot megmagyaráz. A Golgotáról sugárzó fényben Isten tulajdonságait, amelyekre korábban félelemmel és csodálattal gondoltunk, szépnek és vonzónak találjuk. Az irgalom, gyengédség és atyai szeretet egybeolvad a szentséggel, igazsággal és hatalommal. Míg Krisztus magas és felemelt trónjának fenségét szemléljük, meglátjuk jellemének szépségét, és megértjük, ahogy még soha, hogy mit jelent ez az örökkévaló név: „Mi Atyánk”. – Isten csodálatos kegyelme, 186./old. (június 27.)

 Ha annyit gondolnánk Istenre, mint ahányszor kegyelmének bizonyítékait tapasztaljuk, akkor gondolataink állandóan nála időznének; élvezetté válna róla beszélni és nevét magasztalni. Szívesen beszélünk mulandó dolgokról, mert érdekelnek minket; szívesen beszélünk barátainkról is, mert szeretjük őket, és átérezzük örömüket és bánatukat. Ámde végtelenül nagyobb okunk van arra, hogy Istent jobban szeressük, mint barátainkat, és ezért a legtermészetesebb dolog volna, hogy gondolatainkban legtöbbet vele foglalkozzunk, szeretetéről, irgalmasságáról beszéljünk, és mindenhatóságát magasztaljuk. A gazdag ajándékok, melyekkel Isten elhalmozott bennünket, ne vegyék annyira igénybe gondolatainkat és szeretetünket, hogy többé mit se adjunk Istennek; ellenkezőleg, ezek mindennap rá figyelmeztessenek, és a hála és a szeretet kötelékeivel fűzzenek bennünket mennyei jótevőnkhöz. Nagyon sokat foglalkozunk a mi nyomorúságos földi életünkkel. Irányítsuk lelki szemünket a mennyei szentély nyitott kapujára, ahonnan Krisztus arcáról Isten fénye és dicsősége tükröződik vissza, aki „mindenképpen üdvözítheti is azokat, akik őáltala járulnak Istenhez” (Zsid 7:25) 

 Gyűljünk Krisztus keresztje alá! A megfeszített Krisztus legyen elmélkedésünk, beszélgetésünk és legszentebb örömünk tárgya. Gondoljunk állandóan Isten áldásaira, és ha végtelen szeretetét tapasztaljuk, örömmel tegyünk le mindent azokba a kezekbe, melyek értünk szegeztettek keresztre. – Jézushoz vezető út, 102-103./old.

Alázatos hős

 

Az Izrael törzseinek kijelölt területek határain a helységnevek hosszú listáját az első kikémlelés két hősének, Kálebnek és Józsuénak a föld elosztásáról szóló jelentése zárja. Káleb elsőként, Józsué pedig utolsóként kapta meg az örökségét. Eddig a pontig Józsué osztotta ki a földet Izrael törzseinek, de ekkor eljött az ideje, hogy Izrael népe megadja neki a saját örökségét.

(Józs 19:49-51). Amikor befejezték az örökség szétosztását az ország területén, akkor örökséget adtak Izráel fiai maguk között Józsuénak, Nún fiának is. (50) Az Úr parancsa szerint azt a várost adták neki, amelyet kért: Timnat-Szerahot, Efraim hegyvidékén. Felépítette a várost, és abban lakott. (51) Ezeket a területeket osztotta ki örökségül Eleázár pap meg Józsué, Nún fia és az izráeli törzsek családfői sorsvetéssel Sílóban, az Úr színe előtt, a kijelentés sátrának a bejáratánál. Így végezték el az ország felosztását. /RÚF/

 Józsué Timnat-Szerah városát kapta, amelynek neve egy szóösszetétel. Az első rész, Timnat, a manah igéből származik, amelynek jelentése: „megszámolni” vagy „hozzárendelni”, és ebben az összetételben „kijelölt részt” vagy „területet” jelent. Az összetétel második tagja, Szerah, a héber szerach igéből származik, jelentése pedig „felesleg” vagy „maradék”. 

(2Móz 26:12). Ami pedig a sátortető lapjainak lelógó részét illeti: a lelógó sátorlap fele lógjon rá a hajlék hátuljára, /RÚF/) Ezek alapján Józsué városának neve így fordítható: maradék rész vagy a megmaradt terület.

 A város neve, amelyet Józsué választ abból, ami maradt, Izrael második vezetőjének nemes gondolkodására utal. Először is, addig várt, amíg mindenki meg nem kapta a saját részét. Másrészt, nem a sűrűn lakott vidékek közül választ, nem a legvonzóbb városok közül kerül ki az öröksége, ami neki jut, az egy szerény város, sőt, valószínűleg annak a romjai, hogy aztán fáradságos munkával kelljen azt helyreállítani. (Józs 19:50) Az Úr parancsa szerint azt a várost adták neki, amelyet kért: Timnat-Szerahot, Efraim hegyvidékén. Felépítette a várost, és abban lakott.

 Ugyanakkor Timnat-Szerah Silóhoz közel feküdt, a szentély közelségében, ami arra utal, milyen prioritásai voltak Józsuénak, hova húzott a szíve. Bizonyára, miután az újonnan született Izrael népe az ígéret földjét birtokba vette, és Isten segítségével minden törzs és család számára biztosítva lett az öröksége, senki nem tiltakozott volna, ha Józsué impozánsabb örökséget akar magának. Ő azonban elégedett volt az egyszerű élettel, amelynek a fókusza a lefontosabb dolgon nyugodott, megjelenítve a gondolatot, ami később Dávid imájában jelenik meg: „Egyet kérek az Úrtól, azért esedezem: hogy az ÚR házában lakhassam életem minden napján; hogy nézhessem az ÚR szépségét, és gyönyörködhessem templomában” (Zsolt 27:4), /ÚRK/

 White idézet: A hódító hadjárat befejeződött, és Józsué visszavonult Timnath-Szerah-i békés magányába… Az Úr felszólította hűséges szolgáját, hogy tegye azt, amit előtte tett Mózes – ismételje el a népnek történelmüket, és emlékeztesse az izraelitákat arra, milyen feltételekkel bízza rájuk az Úr szőlőjét.

 Néhány év múlt el, mióta a nép a birtokain letelepedett, és már látható volt ugyanannak a gonoszságnak a beérése, mely azelőtt ítéletet hozott Izraelre. Józsué, amint érezte a korral járó gyengeség közeledtét, és felismerte, hogy küldetése hamarosan lezárul, igen aggódott népe jövőjéért. Amikor összegyűltek még egyszer idős vezetőjük előtt, atyai érdeklődésnél több volt, amit nekik mondott… Jóllehet a kananeusokat leigázták, a föld jelentős része még azok birtokában volt. Józsué figyelmeztette népét, ne telepedjen le kényelmesen, és ne feledje el Isten parancsát, hogy e bálványimádó nemzeteket egészen ki kell űznie...

 Bizonyságul hívta a népet, hogy amikor teljesítették a feltételeket, Isten hűségesen megtartotta ígéretét… Sátán sok embert vezet félre azzal a tetszetős elmélettel, mely szerint Isten annyira szereti népét, hogy mentséget talál bűneikre. A gonosz azt állítja, hogy míg az az Úr Igéjében lévő fenyegetések bizonyos célt szolgálnak erkölcsi kormányzatában, azok mégsem teljesednek be szó szerint. De Isten teremtményeivel való bánásmódjában mindenkor megőrizte az igazság alapelveit – kinyilatkoztatva a bűnt igazi jellegében –, és bemutatva: annak biztos következménye a halál. A bűnre sohasem volt és nem is lesz soha feltétel nélküli bűnbocsánat. Az ilyen megbocsátás a menny uralmának igaz alapját képező igazságosság elveinek felhagyását jelentené...

 Isten tisztán bemutatta a bűn következményeit, és ha ezek a figyelmeztetések nem lettek volna igazak, hogy lehetnénk biztosak abban, hogy teljesednek az ígéretei? Az igazságot figyelmen kívül hagyó úgynevezett jóindulat valójában nem is jóindulat, hanem gyengeség...

 Miután bemutatta Istennek Izrael iránti jóságát, felszólította őket Jahve nevében: Tegyenek vallást, kit akarnak szolgálni… Az Úr szolgálatára kívánta vezetni őket, de nem kényszerrel, hanem szabad akaratból. A vallás igazi alapja az Isten iránti szeretet. A jutalom reményében vagy a büntetés félelmében való szolgálat értéktelen a Mindenható előtt. Nem sértőbb a nyílt hitehagyás Isten előtt, mint a képmutatás és a csupán formai imádat. – Christ Triumphant, 139./old.

A példa ereje

 (Józs 15:16-19). Akkor ezt mondta Káléb: Aki megveri és elfoglalja Kirjat-Széfert, annak adom a lányomat, Akszát feleségül. (17) Otníél, Káléb öccsének, Kenaznak a fia foglalta el azt, így neki adta a lányát, Akszát feleségül. (18) Amikor az asszony hozzáment, a férje rábeszélte, hogy kérjen mezőt az apjától. Amikor leszállt a szamárról, Káléb megkérdezte tőle: Mi járatban vagy? (19) Az asszony ezt felelte neki: Ajándékozz meg engem! Ha a Délvidékre adtál férjhez, akkor adj nekem forrásokat is! Káléb pedig neki adta a Felső-forrásokat és az Alsó-forrásokat. /RÚF/

(Bír 1:13). Otníél, Káléb öccsének, Kenaznak a fia foglalta el azt, így neki adta a lányát, Akszát feleségül. /RÚF/

(Bír 3:7-11). Izráel fiai azt tették, amit rossznak lát az Úr. Elfeledkeztek Istenükről, az Úrról, és a Baalokat meg az Asérákat tisztelték. (8) Ezért föllángolt az Úr haragja Izráel ellen, és kiszolgáltatta őket Kúsan-Risátajimnak, Arám-Naharajim királyának. Izráel fiai nyolc évig szolgálták Kúsan-Risátajimot. (9) Ekkor Izráel fiai segítségért kiáltottak az Úrhoz, és az Úr szabadítót támasztott Izráel fiainak, hogy megszabadítsa őket: Otníélt, Káléb öccsének, Kenaznak a fiát. (10) Az Úr Lelke szállt rá, és így lett Izráel bírája. Hadba vonult, az Úr pedig kezébe adta Kúsan-Risátajimot, Arám királyát, és kemény kézzel bánt el Kúsan-Risátajimmal. (11) Így béke lett az országban negyven esztendeig. Azután meghalt Otníél, Kenaz fia. /RÚF/

 Ebben a szakaszban Káleb megígéri, hogy annak adja feleségül a lányát, Akszát, aki beveszi Debírt. Otniél elfoglalja a várost, és elnyeri Aksza kezét. Ez a történet azért fontos, mert ismét megmutatja Káleb bátorságát, hitét és készségét a kihívások vállalására. Azt is látjuk, hogy Izrael következő generációja követte a hit óriásainak, Kálebnek és Józsuének a példáját. Amint az idősebb generáció közeledik szolgálatának a befejezéséhez, az új generáció készen áll szembenézni a kihívásokkal, folytatni Isten Izraellel kapcsolatos tervének betöltését.

 Hasonlóan, mint amikor Káleb kérte Józsuét, hogy „add nekem ezt a hegyvidéket”, Aksza, férje bátorítására ugyanolyan hitről és elszántságról tesz bizonyságot, mint amit apja tanúsított. Odaadásával és bátorságával apja példáját követi az ígéret betöltésében, ami szerint végül birtokolni fogják a földet.

 A föld Jahve ajándéka Izraelnek, de Izraelnek meg kell tanulnia hittel és bátorsággal igényelni azt, Isten ígéreteire hivatkozva. Aksza elszántsága előrevetíti azoknak az evangéliumokban szereplő nőknek a kitartását, akiket sem a tömeg, sem a tanítványok nem tudtak eltéríteni, és nem voltak hajlandóak feladni céljukat, amíg meg nem kapták Jézus áldását magukra és családjukra.

(Lk 18:1-5). Jézus arról is mondott nekik példázatot, hogy mindenkor imádkozniuk kell, és nem szabad belefáradniuk. (2) Így szólt: Az egyik városban volt egy bíró, aki Istent nem félte, az embereket pedig nem becsülte. (3) Élt abban a városban egy özvegyasszony is, aki gyakran elment hozzá, és azt kérte tőle: Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben! (4) Az egy ideig nem volt rá hajlandó, de azután azt mondta magában: Ha nem is félem az Istent, és az embereket sem becsülöm, (5) mégis mivel terhemre van ez az özvegyasszony, igazságot szolgáltatok neki, hogy ne járjon ide, és ne zaklasson engem vég nélkül. /RÚF/

 White idézet: Káleb azért volt bátor, mert Istenbe vetette a hitét. Ezért nem félt az emberektől, az óriásoktól sem. Ezért tudott merészen és ingadozás nélkül az igaz ügy mellé állni. Ugyanebből a magasztos forrásból – a mennyei seregek hatalmas vezérétől – kell Krisztus minden igaz katonájának erőt és bátorságot meríteni ma is, hogy legyőzzék a gyakran leküzdhetetlennek látszó akadályokat. Az emberek erőtlenné tették Isten törvényét, ezért mindazok, akik teljesíteni akarják kötelességüket, mindig készségesen úgy szólnak, ahogy Isten mondja nekik, nem pedig a kételkedés, csüggedés és kétségbeesés szavaival. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 5. köt., 378./old.

 Az országot kikémlelők közül ketten másképp vélekedtek: „Bátran felmehetünk, és elfoglalhatjuk azt a földet…” (4Móz 13:31) – hangoztatták, mert Isten ígéretét nagyobbnak tekintették az óriásoknál, a körülkerített városoknál és a vas hadi szekereknél. Számukra az Úr Igéje igaz volt. Bár megosztották testvéreikkel a negyvenéves vándorlás fáradalmait, Káleb és Józsué bemehetett az ígéret földjére. Káleb olyan bátor szívvel, mint amikor az Úr seregeivel kivonult Egyiptomból, kérte és megkapta részéül az óriások erődítését. Az Úr erejével kiűzte a kánaánitákat. A szőlőkertek és olajligetek, ahova lépett, az ő tulajdonai lettek. A gyávák és lázadók elvesztek a pusztában, a hit emberei pedig ettek Eskol szőlőjéből.

 A Biblia egy igazságot se tárt olyan világosan elénk, mint az igazságtól való egyetlen eltérés veszedelmét, amely egyaránt utoléri mind a gonoszság cselekvőit, mind azokat, akiket ők befolyásoltak. A példának hatalmas ereje van, azért ha természetünk gonosz hajlamainak engedünk, rossz példánk másokat is ellenállhatatlan erővel sodor a bűnbe. – Előtted az élet, 149-150./old.

 Ezrek fogadnák el az igazságot, ha lemondás, önmegtagadás nélkül tehetnék, hanem az ilyenek sosem építik föl Isten ügyét, sosem vonulnának ki bátran az ellenség ellen – a világ, a maguk szeretete, a test kívánságai ellen – isteni vezetőjükben bízva, hogy győzelmet ad nekik. A gyülekezetnek hű Kálebekre, Józsuékra van szüksége, akik Isten egyszerű feltételével az engedelmesség útján készek elfogadni az örök életet. Gyülekezeteink munkáshiányban szenvednek. Munkaterületünk a világ. Hittérítőkre van hát szükség a városokban és falvakban, melyeket oly bizonyosan gúzsba kötött a bálványimádás, mint a keleti pogányokat, akik sose pillantották meg az igazság fényét. Elhagyta a gyülekezeteket az igaz hittérítő lelkület, noha nagyszerű hitet vallanak. Szívük nem izzik többé a kívánságtól, hogy embereket vezessenek Krisztus nyájába. Lelkiismeretes, buzgó munkásokra van szükség. Hát senki se tesz eleget a hívásnak, mely a négy égtájról hallatszik: „Gyertek át, és segítsetek rajtunk?” – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 4. köt., 155./old.