2026. február 3., kedd

Öröm az Úrban

(Fil 3:1-3). Egyébként pedig, testvéreim, örüljetek az Úrban! Hogy ugyanazt írjam nektek, az engem nem fáraszt, titeket viszont megerősít. (2) Óvakodjatok a kutyáktól, óvakodjatok a gonosztevőktől, óvakodjatok a megmetéltektől! (3) Mert mi vagyunk a körülmetéltek, akik Isten Lelke szerint szolgálunk, és Krisztus Jézussal dicsekszünk, és nem a testben bizakodunk. /RÚF/

 Pál igen pozitív hangvétellel ír, és szinte úgy tűnik, mintha már be akarná fejezni a levelét, de még nem mondott el mindent. Visszatér egyik fő témájához, az Úrban való örömhöz, amit több dologgal meg is indokol. A legfontosabb, hogy Krisztusban bízzunk, ne magunkban:

  „Krisztus Jézusban dicsekedünk, és nem a testben bizakodunk”. (Fil 3:3) Vajon melyikünk nem tanulta már meg – ráadásul a nehezebb úton –, hogy ne a testben bízzunk?

 Háromszoros „őrizkedjetek” figyelmeztetést nem találunk másutt a Szentírásban. A filippibeliek nyilván jól tudták, hogy milyen veszélytől akarta őket védeni Pál. Nem három külön problémáról lehetett itt szó, hanem a hamis tanítók egy csoportjától óvott az apostol, és ezt háromféleképpen fejezte ki.

 Izraelben a gonosz vagy hitetlen emberekre utaltak néha úgy, hogy „kutyák”. 

(Fil 3:2) Óvakodjatok a kutyáktól, óvakodjatok a gonosztevőktől, óvakodjatok a megmetéltektől! ; /RÚF/ 

  (Zsolt 22:17). Mert kutyák vettek körül engem, gonoszok bandája kerített be, átlyukasztották kezemet, lábamat. /RÚF/; 

(Ézs 56:10). Az őrök mind vakok, nem vesznek észre semmit. Mindannyian néma kutyák, nem tudnak ugatni: álmosan heverésznek, szeretnek szunnyadozni /RÚF/; 

(Mt 7:6). Ne adjátok azt, ami szent, a kutyáknak, gyöngyeiteket se dobjátok a disznók elé, nehogy lábukkal megtiporják azokat, majd ellenetek fordulva széttépjenek titeket. /RÚF/; 

(2Pt 2:21-22). Mert jobb lett volna nekik, ha meg sem ismerik az igazság útját, minthogy azt megismerve elforduljanak a nekik adott szent parancsolattól. (22) De betelt rajtuk az igaz példabeszéd: „A kutya visszatér a maga okádására”, és „A megfürdött disznó sárban hempereg.” /RÚF/

 A hamis tanítókat helytállóan nevezi „gonosz munkások”-nak. A „megmetélkedéstől” (Fil 3:2) szó használata azt mutatja, hogy mint Galáciában és másutt, egy csoport Filippiben is rá akarta erőltetni a pogány hátterű hívőkre a körülmetélkedést, az apostoli zsinat határozatának ellenére. 

(ApCsel. 15:1-41). Némelyek pedig, akik Júdeából jöttek le, így tanították a testvéreket: Ha nem metélkedtek körül a mózesi szokás szerint, nem üdvözülhettek. (2) Mivel pedig Pálnak és Barnabásnak nem kis viszálya és vitája támadt velük, úgy rendelkeztek, hogy ebben a vitás ügyben Pál, Barnabás és néhányan mások is menjenek fel az apostolokhoz és a vénekhez Jeruzsálembe. (3) Miután a gyülekezet útnak indította őket, áthaladtak Fönícián és Samárián, elbeszélték a pogányok megtérését, és nagy örömet szereztek minden testvérnek. (4) Amikor megérkeztek Jeruzsálembe, örömmel fogadta őket a gyülekezet, az apostolok és a vének, ők pedig elbeszélték, milyen nagy dolgokat tett velük Isten. (5) Előálltak azonban néhányan, akik a farizeusok pártjából lettek hívőkké, és azt mondták, hogy körül kell metélni azokat, és meg kell parancsolni nekik, hogy tartsák meg Mózes törvényét. (6) Összegyűltek tehát az apostolok és a vének, hogy tanácskozzanak ebben az ügyben. (7) Amikor nagy vita támadt, Péter felállt, és így beszélt hozzájuk: Testvéreim, férfiak, ti tudjátok, hogy régtől fogva engem választott ki Isten közületek, hogy az én számból hallják a pogányok az evangélium igéjét, és higgyenek. (8) A szíveket ismerő Isten pedig bizonyságot tett mellettük, amikor éppen úgy megadta nekik is a Szentlelket, ahogyan nekünk, (9) és nem tett semmi különbséget közöttünk és közöttük, mert hit által megtisztította szívüket. (10) Most tehát miért kísértitek azzal Istent, hogy olyan igát akartok a tanítványok nyakába tenni, amelyet sem atyáink, sem mi nem tudtunk elhordozni? (11) Ellenben mi abban hiszünk, hogy az Úr Jézus kegyelme által üdvözülünk. Éppen úgy, mint ők. (12) Ekkor elcsendesedett az egész gyűlés, és meghallgatták Pált és Barnabást, amint elbeszélték, milyen nagy jeleket és csodákat tett általuk Isten a pogányok között. (13) Amikor elhallgattak, megszólalt Jakab, és ezt mondta: Testvéreim, férfiak, hallgassatok meg! (14) Simon elbeszélte, hogyan gondoskodott már kezdetben Isten arról, hogy a pogányok közül népet szerezzen magának. (15) És ezzel egyeznek a próféták szavai, amint meg van írva: (16) „Ezután visszatérek, és felépítem Dávid leomlott sátorát, romjait is felépítem, és helyreállítom azt, (17) hogy keresse az emberek maradéka az Urat, és mindazok a népek, amelyeket tulajdonomnak neveztem. Így szól az Úr, aki ezeket (18) öröktől fogva ismertté tette.” (19) Ezért én úgy gondolom: ne terheljük meg azokat a pogányokat, akik megtérnek Istenhez, (20) hanem rendeljük el nekik, hogy tartózkodjanak a bálvány okozta tisztátalanságtól, a paráznaságtól, a megfulladt állattól és a vértől. (21) Mert Mózesnek ősidőktől fogva minden városban megvannak a hirdetői, hiszen a zsinagógákban minden szombaton olvassák. (22) Akkor az apostolok és a vének, az egész gyülekezettel együtt jónak látták, hogy férfiakat válasszanak ki maguk közül, és elküldjék őket Pállal és Barnabással Antiókhiába: mégpedig Júdást, akit Barsabbásnak hívtak, és Szilászt, akik vezető emberek voltak a testvérek között. (23) Ezt a levelet küldték velük: „Mi, az apostolok és a vének, a ti testvéreitek, az antiókhiai, szíriai és kilikiai pogány származású testvéreknek üdvözletünket küldjük! (24) Mivel meghallottuk, hogy közülünk egyesek megzavartak titeket, és szavaikkal feldúlták lelketeket – pedig mi nem adtunk nekik megbízást –, (25) egymás között egyetértésre jutva, jónak láttuk, hogy férfiakat válasszunk és küldjünk hozzátok a mi szeretett Barnabásunkkal és Pálunkkal, (26) olyan emberekkel, akik életüket tették kockára a mi Urunk Jézus Krisztus nevéért. (27) Elküldtük tehát Júdást és Szilászt, hogy ők maguk is elmondják nektek ugyanezt élőszóban. (28) Mert jónak látta a Szentlélek és mi is, hogy ne tegyünk több terhet rátok a szükségesnél: (29) hogy tartózkodjatok a bálványáldozati hústól, a vértől, a megfulladt állattól és a paráznaságtól. Ha ezektől őrizkedtek, jól teszitek. Legyetek egészségben!” (30) Ők tehát, miután útnak indították őket, lementek Antiókhiába, összehívták az egész gyülekezetet, és átadták a levelet. (31) Amikor felolvasták, megörültek a bátorításnak.(32) Júdás és Szilász, akik maguk is próféták voltak, sok beszéddel buzdították és erősítették a testvéreket. (33) Azután ott időztek még egy darabig, majd békességgel elbocsátották őket a testvérek azokhoz, akik küldték őket. (34) De Szilász jónak látta, hogy ott maradjon. (35) Pál és Barnabás pedig Antiókhiában maradt, többekkel együtt tanítva és hirdetve az Úr igéjét. (36) Néhány nap múlva pedig ezt mondta Pál Barnabásnak: Térjünk vissza, látogassuk meg a testvéreket valamennyi városban, ahol hirdettük az Úr igéjét, és lássuk, hogy megy a soruk. (37) Barnabás azt akarta, hogy vigyék magukkal Jánost is, akit Márknak hívtak. (38) Pál azonban úgy tartotta helyesnek, hogy ne vigyék magukkal azt, aki elvált tőlük Pamfíliánál, és nem ment velük együtt a munkába. (39) Emiatt meghasonlás támadt közöttük, és ezért különváltak egymástól: Barnabás magával vitte Márkot, és elhajózott Ciprusra. (40) Pál pedig Szilászt választotta társul, és miután az Úr kegyelmébe ajánlották őt a testvérek, útnak indult; (41) bejárta Szíriát és Kilikiát, és erősítette a gyülekezeteket. /RÚF/

 Érdekes módon a lelki kihívások esetében – mint ami például a hamis tanítások terjedése – az tűnik az egyik megoldásnak, hogy „örüljetek az Úrban” (Fil 3:1);  

(Fil 4:4). Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek! /RÚF/

 Aminek örülünk, az örömmel tölt el. Isten azt akarja, hogy örüljünk. Igéje az igazi boldogság és tartós öröm egyfajta kézikönyve. Szó van benne Isten kegyelméről. 

(Zsolt 31:8). Ujjongva örülök hűségednek, mert látod nyomorúságomat, ismered lelkem szorongásait. /RÚF/,

 arról, hogy benne bízunk 

(Zsolt 5:12). Mind örülnek majd, akik hozzád menekülnek. Örökké ujjonganak, mert oltalmazod őket. Örvendeznek általad, akik szeretik nevedet. /RÚF/, 

megváltást nyerünk 

(Zsolt 9:15. hogy elbeszélhessem sok dicső tettedet Sion leányának kapuiban, és vigadhassak, mert megszabadítottál! /RÚF/),

 Isten törvénye lesz az életünk mércéje 

  (Zsolt 119:14). Minden gazdagságnál nagyobb öröm, ha intelmeid szerint élhetek. /RÚF/,

 így a szombat is 

(Ézs 58:13-14). Ha megtartóztatod szombaton lábadat, és nem űzöd kedvtelésedet szent napomon, és a szombatot gyönyörűségnek hívod, az Úr szent és dicsőséges napjának, és megszenteled azt, dolgaidat nem tevén, foglalkozást sem találván, hamis beszédet sem szólván: (14). Akkor gyönyörűséged lesz az Úrban; és én hordozlak a föld magaslatain, és azt mívelem, hogy Jákóbnak, atyádnak örökségével élj; mert az Úr szája szólt! /KÁR: HUNK/

hiszünk Isten Igéjének 

(Zsolt 119:162). Úgy örülök beszédednek, mint aki nagy zsákmányra talál. /RÚF/) 

és istenfélő módon neveljük gyerekeinket. 

(Péld 23:24-25). Vígan örvendezik az igaznak az apja, és aki bölcset nemzett, örül annak. (25) Örüljön apád és anyád, vigadjon, aki szült téged! /RÚF/

 White idézet: A kereszténynek abban az örömben van része, hogy magába szívhatja a kegyelem trónjától áradó örök fény sugarait, amelyek nemcsak saját útját világítják meg, hanem azokét is, akikkel kapcsolatba kerül. Törekednie kell reményteljes, bátorító, Istent dicsérő, hálás és derűs szavaival jó befolyást gyakorolni a környezetére, hogy az emberek tekintetét az égre irányítsa, és segítsen nekik a földi mulandókon túl meglátni az örök, halhatatlan, el nem múló örökséget.

 „Örüljetek az Úrban mindenkor” – mondja az apostol –, „ismét mondom, örüljetek!” Ahol csak megfordulunk, árasszunk mindenhol reményt és keresztényi derűt. Ha így teszünk, a hitetlenek, akik nincsenek Krisztusban, vonzónak fogják találni hitünket, és belátják, hogy következetes vallásunk van. Tisztábban kell látnunk a mennyei világot, az országot, ahol fény és öröm honol. Jobban meg kell ismernünk boldog reménységünk teljességét. Ha folyton ebben a reményben örvendezünk, bátorítani fogunk mindenkit, akivel csak találkozunk…

 Dicsőítsük Istent egymásnak és a világiaknak mondott hálás, örömteli szavainkkal, de nem csak a hétköznapi kapcsolatainkban. Keresztények vagyunk, és az Ige arra buzdít, hogy ne hanyagoljuk el a gyülekezeti összejöveteleket, ahol felüdülünk, és a kapott bátorítást másoknak is továbbadhatjuk. A hetenkénti összejöveteleken elmélkedjünk Isten mérhetetlen jóságán, irgalmán és erején, amellyel megvált minket bűneinkből. Arckifejezésünkkel, magatartásunkkal, szavainkkal és jellemünkkel ki kell mutatnunk, hogy jó az Úrnak szolgálni. Ezzel kifejezzük, hogy „Az Úrnak törvénye tökéletes, megeleveníti a lelket”.

 Ima- és társas összejöveteleink legyenek egymás bátorításának és támogatásának különleges alkalmai. Ezt akkor tehetjük meg, ha naponta friss tapasztalatokat szerzünk Istennel, és ha bátran beszélünk Isten szeretetéről népe körében… Ha többet gondolnánk Jézusra, ha többet beszélnénk róla és kevesebbet magunkról, jobban éreznénk jelenlétét. Ha benne maradunk, megtelünk békével, hittel és bátorsággal, és a gyülekezetben olyan csodálatos tapasztalatokat mondhatunk, hogy testvéreinket felüdíti hiteles és meggyőző bizonyságtevésünk Istenről. Ezek a keresztényi életről szóló igaz vallomások, amelyek Isten kegyelmét dicsőítik, ellenállhatatlan erejükkel megtérésre késztetik a lelkeket. – Our Father Cares, 335./old.

Egyedül Krisztusban bízhatunk

„Hogy megismerjem Őt, és az Ő feltámadásának erejét, és az Ő szenvedéseiben való részesülésemet, hasonlóvá lévén az ő halálához; Ha valami módon eljuthatnék a halottak feltámadására.” (Fil 3:10-11)

Valami gyanakvásra késztet, ha az egyedül hit által, nem a törvény cselekedetéből való megváltásról beszélünk. Hajlamosak vagyunk inkább a tetteinkre támaszkodni, mintha azok hozzátehetnének valamit az üdvösségünkhöz. Ezen a ponton Pál élénk vitába száll azokkal, méghozzá igen meglepő módon, akik amellett kardoskodnak, hogy az üdvösséghez szükséges a körülmetélkedés

 Az apostol óv attól, hogy az ember a saját tetteivel – például a körülmetélkedéssel – próbálja biztosítani az üdvösségét. Világossá teszi, hogy a megigazulás Krisztus ajándéka, amit hit és nem a törvény által kapunk. A körülmetélés ma talán nem vitatéma, de a mögötte meghúzódó elv bizonyosan az.

 Éppen ennek kapcsán indult el a reformáció: Mi a hit és a cselekedetek szerepe Krisztus követőinek az életében? Végeredményben Krisztus jelent mindent a számunkra, nézzünk rá, „a hit elkezdőjére és bevégzőjére”! (Zsid 12:2) /ÚRK/ Amennyiben helyes fontossági sorrendet tartunk, Isten szeretetének bizonyosságával fogunk élni, és már most élvezzük az üdvösség ígéretét, miközben „nem a testben bizakodunk.” (Fil 3:3)

 White idézet: A törvény követelményeinek betöltése érdekében hitben meg kell ragadnunk Krisztus igazságát, és sajátunkként kell azt elfogadnunk. Ha egységben vagyunk Krisztussal és hit által elfogadjuk az Ő igazságát, akkor leszünk képesek Krisztus munkatársaiként dolgozni Isten művében. Ha hajlandó vagy a gonosz áramlatokkal sodródni, és nem működsz együtt a mennyei küldöttekkel, hogy megfékezd a törvényszegést a családodban és a gyülekezetben annak érdekében, hogy az örökkévaló igazság költözzék a helyére, akkor nincs hited.

 A hit szeretet által munkálkodik és megtisztítja a lelket. A Szentlélek hit által munkálkodik a szívben, hogy megszentelje azt; de ez nem jöhet létre anélkül, hogy az ember ne működnék együtt Krisztussal. Csak a Szentléleknek a szívünkben végzett munkája által válhatunk alkalmassá a mennyre; mert bennünk kell élnie Krisztus igazságának – mint ajánlólevélnek –, hogy az Atya elé járulhassunk. Annak érdekében, hogy Krisztus igazsága a miénk lehessen, naponta át kell alakulnunk a Szentlélek befolyása által, és isteni természet részeseivé lennünk. A Szentlélek munkája emelkedetté teszi ízlésünket, megszenteli szívünket és nemessé teszi egész emberi lényünket.

 Tekintsen szívünk Jézusra. „Ímé az Istennek ama Báránya, aki elveszi a világ bűneit!” (Jn 1:29) Krisztus senkit sem kényszerít arra, hogy rátekintsen, de hangja sóvárogva hív: „Nézz fel és élsz!” Ha Krisztust szemléljük, meglátjuk, hogy szeretete példa nélküli, hogy Ő a bűnös helyére lépett, és neki adta makulátlan igazságát.

 

Amikor a bűnös a Megváltóját szemléli, amint helyette haldoklik a kereszten a bűnök átka alatt, megbocsátó szeretetét látva vonzalom ébred iránta szívében. A bűnös szereti Krisztust, mert Krisztus előbb szerette őt, és a törvény betöltése a szeretet. A megtérő bűnös ráébred arra, hogy Isten „hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól” (1Jn 1:9). Isten Lelke a hívő szívében munkálkodik, képessé teszi őt arra, hogy az engedelmességben lépésről lépésre haladjon, egyre erősebb és erősebb legyen, és egyre több és több kegyelmet kapjon a Krisztus Jézusban. – A Szentlélek eljő reátok, 60./old.

 Az Úr Jézus a mi erőnk és boldogságunk, a nagy tárház, amelyből az emberek mindenkor erőt meríthetnek. Róla elmélkedve és beszélve egyre tovább szemlélhetjük Őt. Részesülünk kegyelmében és áldásában, amely által másokat is megsegíthetünk. A szívünkben élő hála arra késztet bennünket, hogy másoknak is beszéljünk az ingyen kapott áldásról. Így elnyerve és továbbadva Isten áldását, növekedünk a kegyelemben. Majd a dicséret és a hála gazdag áradata folyamatosan hangzik ajkunkról. Jézus drága Lelke hálát ébreszt szívünkben, és lelkünket felemeli a biztonságérzet. Krisztus kifogyhatatlan, kimeríthetetlen igazsága hit által a mi igazságunkká válik. – Az én életem ma, 171./old.

2026. február 1., vasárnap

Becsüljük meg az ilyen embereket

(Fil 2:25-30). Szükségesnek tartottam azonban, hogy visszaküldjem hozzátok Epafroditosz testvéremet, munkatársamat és bajtársamat, akit ti küldtetek, hogy szükségemben szolgálatomra legyen, (26) mivel vágyódott mindnyájatok után, és nyugtalankodott, mert meghallottátok, hogy beteg. (27) Meg is betegedett halálosan, de Isten megkönyörült rajta, sőt nemcsak rajta, hanem énrajtam is, hogy szomorúságomra szomorúság ne következzék. (28) Hamarabb elküldöm tehát, hogy viszontlássátok, és örüljetek, és hogy én is kevésbé szomorkodjam. (29) Fogadjátok az Úrban teljes örömmel, és becsüljétek meg az ilyeneket, (30) mert Krisztus ügyéért került közel a halálhoz, amikor életét kockáztatta azért, hogy helyettetek szolgáljon nálam. /RÚF/

Epafroditoszt csak ez a levél említi, de a néhány rövid megjegyzésből így is elég sokat megtudhatunk róla. A nevéből ítélve (ami Afrodité kultuszára utal) bizonyára pogány háttérből tért meg. Pál úgy utal rá, hogy „munkatársam”, amiből sejthető, hogy aktívan szolgált, talán az apostol mellett dolgozott Filippiben. A „bajtársam” talán olyan küzdelmekre utal, amelyeket Epafroditosznak az evangélium hirdetése során kellett kiállnia, amikor még az életét is kész volt kockáztatni.

(Fil 1:27. Csak ti Krisztus evangéliumához méltóan viselkedjetek, hogy akár odamegyek és látlak titeket, akár távol vagyok, azt halljam rólatok, hogy megálltok egy Lélekben, egy szívvel, együtt küzdve az evangélium hitéért, /RÚF/)

(Fil 2:30) mert Krisztus ügyéért került közel a halálhoz, amikor életét kockáztatta azért, hogy helyettetek szolgáljon nálam.
Epafroditoszt „küldöttnek” (görögül aposztolosz) jelölték ki Filippi gyülekezetéből, hogy Pál szolgálatára legyen a börtönben és gondoskodjon a szükségleteiről. (Fil 2:25) A filippibeli hívők rábízták a Pálnak szánt pénzajándékot is.

Fil 4:18). Átvettem mindent, és bővelkedem. Megvan mindenem, miután megkaptam Epafroditosztól, ami tőletek jött jó illatú, kedves, Istennek tetsző áldozatként. /RÚF/)

Ez az áldozatvállalás élétbevágó volt, mert a római foglyoknak minden ételt, ruhát, ágyneműt vagy egyéb szükséges dolgot a saját költségükön kellett megvásárolniuk, vagy pedig a rokonok és barátok vitték be nekik.

(ApCsel 24:23). Ugyanakkor megparancsolta a századosnak, hogy tartsák őrizetben Pált, de enyhébb fogságban, és az övéi közül senkit se akadályozzanak abban, hogy szolgálatára legyen. /RÚF/

Második római fogságának a vége felé Pál kérte Timóteust: „Igyekezzél tél előtt eljőni” és „A felsőruhámat, melyet Troásban… hagytam, jöttödben hozd el” (2Tim 4:21, 13).

Nyilván szüksége volt a vastag gyapjúkabátra a nyirkos, hideg cellában. A levelet Epafroditosznak kellett elvinnie Filippibe. (lásd Ellen G. White: Az apostolok története. 314./old.)
Talán éppen a Filippiben kialakult problémák miatt tartotta szükségesnek Pál, hogy a vártnál hamarabb visszaküldje Epafroditoszt. „Fogadjátok azért őt az Úrban teljes örömmel” (Fil 2:29) – kérte a filippibelieket. Nem akarta, hogy az ő fogsága miatt aggódjanak. Azt is kiemeli, hogy a keresztények nagyon becsüljék meg az Epafroditoszhoz hasonló embereket, nem gazdagságuk vagy társadalmi állásuk, hanem áldozatos lelkületük miatt, ahogyan Krisztus példáját követik.

(Fil 2:6-11, 29-30). aki Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, (7) hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt; (8) megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. (9) Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, (10) hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alattiaké; (11) és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére. (29) Fogadjátok az Úrban teljes örömmel, és becsüljétek meg az ilyeneket, (30) mert Krisztus ügyéért került közel a halálhoz, amikor életét kockáztatta azért, hogy helyettetek szolgáljon nálam. /RÚF/;

(Lk 22:25-27). Ő így felelt nekik: A királyok uralkodnak népeiken, és akik hatalmuk alá hajtják őket, jótevőknek hívatják magukat. (26) Ti azonban ne így cselekedjetek, hanem aki a legnagyobb közöttetek, olyan legyen, mint a legkisebb, és aki vezet, olyan legyen, mint aki szolgál. (27) Mert ki a nagyobb? Az, aki asztalnál ül, vagy aki szolgál? Ugye az, aki asztalnál ül? Én pedig olyan vagyok közöttetek, mint aki szolgál. /RÚF/

Csak néhányszor fordul elő az Újszövetségben az a görög szó, ami a fordításban „megbecsüljétek”: a százados szolgája esetében, „aki annál nagy becsben volt” (Lk 7:2), aztán akiket az ünnepségeken fő helyekre ültettek, úgy tisztelték meg őket

(Lk 14:8). Ha valaki lakodalomba hív, ne ülj a főhelyre, mert lehet, hogy nálad érdemesebb embert is meghívott. /RÚF/), illetve Jézusra vonatkozóan, aki a „becses” szegletkő

(1Pt 2:4, 6). Járuljatok őhozzá, mint élő kőhöz, amelyet az emberek ugyan megvetettek, azonban Isten előtt „kiválasztott és drága”; Ezért áll ez az Írásban: „Íme, leteszek Sionban egy kiválasztott drága sarokkövet, és aki hisz benne, nem szégyenül meg.” /RÚF/)
Epafroditosz bizonyára igen hűséges férfi lehetett, ha ebbe a csoportba sorolták.
White idézet: A Zsidókhoz írt levél rendkívül világosan tárja elénk ezt az egyetlen célt: a keresztény futását az örök élet elnyeréséért… Irigység, gyűlölet, gyanúsítás, rágalmazás, kapzsiság – olyan terhek, akadályok, amelyeket a kereszténynek el kell vetnie, ha győztesen akarja megfutni pályáját az örökéletért. Minden bűnre csábító és Krisztusra szégyent hozó szokást vagy hajlamot le kell vetni, kerüljön bármibe... „Nem tudjátok-é” – kérdezte Pál –, „hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de egy veszi el a jutalmat?” (1Kor 9:24) Bármennyire buzgón és komolyan fáradozott is valamennyi versenyfutó, a díjat mégis csak egy kaphatta meg…
A keresztényi élet harcában ez nem fordulhat elő. A verseny végén senkit sem érhet kudarc, aki a követelményeknek mindenben megfelel… Nemcsak a gyorsé a futás, nemcsak az erős nyerhet csatát. A leggyengébb szent éppúgy elnyerheti az örökélet dicsőséges koronáját, mint a legerősebb…
Maga Pál is szigorúan önmegtartóztató életet élt, hogy ne fusson bizonytalanra, avagy csak találomra. Szava: „Megsanyargatom testemet” – szó szerint annyit jelent, hogy minden vágyat, hajlamot és szenvedélyt szigorú fegyelemmel le kell küzdeni…
Pál ugyanezt a szilárd célkitűzést szerette volna látni a korinthusi hívők életében, hogy elnyerjék az örök élet koronáját. Tudta, hogy ha el akarják érni a Krisztus által számukra kitűzött eszményt, élethosszig tartó küzdelem áll előttük, amely alól nincs felmentés. Kérte őket tehát, hogy szabályszerűen küzdjenek, igyekezzenek napról napra megszentelődni és az erkölcsi tökéletességért harcolni. Felhívta őket egyszersmind, hogy vessenek el minden terhet, és törekedjenek a tökéletességre a Krisztus Jézusban.
Azonban a kockán forgó tétre való tekintettel semmi sem csekélység, ami segíthet vagy gátolhat. Minden egyes cselekményünknek súlyos következményei vannak vagy a győzelemre vagy a vereségre. Sőt a jutalom, amelyet a győztesek elnyernek, arányos lesz a buzgalmukkal és a komolyságukkal, amelyet a küzdelembe vetettek. – ConFlict and Courage, 351./old.
Isten emberi eszközeire bízta annak munkáját, hogy bemutassák a világnak Isten jellemét, és finom, gyöngéd, irgalmas szeretete által bizonyságot tegyenek kegyelméről, bölcsességéről, jóságáról…
Az a feladatunk, hogy az Istentől Jézus Krisztusban kapott bővölködő kegyelem folytán helyreállítsuk az emberben Isten erkölcsi képmását… Igen jól meg kell ismernünk Jézust és mennyei Atyánkat ahhoz, hogy a jellemünkön keresztül bemutathassuk Őt!
A Krisztus kegyelme által megújított szív csodálni fogja isteni jellemét… Minél kevesebbet képzelünk magunkról, annál többre fogjuk becsülni a Megváltó tisztaságát és dicsőségét. Bűnös voltunk felismerése ellenállhatatlanul ahhoz hajt bennünket, akinél bocsánatot nyerhetünk; és ha szívünk tehetetlenségében hozzá vágyakozik, Ő hatalmasan megnyilatkozik. Minél inkább hozzávezet és Isten Igéjéhez bűnösségünk tudata, annál magasztosabbnak látjuk jellemét, és annál tökéletesebben tükrözzük vissza az Ő képét. – Isten csodálatos kegyelme, 229./old., augusztus 9.

Pál Korinthusban küldött levelei

Pál Efezusban tartózkodott, amikor 1Korinthus levelét megírta.  (1Kor 16:5- 9). Hozzátok pedig akkor megyek, ha átutaztam Makedónián. Mert M...