Megbékélés és remémység

 

„Mert azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.” (2Kor 5:21) 

Pál folytatja a megbékélés témáját, amit eleven erővel ecsetelt versében, érzékeltetve annak kozmikus hatókörét, a folytatás pedig személyes és egyéni lett.

(Kol 1:20). És hogy általa békéltessen meg önmagával mindent a földön és a mennyben úgy, hogy békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által. /RÚF/

Kereszthalála által Jézus mindenkit és mindent megbékéltetett, kiváltképpen az embereket, akik a bűn miatt elidegenedtek az Istennel való élettől, most azonban hit által megbékélhetnek vele. 

 Mint a kozmikus szférában, egyéni életünkben is Krisztus halála által történik a megbékélés. Egyéni szinten a kereszt távolról sem passzív szimbólum, hanem aktív valósággá válik, Isten szeretete átformálja az embereket, ahogy hallják az evangéliumot és befogadják Krisztust, a dicsőség reménységét. 

Pál beszél a titokról is, „amely el volt rejtve örök időktől fogva és nemzedékek óta”. (Kol 1:26), /ÚRK/ 

White idézet: A Jelenések könyve Sátánt az „atyafiak vádolója” névvel illeti, „ki vádolja vala őket éjjel és nappal a mi Istenünk előtt”. (Jel 12:10) Ez a harc dúl minden lélekért, aki meg lett váltva a gonosz hatalmától, és akinek neve bekerült az élet könyvébe. Sátán családjából sosem kerül valaki úgy Isten családjába, hogy esete ne váltsa ki a gonosz erők ellenkezését… 

Az ördög kételyekbe sodorja az embereket, hogy veszítsék el Isten iránti bizalmukat és szakadjanak el szeretetétől. Megkísérti, hogy hágják át törvényét, majd saját rabszolgáinak tekintve őket kétségbe vonja Krisztus azon jogát, hogy a kezébe vegye a sorsukat. Tudja, hogy akik kitartóan keresik Istent, hogy megbocsátást és kegyelmet nyerjenek, azok meg is fogják találni, ezért folyton a bűneiket emlegeti, hogy elcsüggessze őket… Álnok és kegyetlen stratégiák által igyekszik elérni, hogy biztos legyen a kárhozatuk. 

Ezekre a vádakra az ember nem tud válaszolni. Ott áll Isten előtt szennyes ruhában, megvallva bűneit. De Jézus, a mi Ügyvédünk hatékony védelmet kínál mindazoknak, akik megtérés és hit által Őrá bízzák lelkük védelmét. Kiáll ügyükért, és a vádolót a Golgota erőteljes érveivel győzi le. Mivel Krisztus tökéletes engedelmességet tanúsított Isten törvénye iránt egészen a kereszthalálig, ezért néki adatott minden hatalom mennyen és földön, mely alapján irgalmat és megbékélést kér Atyjától a bűnös ember érdekében… 

Az Üdvözítő nem fogja megengedni, hogy akár egyetlen lélek is az ellenség uralma alá kerüljön, aki megtérve és hittel könyörög oltalomért. Szava biztosíték számunkra: „Avagy fogja meg erősségemet, kössön békét velem, békét kössön velem!” Ígérete mindenkihez szól: „Ha az én útaimban jársz, és ha parancsolataimat megtartod: … ki-és bejárást engedek néked ez itt állók között.” (Zak 3:7) Isten angyalai jobb- és balfelől kísérni fogják már ezen a földön, végül pedig ott állhat majd az Isten trónusát körülvevő angyalok társaságában. – The Faith I Live By, 324./old. 

Azzal, hogy Krisztus a tanítványaival együtt vett részt a kenyér és a bor elfogyasztásában, elpecsételte magát Megváltójukként… Mikor elfogadjuk a kenyeret és a bort, amely számunkra Krisztus megtört testét és kiontott vérét jelképezik, akkor képzeletben csatlakozunk a felházban lejátszódott úrvacsorai jelenethez. Gondolatban átmegyünk azon a kerten, amelyet annak a Jézusnak a kínszenvedése szentelt meg, aki elhordozta a világ bűneit. Tanúi leszünk annak a küzdelemnek, amellyel Jézus elnyerte Istennel való megbékéltetésünket. Krisztus úgy mutatkozik meg lelki szemeink előtt, mint akit éppen most és közöttünk feszítettek keresztre. 

A megfeszített Megváltóra tekintve még teljesebben fogjuk fel annak az áldozatnak a nagyságát és értelmét, amelyet a mennyei Fenség hozott a világért. Az üdvözítés terve előttünk dicsőül meg, és a Golgota gondolata eleven és szent érzelmeket ébreszt fel bennünk. Szívünkben és ajkunkon Istennek és a Báránynak szóló dicséret zendül. Igen, mert gőg és önimádat nem növekedhet többé a lelkünkben, ha frissen őrizzük a Golgotán lejátszódó események emlékét. – The Faith I Live By, 300./old. 

Mindent megbékéltet

 Kol 1:19-20. Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék, (20) és hogy általa békéltessen meg önmagával mindent a földön és a mennyben úgy, hogy békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által. /RÚF/

Pál igen érdekes görög kifejezést használva jut el a Jézusról szóló leírása csúcspontjára, ezzel kerülő úton visszautal az Atyára, akit 

Kol 1:12. Adjatok hálát az Atyának, aki alkalmassá tett titeket arra, hogy a szentek örökségében, a világosságban részesüljetek. /RÚF/ versében megemlített. Tetszett az Atyának, hogy az Ő teljessége lakozzon Jézusban. 

(Kol 2:9). Mert benne lakik az istenség egész teljessége testileg, /RÚF/

 Mi ez a „teljesség”? János úgy utal rá, hogy az Atya dicsősége, 

„telve kegyelemmel és igazsággal” (Jn 1:14), /RÚF/.

Azonban e szakasz alapján a „teljesség” igen sokat jelent. Felöleli Isten örökkévaló voltát, azt, hogy élete van önmagában, képes teremteni és újjáteremteni. A legfontosabb pedig, hogy kiemeli a bölcsességét, ugyanis a legelképzelhetetlenebb módon, a kereszt által győzött a bűn és a halál felett. Ezzel a legszégyenteljesebb dolgot változtatta a teremtményei iránti örök szeretetének bizonyságává. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” 

(Jn 3:16), /ÚRK/. Egyetlen ragyogó igazsággal foglalható össze, hogy a bűnt csakis egyféleképpen lehetett örökre legyőzni és megbékéltetni mindenkit, akit csak lehetséges: Isten szeret – szereti az egész univerzumot, bennünket is annyira szeret, hogy mindent kész volt kockára tenni Krisztus kereszthalálával. A „világ” szó görög megfelelője a koszmosz, ami jelenti az egész világmindenséget is. Pál az egyetemes látványosságra utal Krisztus követésével összefüggésben: „látványosságai lettünk a világnak, úgy angyaloknak, mint embereknek”. (1Kor 4:9)

„A menny fájdalommal és megdöbbenéssel szemlélte a kereszten függő Krisztust… A lázadó élettel Sátán és mindazok, akik vele egyesültek, úgy kívül helyezik magukat az Istennel való harmóniából, egyetértésből, hogy Isten puszta jelenléte emésztő tűz lesz a számukra. Isten dicsősége, annak ellenére, hogy Isten szeretet, megsemmisíti őket. A nagy összetűzés kezdetén az angyalok nem értették ezt meg… Nem így lesz azonban, amikor a nagy harc véget ér. Miután a megváltás terve megvalósult, Isten kinyilatkoztatja jellemét minden értelemmel megáldott teremtményének… 

Így aztán az angyalok ujjonghattak, mikor az Üdvözítő keresztjére tekintettek… Maga Krisztus teljesen ismerte a Golgotán elvégzett áldozat eredményeit. Mindezekre előre tekintett, mikor a kereszten így kiáltott fel: »Elvégeztetett«! (Jn 19:30)” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 668. és 673. o.)

White idézet: Noha a jövőt homály fedi, ti a múltból már ismeritek az Úr irgalmát. Ne engedjétek, hogy elkeserítsenek a nehézségek. Próbákat éltetek át, és újabb próbákra hívattatok. Nem csak kellemes tapasztalatokat fogtok átélni, és ezek a tapasztalatok megismétlődhetnek. Kísértések értek, és újabb kísértések jönnek majd.

Nem tudjuk, mi vár ránk, de tudjuk, hogy nagy előjogunk Istenre, hűséges Teremtőnkre bízni a lelkünket. Adjunk hálát Istennek, hogy van menedékünk a próbában. Ne feledjük, hogy Krisztus jelevaló segítség a szükségben. Igéjének gazdag és tökéletes ígéreteit ingyen kínálja fel. Isten velünk van, Ő gondoskodik rólunk. 

Isten Krisztusban nyilatkoztatja ki magát. Megváltónk a láthatatlan Isten képmása. Ó, milyen közel kerülhetünk a mennyhez! Krisztus mondotta: „Aki engem látott, látta az Atyát.” 

Egyetlen világi elfoglaltságnak se engedjük meg, hogy elvonja az erőnket. Semminek se engedjük át azt a helyet, ami Istent illeti meg. Lelki felüdülésünk érdekében szakítsunk időt a pihenésre, az elmélkedésre és az imára. Krisztus jót cselekedve járt, meggyógyított minden betegséget és megbocsátotta a bűnöket, vigasztalta a megszomorodottakat és jelenlétével elűzte a szomorúságot. Szemléljük Őt – Isten szerető irgalmának és jóságának megtestesítőjét. 

Keressük az Urat… Sose felejtsétek el, hogy Isten gyermekei vagytok. Ne aggódjatok azért, amit amúgy sem tehettek meg. Ha elkövettek hibákat, járuljatok az irgalmas Üdvözítő elé, és kérjetek bocsánatot. Mondjátok el, hogy szeretnétek teljesíteni az akaratát. Tanúsítsatok tiszteletet Isten iránt. Ne feledjétek, hogy gondoskodik rólatok, és szüntelenül a segítségetekre siet a szükségben. „Könyörületes minden teremtményhez.” 

Nagy előjogunk, hogy kitárhatjuk a szívünket, és beengedhetjük a Megváltót. Dicsőítsük Őt jelenlétének ragyogásáért. Arckifejezésünk viselje ragyogó szeretetét, és ezt hirdessék szavaink is. Akkor az öröme velünk fog tartani, és így a mi örömünk is teljes lesz… 

Munkánkat a felsőbbrendű élet légköre járja át. Ez fog egymáshoz és Istenhez láncolni bennünket. Keresztényi életünkben jelen kell lennie Krisztus szeretetének. Csak akkor fogjuk úgy szeretni egymást, ahogy Krisztus szeretett minket. – The Upward Look, 142./old. 

A kezdet (és a kezdeményező)

(Kol 1:18). Ő a feje a testnek, az egyháznak; ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy minden tekintetben ő legyen az első. /RÚF/

A héberben a „fej” (ró’s) és a „kezdet” (ré’sít) szavak kapcsolatosak egymással. Az utóbbi (1Móz 1:1) versében fordul elő a Szentírásban először: „Kezdetben (ré’sít) teremté Isten az eget és a földet.” Jézus az emberiség és az egyház Feje, nemcsak testet öltése okán, hanem azért is, mert Ő a Teremtő. 

A „kezdet” szó a görögben (arkhé) tág jelentéssel bír. Itt Jézusra vonatkozik, tőle ered az egyház, Ő kezdeményezte (Kol 1:18), ezért Ő a Feje. Éppen így Ő a teremtés „kezdete” vagy kezdeményezője. 

Jézus nemcsak a teremtés és az egyház kezdeményezője, hanem a halálból való feltámadása 

(Róm 6:3-4). Vagy nem tudjátok, hogy mi, akik Krisztus Jézusba kereszteltettünk, az ő halálába kereszteltettünk? (4) A keresztség által ugyanis eltemettettünk vele a halálba, hogy amiképpen Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk. /RÚF/ 

...révén Ő az új teremtés kezdeményezője is. A bűn zsoldja a halál, ezért Krisztus győzelme a halál felett a bűn feletti győzelmét is mutatja, valamint azt, hogy van hatalma újjáteremteni bennünket a maga képére. Mindez jól kifejezi, hogy miért Ő az „elsőszülött a halottak közül” (az „elsőszülött”. Jézus feltámadásának a legnagyobb a jelentősége, még ha nem is Ő támadt fel először (Mózes volt az, ezért vitatkozott az ördög Jézussal Mózes teste felett. 

(Júd 1:9). Pedig még Mihály angyal sem mert káromló ítéletet kimondani, amikor az ördöggel vitatkozva küzdött Mózes holttestéért, hanem azt mondta: „Dorgáljon meg téged az Úr!” /RÚF/

 Krisztus feltámadása nélkül senki más nem támadhatott volna fel a halálból. 

Jó, ha ezen a ponton röviden áttekintjük, hogy Pál milyen indokokkal támasztotta alá Jézus kiemelt szerepét. 

1. Ő jeleníti meg tökéletesen a láthatatlan Istent. 

2. Minden általa teremtetett. 

3. Ő mindennél előbb létezett, mindent Ő tart össze. 

4. Ő az egyház Feje, az egyház pedig a teste. 

5. Ő a teremtés és az újjáteremtés kezdeményezője. 

6. Legyőzte a bűnt és a halált, ezért joga van mindazokat feltámasztani, akik bíznak benne, mint Megváltójukban. 

7. Jézus mindig is létezett, de az eddig felsorolt érdemei miatt az emberiség és az egyház Feje lett.

White idézet: A kegyelemben való növekedésünk, örömünk és hatékonyságunk mind a Krisztussal való egyesülésünktől függ. Csak ha napról napra, sőt, ha óráról órára közösségünk van vele – ha Őbenne maradunk –, akkor növekedhetünk a kegyelemben. Nem csak a Szerzője, hanem Bevégzője is hitünknek. Krisztus az Alfa és az Ómega, a Kezdet és a Vég. Ám nemcsak a kezdetnél és végnél, hanem minden lépésünknél legyen velünk. – The Faith I Live By, 125./old. 

A törvény és az evangélium kéz a kézben jár. Egyik kiegészíti a másikat. A Krisztus evangéliumába vetett hit nélkül a törvény nem üdvözítheti a törvény áthágóját. Törvény nélkül az evangélium hatástalan és tehetetlen. A törvény és az evangélium tökéletes egységet alkot. Jézus lefektette az épület alapkövét, és Ő helyezte el a szegletkövet is, „és ilyen kiáltás támad: Áldás, áldás reá”! (Zak 4:7) Ő hitünk Szerzője és Bevégzője, az Alfa és az Ómega, a Kezdet és a Vég, az Első és az Utolsó. A kettő együtt – Jézus Krisztus evangéliuma és Isten törvénye – eredményez őszinte szeretetet és hitet. – Our High Calling, 141./old. 

Jézus számára a jelen és a jövő, a közel és a távol egy és ugyanaz volt. Ismerte az emberiség valamennyi szükségletét. Lelki szemei előtt kitárult az emberek minden erőfeszítése és vívmánya, minden kísértése és küzdelme, minden nehézsége és veszedelme. Ismert volt előtte minden otthon, minden kívánság, öröm és vágy… 

„Annak nevét Immanuelnek nevezik, ami azt jelenti: Velünk az Isten.” (Mt 1:23) 

Minden tanító-nevelő munkának az Istentől jött tanító személye és tanítása legyen az alapja. A ma végzendő munkáról éppen úgy, mint a kétezer évvel ezelőtt, általa alapított munkáról ezt mondja Megváltónk: „én vagyok az Első és az Utolsó”, „Én vagyok az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég” (Jel 1:17-18; 21:6). 

Amikor ilyen Tanító jelenlétében lehetünk, és ilyen csodálatos alkalom nyílik arra, hogy magától Istentől kapjuk a tanítást, milyen ostoba lépés lenne tőle függetlenül tanítani, bölcsességet keresni a Bölcsességtől függetlenül, igaznak tettetni magunkat, miközben elutasítjuk magát az Igazságot, világosságot kutatni a Világosságtól függetlenül és életet az Élettől függetlenül, elfordulni az élő víz Forrásától, és repedezett kutakat ásni, amelyek nem tartják a vizet! 

Ma is így kérlel bennünket: „Ha valaki szomjúhozik, jöjjön énhozzám, és igyék. Aki hisz énbennem, amint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből.” „A víz, amelyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz őbenne.” (Jn 7:37-38; 4:14) – Nevelés, 82-83./old.