A keresztre szegezve - Mózes által leírt ceremoniális törvény.

(Kol 2:11-15). Benne vagytok körülmetélve is, de nem kézzel végzett körülmetéléssel, hanem a Krisztus szerinti körülmetéléssel, a halandó test levetése által. (12) A keresztségben vele együtt voltatok eltemetve, és vele együtt fel is támadtatok az Isten erejébe vetett hit által, aki feltámasztotta őt a halottak közül. (13) Titeket is, akik halottak voltatok vétkeitekben és testetek körülmetéletlenségében, ővele együtt életre keltett, megbocsátva nekünk minden vétkünket. (14) Eltörölte a követeléseivel minket terhelő adóslevelet, amely minket vádolt, és eltávolította azt az útból, odaszegezve a keresztfára. (15) Lefegyverezte a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, nyilvánosan megszégyenítette őket, és Krisztusban diadalmaskodott rajtuk. /RÚF/

Hányszor láttuk már, hogy tévesen értelmezik ezeket az igéket, főleg (Kol 2:14) versét, mintha a törvény és a szombattartás ellen szóló érv lenne. 

E szövegek megértéséhez a hetednapi adventisták két fő magyarázatot javasolnak. 

Az első, hogy a keresztre szegezett „kézírás” az „ellenünk” felhozott vádak listája, ami hasonlítható a Pilátus által Jézus keresztjére rakatott felirathoz.

 (Mt 27:37). Feje fölé függesztették az ellene szóló vádat, ezzel a felirattal: EZ JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA. /RÚF/; 

(Jn 19:19-20). Pilátus feliratot is készíttetett, és rátétette a keresztre. Ez volt ráírva: A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA. (20) A zsidók közül sokan olvasták ezt a feliratot, amely héberül, latinul és görögül volt írva, ugyanis közel volt a városhoz az a hely, ahol megfeszítették Jézust. /RÚF/] 

A második pedig: a keresztre szegezett írás a Mózes által leírt ceremoniális törvény.  

(5Móz 31:24-26). Amikor Mózes leírta egy könyvbe ennek a törvénynek az igéit elejétől végig, (25) ezt parancsolta Mózes a lévitáknak, akik az Úr szövetségládáját hordozták: (26) Fogjátok ezt a törvénykönyvet, és tegyétek Isteneteknek, az Úrnak a szövetségládája mellé, hogy ott tanúskodjék ellened. /RÚF/]

A verset szélesebb összefüggésében vizsgálva láthatjuk, hogy itt egyértelműen a ceremoniális törvényről van szó. Pál utal még a „kéz nélkül való” körülmetélésre (Kol 2:11), ami „a szívnek… körülmetélése”. 

(Róm 2:28-29). Mert nem az a zsidó, aki külsőleg az, sem nem az a körülmetélkedés, amely a testen, külsőleg látszik; (29) hanem az a zsidó, aki belsőleg az, és az a körülmetélkedés, amely a szívben van, Lélek szerint és nem betű szerint. Az ilyen dicsérete nem emberektől van, hanem Istentől. /RÚF/; 

(5Móz 30:16). Ezért parancsolom ma neked, hogy szeresd az Urat, a te Istenedet, járj az ő útjain, tartsd meg parancsolatait, rendelkezéseit és törvényeit, és akkor élni és sokasodni fogsz, mert megáld téged az Úr, a te Istened azon a földön, amelyre most bemégy, hogy birtokba vedd. /RÚF/

 Ez nyilvánvalóan különbözik a test körülmetélésétől, ami a ceremoniális törvény egyik legfontosabb kikötése volt. 

(3Móz 12:3). A nyolcadik napon metéljék körül a fiú szeméremteste bőrét. /RÚF/; 

(2Móz 12:48). Ha jövevény tartózkodik nálad, és el akarja készíteni az Úr páskáját, metéltesse körül magát valamennyi férfi, és csak akkor foghat hozzá annak elkészítéséhez. Így olyan lesz, mint az ország szülöttje. A körülmetéletlenek közül azonban senki sem ehet belőle. /RÚF/

Ezek után Pál összekapcsolja a belső változást „a bűn testének levetésével” és az alámerítéses keresztséggel. A keresztséggel közösséget vállalunk Krisztus halálával és feltámadásával 

(Kol 2:11-12)  Benne vagytok körülmetélve is, de nem kézzel végzett körülmetéléssel, hanem a Krisztus szerinti körülmetéléssel, a halandó test levetése által. (12) A keresztségben vele együtt voltatok eltemetve, és vele együtt fel is támadtatok az Isten erejébe vetett hit által, aki feltámasztotta őt a halottak közül.

A megtérés tapasztalatát azzal köti össze, hogy „titeket, akik halottak voltatok a bűnökben… megelevenített” Krisztussal, aki „megbocsátotta minden bűnünket” (Kol 2:13), /ÚRK/ 

A „parancsolatok” (Kol 2:14) utal úgy világi 

(Lk 2:1). Történt pedig azokban a napokban, hogy Augusztusz császár rendeletet adott ki: írják össze az egész földet. /RÚF/; 

ApCsel 17:7). Jászón befogadta őket, holott ezek mind a császár parancsai ellen cselekszenek, mivel mást mondanak királynak: Jézust. /RÚF/, mint egyházi 

(ApCsel 16:4). Amikor végigjárták a városokat, átadták nekik azokat a határozatokat, amelyeket a jeruzsálemi apostolok és vének hoztak, hogy tartsák meg azokat. /RÚF/ törvényi rendeletekre. 

Ez a görög szó Pál írásaiban csak egyetlen másik helyen fordul elő, és a ceremoniális törvényre utal, ami elválasztó fal volt zsidók és pogányok között. 

(Ef 2:14-15) Mert Ő a mi békességünk, ki egygyé tette mind a két nemzetséget, és lerontotta a közbevetett választófalat,(15) Az ellenségeskedést az Ő testében, a parancsolatoknak tételekben való törvényét eltörölvén; hogy ama kettőt egy új emberré teremtse Ő magában, békességet szerezvén; /KAR/

Mivel Pál már utalt a bűnbocsánatra és a belső változásra, amit a keresztség szimbolizál, nem valószínű, hogy ismét visszatérne ehhez a témához egy újabb, a Szentírásban másutt nem használt metaforával élve. Inkább úgy tűnik, hogy hasonló kérdést hangsúlyoz, mint amiről az Efezusi levélben írt, vagyis a Kolosséban élő hívők ne aggódjanak a ceremoniális törvény betartása miatt, aminek része a körülmetélés, sem a tisztasági törvények kötelezettségei miatt. 

(ApCsel 10:28, 34-35). Ekkor így szólt hozzájuk: Tudjátok, hogy tiltott dolog zsidó embernek idegennel kapcsolatba kerülni vagy hozzá bemenni. Nekem azonban Isten megmutatta, hogy egyetlen embert se mondjak szentségtelennek vagy tisztátalannak. (34) Erre Péter beszélni kezdett, és ezt mondta: Most értem meg igazán, hogy Isten nem személyválogató, (35) hanem minden nép között kedves előtte, aki féli őt, és igazságot cselekszik. /RÚF/ 

Pál egyértelműen nem keltett olyan látszatot, hogy a Tízparancsolat a keresztre lett volna szegezve, hiszen másutt a bűnt a Tízparancsolat megszegésének nevezi. 

(Róm 7:7). Mit mondjunk tehát? A törvény bűn? Szó sincs róla! Viszont a bűnt nem ismerném, ha nem ismertem volna meg a törvény által, és a kívánságot sem ismerném, ha a törvény nem mondaná: „Ne kívánd!” /RÚF/

White idézet: A szombat csodálatos, dicsőséges alkalom… Isten arra teremtette, hogy örvendezzünk és dicsőítsük Őt irántunk tanúsított jóságáért… 

Isten megmutatta, hogy csak keveset érzékeltünk és értettünk meg a szombat fontosságából és dicsőségéből, holott fel kellene fognunk és meg kellene ismernünk dicső voltát. Nem tudjuk, mit jelent a föld magaslatain hordoztatni és Jákób örökségével élni. De amikor a késői eső és a felüdülés eljön az Úrtól, és hatalmának dicsősége megnyilvánul, megtudjuk, mit jelent mindez. Akkor majd jobban megértjük a szombat jelentőségét. Azonban nem látjuk meg teljes dicsőségében mindaddig, amíg Isten szavára fel nem tárulnak az új Jeruzsálem gyöngykapui, és a szeretett Jézus örömteli hangja nem hallható, felszólítva bennünket, hogy lépjünk be oda. Láttam, hogy tökéletes világosság ragyog a városban, mert megtartottuk Isten parancsolatait, és a menny, az édes menny az otthonunk. 

Láttam az Isten ujjával írt Tízparancsolatot. Az egyik táblán négy, a másikon hat parancsolat volt. Az első kőtáblán az első négy parancsolat fényesen ragyogott, de a negyedik, a szombatparancsolat mindegyiknél fényesebb volt, mert Isten a szombatot szent nevének dicsőségére választotta el. A szent szombat dicsőségesnek látszott – fényes gyűrű vette körül ezt a parancsolatot. Láttam, hogy a szombat parancsa nem volt a keresztre szegezve. Ha úgy lett volna, akkor a többi kilenccel sem lenne másként, ami azt jelentené, hogy mindet éppen úgy figyelmen kívül hagyhatnánk, mint ahogy a negyedikkel teszik sokan… 

Isten megmutatta, hogy a szombat válaszfal, és az is lesz, amely az igazi Izráelt elválasztja a hitetlenektől, és a szombat az, amely Isten várakozó szentjeinek szívét egybeforrasztja. – Maranatha, 245./old., augusztus 25. 

Sokak szemét és szívét fedezi lepel a keresztény világban is. Nem látják az elmulandónak végét. Nem látják, hogy Krisztus halála csak a ceremoniális törvényt helyezte hatályon kívül. Azt állítják, hogy az erkölcsi törvény a keresztre lett szegezve. Sűrű lepel fátyolozza meg értésüket. Sokak szíve harcban áll Istennel, s nem vetik alá magukat törvényének. Krisztus azonban csak akkor szolgálhatja javukat, ha vezetésének szabályaival összhangba kerülnek. Lehet, hogy megváltójukként beszélnek Krisztusról, Ő mégis ezt mondja majd nekik végül: nem ismerlek titeket. Nem gyakoroltatok őszinte bűnbánatot Isten szent törvényének megrontása miatt, s így bennem való hitetek nem lehet őszinte, mert az én küldetésem célja Isten törvényének felmagasztalása volt. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 1. köt., 239./old. 

Krisztusban meggyökerezve és épülve

 

A Kolosséi levél témája a keresztényi élet egyik legvilágosabb irányelve: „Mivel tehát már elfogadtátok Krisztus Jézust, az Urat, éljetek is őbenne”. (Kol 2:6), /RÚF/ 

Úgy nyerünk üdvösséget, hogy nemcsak tantételeket, hanem egy Személyt fogadunk el. Jézus elfogadásának viszont része az is, hogy minden tanítását magunkévá tesszük, amit a bibliai apostolok és próféták által kaptunk. 

(Ef 2:20). Mert ráépültetek az apostolok és a próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus /RÚF/

Krisztus elfogadása legfőképpen azt jelenti, hogy meghalunk az énnek, teljes mértékben alárendeljük magunkat az élő Krisztusnak. 

Az élő Ige (Jézus) nem választható el az írott Igétől (a Bibliától); olyanok, mint egy érme két oldala. Csak a Szentírás által ismerhetjük meg Jézust. „Benne járunk”, éljük az életünket, vagyis engedjük, hogy Igéje és Szentlelke vezesse a döntéseinket és a szokásainkat. 

Kol 2:7. Gyökerezzetek meg és épüljetek fel őbenne, erősödjetek meg a hit által, amint tanultátok, és hálaadásotok legyen egyre bőségesebb. /RÚF/

... versében Pál egy ismert bibliai képpel él: a keresztényeket fákhoz hasonlítja. Úgy gyökereződünk meg Krisztusban, ha elfogadjuk Megváltónknak és az életünket Igéjéhez szabjuk. Ez által „erősödünk meg a hitben”. 

(Ézs 61:3). Hamu helyett fejdíszt adok Sion gyászolóinak, gyászfátyol helyett illatos olajat, csüggedés helyett öröméneket. Igazság fáinak nevezik őket, az Úr ültetvényének: őt ékesítik. /RÚF/; 

(Mt 3:10). A fejsze már a fák gyökerén van: ezért minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágatik, és tűzre vettetik. /RÚF/; 

(Lk 8:11-15). A példázat pedig ezt jelenti: A mag az Isten igéje. (12) Akiknél az útfélre esett, azok meghallották az igét, de azután jön az ördög, és kiragadja a szívükből, hogy ne higgyenek, és ne üdvözüljenek. (13) Akiknél a köves helyre esett, azok amikor hallják, örömmel fogadják az igét, de nem gyökerezik meg bennük: ezek hisznek egy ideig, de a megpróbáltatás idején elbuknak. (14) A tövisek közé esett mag: ezek azok, akik hallották az igét, de mikor elmennek, az élet gondjai, gazdagsága és élvezetei megfojtják őket, és nem érlelnek termést. (15) A jó földbe esett mag: ezek pedig azok, akik igaz és jó szívvel hallgatják az igét, meg is tartják, és termést hoznak állhatatossággal. /RÚF/;

 (1Kor 3:6). Én ültettem, Apollós öntözött, de Isten adta a növekedést /RÚF/ 

Pál világosan felvázolja a hívők előtt álló két alternatívát. Az egyik, hogy „az Úr plántái” (Ézs 61:3) maradnak, tovább növekednek Krisztusban, ragaszkodnak hozzá és tanításaihoz. A másikat egy művirághoz lehetne hasonlítani, ami talán valódinak tűnik, de nem él. Ha emberi bölcselkedéseket és tradíciókat teszünk magunkévá, azok „rabul ejtenek”. 

(Kol 2:8). Vigyázzatok, hogy rabul ne ejtsen valaki titeket olyan bölcselkedéssel és üres megtévesztéssel, amely az emberek hagyományához, a világ elemeihez, és nem Krisztushoz igazodik. /RÚF/

 Krisztus szabaddá tett bennünket, de ismét beleeshetünk a „szolgaság igájába”. 

(Gal 5:1). Krisztus szabadságra szabadított meg minket, álljatok meg tehát szilárdan, és ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni. /RÚF/; 

(ApCsel 15:10). Most tehát miért kísértitek azzal Istent, hogy olyan igát akartok a tanítványok nyakába tenni, amelyet sem atyáink, sem mi nem tudtunk elhordozni? /RÚF/) 

Röviden: a nem biblikus tanítások elfogadása Krisztus elutasítását jelenti, mivel aki vevő a hamis tanításokra, az sajnálatos módon más evangéliumot fogad el, emberi tekintélyt helyez a Szentírás tekintélye fölé. 

(Gal 1:6-9). Csodálkozom, hogy attól, aki Krisztus kegyelme által elhívott titeket, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok, (7) pedig nincsen más evangélium. De egyesek megzavartak titeket, és el akarják ferdíteni Krisztus evangéliumát. (8) De ha még mi magunk vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azon kívül, amelyet mi hirdettünk, átkozott legyen! (9) Amint már korábban is megmondtuk, most ismét mondom: ha valaki nektek más evangéliumot hirdet azon kívül, amelyet elfogadtatok, átkozott legyen! /RÚF/). 

Ez a veszély leselkedett az egyházra kezdetben, és ma is ez veszélyeztet. 

White idézet: A megszámlálhatatlan tanításból, amely a növekedés folyamatának különböző fokozataira tanít, az egyik legértékesebb a Megváltónak a felnövekő magról szóló példázata… 

A mag a csírázás tulajdonságával bír, amelyet Isten plántált beléje. Mégis, ha a magot magára hagyjuk, nincs ereje arra, hogy kikeljen. Az embernek is meg kell tennie a maga részét a gabona növekedése érdekében, azonban egy bizonyos ponton túl már semmit sem tehet. Bíznia kell abban, aki a vetést és aratást összekapcsolta végtelen hatalmának csodálatos láncszemeivel. A magokban élet, a talajban pedig erő van, mégis, ha a végtelen hatalmú Isten nem munkálkodik éjjel és nappal, a mag nem kel ki, és nem hoz termést. A záporesőnek fel kell frissítenie a szomjas, kiszáradt földet; a Napnak meleget kell adnia, és az eltemetett maghoz elektromosságnak kell áramlania. A magban levő életet, amelyet a Teremtő ültetett bele, egyedül Ő tudja felszínre hozni… 

A mag kicsírázása a lelki élet kezdetét ábrázolja, míg a növény felnövekedése a jellem kifejlődését szemlélteti. Élet nem lehetséges növekedés nélkül. 

A növénynek növekednie kell vagy elpusztul. A növény növekedése ugyanolyan csendes és észrevétlen, mint a jellem fejlődése. Az életünk a fejlődésének minden fokán lehet tökéletes, mégis, ha betöltjük Isten szándékát, állandóan előre haladunk. 

A növény mindazt elfogadva növekszik, amit Isten adott az életének fenntartására. Így a mi lelki növekedésünket is az isteni eszközökkel való együttműködés által érjük el. Amiképpen a növény gyökeret ver a földben, úgy nekünk is meg kell gyökereznünk Krisztusban. A növény is elfogadja a napfényt, a harmatot és az esőt, nekünk is be kell fogadnunk a Szentlelket. Ha a szívünk Krisztusra támaszkodik, Ő „...eljő hozzánk, mint az eső, mint a késői eső...” (Hós 6:3) „És feltámad néktek, akik félitek az én nevemet, az igazságnak napja, és gyógyulás lesz az ő szárnyai alatt...” (Mal 4:2). „...Virágozni fog, mint a liliom... felelevenednek, mint a búzamag, és virágoznak, mint a szőlőtő.” (Hós 14:6, 8) – Isten csodálatos kegyelme, 197./old., július 8. 

A keresztény ember olyan, mint a libánoni cédrus. Azt olvastam, hogy ez a fa nem csupán néhány rövid gyökeret ereszt a földbe, hanem gyökerei mélyen, egyre távolabb hatolnak a talajba, hogy erőteljesebben tudjon kapaszkodni. Így az erős viharban is megáll, mivel a mélyen fekvő gyökér hálózata megtartja. A keresztény ugyanilyen mélyen gyökerezik Krisztusban. Megváltójába vetett hittel rendelkezik. Tudja, kiben hisz. Teljes mértékben meg van győződve, hogy Jézus Isten Fia és a bűnösök Megváltója… Hitének gyökerei mélyre hatolnak. Az igazi keresztények Libánon cédrusához hasonlóan nem a laza felszíni talajban növekednek, hanem Istenben gyökereznek, a hegyek szikláinak hasadékaiba kapaszkodnak. – Our High Calling, 331./old. 

Bölcsesség és Isten ismerete

Jób megkérdezte: „De a bölcsesség hol található? Hol van az értelem lelőhelye” (Jób 28:12), /RÚF/ Pál válasza erre, hogy Krisztusban, „Benne van elrejtve a bölcsesség és ismeret minden kincse”. (Kol 2:3). /ÚRK/ 

 (1Kor 1:30). Az ő munkája az, hogy ti Krisztus Jézusban vagytok. Őt tette nekünk Isten bölcsességgé, igazsággá, megszentelődéssé és megváltássá. /RÚF/

 Krisztussal mindenünk megvan, „a teljes megértés egész gazdagsága”. (Kol 2:2), /RÚF/ Benne nyert kinyilatkoztatást Isten titka, ami magában foglalja az egész megváltási tervet. 

(Kol 2:1-7). Szeretném, ha tudnátok, mennyit küzdök értetek és a laodiceaiakért és mindazokért, akik engem nem ismernek személyesen, (2) hogy szívük felbátorodjék összeforrva szeretetben, és eljussanak a teljes megértés egész gazdagságára: Isten titkának, Krisztusnak ismeretére. (3) Benne van a bölcsesség és ismeret minden kincse elrejtve. (4) Ezt azért mondom, nehogy valaki titeket megtévesztő szavakkal félrevezessen. (5) Mert ha távol vagyok is testben, lélekben mégis veletek vagyok, és örömmel látom a köztetek uralkodó szép rendet és Krisztusba vetett hitetek szilárdságát. (6) Mivel tehát már elfogadtátok Krisztus Jézust, az Urat, éljetek is őbenne. (7) Gyökerezzetek meg és épüljetek fel őbenne, erősödjetek meg a hit által, amint tanultátok, és hálaadásotok legyen egyre bőségesebb. /RÚF/

A görög parakletoszin szó azt jelenti, hogy „felbátorodott”, „megerősödött”. 

(Kol 2:2). hogy szívük felbátorodjék összeforrva szeretetben, és eljussanak a teljes megértés egész gazdagságára: Isten titkának, Krisztusnak ismeretére.

Pál nemcsak abban kívánt segíteni a Kolosséban élő hívőknek, hogy felismerjék a hamis tanításokat, hanem hogy keresztényi szeretettel „összeforrjanak” (szümbibaszthentesz). Mindkét szó igeideje jelzi Pál bizakodását, hogy levele eléri a célját. 

Meg is dicséri a hívőket: „örömmel látom a szép rendet köztetek és Krisztusba vetett hitetek rendíthetetlenségét”. (Kol 2:5), /ÚRK/ 

A taxisz görög szó jelentése: „rend”, ami az Újszövetségben utal Áron papi rendjére 

(Lk 1:8). Történt pedig egyszer, hogy amikor rendjének beosztása szerint papi szolgálatát végezte Isten előtt /RÚF/; 

(Zsid 7:11). Ha tehát a tökéletesség elérhető volna a lévita papság által – mert a nép ez alatt kapta a törvényt –, mi szükség még azt mondani, hogy Melkisédek rendje szerint más pap jöjjön el, aki nem Áron rendje szerint való? /RÚF/

 Melkisédek rendjére (Zsid 5:6, 10). Ahogyan másutt is mondja: „Pap vagy te örökké, Melkisédek rendje szerint.” (10) Mert Isten őt Melkisédek rendje szerint való főpapnak nevezte. /RÚF/; 

(Zsid 6:20). Ahova elsőként bement értünk Jézus, aki Melkisédek rendje szerint főpap lett örökké. /RÚF/;

 (Zsid 7:11, 17). Ha tehát a tökéletesség elérhető volna a lévita papság által – mert a nép ez alatt kapta a törvényt –, mi szükség még azt mondani, hogy Melkisédek rendje szerint más pap jöjjön el, aki nem Áron rendje szerint való? (17) Mert róla szól a bizonyságtétel: „Pap vagy te örökké, Melkisédek rendje szerint.” /RÚF/),

 Pál viszont a gyülekezeti rendre vonatkoztatja (1Kor 14:40). Azonban minden illendően és rendben történjék! /RÚF/), mint ahogy itt is. Megfigyelhető időnként az a tendencia, hogy az egyházi rendre és szervezetre pusztán az egyház által alapított szokásként gondoljunk, teológiai jelentőség nélkül. 

Azonban a helyes istentiszteleti viselkedési normák. 

(1Korinthus 11:1-34). Legyetek a követőim, amint én is követője vagyok Krisztusnak. (2) Dicsérlek titeket, hogy mindig emlékeztek rám, és úgy tartjátok meg a hagyományokat, ahogyan átadtam nektek. (3) De tudnotok kell, hogy minden férfinak Krisztus a feje, az asszony feje a férfi, Krisztus feje pedig Isten. (4) Minden férfi, aki fedett fővel imádkozik vagy prófétál, szégyent hoz a fejére. (5) És minden asszony, aki fedetlen fővel imádkozik vagy prófétál, szintén szégyent hoz a fejére, mert ugyanolyan, mintha megnyírták volna. (6) Mert ha az asszony nem fedi be a fejét, akkor vágassa le a haját, ha pedig szégyen az asszonyra hajának levágása vagy leborotválása, akkor fedje be a fejét! (7) Mert a férfinak nem kell befednie a fejét, mivel ő Isten képmása és dicsősége, az asszony ellenben a férfi dicsősége. (8) Mert nem a férfi van az asszonyból, hanem az asszony a férfiból. (9) Mert nem is a férfi teremtetett az asszonyért, hanem az asszony a férfiért. (10) Ezért tehát kötelessége az asszonynak, hogy a férjétől való függés jelét viselje a fején az angyalok miatt. (11) De az Úrban nincs asszony férfi nélkül, sem férfi asszony nélkül. (12) Mert ahogyan az asszony a férfiból van, úgy a férfi is az asszony által van, mindez pedig Istentől van. (13) Ítéljétek meg magatokban: illik-e az asszonynak fedetlen fővel imádkozni Istenhez? (14) Nem arra tanít-e titeket maga a természet is, hogy szégyen az a férfinak, ha hosszú hajat visel? (15) Ha viszont az asszony visel hosszú hajat, ékessége az, mert neki fátyolként adatott a haj. (16) Ha pedig valaki ebben a dologban vitatkozni akar: nekünk nincsen más szokásunk, sem Isten gyülekezeteinek. (17) Amikor a következőkre rátérek, nem dicsérhetlek titeket, mivel nem javatokra, hanem károtokra jöttök össze. (19) Mert először is azt hallom, hogy amikor összejöttök a gyülekezetben, szakadások vannak közöttetek, és ezt részben el is hiszem. (19) Mert szükséges, hogy legyen közöttetek szakadás is, hogy a kipróbáltak nyilvánvalókká legyenek közöttetek. (20) Amikor tehát összegyülekeztek, nem az Úr vacsoráját eszitek, (21) mert az evésnél mindenki a saját vacsoráját veszi elő, és az egyik éhezik, a másik pedig megrészegedik. (22) Hát nincsen házatok, hogy ott egyetek és igyatok? Vagy megvetitek az Isten gyülekezetét, és megszégyenítitek a nincsteleneket? Mit mondjak erre? Dicsérjelek ezért titeket? Nem dicsérlek. (23) Mert én az Úrtól vettem, amit át is adtam nektek, hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárultatott, vette a kenyeret, (24) és hálát adva megtörte, és ezt mondotta: „Vegyétek, egyétek, ez az én testem, amely tiérettetek megtöretik, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” (25) Hasonlóképpen vette a poharat is, miután vacsoráltak, és ezt mondta: „E pohár amaz új szövetség az én vérem által, ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre.” (26) Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isszátok e poharat, az Úr halálát hirdessétek, amíg eljön. (27) Azért, aki méltatlanul eszi az Úr kenyerét, vagy issza az Úr poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen. (28) Vizsgálja meg azért az ember önmagát, és úgy egyék abból a kenyérből, és úgy igyék abból a pohárból. (29) Mert aki úgy eszik és iszik, hogy nem becsüli meg az Úr testét, ítéletet eszik és iszik önmagának. (30) Ezért erőtlenek és betegek közöttetek sokan, és ezért halnak meg annyian. (31) Mert ha mi magunk ítélnénk meg önmagunkat, nem esnénk ítélet alá. (32) De amikor az Úr ítél minket, akkor nevel, hogy a világgal együtt el ne vesszünk. (33) Azért tehát, testvéreim, ha evésre egybegyűltök, várjátok meg egymást. (34) És ha valaki éhes, otthon egyék, hogy ne ítéletre gyűljetek össze. A többiről majd akkor rendelkezem, ha hozzátok érkezem. /RÚF/ 

És a vének, diakónusok kiválasztási módjának meghatározásával 

(1Timóteus 3:1-16). Igaz beszéd ez: ha valaki püspökségre törekszik, szép feladatra vágyik. (2) Szükséges tehát, hogy a püspök legyen feddhetetlen, egyfeleségű férfi; megfontolt, józan, tisztességes, vendégszerető, tanításra alkalmas; (3) nem részeges, nem erőszakos, hanem megértő, a viszálykodást kerülő, nem pénzsóvár; (4) olyan, aki a maga háza népét jól vezeti, gyermekeit engedelmességben és teljes tisztességben neveli. (5) Mert ha valaki a maga háza népét nem tudja vezetni, hogyan fog gondot viselni Isten egyházára? (6) Ne újonnan megtért ember legyen, nehogy felfuvalkodva az ördöggel azonos ítélet alá essék. (7) Szükséges, hogy a kívülállóknak is jó véleményük legyen róla, nehogy gyalázatba és az ördög csapdájába essék. (8) Ugyanígy a diakónusok is tiszteletre méltók legyenek, nem kétszínűek, nem mértéktelen borivás rabjai, nem haszonlesők, (9) hanem olyanok, akikben megvan a hit titka tiszta lelkiismerettel. (10) De ezeket is meg kell vizsgálni előbb, csak akkor szolgáljanak, ha feddhetetlenek. (11) Feleségük is hasonlóan tiszteletre méltó legyen: nem rágalmazó, hanem mértékletes, mindenben hűséges. (12) A diakónusok legyenek egyfeleségű férfiak, akik mind gyermekeiket, mind a maguk háza népét jól vezetik. (13) Mert akik jól szolgálnak, azok szép tisztességet szereznek maguknak, és nagy bátorságot nyernek a Jézus Krisztusba vetett hit hirdetésére. (14) Ezeket pedig abban a reményben írom neked, hogy hamarosan eljutok hozzád. (15) Ha pedig késnék, ezekből tudd meg, hogyan kell szolgálnod az Isten házában, amely az élő Isten egyháza, az igazság oszlopa és erős alapja: (16) Valóban nagy a kegyesség titka: aki megjelent testben, igaznak bizonyult lélekben, megjelent az angyaloknak, hirdették a népek között, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségben. /RÚF/; 

(Titusz 1:1-16). Pál, Isten szolgája, Jézus Krisztusnak pedig apostola Isten választottaiért, hogy higgyenek, és megismerjék az igazságot az igazi kegyesség szerint (2) az örök élet reménységére, amelyet Isten, aki nem hazudik, örök idők előtt megígért, (3) igéjét pedig kijelentette a maga idejében az evangélium hirdetésével, amelyre megbízást kaptam a mi üdvözítő Istenünk rendeléséből. (4) Titusznak, a közös hitben való igaz fiamnak: Kegyelem és békesség Istentől, a mi Atyánktól és Krisztus Jézustól, a mi Üdvözítőnktől. (5) Azért hagytalak Krétán, hogy rendbe hozd az elintézetlenül maradt ügyeket, és presbitereket állíts szolgálatba városonként, ahogyan meghagytam neked: (6) ha van olyan, aki feddhetetlen, egyfeleségű férfi, akinek gyermekei hívők, nem vádolhatók kicsapongással, és nem engedetlenek. (7) A püspök ugyanis mint Isten sáfára legyen feddhetetlen, nem önkényeskedő, nem indulatos, nem részeges, nem kötekedő és nem haszonleső, (8) hanem vendégszerető, a jóra hajlandó, józan, igazságos, kegyes, önmegtartóztató, (9) aki ragaszkodik a tanítással megegyező igaz beszédhez, hogy az egészséges tanítással tudjon bátorítani, és meg tudja győzni az ellenszegülőket. (10) Mert sokan engedetlenek, fecsegők és ámítók, különösen a körülmetéltek között. (11) Ezeket el kell hallgattatni, mert egész családokat feldúlnak azzal, hogy aljas nyereség kedvéért azt tanítják, amit nem volna szabad. (12) Valaki közülük, saját prófétájuk mondta: „A krétaiak megrögzött hazudozók, gonosz vadállatok, lusta, falánk népség.” (13) Ez a vélemény igaz. Éppen ezért fedd őket szigorúan, hogy egészséges legyen a hitük, (14) ne foglalkozzanak zsidó mondákkal és az igazságtól elfordult emberek parancsolataival. (15) Minden tiszta a tisztának, de a tisztátalanoknak és a hitetleneknek semmi sem tiszta, sőt szennyes mind az elméjük, mind a lelkiismeretük. (16) Azt vallják, hogy ismerik Istent, de cselekedeteikkel tagadják, mert utálatosak, engedetlenek és minden jó cselekedetre alkalmatlanok. /RÚF/

Pál nagy gondot fordít az egyház rendjének fenntartására. Így lehet megőrizni és továbbadni az Istentől származó bibliai bölcsességet és tanításokat. 

A Kolosséban élő hívők helyes tanítást kaptak Pál munkatársaitól, ennek következtében vált rendíthetetlenné a hitük. Megingathatatlan, mert szilárd bibliai alapon nyugszik, amihez ha ragaszkodnak, védelmet élveznek a hamis tanítók által terjesztett tévtanoktól. 

White idézet: A keresztben összpontosul Isten minden kinyilatkoztatása, amely az ember iránti szeretetét hirdeti. Hogy ez igazán mit jelent, azt nem tudja kifejezni a nyelv, nem tudja leírni a toll, az emberi értelem képtelen felfogni… A bűneinkért keresztre feszített, a halálból feltámadt és a mennybe szállt Krisztus – ez a megváltás tudománya, amit ismernünk és tanítanunk kell. 

„Aki, amikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő, hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén; és amikor olyan állapotban találtatott, mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, mégpedig a keresztfának haláláig.” (Fil 2:6-8) „Krisztus az, aki meghalt, sőt aki fel is támadott, aki az Isten jobbján van.” (Róm 8:34) „Annakokáért ő mindenképpen idvezítheti is azokat, akik őáltala járulnak Istenhez, mert mindenkor él, hogy esedezzék érettük.” (Zsid 7:25) 

Itt a végtelen bölcsesség, végtelen szeretet, végtelen jogosság és végtelen irgalom. „Isten gazdagságának, bölcsességének és tudományának mélysége!” (Róm 11:33)

Krisztus ajándékaként kapunk minden áldást. Ez az ajándék teszi lehetővé, hogy nap mint nap reánk árad Jahve jóságának kiapadhatatlan árja. A finoman árnyalt illatos virágokban is a Krisztusban kapott ajándékként gyönyörködhetünk. Ő teremtette a Napot és a Holdat. Az égboltot ékesítő csillagok között egy sincs, amelyet ne Ő teremtett volna. Minden esőcsepp, amely lehull, minden fénysugár, amely hálátlan világunkra árad, Istennek Krisztusban megmutatkozó szeretetéről tanúskodik. Mindent e kimondhatatlan nagy ajándék, Isten egyszülött Fia által kapunk. Keresztre feszítették, hogy ez a sok ajándék Isten keze munkájára áradjon. 

„Amiket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, amiket Isten készített az őt szeretőknek.” (1Kor 2:9) Isten kegyelmének gazdagságát szemlélve bizonyára senki nem tudja megállítani, hogy fel ne kiáltson az apostollal: „Istennek legyen hála az ő kimondhatatlan ajándékáért!” – Isten csodálatos kegyelme, 179./old., június 19. 

Isten Igéje, valamint Szerzőjének jelleme oly titkokat tár elénk, melyeket halandó létünkre nem érthetünk meg tökéletesen… 

Ha a teremtett lényeknek lehetséges volna tökéletes ismeretet szerezni Istenről és műveiről, akkor ezen pontot elérve többé nem volna számukra újabb terület a kutatásra, többé nem növekedhetnének az igazságban, nem fejlődhetne értelmük és szívük. Isten többé nem lenne a legmagasabb; és ha az ember a tudás és megismerés legmagasabb fokát elérte, feljebb többé nem juthatna. Adjunk hálát Istennek, hogy ez nem így van! Isten végtelen; benne van a „bölcsességnek és ismeretnek minden kincse elrejtve”. (Kol 2:3) Még ha az örökkévalóságon át kutatnak is az emberek, akkor sem lesznek képesek kimeríteni hatalmának, bölcsességének és jóságának gazdagságát. – The Faith I Live By, 14./old.