2026. április 6., hétfő

Szent az Isten

A szentség nem olyan szó, amit az emberek gyakran használnának a hétköznapokban, talán mert manapság kevés valóban szent dolog vesz bennünket körül. A szombat megszentelt nap az időben, és természetesen Isten is szent. Rajta kívül viszont a mindennapjainkból hiányoznak a szent dolgok. Ha elmélyedsz Isten leggyakrabban emlegetett jellemzőiben, azt fogod látni, hogy a szentség a lényének centrumában helyezkedik el. Csakhogy mit jelent ez pontosan? 

A következő igék miként írják le Istent? 

(3Móz 20:26). Legyetek előttem szentek, mert én, az Úr szent vagyok, és elkülönítettelek benneteket a népektől, hogy az enyéim legyetek. /RÚF/; 


(1Sám 2:2). Nincs olyan szent, mint az Úr, rajtad kívül senki sincsen, nincs olyan kőszikla, mint a mi Istenünk. /RÚF/; 

(Ézs 57:15). Ezt mondja a magasztos, a felséges, aki örök hajlékában lakik, szent az ő neve: Magasságban és szentségben lakom, de a megtörttel és alázatos lelkűvel is. Felüdítem az alázatosak lelkét, felüdítem a megtörtek szívét. /RÚF/; 

(Ez 38:23). Így mutatom meg, hogy nagy és szent vagyok, és megismertetem magamat a sok néppel; akkor majd megtudják, hogy én vagyok az Úr! /RÚF/

Amikor a Biblia a szentség megtestesítőjeként írja le Istent, ez azt jelenti, hogy semmi gonoszság és bűn nincs benne, azokkal semmilyen módon nem egyezik. Teljes mértékig, száz százalékig csak jó. Ebben az értelemben a szentség az alapja minden más jellemvonásának. Például Isten szeretete tiszta, szent szeretet, teljesen mentes az önzéstől, annak minden formájától. Mindentudása szent mindentudás, amelyben semmi gonosz szándék nincs. Vajon bízhatnánk egy mindentudó Istenben, akinek a mindentudása nem lenne szent? Természetesen nem, inkább félnünk kellene tőle. Mindenhatósága (az, hogy semmi nem haladja meg hatalmát) szent mindenhatóság. Képzelj el egy Istent, aki mindenható, de nem szent! Hatalmas és gonosz uralkodó lenne. Kizárólag a szentsége engedi és tesz képessé bennünket is arra, hogy tényleg szeressük, mert Ő valóban teljes egészében jó. Talán éppen ezért a szentségét kell a legjobban értenünk vele kapcsolatban. És talán ez az, amit leginkább félreértenek az emberek. Gondolj olyan bibliai szereplőkre, mint Mózes, Ézsaiás, Ezékiel, Dániel, János, akik tapasztalták Isten jelenlétét! Mi volt az első reakciójuk? Levették a cipőjüket, elrejtették az arcukat, leborultak, mintha várnák, hogy jön rájuk a halál. Bűnös emberként annyira hiányában vagyunk a szentségnek, hogy nem tudunk megállni Isten színe előtt. Ember nem élheti túl, ha Isten arcára tekint. Ellen White is rendre felkiáltott látomásban, hogy „Szent… szent… szent”, mivel ez volt az egyetlen szó, ami némileg le tudta írni azt, amit látott. Ahogy a négy égi lény sem nyugszik egész nap, éjjel és nappal mondják: „Szent, szent, szent az Úr, a mindenható Isten, aki volt, aki van, és aki eljövendő”! (Jel 4:8, ÚRK) 

White idézet: Miként Isten szent, mint Isten, az elesett ember, mint ember legyen szent, emberi mivoltában... 

Isten mindazzal, amit gyermekeiért tesz, a gyülekezet megszentelődését munkálja. Örök időktől fogva kiválasztotta őket, hogy szentek legyenek. Fiát odaadta értük a halálba, hogy megszentelődjenek az igazság iránti engedelmességük által, és megszabaduljanak minden kicsinyességtől. Személyes munkát követel tőlük. Személyes odaadást. Istent hitvallói csak úgy tisztelhetik, ha igyekeznek képére áthasonulni, ha engedelmeskednek vezetésének. Akkor hirdethetik, mint az Üdvözítő tanúbizonyságai, hogy mit művelt értük az isteni kegyelem. 

Életünk megszentelődését úgy érhetjük el, ha kiéljük a szeretet alapelvét. „Az Isten szeretet; és aki a szeretetben marad, az Istenben marad és az Isten is őbenne.” (1Jn 4:16) Aki szívébe fogadta Krisztust, vallását tetteivel bizonyítja. Jelleme megtisztul, finomodik, nemesebbé és tökéletesebbé válik. A hittételek tisztasága kapcsolódik szent, igaz életmóddal; az isteni szabályok szent cselekedetekkel. 

Akik a megszentelődés áldásait óhajtják, előbb meg kell tanulniuk, hogy mit jelent az önfeláldozás… Embertársaink iránti szeretetünk mutatja Isten iránti szeretetünket. A türelmes szolgálat szerez a léleknek nyugalmat. Alázatos, szorgalmas és hűséges munka növeli Isten gyermekei jólétét. A Mindenható támogatja és erősíti azt, aki Krisztus útján akar haladni. 

Az életszentség nem egy pillanat, egy óra, egy nap, hanem egy egész élet munkája. Nem a boldog elragadtatás érzete által érjük el, hanem annak eredménye, hogy állandóan meghalunk a bűnnek, és élünk Krisztusnak. Gyenge, időnkénti erőfeszítésekkel nem lehet igazságtalanságokat jóvátenni, nem lehet a jellem átalakulását munkálni. Hosszas, kitartó erőfeszítések, szigorú önfegyelem és kemény küzdelmek árán érhetjük el a győzelmet. Sohasem tudhatjuk, milyen harc vár ránk holnap. Ameddig Sátán uralkodik, énünket meg kell aláznunk, fojtogató bűneinket le kell győznünk. Amíg életünk tart, nincs megállás, nincs olyan magaslat, amelyre feljutva, elmondhatnánk: teljesen célhoz értem. Az életszentség életfogytig tartó engedelmesség eredménye. – Az apostolok története, 559-560./old. 


2026. április 5., vasárnap

Tisztább kép Istenről

A Biblia kínálja a legigazabb, legtisztább és legkövetkezetesebb képet Istenről. Az egész Biblia célja, hogy félrehúzza a nem látszó fátylat a mi látható világunk és Isten láthatatlan világa között; hogy megmutassa, honnan jövünk és hová tartunk, kinek a felügyelete alatt létezik minden, és milyen is Ő valójában. Mózes első könyvétől A jelenések könyvéig az egyetlen igaz Istenről olvasunk, aki a Biblián és Jézus Krisztus munkásságán keresztül ismertette meg magát, aki nem más, mint a földre született Isten.

Olvashatunk Isten mindenhatóságáról -

(Jób 1:12). Az Úr ezt felelte a Sátánnak: Mindenét a kezedbe adom, csak rá magára nem vethetsz kezet! És eltávozott a Sátán az Úr elől. /RÚF/,

Mindentudásáról -

(Ézs 46:9-10). Emlékezzetek vissza az ősrégi dolgokra: én vagyok az Isten, nincsen más, Isten én vagyok, nincs hozzám hasonló! (10) Előre megmondtam a jövendőt, és régen a még meg nem történteket. Ezt mondom: Megvalósul tervem, mindent megteszek, ami nekem tetszik. /RÚF/

Igazságáról -

(Ézs 30:18). De még vár az Úr, hogy megkegyelmezhessen, készen áll arra, hogy irgalmazhasson. Mert bár ítélő Isten az Úr, boldogok mindazok, akik benne reménykednek. /RÚF/,

Irgalmáról -

(5Móz 7:9). Tudd meg tehát, hogy a te Istened, az Úr az Isten. Állhatatos Isten ő, aki hűségesen megtartja szövetségét ezer nemzedéken át azokkal, akik szeretik őt, és megtartják parancsolatait. /RÚF/

Szeretetéről, kedvességéről és türelméről felénk -

(Róm 2:4. Vagy megveted jóságának, elnézésének és türelmének gazdagságát, és nem veszed tudomásul, hogy téged Isten jósága megtérésre ösztönöz? /RÚF/), bölcsességéről (1Kor 2:7. hanem Isten titkos bölcsességét szóljuk, azt az elrejtett bölcsességet, amelyet Isten öröktől fogva elrendelt a mi dicsőségünkre /RÚF/

Kegyelméről -

(2Kor 12:9). De ő ezt mondta nekem: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem. /RÚF/

Megbocsátásáról -

(Mt 6:14). Mert ha az embereknek megbocsátjátok vétkeiket, nektek is megbocsát mennyei Atyátok. /RÚF/,

Velünk kapcsolatos akaratáról -

(Jer 29:11). Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr –: jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok. /RÚF/

Az erejéről, amely képes legyőzni a halált -

(Jn 11:25). Jézus ekkor ezt mondta neki: Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; /RÚF/

Királyságáról -

(Zsolt 47:9). Isten uralkodik a népeken, szent trónusán ül az Isten. /RÚF/

Örökkévalóságáról -

(5Móz 33:27). Az örök Isten a te menedéked, örökkévaló karjai tartanak. Kiűzte ellenségedet, és ezt mondta: pusztítsd! /RÚF/

...és sok más jellemzőről, amely mind-mind elég okot ad arra, hogy szeressük Őt és befogadó kapcsolatban éljünk vele. Minél többet tudunk arról, ki is Ő és milyen valójában, annál jobban szeretjük majd, és vágyunk arra, hogy közel legyünk hozzá és az életünkbe fogadjuk. Lucifer volt az első, aki megkérdőjelezte Isten jellemét. Az ő kételye vezetett végül az univerzum történelmének legnagyobb küzdelméhez. Ettől az időtől fogva „Sátán folyamatosan azt tanulmányozza, miként foglalhatja le az emberi elmét olyan dolgokkal, amelyek visszatartják az Isten megismerésétől”. (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 5. köt. 740./old.) Sátánt nem érdekli, milyen istenképünk van (panteista, ateista, deista stb.), amíg nem az igaz képet látjuk.

(1Móz 3:1-5). A kígyó pedig ravaszabb volt minden vadállatnál, amelyet az Úristen alkotott. Ezt kérdezte az asszonytól: Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kert egyetlen fájáról sem ehettek? (2) Az asszony így felelt a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk, (3) csak annak a fának a gyümölcséről, amely a kert közepén áll, mondta Isten: Ne egyetek abból, ne is érintsétek, hogy meg ne haljatok! (4) A kígyó erre így felelt az asszonynak: Dehogy haltok meg! (5) Hanem jól tudja Isten, hogy azon a napon, amelyen esztek belőle, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok, mi a jó és mi a rossz. /RÚF/
Lényegében ez volt Sátán üzenete Évának: Isten titkokat tart vissza tőletek, nem a legjobbat akarja nektek. Nem bízhattok benne. Ellen White kijelentése segít jobban megérteni az történteket: „A nagy küzdelem kezdete óta Sátán szándéka mindig az volt, hogy elferdítve, hamisan mutassa be Isten jellemét, és lázadást szítson Isten törvénye ellen”. (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. 297./old.)

White idézet: Minden engedelmeskedni kész ember számára ott ragyog a múlt és a jelen jövőbe is kiható világossága, amint azt Isten Igéje kinyilatkoztatta. Ennek a világosságnak és dicsőségnek, ami magának Krisztus jellemének dicsősége, kell megnyilvánulnia a keresztény egyénekben, családokban, gyülekezetekben, igeszolgálatokban, és az Isten népe által alapított intézmények mindegyikében. Az Úr mindezeket annak jelképéül szánja, hogy mit lehet elvégezni a világért. Ezen eszközöknek az evangéliumi igazság megmentő hatalmát kell kifejezniük.
Amikor a világ meglátja Isten jóságát, irgalmát, igazságát és a gyülekezetben kinyilvánított szeretetét, Isten jellemét látja meg.
Isten jellemének bemutatása érdekében… nekünk magunknak is személyesen kell ismernünk Őt. Ha közösségünk van Istennel, akkor papjai vagyunk, még akkor is, ha soha nem mondunk prédikációt a gyülekezetek előtt. Isten munkatársai vagyunk abban, hogy emberi természetünkön keresztül bemutassuk jellemének tökéletességét a világnak.
Isten emberi eszközeire bízta annak munkáját, hogy bemutassák a világnak Isten jellemét, és finom, gyöngéd, irgalmas szeretetének bemutatása által bizonyságot tegyenek kegyelméről, bölcsességéről, jóságáról.
Az a feladatunk, hogy az Istentől Jézus Krisztusban kapott bővölködő kegyelem által helyreállítsuk az emberben Isten erkölcsi képmását… Igen jól meg kell ismernünk Jézust és mennyei Atyánkat ahhoz, hogy jellemünkön keresztül bemutathassuk Őt!
A Krisztus kegyelme által megújított szív csodálni fogja az Ő isteni jellemét… Minél kevesebbet képzelünk magunkról, annál többre fogjuk becsülni a Megváltó tisztaságát és dicsőségét. Bűnös voltunk felismerése ellenállhatatlanul ahhoz hajt bennünket, akinél bocsánatot nyerhetünk; és ha A Biblia kínálja a legigazabb, legtisztább és legkövetkezetesebb képet Istenről. Az egész Biblia célja, hogy félrehúszívünk tehetetlenségében hozzá vágyakozik, Ő hatalmasan megnyilatkozik. Minél inkább vezet bűnösségünk tudata hozzá és Isten Igéjéhez, annál magasztosabbnak látjuk jellemét, és annál tökéletesebben tükrözzük vissza az Ő képét. – Isten csodálatos kegyelme, 229./old. (augusztus 9.)
A megváltás tervének az ember megváltásán túl volt egy tágabb és mélyebb célja. Krisztus nemcsak ezért jött a földre; nem csupán azért, hogy e kis világ lakói úgy tekintsék Isten törvényét, ahogy kell. Krisztus azért is jött, hogy a világegyetem előtt igazolja Isten jellemét. Nagy áldozatának ezt az eredményét – és hatását más világok értelmes lényeire, csakúgy mint az emberre – a Megváltó előre látta, amikor közvetlenül keresztre feszítése előtt így szólt: „Most van e világ kárhoztatása; most vettetik ki e világ fejedelme: És én, ha felemeltetem e földről, mindeneket magamhoz vonszok.” (Jn 12:31-32) Krisztus cselekedete – hogy meghalt az ember megváltásáért – nemcsak elérhetővé tette az embernek a mennyet, hanem az egész világegyetem előtt igazolta, hogy miért bánt Isten és Fia a lázadó Sátánnal úgy, ahogy bánt; valamint biztosította Isten törvényének örökérvényűségét, és bemutatta a bűn lényegét és következményeit. – Pátriárkák és próféták,

Isten megismerése

„Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.” (Jn 17:3)
Isten jellemének világos megértése alapvető ahhoz, hogy erős kapcsolatunk lehessen vele. Mit mond a Biblia Isten jelleméről, emlékezetünkben tartva állandóan, hogy „Isten félreismerése sötétségbe borítja a földet. Az ember elfelejti, hogy milyen Isten jelleme. Félreérti és félremagyarázza. Olyan üzenetet kell hirdetnünk, amelynek fénye megvilágosít és ereje megment. Isten jellemét be kell mutatnunk. A világ sötétségében sugároznunk kell dicsőségének fényét, jóságának, irgalmának és igazságának világosságát... a világnak kegyelmet hirdető utolsó üzenet Isten jellemének – a szeretetnek – megláttatása” (Ellen G. White: Krisztus példázatai. 287./old.)
Lehetetlennek tűnik, hogy pontosan leírjuk, kicsoda Isten, ezért a legtöbb, amit tehetünk, hogy rámutatunk arra, mit mond róla a Biblia. Habár sosem fogunk mindent felfogni jelleméről, különösen nem mostani helyzetünkben, imádkozzunk azért, hogy a vele és szeretetével kapcsolatos tudásunk mélyüljön, hogy végül egyre közelebbi kapcsolatban akarjunk élni vele, sugározhassuk szeretetét és jellemét mások felé!
White idézet: Isten törvénye – jellegénél fogva – változhatatlan; Alkotója akaratát és jellemét nyilatkoztatja ki. Isten szeretet, és törvénye is szeretet. A törvény két nagy elve: az Isten iránti szeretet és az ember iránti szeretet. „A törvénynek betöltése a szeretet.” (Róm 13:10) Isten jelleme az igazság és az igazságosság; ilyen a törvénye is. A zsoltáríró így nyilatkozik: „A te törvényed igaz”; „minden parancsolatod igaz” (Zsolt 119:142, 172). Pál apostol pedig kijelenti: „A törvény szent, és a parancsolat szent és igaz és jó.” (Róm 7:12) Isten törvénye, amely Isten gondolatának és akaratának kifejezése, olyan maradandó, mint a szerzője. – A nagy küzdelem, 467./old.
Kezdetben Isten az embert a maga képmására teremtette. Az ember tökéletes összhangban élt a természettel és Isten törvényével. Az igazságosság elvei a szívébe voltak írva. A bűn azonban elidegenítette Alkotójától. Már nem tükrözte Isten képmását. Szíve harcban állt Isten törvényének elveivel… De „úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta”, hogy az ember megbékülhessen Istennel, és Krisztus érdemei által újra összhangba kerüljön Alkotójával. Az emberi szívnek Isten kegyelme által meg kell újulnia; felülről új életet kell kapnia. Ez a változás az újjászületés.
Az első lépés az Istennel való megbékéléshez: a bűn belátása. „A bűn ismerete a törvény által van.” (1Jn 3:4; Róm 3:20) Hogy a bűnös felismerje bűnösségét, jellemét Isten mércéjével, az igazság nagyszerű zsinórmértékével kell megmérnie. A törvény tükör, és megmutatja, milyen tökéletes az igaz jellem; elfogadása képessé teszi az embert arra, hogy a saját jellemében meglássa a hibákat. A törvény rámutat az ember bűnére… Kijelenti, hogy a törvényszegő osztályrésze a halál. A bűnöst csak Krisztus evangéliuma szabadíthatja meg a bűn szennyétől és a kárhozattól. A bűnösnek meg kell bánnia bűnét Isten előtt, akinek a törvényét áthágta; hinnie kell Krisztusban és engesztelő áldozatában.
Az újjászületés által a szív összhangba kerül Istennel és törvényével. E hatalmas változás nyomán a bűnös átment a halálból az életbe; a bűnös szent, a törvényszegő és lázadó pedig engedelmes és hűséges lett.
Krisztus követőinek hasonlóvá kell válniuk Őhozzá. Isten kegyelme által olyan jellemet kell kiformálniuk, amely összhangban van a törvény szent elveivel. Ez a Biblia tanítása a megszentelődésről. – Isten csodálatos kegyelme, 20./old. (január 12.)

Pál, Isten által elhívott apostol

 A korinthusiaknak írva Pál úgy nevezi magát, hogy  „Jézus Krisztusnak Isten akaratából elhívott apostola” (1Kor 1:1) .  (2Kor 1:1). Pál, Is...