A büszkeség szorításában

Büszkeség. Amikor a szóról gondolkodsz, talán egy büszke politikus, egy híres vagy gazdag ember, egy feltűnősködő egyén képe ugrik be. A büszkeség az, amikor azt gondolod, hogy másoknál fontosabb, jobb vagy. Valójában ez olyan érzés, amelyre sem alapozni, sem támaszkodni nem szabad a saját életedben. A büszkeség Luciferrel, az oltalmazó kerubbal indult, aki közvetlenül Isten szolgálatában állt. Nem tudjuk pontosan, az önző gondolatok mikor és hogyan fészkelték be magukat a szívébe, de az biztos, hogy ezek a gondolatok taszították a világegyetemet a nagy küzdelemként ismert harcba. Látjuk, hogy Sátán Isten ellenfele lett. 

(Ézs 14:12-14). Jaj, leestél az égről, fényes hajnalcsillag! Lehulltál a földre, népek legyőzője! (13) Pedig ezt mondtad magadban: Fölmegyek az égbe, Isten csillagai fölé emelem trónomat, odaülök az istenek hegyére a messze északon. (14) Fölmegyek a felhők csúcsára, hasonló leszek a Felségeshez! /RÚF/; 

(Fil 2:5-11). Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is megvolt: (6) aki Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, (7) hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt; (8) megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. (9) Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, (10) hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alattiaké; (11) és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére. /RÚF/

 Ebből eredően a világunk szenvedi a bűn következményeit, mióta Sátán kételyt ültetett Ádám és Éva elméjébe, majd azzal kísértette meg őket, hogy jobban szeressék önmagukat Istennél, jobban bízzanak magukban, mint benne. 

(1Jn 2:15-17). Ne szeressétek a világot, se azt, ami a világban van. Ha valaki szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretete. (16) Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, a szem kívánsága és a vagyonnal való kérkedés, nem az Atyától, hanem a világtól van. (17) A világ pedig elmúlik, és annak kívánsága is; de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké. /RÚF/ 

Lehet a büszkeség pozitív tulajdonság? Annak összefüggésében, amit tudunk róla, aligha, miközben a szót lehet pozitívan használni, például amikor arról beszélünk, amit valaki elért, vagy a mély elismerés jeleként azzal kapcsolatban, amit valaki megtett („Olyan büszke vagyok rád!”). Fontos tisztában lenni azzal, hogy a kiválóságra, elismerésre való törekvés, valamint, ha értékeljük az Istentől kapott ajándékainkat, képességeinket, az nem feltétlenül büszkeség (önteltség). A Szentírás szerint létezik az önszeretetnek egy megfelelő fajtája (gondoljunk Jézus parancsára  versében, ahol azt mondja, hogy úgy szeressük a többieket, mint önmagunkat), de ez mindig önzetlen szeretet. 

(Mk 12:31). A második ez: „Szeresd felebarátodat, mint magadat!” Nincsen más, ezeknél nagyobb parancsolat. /RÚF/ 

Az ember nem büszke, ha érzékeli Isten jelenlétét az életében, és az életének céltudatos irányultsága van. 

(1Tim 3:1). Igaz beszéd ez: ha valaki püspökségre törekszik, szép feladatra vágyik. /RÚF/) 

A büszkeség az, ha nem Istennek adjuk a dicsőséget azért, amit Ő tesz az életünkben. 

Fontos emlékezni arra, hogy nem a javaink, a képességeink és az eredményeink határozzák meg az értékünket. Az értékünk mindig Istentől származik, hiszen mindenünket, amink van, még azt is, ami büszkeségre csábít, amúgy is csak tőle kaptuk. Ezt soha nem szabad elfelejtenünk!  

White idézet: Semmi sem fogja úgy meggyengíteni a gyülekezet erejét, mint a büszkeség és a szenvedély… Krisztus a szeretet és az alázat példáját nyújtotta, és megparancsolta követőinek, hogy úgy szeressék egymást, ahogy Ő szeretett bennünket. Többre kell tartanunk másokat magunknál. Viszonyuljunk szigorral a jellemtulajdonságainkhoz, törekedjünk saját tévedéseink és hibáink felismerésére, de szenteljünk sokkal kevesebb figyelmet mások hibáira. Különleges odafigyeléssel tekintsünk embertársainkra – ne kívánjuk a javaikat, ne keressük és ne emeljük ki a tévedéseiket, hanem minden téren ragaszkodjunk a szigorú igazsághoz mind a testvéreinkkel, mind pedig azokkal szemben, akikkel csak kapcsolatba kerülünk. Ha önző módon saját érdekeinket tartjuk szem előtt, ha felsőbbrendűségi vagy versengési lelkületről teszünk bizonyságot, ezzel Isten bántjuk meg. A krisztusi lelkület arra készteti a követőit, hogy ne csak saját sikerükkel és jólétükkel törődjenek, hanem a testvéreikével is. Ilyen az az ember, aki úgy szereti embertársát, mint önmagát... 

Csak Jézust kell magasztalnunk. Bármilyen képességgel rendelkezünk, bármilyen sikereket értünk el, ez nem magunknak és saját erőnknek köszönhető, hanem Istentől kapott szent feladatunk azt bölcsen felhasználni az Ő szolgálatára és dicsőségére. Mindaz, amink van, Istentől ránk bízott tőke. Miért magasztalnánk fel magunkat? Miért emlegetnénk mások hibáit? Minden képességünk és értelmünk a bölcsesség Forrásától ered, hogy magasztalhassuk Istent... 

A talentumok miatti büszkeség nem lakozhat annak szívében, aki Krisztussal együtt elrejtőzött Istenben… Ezért tehát alázzuk meg magunkat, és hódoljunk Jézusnak, de sohase magasztaljuk fel magunkat… Ha életcélunk Jézus Krisztust szolgálni, úgy hódoljunk neki, hogy áldást szerezzünk az embereknek, és akkor még a legnehezebb feladat útja is megvilágosodik előttünk – ezt az utat jelölte ki megváltottainak az Úr. – That I May Know Him, 176./old. 

A felelős beosztásban levők ne feledjék, hogy közeledünk az utolsó napok veszedelmeihez. Az egész világnak Isten elé kell járulnia… Senki se kövessen korlátolt és tévedésre hajlamos lényeket. Isten a halandók fölött áll, mindenki tőle kapja a bölcsességet és az ismeretet bármely dolog elvégzéséhez. Isten készségesen nyújt segítséget bárkinek. Nem részrehajló. 

Akikre az Úr kiárasztja gazdag ajándékait, vigyázzanak, nehogy büszkeségük és önelégültségük átvegye fölöttük az uralmat. A befolyásos személyekért és azokért, akiket sokan készek követni, folyamatosan imádkozzanak a munkatársai, és tanácsolják őket. Imádkozzanak azért, hogy az Úr őrizze meg őket a büszkeségtől és az önigazultságtól. – Christ Triumphant, 158./old. 

Büszkeség vagy alázat

„Mert mindenki, aki magát felmagasztalja, megaláztatik; és aki magát megalázza, felmagasztaltatik” (Lk 14:11).

Mindannyiónknak vannak nagy egóval rendelkező ismerősei, akik azt hiszik, hogy mindig mindent jól csinálnak. Vagy biztosan ismersz valakit, aki mindent kontrollálni akar, aki sosem nyitott az utasításokra vagy az építő kritikára. Elménk rögtön másokban keresi ezeket a jegyeket, pedig az igazi kérdés az, hogy mi a helyzet velünk. Amikor másokra mutogatunk vagy tagadjuk saját büszkeségünket, magunkat csapjuk be. 

Mindannyian küzdünk a büszkeséggel. Tapasztaltuk már sokszor az életünkben, hogy jobban akarunk kinézni, tenni dolgokat, beszélni, megjelenni, mint azok, akik körülöttünk vannak, mert jobbnak gondoljuk magunkat, néhány szempont szerint legalább. Valaki egyszer így fogalmazott: a büszkeség abból a vágyból származik, hogy meg akarjuk mutatni másoknak, milyen értékes az életünk. 

Csakhogy tudnunk kellene, az életünk attól értékes, hogy Isten teremtett minket, és Krisztus meghalt értünk. Milyen hatással van a büszkeség az Istennel és másokkal való kapcsolatunkra, és mit tanít a Biblia az alázatról. 

White idézet: Sátán saját becsvágya miatt bukott el, mert egyenlő akart lenni Istennel. Részt akart venni a mennyei tanácskozásokon és tervezésben, ahonnan azért lett kizárva, mert teremtett lényként nem foghatta fel a végtelen Isten bölcsességét. Nagyravágyó büszkesége végül lázadáshoz vezetett, ma pedig ugyanezekkel az eszközökkel próbálja tönkretenni az embert. 

A bűn az önzésben fogant meg. Lucifer, az oltalmazó kerub, első akart lenni a mennyben. Át akarta venni a mennyei lények fölötti irányítást, el akarta szakítani őket a Teremtőtől, hogy minden dicsőséget magának tulajdonítson. Ennek érdekében hamis fényben tűntette fel Istent, és önmagát akarta felmagasztalni. Úgy próbálta beállítani saját gonosz jellemtulajdonságait, mint amiket a szerető Teremtőtől kapott. 

Ha Lucifer igazán vágyott volna a Magasságoshoz hasonlóvá válni, akkor sosem hagyta volna el mennyei őrhelyét, mivel az isteni lelkület önzetlen szolgálatban nyilvánul meg. Ő azonban a legfőbb pozícióra vágyott, és ma is minden lény ugyanezt teszi, akit sátáni lelkület ural. 

Ha beengedik az ambíciót és a büszkeséget, az élet tönkremegy, mivel a büszkeség nem érzi szükségét a mennyei áldásoknak, és elzárkózik azok elől. 

A büszkeség félelmetes tulajdonság. „A megromlás előtt kevélység jár.” Ugyanez érvényes a család, a gyülekezet, de még a nemzet életére is. – The Faith I Live By, 68./old. 

Most van itt az ideje, hogy fületek meghallja az irgalom gyengéd hangját. A mai nap érkezik el hozzátok a mennyei hívás. Ma az égben minden azt mondja: Jöjj. 

Jöjj, mert minden készen áll. Aki csak akarja, jöjjön és vegye az élet vizét ingyen. Most van itt az ideje, hogy gyermeki egyszerűségre törekedjünk. Látni akarjuk, ahogy a büszkeség, a hiúság és a könnyelműség mind eltűnik. Az ítélet napja már közel van hozzánk. Férfiak és nők elszántan fognak majd vágyakozni arra az erőre, amely mindenféle más emberi támasznál nagyobb segítséget jelent számukra. Támaszunk csak a hatalmas Jahve karja lehet. Közel már a nap, amikor az emberek cselekedetei és erőfeszítései megítélésre és kiértékelésre kerülnek, és azt szeretnénk, hogy készen álljatok. Könyörgünk nektek, hogy számoljatok le a világ büszkeségével, a hiúsággal, a könnyelműséggel és az élet kérkedésével. Jézus szeret titeket. Jézus szán benneteket. Az angyalok sokaságát a megsegítésetekre küldi. És vajon most, miközben az egész menny rád figyel, neked van-e gondod önmagadra? 

Vannak, akik félnek szaván fogni Istent, mintha ez elbizakodottság lenne. Imádkoznak az Úrhoz, hogy tanítsa őket, de ugyanakkor félnek bizakodni Isten szavának ígéretében, és nem mernek hinni abban, hogy Ő tanított minket. Amíg alázatosan és tanulékony lelkülettel járulunk mennyei Atyánkhoz, buzgón vágyakozva arra, hogy tőle tanuljunk, addig miért is kételkednénk abban, hogy Isten teljesíti saját ígéreteit? Mikor az Ő akaratának megismerésére törekszel, akkor tudnod kell, hogy a vele való együtt munkálkodásban a te részed az lesz, hogy hidd: Ő vezetésével, támogatásával és áldásával segít, hogy teljesíthesd akaratát… Krisztus ma is vezeti népét, és megmutatja nekik, hol és hogyan munkálkodjanak. – Isten fiai és leányai, 67./old. (március 1.) 

Immánuel, velünk az Isten

Ha a Bibliából szeretnéd bemutatni Isten karakterét valakinek, aki nem keresztény, merre keresgélnél? A legjobb válasz Jézus lenne. 

A Szentírás szerint Ő nemcsak a visszatükröződése Istennek, hanem a megjelenítője is. Sok ige magyarázza, mit is jelent mindez, de a legközérthetőbb talán Jn 14:9. Jézus erre ezt mondta: Annyi ideje veletek vagyok, és nem ismertél meg engem, Fülöp? Aki engem lát, látja az Atyát. Hogyan mondhatod: Mutasd meg nekünk az Atyát? /RÚF/, ahol Jézus ezt mondja: „aki engem látott, látta az Atyát.” 

Ha többet akarunk tudni arról, milyen az Atya, Jézusra kell tekintenünk – az Igéjére, a cselekedeteire, ahogy tette a dolgokat, és az emberiség iránti hatalmas szeretetére, amely halálában és feltámadásában nyilvánult meg. Isten szeretete és törődése a legvilágosabban Fiában, Jézusban mutatkozott meg. A Biblia szépsége, hogy Isten négy irányból is gazdag rálátást adott Jézus életére, így teljes képünk lehet arról, kicsoda Ő valójában. 

Máté evangéliumában (amit egy zsidó írt zsidóknak) Jézust úgy láthatjuk, mint a régen várt Messiást, aki betölti az ígéreteket.

 Márk evangéliumában Jézus aktív életét figyelhetjük meg, amint szolgál és feláldozza magát, aki mindig gondol másokra, folyton az Atya akaratának felelősségét hordozza.

 Lukácsnál Jézus érzéseiről olvashatunk, emberségéről és könyörületességéről, mégpedig azzal a bizonyossággal, hogy amit olvasunk, az igaz (Lk 1:3-4. magam is jónak láttam, hogy miután elejétől kezdve mindennek pontosan utánajártam, szép rendben megírjam neked, nagyra becsült Teofilosz, (4) hogy meggyőződhess annak a megbízhatóságáról, amire tanítottak. /RÚF/

 János megvilágítja a megtestesült Istenfiút, és hív, hogy higgyük el, Jézus az, akinek mondta magát, így a lelki életünk megújulhat. Bár a négy evangélium ugyanazt a témát tárgyalja, mégsem „egyforma stílusban mutatják be a dolgokat. Minden írónak megvan a saját tapasztalata, a különbözőségek pedig szélesítik és mélyítik a megértést, hogy különféle gondolkodásmódúak számára is befogadható legyen”. (Ellen G. White: Manuscript 105. 1900) Melyik evangéliumot olvastad mostanában? 

Mt 1:23. „Íme, a szűz fogan méhében, és fiút szül, és Immánuélnak nevezik majd” – ami azt jelenti: Velünk az Isten. /RÚF/

Mt 28:20. tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. /RÚF/

Csak a felszínt kapargatjuk, amikor e nagy témát, Isten jellemét kutatjuk. Isten nagyobb és rendkívülibb annál, mintsem felfoghatnánk, és az örökkévalóságon át arról fogunk tanulni, hogy ki is Ő valójában. 

A Teremtő megérdemli, hogy imádjuk azért, aki, és amit tett, tesz az életünkben. Adj magadnak időt, hogy imádkozz hozzá most, dicsérd azért, aki! Légy konkrét imádkozás közben azzal kapcsolatban, amit a Biblia mond Istenről! (Például: Köszönöm, Istenem, hogy te… vagy, amikor… mondod nekem… szakaszában!) 

White idézet: „Az Isten dicsőségének ismerete” látható „Jézus Krisztus arcán”. Az Úr Jézus Krisztus örök időktől fogva egy az Atyával. „Isten képmása”, az Ő nagyságának, fenségének visszatükrözője – az Ő „dicsőségének világoltatása”. Jézus azért jött földünkre, hogy ezt a dicsőséget kinyilatkoztassa. Eljött a bűn sötétjében bolyongó világunkba, hogy bemutassa Isten szeretetének világosságát – hogy legyen „VELÜNK AZ ISTEN”. Ezért jövendölték róla, hogy „nevét Immánuelnek” nevezik. 

Jézus eljött, hogy közöttünk lakozzék, s kinyilatkoztassa az Atyát mind az emberek, mind az angyalok előtt. Isten Igéje volt – Isten gondolatait tette érthetővé. Tanítványaiért mondott imájában így szólt: „Megismertettem ővelük a te nevedet” (Jn 17:26) – „irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú” (2Móz 34:6) –, „hogy az a szeretet legyen őbennük, amellyel engem szerettél, és én is őbennük legyek.” (Jn 17:26) 

De ez a kinyilatkoztatás nem csupán földi gyermekeinek szól. Kicsiny világunk az egész mindenség tankönyve. Isten kegyelmének csodálatos terve, a megváltó szeretet titka az a tantárgy, amelybe „angyalok vágyakoznak betekinteni” (1Pt 1:12), és amelyet végtelen időkön át kutatni fognak. Mind a megváltottak, mind az el nem bukott lények számára Krisztus keresztje lesz az ismeret és a dicséret forrása. Meglátszik majd, hogy a Jézus arcán ragyogó dicsőség az önfeláldozó szeretet fénye. A Kálváriáról áradó világosságban látható meg, hogy az önmegtagadó szeretet törvénye az élet törvénye a föld és a menny számára egyaránt; s hogy Isten szívében van a forrása annak a szeretetnek, amely „nem keresi a maga hasznát” (1Kor 13:5); és hogy a szelíd, alázatos Jézus a megközelíthetetlen világosságban lakozó Atya jellemét mutatta be. 

„Semmit sem cselekszem magamtól” (Jn 8:28) – mondta Krisztus. „Elküldött engem amaz élő Atya, és én az Atya által élek” (Jn 6:57); „Én nem keresem az én dicsőségemet” (Jn 8:50), hanem annak dicsőségét, aki elküldött engem. E szavak elénk tárják azt a hatalmas elvet, amely az élet törvénye az egész világegyetem számára. Krisztus mindent Istentől kapott, de azért kapta, hogy továbbadja. Az összes teremtett lényért szolgálatot végez a mennyben, így az Atya élete a szeretett Fiún keresztül árad mindenkihez, s a Fiú által tér vissza a dicséret és boldog szolgálat szeretettel telt folyama mindenek hatalmas Forrásához. Így zárul Krisztusban az áldások körforgása, amely szemlélteti a nagy Adományozó jellemét – az élet törvényét. – Krisztusi élet, 15./old. (január 1.)