Ismerd meg önmagad!

Két ember megy a gyülekezetbe imádkozni. Az egyikőjük köztiszteletben álló presbiter, aki legelöl áll meg a gyülekezetben, a közösség előtt, ahol mindenki láthatja. Hangosan ad hálát a sok jóért, amit Isten neki adott. A másik személy a társadalom peremére került, ő a gyülekezet végében áll meg. Szemét elhomályosítják a könnyei, mert annyira ránehezedik bűneinek a terhe. A hátsó sarokban térdre rogyva, kétségbeesve suttogja: „Uram, kérlek, kegyelmezz nekem, bűnösnek!”  

(Lk 18:9-14). Némely elbizakodott embernek, aki igaznak tartotta magát, a többieket pedig lenézte, ezt a példázatot mondta: (10) Két ember ment fel a templomba imádkozni: az egyik farizeus, a másik vámszedő. (11) A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: rabló, gonosz, parázna, vagy mint ez a vámszedő is. (12) Böjtölök kétszer egy héten, tizedet adok mindenből, amit szerzek. (13) A vámszedő pedig távol állva, még szemét sem akarta az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek! (14) Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz. Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik. /RÚF/

Nagyon könnyű felmagasztalni magunkat. Időnként második természetünkké válik, hogy másokkal folyamatosan tudassuk, mit értünk el, milyen jók is vagyunk. A menny szemében azonban ezek a dolgok önmagukban semmilyen kiválóságot nem jelentenek. Sőt, valójában szembe mennek azzal, ahogy gondolkodnunk kellene, mivel „aki felmagasztalja magát, megaláztatik; és aki megalázza magát, felmagasztaltatik” (Lk 18:14). 

Jézus azt is tanácsolja, hogy a hátsó sorokban foglaljunk helyet, és hagyjuk, hogy a meghívónk emeljen ki minket, ha úgy akarja. 

(Lk 14:8-10). Ha valaki lakodalomba hív, ne ülj a főhelyre, mert lehet, hogy nálad érdemesebb embert is meghívott. (9) És ha odamegy hozzád, aki meghívott téged is meg őt is, és így szól: Engedd át neki a helyed! – akkor szégyenszemre az utolsó helyre fogsz kerülni. (10) Hanem ha meghívnak, menj el, ülj le az utolsó helyre, hogy amikor jön az, aki meghívott, így szóljon hozzád: Barátom, ülj feljebb! Akkor becsületed lesz minden asztaltársad előtt. /RÚF/ 

Amit Jézus tanít, az éppen az ellenkezője annak, amit mi várunk. „Krisztus csak azt az embert mentheti meg, aki tudja, hogy bűnös” (Ellen G. White: Krisztus példázatai. 105./old.) 

Ha előbb felismerjük bűnös állapotunkat, továbbá azt, hogy kétségbeejtő szükségünk van Krisztusra, csak akkor tudunk hozzá fordulni azzal a biztos tudattal, hogy „ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól”. (1Jn 1:9) 

Minél közelebb húzódunk Krisztushoz, annál inkább tisztában leszünk bűnösségünkkel és értéktelenségünkkel. „Igazi önismeretre csak egy úton juthatunk: Krisztust kell szemlélnünk. Az ember azért tartja magát igaznak, mert nem ismeri Krisztust” (i. m. 105./old.). Mit gondol tehát Isten a büszkeségről? 

(1Pt 5:5) versében ez áll: „Isten a kevélyeknek [büszkéknek] ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad” /ÚRK/. Nem is lehetne világosabb az állásfoglalása. 

White idézet: Azt hiszed, hogy a tévedéseid és a bűneid olyan súlyosak, hogy az Úr már nem hallgathatja meg az imáidat, nem áldhat meg és nem üdvözíthet… Minél közelebb húzódsz Jézushoz, annál bűnösebbnek látod magad, hiszen tisztánlátásra teszel szert, így a tökéletlenségeid és az Ő tökéletes természete között még élesebb ellentét mutatkozik meg. De ne veszítsd el a bátorságodat, mert így te magad bizonyíthatod azt, hogy Sátán csalásai veszítettek erejükből, viszont Isten Lelkének megújító befolyása felrázott, és így eltűnt életedből a közöny és a hanyagság. 

Amelyik szív nem látja saját bűnös voltát, nem élhet mélységes szeretetben Jézussal. A kegyelem által megváltozott lélek csodálja mennyei jellemét, viszont, ha nem látja saját erkölcsi romlottságát, akkor képtelen meglátni Krisztus szépségét és tökéletességét. Minél kevesebb értékelendőt találunk magunkban, annál többre értékeljük Megváltónk végtelen szépségét és fedhetetlenségét. Saját bűnösségünknek a beismerése vezet el a megbocsátó Istenhez... 

A Mindenható nem úgy bánik velünk, ahogy a véges emberek bánnak egymással. Gondolatai az irgalom, a szeretet és a legőszintébb megértés gondolatai. Istenünk „bővölködik a megbocsátásban”. Ő mondta: „Eltöröltem álnokságaidat, mint felleget…” 

Emeljétek fel szemeiteket ti megpróbáltak, megkísértettek és elkeseredettek! Tekintsetek Jézusra! Az égre tekinteni mindig biztonságot nyújt, aki viszont csak lefelé néz, halálos veszedelembe kerül. Ha lefelé nézel, a föld meginog alattad, a talaj kicsúszik a lábad alól, és minden bizonytalanná válik. 

Fejetek felett az ég azonban nyugodt és elmozdíthatatlan, és a menny mindig kész segíteni azoknak, akik felfelé törekszenek. A végtelen Isten átnyúl az egeken, hogy erős karjával magához öleljen. Közel van a Mindenható segítség, hogy áldást nyújthasson, felemelhessen és még a legbűnösebb embert is bátoríthassa, ha hittel néz Őreá. A bűnösnek csak az égre kell tekintenie. – Our High Calling, 27./old. 

Isten… megajándékozta őket [az izraelitákat] törvényével és az engedelmesség feltételének teljesítésétől függően áldások ígéretével: „Mostan azért, ha figyelmesen hallgattok szavamra, és megtartjátok az én szövetségemet… lesztek ti nékem papok birodalma és szent nép.” (2Móz 19:5-6) A nép nem fogta fel saját bűnös voltát. Azt sem, hogy Krisztus nélkül lehetetlen volt számukra Isten törvényének megtartása. Mindezek ellenére készségesen léptek szövetségre Istennel. Úgy érezték, hogy képesek voltak és lesznek saját igazságukat létrehozni, és ezért merték kijelenteni: „...Mindent megteszünk, amit az Úr parancsolt, és engedelmeskedünk.” (2Móz 24:7) Áhítatot keltő fenséggel tanúbizonyságot tettek a törvény kihirdetéséről, és rémületen remegtek a hegy előtt. Ám csak néhány hét telt el és máris megszegték Istennel kötött szövetségüket, és leborulva imádták a faragott képet. Nem remélhették Isten tetszését egy olyan szövetség útján, amelyet megszegtek. Most azonban, mikor belátták bűnös voltukat és azt is, hogy bocsánatra van szükségük, tudatára ébredtek annak, hogy nem lehetnek meg ama Megváltó nélkül, aki az ábrahámi szövetségben jelentette ki magát, és az áldozati felajánlásokban vetítette előre árnyékát. – Pátriárkák és próféták, 371./old. 

A büszkeség szorításában

Büszkeség. Amikor a szóról gondolkodsz, talán egy büszke politikus, egy híres vagy gazdag ember, egy feltűnősködő egyén képe ugrik be. A büszkeség az, amikor azt gondolod, hogy másoknál fontosabb, jobb vagy. Valójában ez olyan érzés, amelyre sem alapozni, sem támaszkodni nem szabad a saját életedben. A büszkeség Luciferrel, az oltalmazó kerubbal indult, aki közvetlenül Isten szolgálatában állt. Nem tudjuk pontosan, az önző gondolatok mikor és hogyan fészkelték be magukat a szívébe, de az biztos, hogy ezek a gondolatok taszították a világegyetemet a nagy küzdelemként ismert harcba. Látjuk, hogy Sátán Isten ellenfele lett. 

(Ézs 14:12-14). Jaj, leestél az égről, fényes hajnalcsillag! Lehulltál a földre, népek legyőzője! (13) Pedig ezt mondtad magadban: Fölmegyek az égbe, Isten csillagai fölé emelem trónomat, odaülök az istenek hegyére a messze északon. (14) Fölmegyek a felhők csúcsára, hasonló leszek a Felségeshez! /RÚF/; 

(Fil 2:5-11). Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is megvolt: (6) aki Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, (7) hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt; (8) megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. (9) Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, (10) hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alattiaké; (11) és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére. /RÚF/

 Ebből eredően a világunk szenvedi a bűn következményeit, mióta Sátán kételyt ültetett Ádám és Éva elméjébe, majd azzal kísértette meg őket, hogy jobban szeressék önmagukat Istennél, jobban bízzanak magukban, mint benne. 

(1Jn 2:15-17). Ne szeressétek a világot, se azt, ami a világban van. Ha valaki szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretete. (16) Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, a szem kívánsága és a vagyonnal való kérkedés, nem az Atyától, hanem a világtól van. (17) A világ pedig elmúlik, és annak kívánsága is; de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké. /RÚF/ 

Lehet a büszkeség pozitív tulajdonság? Annak összefüggésében, amit tudunk róla, aligha, miközben a szót lehet pozitívan használni, például amikor arról beszélünk, amit valaki elért, vagy a mély elismerés jeleként azzal kapcsolatban, amit valaki megtett („Olyan büszke vagyok rád!”). Fontos tisztában lenni azzal, hogy a kiválóságra, elismerésre való törekvés, valamint, ha értékeljük az Istentől kapott ajándékainkat, képességeinket, az nem feltétlenül büszkeség (önteltség). A Szentírás szerint létezik az önszeretetnek egy megfelelő fajtája (gondoljunk Jézus parancsára  versében, ahol azt mondja, hogy úgy szeressük a többieket, mint önmagunkat), de ez mindig önzetlen szeretet. 

(Mk 12:31). A második ez: „Szeresd felebarátodat, mint magadat!” Nincsen más, ezeknél nagyobb parancsolat. /RÚF/ 

Az ember nem büszke, ha érzékeli Isten jelenlétét az életében, és az életének céltudatos irányultsága van. 

(1Tim 3:1). Igaz beszéd ez: ha valaki püspökségre törekszik, szép feladatra vágyik. /RÚF/) 

A büszkeség az, ha nem Istennek adjuk a dicsőséget azért, amit Ő tesz az életünkben. 

Fontos emlékezni arra, hogy nem a javaink, a képességeink és az eredményeink határozzák meg az értékünket. Az értékünk mindig Istentől származik, hiszen mindenünket, amink van, még azt is, ami büszkeségre csábít, amúgy is csak tőle kaptuk. Ezt soha nem szabad elfelejtenünk!  

White idézet: Semmi sem fogja úgy meggyengíteni a gyülekezet erejét, mint a büszkeség és a szenvedély… Krisztus a szeretet és az alázat példáját nyújtotta, és megparancsolta követőinek, hogy úgy szeressék egymást, ahogy Ő szeretett bennünket. Többre kell tartanunk másokat magunknál. Viszonyuljunk szigorral a jellemtulajdonságainkhoz, törekedjünk saját tévedéseink és hibáink felismerésére, de szenteljünk sokkal kevesebb figyelmet mások hibáira. Különleges odafigyeléssel tekintsünk embertársainkra – ne kívánjuk a javaikat, ne keressük és ne emeljük ki a tévedéseiket, hanem minden téren ragaszkodjunk a szigorú igazsághoz mind a testvéreinkkel, mind pedig azokkal szemben, akikkel csak kapcsolatba kerülünk. Ha önző módon saját érdekeinket tartjuk szem előtt, ha felsőbbrendűségi vagy versengési lelkületről teszünk bizonyságot, ezzel Isten bántjuk meg. A krisztusi lelkület arra készteti a követőit, hogy ne csak saját sikerükkel és jólétükkel törődjenek, hanem a testvéreikével is. Ilyen az az ember, aki úgy szereti embertársát, mint önmagát... 

Csak Jézust kell magasztalnunk. Bármilyen képességgel rendelkezünk, bármilyen sikereket értünk el, ez nem magunknak és saját erőnknek köszönhető, hanem Istentől kapott szent feladatunk azt bölcsen felhasználni az Ő szolgálatára és dicsőségére. Mindaz, amink van, Istentől ránk bízott tőke. Miért magasztalnánk fel magunkat? Miért emlegetnénk mások hibáit? Minden képességünk és értelmünk a bölcsesség Forrásától ered, hogy magasztalhassuk Istent... 

A talentumok miatti büszkeség nem lakozhat annak szívében, aki Krisztussal együtt elrejtőzött Istenben… Ezért tehát alázzuk meg magunkat, és hódoljunk Jézusnak, de sohase magasztaljuk fel magunkat… Ha életcélunk Jézus Krisztust szolgálni, úgy hódoljunk neki, hogy áldást szerezzünk az embereknek, és akkor még a legnehezebb feladat útja is megvilágosodik előttünk – ezt az utat jelölte ki megváltottainak az Úr. – That I May Know Him, 176./old. 

A felelős beosztásban levők ne feledjék, hogy közeledünk az utolsó napok veszedelmeihez. Az egész világnak Isten elé kell járulnia… Senki se kövessen korlátolt és tévedésre hajlamos lényeket. Isten a halandók fölött áll, mindenki tőle kapja a bölcsességet és az ismeretet bármely dolog elvégzéséhez. Isten készségesen nyújt segítséget bárkinek. Nem részrehajló. 

Akikre az Úr kiárasztja gazdag ajándékait, vigyázzanak, nehogy büszkeségük és önelégültségük átvegye fölöttük az uralmat. A befolyásos személyekért és azokért, akiket sokan készek követni, folyamatosan imádkozzanak a munkatársai, és tanácsolják őket. Imádkozzanak azért, hogy az Úr őrizze meg őket a büszkeségtől és az önigazultságtól. – Christ Triumphant, 158./old. 

Büszkeség vagy alázat

„Mert mindenki, aki magát felmagasztalja, megaláztatik; és aki magát megalázza, felmagasztaltatik” (Lk 14:11).

Mindannyiónknak vannak nagy egóval rendelkező ismerősei, akik azt hiszik, hogy mindig mindent jól csinálnak. Vagy biztosan ismersz valakit, aki mindent kontrollálni akar, aki sosem nyitott az utasításokra vagy az építő kritikára. Elménk rögtön másokban keresi ezeket a jegyeket, pedig az igazi kérdés az, hogy mi a helyzet velünk. Amikor másokra mutogatunk vagy tagadjuk saját büszkeségünket, magunkat csapjuk be. 

Mindannyian küzdünk a büszkeséggel. Tapasztaltuk már sokszor az életünkben, hogy jobban akarunk kinézni, tenni dolgokat, beszélni, megjelenni, mint azok, akik körülöttünk vannak, mert jobbnak gondoljuk magunkat, néhány szempont szerint legalább. Valaki egyszer így fogalmazott: a büszkeség abból a vágyból származik, hogy meg akarjuk mutatni másoknak, milyen értékes az életünk. 

Csakhogy tudnunk kellene, az életünk attól értékes, hogy Isten teremtett minket, és Krisztus meghalt értünk. Milyen hatással van a büszkeség az Istennel és másokkal való kapcsolatunkra, és mit tanít a Biblia az alázatról. 

White idézet: Sátán saját becsvágya miatt bukott el, mert egyenlő akart lenni Istennel. Részt akart venni a mennyei tanácskozásokon és tervezésben, ahonnan azért lett kizárva, mert teremtett lényként nem foghatta fel a végtelen Isten bölcsességét. Nagyravágyó büszkesége végül lázadáshoz vezetett, ma pedig ugyanezekkel az eszközökkel próbálja tönkretenni az embert. 

A bűn az önzésben fogant meg. Lucifer, az oltalmazó kerub, első akart lenni a mennyben. Át akarta venni a mennyei lények fölötti irányítást, el akarta szakítani őket a Teremtőtől, hogy minden dicsőséget magának tulajdonítson. Ennek érdekében hamis fényben tűntette fel Istent, és önmagát akarta felmagasztalni. Úgy próbálta beállítani saját gonosz jellemtulajdonságait, mint amiket a szerető Teremtőtől kapott. 

Ha Lucifer igazán vágyott volna a Magasságoshoz hasonlóvá válni, akkor sosem hagyta volna el mennyei őrhelyét, mivel az isteni lelkület önzetlen szolgálatban nyilvánul meg. Ő azonban a legfőbb pozícióra vágyott, és ma is minden lény ugyanezt teszi, akit sátáni lelkület ural. 

Ha beengedik az ambíciót és a büszkeséget, az élet tönkremegy, mivel a büszkeség nem érzi szükségét a mennyei áldásoknak, és elzárkózik azok elől. 

A büszkeség félelmetes tulajdonság. „A megromlás előtt kevélység jár.” Ugyanez érvényes a család, a gyülekezet, de még a nemzet életére is. – The Faith I Live By, 68./old. 

Most van itt az ideje, hogy fületek meghallja az irgalom gyengéd hangját. A mai nap érkezik el hozzátok a mennyei hívás. Ma az égben minden azt mondja: Jöjj. 

Jöjj, mert minden készen áll. Aki csak akarja, jöjjön és vegye az élet vizét ingyen. Most van itt az ideje, hogy gyermeki egyszerűségre törekedjünk. Látni akarjuk, ahogy a büszkeség, a hiúság és a könnyelműség mind eltűnik. Az ítélet napja már közel van hozzánk. Férfiak és nők elszántan fognak majd vágyakozni arra az erőre, amely mindenféle más emberi támasznál nagyobb segítséget jelent számukra. Támaszunk csak a hatalmas Jahve karja lehet. Közel már a nap, amikor az emberek cselekedetei és erőfeszítései megítélésre és kiértékelésre kerülnek, és azt szeretnénk, hogy készen álljatok. Könyörgünk nektek, hogy számoljatok le a világ büszkeségével, a hiúsággal, a könnyelműséggel és az élet kérkedésével. Jézus szeret titeket. Jézus szán benneteket. Az angyalok sokaságát a megsegítésetekre küldi. És vajon most, miközben az egész menny rád figyel, neked van-e gondod önmagadra? 

Vannak, akik félnek szaván fogni Istent, mintha ez elbizakodottság lenne. Imádkoznak az Úrhoz, hogy tanítsa őket, de ugyanakkor félnek bizakodni Isten szavának ígéretében, és nem mernek hinni abban, hogy Ő tanított minket. Amíg alázatosan és tanulékony lelkülettel járulunk mennyei Atyánkhoz, buzgón vágyakozva arra, hogy tőle tanuljunk, addig miért is kételkednénk abban, hogy Isten teljesíti saját ígéreteit? Mikor az Ő akaratának megismerésére törekszel, akkor tudnod kell, hogy a vele való együtt munkálkodásban a te részed az lesz, hogy hidd: Ő vezetésével, támogatásával és áldásával segít, hogy teljesíthesd akaratát… Krisztus ma is vezeti népét, és megmutatja nekik, hol és hogyan munkálkodjanak. – Isten fiai és leányai, 67./old. (március 1.)