2026. április 15., szerda

A legnagyobb bűn

Képzeld azt, hogy Jézus tanítványa vagy! Vele utazol, együtt eszel vele, egymás mellett alszotok, és tőle tanulsz, miközben Ő számtalan életet formál át, közöttük a tiédet! Az emberek tolonganak körülötte, és te egyszer csak ráébredsz, mennyire különleges, hogy Ő téged választott ki azok közé, akik a legközelebb lehetnek hozzá. Aztán megfogalmazódik benned a kérdés: Vajon ki a legnagyobb a tanítványok közül? 


(Lk 22:24-27). Versengés is támadt közöttük, hogy melyikük a legnagyobb. (25) Ő így felelt nekik: A királyok uralkodnak népeiken, és akik hatalmuk alá hajtják őket, jótevőknek hívatják magukat. (26) Ti azonban ne így cselekedjetek, hanem aki a legnagyobb közöttetek, olyan legyen, mint a legkisebb, és aki vezet, olyan legyen, mint aki szolgál. (27) Mert ki a nagyobb? Az, aki asztalnál ül, vagy aki szolgál? Ugye az, aki asztalnál ül? Én pedig olyan vagyok közöttetek, mint aki szolgál. /RÚF/

Azt gondolhatnánk, hogy miután annyi időt töltenek Jézussal, egy ilyen vitára nem kerülhetne sor a tanítványok között. Mégsem ezt látjuk. 

Ahelyett, hogy elégedettek lennének elhívásukkal, büszkeség üti fel a fejét közöttük, és azon kezdenek gondolkodni, ki lehet nagyobb köztük. Nem is olyan nehéz domináns teret adni az ilyen gondolatoknak. Ez komoly figyelmeztetés. „Semmi sem sérti úgy Istent, és semmi sem veszélyezteti annyira az ember lelki életét, mint a gőg és az önelégültség. A bűnök között ez a legreménytelenebb, a leggyógyíthatatlanabb”. (Ellen G. White: Krisztus példázatai. 102./old.) 

Ez nagyon komoly dolog. Az önteltség minden másnál jobban bántja Istent, és ezt a jellemtulajdonságot nehéz legyőzni, mert többnyire nem ismerjük fel. Önelégülten nem kívánunk önvizsgálatot tartani, mivel a büszkeség uralkodik rajtunk. Meg kell állnunk, önvizsgálatot kell tartanunk, majd kérjük Istent, nyissa meg a szemünket, hogy meglássuk valódi állapotunkat, mivel a büszkeség válhat a legfőbb tényezővé, ami akadályozza az Istennel való szoros kapcsolatot. 

Ha ráébredtél, hogy egyedül Isten szabadíthat meg a büszkeségtől és az önzéstől, állj meg egy pillanatra, és mondd el ezt az imát: „Uram, vedd a szívemet, mert én magam nem tudom odaadni! A szívem a Tied, tartsd meg tisztán, mert én nem tudom megőrizni! Ments meg akkor is, ha ellenállok; ha gyenge vagyok; ha Téged nem tükrözlek! Alakíts, formálj, emelj fel abba a tiszta, szent légkörbe, ahol szereteted gazdag árja átjárhatja lelkem”! (Ellen G. White: Krisztus példázatai, 106./old.) 

White idézet: Az újjászületés a szívben végbement változást igazolja, ami azonban csak a Szentlélek hatékony munkája által valósul meg… A büszkeség és önszeretet ellentétesek Isten Lelkével, az emberi természet minden erejével meg akarja akadályozni azt, hogy az egyén lemondjon az önmagáról alkotott felfogásáról és büszkeségéről, és a krisztusi szelídség és alázat felé fordulhasson. De ha az örök élet útján akarunk járni, nem hallgathatunk énünk sugallataira. „Tiszta szívet teremts bennem, oh Isten, és az erős lelket újítsd meg bennem.” (Zsolt 51:10) Amint mennyei világosságot nyerünk, és elkezdünk együttműködni a mennyei lényekkel, Krisztus ereje által „újjászületünk” és megtisztulunk a bűn szennyétől. – The Faith I Live By, 137./old. 

Jakab és János anyjuk által tárták kérelmüket Jézus elé, hogy Krisztus országában a legmagasabb tisztségeket foglalhassák el. Mit sem gondolva Jézus ismételt tanításaira, országának lényegét illetőleg ez a két fiatal tanítvány még mindig abban reménykedett, hogy a Messiás az emberi kívánalmaknak megfelelően foglalja el majd trónját, veszi át királyi hatalmát. Anyjuk, aki szintén igényelte fiai számára a tisztelethelyeket, így kérlelte az Urat: „Mondd, hogy ez az én két fiam üljön a te országodban egyik jobb kezed felől, a másik bal kezed felől.” (Mt 20:21) 

Az Üdvözítő ellenben így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek. Megihatjátok-e a pohárt, amelyet én megiszom? És megkeresztelkedhettek-e azzal a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?” Noha ebben a pillanatban eszükbe jutottak a próbákra és szenvedésekre vonatkozó titokzatos kijelentések, azok ellenére bátran felelték. „Meg.” Megtiszteltetésnek tekintették, ha azzal bizonyíthatják hűségüket, hogy megosztanak mindent, ami Urukat éri (Mt 20:22). 

„Az én poharamat megisszátok ugyan, és a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedtem, megkeresztelkedtek” – jelentette ki nekik Jézus. Trón helyett a kereszt vár reá, társnak jobb- és bal keze felől egy-egy gonosztevő. Jakab és János részesült Mestere szenvedéseiben, az egyikre gyors halál várt kard által, a másiknak sorsa pedig az volt, hogy Ura szolgálatában és követésében gyalázat és üldöztetés közben túlélje az összes tanítványt. Jézus így folytatta: „De az én jobb- és bal kezem felől való ülést nem az én dolgom megadni, hanem azoké lesz az, akiknek az én Atyám elkészítette.” (Mt 20:21-23) ... 

Isten országában nincs részrehajlás. Állást, rangot ott nem lehet kiérdemelni, kiosztásuk azonban mégsem önkényes. A jellem jutalma. A korona és a trón az elért magaslatok jelképei, az önmagunk felett aratott győzelmeink jelvényei, az Úr Jézus Krisztus kegyelme által... 

Az áll legközelebb Krisztushoz, aki legtöbbet merített önfeláldozó szeretetéből. „A szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt” (1Kor 13:4-5) – szeretet, amely a tanítványokat Urukhoz hasonlóan arra indítja, hogy embertársaik megmentéséért mindent feláldozzanak; hogy ezért éljenek, dolgozzanak és halálig síkraszálljanak. – Az apostolok története, 541-543./old. 


Mózes, az alázatos szolga

 Az egyiptomi palota hatalmas csarnokai pompával, élvezetekkel, nagy kényelemmel kérkedtek.

  „Megtanították Mózest az egyiptomiak minden bölcsességére, és hatalmas volt szóban és tettben” (ApCsel 7:22), /ÚRK/.

 Mózes hatalmat, gazdagságot és népszerűséget kapott, végül mégis valami egészen mást választott. „Nagy műveltségével kimagaslik minden idők nagy emberi közül. Páratlan történetíró, költő, filozófus, hadvezér és törvényadó volt. Mégis, amikor szinte az egész világ nyitva állt előtte, volt erkölcsi ereje ahhoz, hogy visszautasítsa a gazdagság kecsegtető kilátásait, a nagyságot és a hírnevet, »Inkább választván az Isten népével való együttnyomorgást, mint a bűnnek ideig-óráig való gyönyörűségét«. (Zsid 11:25.)” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 205./old.) 

(Zsid 11:24-26). Hit által tiltakozott Mózes, amikor felnőtt, hogy a fáraó lánya fiának mondják. (25) Mert inkább vállalta Isten népével együtt a szenvedést, mint a bűn ideig-óráig való gyönyörűségét, (26) mivel többre becsülte Egyiptom kincseinél a Krisztusért való gyalázatot, mert a megjutalmazásra tekintett. /RÚF/

Mózes későbbi alázatossága figyelemre méltó, különösen annak fényében, hogy milyen hatalommal bírt és honnan jött. Mégis, egy elhamarkodott, bűnös cselekedet miatt

  (2Móz 2:12. Körülnézett, és amikor látta, hogy senki sincs ott, agyonütötte az egyiptomit, és elrejtette a homokban. /RÚF/ 

elveszítette önuralmát és önbizalmát. Osztálytermének innentől a hegyek számítottak, büszkesége tovaszállt. Negyven éven keresztül Isten tanította arra, amire tényleg szüksége lesz, hogy egy rabszolgaságból szabaduló nép vezetője lehessen, akiket elvezet az ígéret földjére. A hatalom és a gazdagság, amit előzőleg Egyiptomban megkapott, jelentéktelennek tűnt a szemében, amikor az örökkévaló dolgokra nézett. Isten különleges módon hívta el, és ő követte a hívást. Igen fontos dolgot mond el ezzel kapcsolatban. 

(4Móz 12:3) „Az az ember, Mózes pedig igen szelíd volt, minden embernél szelídebb a föld színén” /ÚRK/. 

Arról ismerik meg Mózest, az egyik a nagy pátriárkák közül a Bibliában, hogy milyen alázatos és szelíd. Gondold végig, mennyire másként alakult volna az élete és vezetői szerepe, ha az élete e nagy eseményeibe bekúszik a büszkeség: az égő csipkeboroknál, az egyiptomi csapások alkalmával, az átkelésnél a Vörös-tengeren, a mannahullásnál, amikor közvetlenül beszélt vele Isten, a Tízparancsolat átvételekor, amikor hallotta Isten szavát, miután megütötte a sziklát! 

White idézet: Mózes negyven éven keresztül juhokat legeltetett Midián pusztájában. Úgy tűnt, hogy végleg elszakadt élete nagy küldetésétől, valójában azonban ez idő alatt lett felkészítve feladatának teljesítésére. 

Mózes sok olyat tanult Egyiptomban, amit el kellett felejtenie. Azok a befolyások, amelyek körülvették őt – nevelő anyja szeretete, magas rangja, amelyet a király unokájaként töltött be, a kéznél levő dolgok eltékozlása, a finom modor, a bölcsesség és a hamis vallás miszticizmusa, a bálványtiszteletek pompája, az építészet és a szobrászat ünnepélyes magasztossága – mindez mély benyomást hagyott fejlődő elméjében, és bizonyos mértékben formálta szokásait és jellemét. Ezeket a benyomásokat csak az idő, környezetének változása és az Istennel való közösség tudta eltávolítani. Mózesnek egy életen át tartó küzdelmet jelentett a tévelygések megtagadása és az igazság elfogadása, de Isten mindig megsegítette, amikor a küzdelemhez kevés volt az ereje... 

Azért, hogy megkapjuk Isten segítségét, el kell ismernünk gyengeségünket és elégtelenségünket; elménket azokra a nagy változásokra kell irányítanunk, amelyek bennünk végbe mennek… Sokan azért nem érnek el magas szintet – amelyet pedig elérhetnének –, mert Istenre várnak, hogy majd megcselekszi helyettük azt, aminek a megtételéhez elegendő erőt adott nekik... 

A hegységek bástyái között Mózes egyedül volt Istennel. Itt nem tettek rá többé semmi benyomást Egyiptom pazar templomai, és elméjét nem befolyásolták többé az egyiptomi vallás babonái és hamisságai. Az örökkévaló halmok, hegyek ünnepélyes nagyszerűségében meglátta a Magasságos fenségét, és tudatára ébredt, hogy Egyiptom istenei mennyire erőtlenek és jelentéktelenek voltak. Itt mindenre maga a Teremtő írta rá nevét. Mózesnek úgy tűnt, mintha itt Isten jelenlétében állna. Büszkesége és önelégültsége szertefoszlott. A puszta egyszerűségében semmivé lettek egyiptomi életének könnyű és fényűző következményei. Mózes így vált türelmes, tiszteletteljes és alázatos emberré. „Az az ember pedig, Mózes, igen szelíd vala, minden embernél inkább, akik e föld színén vannak.” (4Móz 12:3) Jákob hatalmas Istenébe vetett hite erős volt. – Conflict and Courage, 86./old. 

Mózes alkalmas volt arra, hogy a föld nagyjai között kimagasló helyet foglaljon el, hogy a legdicsőbb ország királyi udvarában tündököljön, és megmutassa hatalma erejét. Nagy műveltségével kimagaslik minden idők nagy emberei közül. Páratlan történetíró, költő, filozófus, hadvezér és törvényadó volt. Mégis, amikor szinte az egész világ nyitva állt előtte, volt erkölcsi ereje ahhoz, hogy visszautasítsa a gazdagság kecsegtető kilátásait, a nagyságot és a hírnevet... 

Mózest tanították arra is, hogy Isten a végső jutalmat az ő alázatos és engedelmes szolgáinak megadja, és ezzel szemben minden világi előnyt jelentéktelennek minősített. A fáraó palotájának a nagyszerűségét és az uralkodó trónját ösztönzésként tárták elé. Ő azonban tudta, hogy a királyi udvar bűnös örömei és élvezetei az embert elvonják Istentől. Mózes túltekintett a káprázatos palotán, a koronán, és tekintetét arra a nagy megtiszteltetésre irányította, amellyel a Magasságos az Ő szentjeit ajándékozza majd meg bűntől mentes országában. A hit szemével Mózes látta azt a hervadhatatlan, el nem pusztítható koronát, amelyet a mennyei világ Királya helyez a győztesek homlokára. – Pátriárkák és próféták, 245-246./old. 


2026. április 13., hétfő

Ismerd meg önmagad!

Két ember megy a gyülekezetbe imádkozni. Az egyikőjük köztiszteletben álló presbiter, aki legelöl áll meg a gyülekezetben, a közösség előtt, ahol mindenki láthatja. Hangosan ad hálát a sok jóért, amit Isten neki adott. A másik személy a társadalom peremére került, ő a gyülekezet végében áll meg. Szemét elhomályosítják a könnyei, mert annyira ránehezedik bűneinek a terhe. A hátsó sarokban térdre rogyva, kétségbeesve suttogja: „Uram, kérlek, kegyelmezz nekem, bűnösnek!”  

(Lk 18:9-14). Némely elbizakodott embernek, aki igaznak tartotta magát, a többieket pedig lenézte, ezt a példázatot mondta: (10) Két ember ment fel a templomba imádkozni: az egyik farizeus, a másik vámszedő. (11) A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: rabló, gonosz, parázna, vagy mint ez a vámszedő is. (12) Böjtölök kétszer egy héten, tizedet adok mindenből, amit szerzek. (13) A vámszedő pedig távol állva, még szemét sem akarta az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek! (14) Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz. Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik. /RÚF/

Nagyon könnyű felmagasztalni magunkat. Időnként második természetünkké válik, hogy másokkal folyamatosan tudassuk, mit értünk el, milyen jók is vagyunk. A menny szemében azonban ezek a dolgok önmagukban semmilyen kiválóságot nem jelentenek. Sőt, valójában szembe mennek azzal, ahogy gondolkodnunk kellene, mivel „aki felmagasztalja magát, megaláztatik; és aki megalázza magát, felmagasztaltatik” (Lk 18:14)

Jézus azt is tanácsolja, hogy a hátsó sorokban foglaljunk helyet, és hagyjuk, hogy a meghívónk emeljen ki minket, ha úgy akarja. 

(Lk 14:8-10). Ha valaki lakodalomba hív, ne ülj a főhelyre, mert lehet, hogy nálad érdemesebb embert is meghívott. (9) És ha odamegy hozzád, aki meghívott téged is meg őt is, és így szól: Engedd át neki a helyed! – akkor szégyenszemre az utolsó helyre fogsz kerülni. (10) Hanem ha meghívnak, menj el, ülj le az utolsó helyre, hogy amikor jön az, aki meghívott, így szóljon hozzád: Barátom, ülj feljebb! Akkor becsületed lesz minden asztaltársad előtt. /RÚF/ 

Amit Jézus tanít, az éppen az ellenkezője annak, amit mi várunk. „Krisztus csak azt az embert mentheti meg, aki tudja, hogy bűnös” (Ellen G. White: Krisztus példázatai. 105./old.) 

Ha előbb felismerjük bűnös állapotunkat, továbbá azt, hogy kétségbeejtő szükségünk van Krisztusra, csak akkor tudunk hozzá fordulni azzal a biztos tudattal, hogy „ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól”. (1Jn 1:9) 

Minél közelebb húzódunk Krisztushoz, annál inkább tisztában leszünk bűnösségünkkel és értéktelenségünkkel. „Igazi önismeretre csak egy úton juthatunk: Krisztust kell szemlélnünk. Az ember azért tartja magát igaznak, mert nem ismeri Krisztust” (i. m. 105./old.). Mit gondol tehát Isten a büszkeségről? 

(1Pt 5:5) versében ez áll: „Isten a kevélyeknek [büszkéknek] ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad” /ÚRK/. Nem is lehetne világosabb az állásfoglalása. 

White idézet: Azt hiszed, hogy a tévedéseid és a bűneid olyan súlyosak, hogy az Úr már nem hallgathatja meg az imáidat, nem áldhat meg és nem üdvözíthet… Minél közelebb húzódsz Jézushoz, annál bűnösebbnek látod magad, hiszen tisztánlátásra teszel szert, így a tökéletlenségeid és az Ő tökéletes természete között még élesebb ellentét mutatkozik meg. De ne veszítsd el a bátorságodat, mert így te magad bizonyíthatod azt, hogy Sátán csalásai veszítettek erejükből, viszont Isten Lelkének megújító befolyása felrázott, és így eltűnt életedből a közöny és a hanyagság. 

Amelyik szív nem látja saját bűnös voltát, nem élhet mélységes szeretetben Jézussal. A kegyelem által megváltozott lélek csodálja mennyei jellemét, viszont, ha nem látja saját erkölcsi romlottságát, akkor képtelen meglátni Krisztus szépségét és tökéletességét. Minél kevesebb értékelendőt találunk magunkban, annál többre értékeljük Megváltónk végtelen szépségét és fedhetetlenségét. Saját bűnösségünknek a beismerése vezet el a megbocsátó Istenhez... 

A Mindenható nem úgy bánik velünk, ahogy a véges emberek bánnak egymással. Gondolatai az irgalom, a szeretet és a legőszintébb megértés gondolatai. Istenünk „bővölködik a megbocsátásban”. Ő mondta: „Eltöröltem álnokságaidat, mint felleget…” 

Emeljétek fel szemeiteket ti megpróbáltak, megkísértettek és elkeseredettek! Tekintsetek Jézusra! Az égre tekinteni mindig biztonságot nyújt, aki viszont csak lefelé néz, halálos veszedelembe kerül. Ha lefelé nézel, a föld meginog alattad, a talaj kicsúszik a lábad alól, és minden bizonytalanná válik. 

Fejetek felett az ég azonban nyugodt és elmozdíthatatlan, és a menny mindig kész segíteni azoknak, akik felfelé törekszenek. A végtelen Isten átnyúl az egeken, hogy erős karjával magához öleljen. Közel van a Mindenható segítség, hogy áldást nyújthasson, felemelhessen és még a legbűnösebb embert is bátoríthassa, ha hittel néz Őreá. A bűnösnek csak az égre kell tekintenie. – Our High Calling, 27./old. 

Isten… megajándékozta őket [az izraelitákat] törvényével és az engedelmesség feltételének teljesítésétől függően áldások ígéretével: „Mostan azért, ha figyelmesen hallgattok szavamra, és megtartjátok az én szövetségemet… lesztek ti nékem papok birodalma és szent nép.” (2Móz 19:5-6) A nép nem fogta fel saját bűnös voltát. Azt sem, hogy Krisztus nélkül lehetetlen volt számukra Isten törvényének megtartása. Mindezek ellenére készségesen léptek szövetségre Istennel. Úgy érezték, hogy képesek voltak és lesznek saját igazságukat létrehozni, és ezért merték kijelenteni: „...Mindent megteszünk, amit az Úr parancsolt, és engedelmeskedünk.” (2Móz 24:7) Áhítatot keltő fenséggel tanúbizonyságot tettek a törvény kihirdetéséről, és rémületen remegtek a hegy előtt. Ám csak néhány hét telt el és máris megszegték Istennel kötött szövetségüket, és leborulva imádták a faragott képet. Nem remélhették Isten tetszését egy olyan szövetség útján, amelyet megszegtek. Most azonban, mikor belátták bűnös voltukat és azt is, hogy bocsánatra van szükségük, tudatára ébredtek annak, hogy nem lehetnek meg ama Megváltó nélkül, aki az ábrahámi szövetségben jelentette ki magát, és az áldozati felajánlásokban vetítette előre árnyékát. – Pátriárkák és próféták, 371./old. 


Pál Korinthusban küldött levelei

Pál Efezusban tartózkodott, amikor 1Korinthus levelét megírta.  (1Kor 16:5- 9). Hozzátok pedig akkor megyek, ha átutaztam Makedónián. Mert M...