2026. április 27., hétfő

Az idő, amikor elolvassuk a Bibliát

 

Állítottad már be az ébresztődet a megszokottnál korábbra, azzal a céllal, hogy hamarabb felkelj és tanulmányozd a Bibliát? Küzdöttél már azzal, hogy kikászálódj az ágyból reggel, majd ránéztél az órára és arra gondoltál: még tizenöt percem van elkezdeni a napot, jobb lesz sietni! Megélted már, hogy reggel röviden imádkoztál, majd átfutottál egy bibliai fejezetet, mielőtt beindult a napi rohanás, csakhogy megnyugtasd a lelkiismeretedet, miközben tudtad, hogy nem igazán lehetsz elégedett magaddal? 

„A Szentírás felületes olvasásából azonban kevés hasznunk lesz. Lehet, hogy valaki elejétől a végéig elolvassa a Bibliát, anélkül, hogy észrevenné rejtett szépségeit, és megértené mélységes lelki kincseit”. (Ellen G. White: Jézushoz vezető út. 67./old.) 

Bár valóban sok áldás származik a Biblia olvasásából – olyan ez, mint amikor egy tűzcsapból iszol (sokat, gyorsan) –, mégis lehetséges olyan sebességgel átolvasni a Szentírást, hogy közben rengeteg mindent elszalasztunk. Isten az ihletett, értékes Szavait adta, hogy többet megtudjunk róla (és eközben önmagunkról is). Amikor időt szánunk arra, hogy meglássuk leírhatatlan, gyönyörű jellemét és azt, ahogyan kapcsolatba kerül az emberiséggel a történelem során, ettől csak még jobban fogjuk szeretni. Itt vannak előttünk, a kezünkben a feljegyzések arról, amikor kapcsolatba lépett az emberiséggel, de rendszeresen alkalmat kell találnunk rá, rászánva az időt, hogy megismerjük Őt a Biblia olvasása által.

 (ApCsel 17:11). Ezek nemesebb lelkűek voltak, mint a thesszalonikaiak, teljes készséggel fogadták az igét, és napról napra kutatták az Írásokat, hogy igaz-e, amit Pál mond. /RÚF/) 

Gondolkodj el a következő javaslatokon! 

Kérd Istent, hogy ébresszen vágyat a szívedben Őiránta! Igényeld, hogy beteljesedjenek az ígéretek, amelyeket...

 (Jer 37:4). Jeremiás szabadon járt-kelt a nép között, mert még nem vetették börtönbe. /RÚF/  

(Zsolt 37:4). Gyönyörködj az Úrban, és megadja szíved kéréseit! /RÚF/

...és verseiben adott! Kérd meg, hogy segítsen korábban felkelni, vagy valamilyen más módon időt szakítani rá mindennap, hogy olvashasd a Szentírást!

Tedd Isten kezébe az időrendedet! Tudom, elfoglalt vagy, rengeteg dolgot kell elintézned. Azonban az Istennel töltött idő értéke felmérhetetlen. Találj egy csendes helyet magadnak, és olvasd el versét!

(Zsolt 46:11). Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten! Magasztalnak a népek, magasztal a föld. /RÚF/ 

Olvasd az Igét vagy énekelj az Úrnak (pl. Szeret az Isten…)! Gondold végig, milyen területei vannak az életednek, amelyeket még nem rendeltél alá Istennek, és ajánld fel neki azokat is! 

Tölts időt Istennel, még ha nem is érzed éppen, hogy kedved lenne hozzá! 

Olvasd el újra (Jn 15:1-8) verseit! Mit mond Jézus arról, hogyan maradhatunk Őbenne? A hitünk szempontjából miért életbevágó ez?

(Jn 15:1-8). Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlősgazda. (2) Azt a szőlővesszőt, amely nem terem gyümölcsöt énbennem, lemetszi, és amely gyümölcsöt terem, azt megtisztítja, hogy még több gyümölcsöt teremjen. (3) Ti már tiszták vagytok az ige által, amelyet szóltam nektek. (4) Maradjatok énbennem, és én tibennetek. Ahogyan a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok énbennem. (5) Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni. (6) Ha valaki nem marad énbennem, kivetik, mint a lemetszett vesszőt, és megszárad; ezeket összegyűjtik, tűzre vetik és elégetik. (7) Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek, akkor bármit akartok, kérjétek, és megadatik nektek. (8) Az lesz az én Atyám dicsősége, hogy sok gyümölcsöt teremtek, és akkor a tanítványaim lesztek. /RÚF/

White idézet: A reformátorok nagy világosságot kaptak, de az Írások félreértelmezése által sokuk a tévelygés miatt álokoskodásba jutott. E tévhitek évszázadokon keresztül megmaradtak, és jóllehet egyre régebben megvannak, mégsem igaz rájuk az „Így szólt az Úr” hitelesítés. Mivel az Úr ezt mondta: „ami kijött az én számból, el nem változtatom” (Zsolt 89:35), az Úr nagy irgalmában megengedte, hogy még nagyobb világosság ragyogjon fel ezen utolsó napokban. Elküldte számunkra üzenetét, amely napvilágra hozta törvényét, és megmutatta nekünk, mi az igazság. 

Krisztusban található minden ismeret forrása. Benne összpontosul az örök élet reménye. Ő a világ által ismert legnagyobb tanító, és ha a gyermekek és ifjak gondolkozását fejleszteni, látókörét tágítani kívánjuk, s ha lehetőség szerint meg akarjuk őket nyerni a Biblia szeretetének, akkor irányítsuk figyelmüket a Biblia világos és egyszerű igazságaihoz, ássuk ki ezeket a hagyományok szemete alól, és engedjük a kincseket a fényükben ragyogni. Bátorítsuk őket, hogy kutassák e témákat, és az ezért hozott fáradtság felbecsülhetetlen nevelő értéket fog jelenteni. 

Isten ismeretének feltárulása, ahogyan az Jézus Krisztusban látható, olyan lenyűgöző téma, amelyen érdemes elmélkedni, és ha tanulmányozzák, tiszta gondolkozást teremt, megerősíti és nemessé teszi az ember képességeit. Amint az ember Krisztus iskolájában megérti e leckéket, és megpróbál olyanná válni, mint Krisztus volt – szelíd és alázatos szívű –, megtanulja az összes lecke közül a leghasznosabbat: az értelem csak annyiban kiváló, amennyire az Istennel való élő kapcsolat szenteli azt meg... 

A legnagyobb és legelengedhetetlenebb bölcsesség Isten ismerete. Az emberi én, ahogyan Isten személyén és küldöttén Krisztuson elmélkedik, egyre jelentéktelenebbnek és parányibbnak érzi önmagát. A Biblia legyen minden tanulmány alapja. Személyesen tanuljuk meg ebből az Isten által nekünk adott tankönyvből a lelkünk üdvösségét illető feltételt, mivel ez az egyetlen könyv, amely elmondja, mit cselekedjünk, hogy üdvözülhessünk. Nemcsak ezt tudhatjuk meg, hanem értelmünk erőt is nyerhet. – A keresztény nevelés alapjai, 450-451./old. 


Hogyan tanulmányozzuk a Bibliát?

 

„…úgy lesz az én beszédemmel is, amely számból kijön. Nem tér vissza hozzám üresen, hanem megcselekszi, amit akarok, és eredményes lesz ott, ahová küldtem.” (Ézs 55:11), /ÚRK/

Gondolj vissza arra a pillanatra, amikor az első Bibliádat megkaptad! Lehet, hogy még gyerek voltál, és egy keresztény rokontól kaptad. Vagy magadnak vetted már felnőttként. Akármióta is birtokolsz Bibliát (talán nem is egy példányt), gondold át, milyen értéket tulajdonítasz ennek a könyvnek! Az egyik legféltettebb kincsed, vagy a világ legtermészetesebb dolga, hogy mindig kéznél van az élő Isten Igéje? Küzdöttél azért valaha, hogy következetesen ki tudj tartani az olvasása mellett? Feltetted már a kérdést: Hol kellene kezdeni? Hogyan olvassam, hogy közelebb vigyen Istenhez? 

Luther Márton ezt mondta: „Már évek óta évente kétszer átolvasom a Bibliát. Ha a Biblia egy hatalmas koronájú fa lenne, és az igék a kis ágacskák rajta, akkor mára minden részletét megérintettem volna azzal a vággyal, hogy megtudjam, mi található ott és mit kínál nekem.” 

Akár lelkes, napi bibliatanulmányozó vagy, akár az igaz rád, hogy a Szentírás többnyire a polcodon hever, a helyzet az, hogy mindannyian fejlődhetünk a Biblia tanulmányozásában. Nézzük meg, miként lehetünk jobb igekutatók.

White idézet: A Bibliai tanulmányozásánál nincs hasznosabb módszer, amely megerősítheti az értelmet. Nincs más könyv, amely ennyire erőteljesen járulna hozzá a magasztos gondolkodás kialakításához, az értelmi erőnléthez, mint a bibliai mély és nemesítő igazságok leírása. Ha Isten Igéjét kellőképpen tanulmányoznák, az ember olyan értelmi képességekre és nemes jellemre tehetne szert, ami napjainkban igen ritka. 

Nincs határozottabb, következetesebb és mélyebb ismeret annál, amit Isten Igéjének tanulmányozása által sajátíthatunk el. Ha ezen a nagy világon nem létezne más könyv, Isten Igéje Krisztus kegyelme által tökéletessé tehetné az embert, hogy megfelelő jellemet szerezhessen az eljövendő halhatatlanságra. Akik tanulmányozzák az Igét és hittel fogadják be igazságait a jellemükbe, azokat tökéletessé teszi az, aki mindenben minden. Áldva legyen az Úr, hogy ilyen lehetőségeket bocsátott az emberiség rendelkezésére! ... 

Az Isten Igéjének tanulmányozására és az imádkozásra szánt idő százszorosan megtérül. 

Isten Igéje az élő mag, és amint ez a mag az elme talajába kerül, az embernek szorgosan oda kell figyelnie a fejlődés különböző szakaszaira. Hogyan lehet ezt megvalósítani? Miután az ember ima által elfogadja az Igét, azt értékelnie és alkalmaznia kell a mindennapi életében. A magnak ki kell csíráznia és gyümölcsöt teremnie, előbb azonban meg kell jelennie a zöld hajtásnak, aztán a kalász, végül pedig a kalászban a mag. 

Nem elég csak úgy tanulmányozni a Bibliát, mint bármely más könyvet. Ahhoz, hogy a megértése üdvösséget szerezzen, a Szentléleknek meg kell érintenie a tanulmányozó ember szívét. Ugyanannak a Léleknek kell ihletnie az Ige olvasóját, aki ihlette az Igét is. Csak így válik hallhatóvá a mennyei hang, a lélek pedig kijelentheti: „Istenem, a te Igéd igazság.” 

Az Ige puszta olvasása nem hozza meg a menny által elvárt eredményt; ezért szívvel kell tanulmányozni és értékelni. Az istenismeret nem szerezhető be értelmi erőfeszítés által. Szorgalmasan kell tanulmányoznunk a Bibliát, a Szentlélek segítségéért kell imádkoznunk, hogy megértsük az Igét. Versről versre kell olvasnunk és összpontosítanunk, hogy megértsük azt a gondolatot, amit Isten a szövegben számunkra elhelyezett. Addig kellene összpontosítanunk, mígnem az „így szól az Úr” a saját gondolatunkká válik. 

Isten Igéje az élet kenyere. Aki az Igét eszi és megemészti, aki beépíti az olvasottakat cselekedeteibe és jellemébe, az megerősödik Isten erejében. Halhatatlan lelkierőre tesz szert, tökéletesíti élettapasztalatát, és olyan örömben lesz része, amely örökre megmarad. – Lift Him Up, 111./old. 


2026. április 21., kedd

Amit a Biblia kér

 

Mi lehetne más az otthonotokban, ha a Bibliához fordulnátok, amikor nagy döntésekkel, kapcsolati problémákkal vagy kihívásokkal néztek szembe? Mi változhatna a munkahelyeteken vagy a gyülekezetetekben, ha az Ige valóságos lencsévé válna, amelyen keresztül nézitek a világot, és így hoznátok a döntéseiteket, amely szerint éltek? A Biblia írói tisztában voltak az írott Ige valóságos értékével. Nincs még egy olyan könyv, amely így szólna hozzá az életetekhez, mint a Szentírás. Az igék maradhatnak a Biblia lapjain is, de mit tehetsz inkább, hogy a szívedbe költözzenek? 

(Zsolt 119:11). Szívembe zártam beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened. /RÚF/

(Zsid 4:12). Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, mélyre hatol, az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait. /RÚF/

A Biblia egyik önmagáról tett kijelentését (Zsid 4:12) versében olvashatjuk. A kétélű kard erős és éles, a Biblia azonban olyat is megtehet az emberi lélekkel, amit az emberi eszközök nem. A Biblia úgy írja le önmagát, mint ami élő. Kérdezheted, hogy miként lehetséges ez, hiszen évezredekkel ezelőtt írták, Jézus azonban kijelenti: „a beszédek, amelyeket mondtam nektek, lélek és élet”. (Jn 6:63, /ÚRK/ 

Amikor a szíved összetörik, az életed darabokra hull, Isten képes beleszólni az életedbe Igéje által, és a dolgok megváltoznak körülötted. Az Ótestamentum is úgy mutatja be Isten Szavát, mint ami kifejezetten aktív, sosem stagnál vagy passzív. 

(Ézs 55:11. ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem. /RÚF/) 

Dávid arról írt, miként hatott az Ige az életére: „Ez a vigasztalásom nyomorúságomban, mert beszéded megelevenít engem”. (Zsolt 119:50, /ÚRK/ 

Talán éheztél életed egy bizonyos pontján, vagy böjtöltél, esetleg valamilyen diétát kellett követned. Az éhezés után mennyire ízlett az étel? Lelki értelemben a Biblia a lelkünk tápláléka. 

Ha a lelked üres vagy éhezik, nyisd meg az élő Igét! 

(Jer 15:16). Ha eljutott hozzám igéd, én élvezettel forgattam a számban, igéd vidámságot szerzett nekem és szívbeli örömöt, hiszen rólad neveztek el engem, Uram, Seregek Istene. /RÚF/

(Mt 4:4). Ő így válaszolt: Meg van írva: „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.” /RÚF/

(1Pt 2:2). mint újszülött csecsemők a hamisítatlan lelki tejet kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre, /RÚF/

Isten igéi ízletesek az elmének és a szívnek, és amikor olvassuk, feltöltenek és megtartanak bennünket, ahogyan Isten megígérte. Az Igének, a Szentírásnak az üzenetei magától Istentől származnak. Kifejezetten nekünk küldte őket, és mindenki másnak is, akik keresik Őt. Ha imádkozó és nyitott szívvel olvassuk, sosem vesznek el. 

White idézet: A gyámság alatt levő gyermekekhez hasonlóan, napról napra csak annyit kapunk örökségünkből, amennyire szükségünk van; ezért mindennap kérnünk kell: „A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.” Nem szabad elkedvetlenednünk, ha Isten egyszerre nem ad feleslegesen a következő napra is. Biztosított bennünket ígéretében: „Nem hagylak el, és nem feledkezem meg rólad.” Dávid is így szólt: „Gyermek voltam, meg is vénhedtem, de nem láttam, hogy elhagyottá lett volna az igaz, a magzatja pedig kenyérkéregetővé.” (Zsolt 37:25) ... 

Krisztus könnyített özvegy anyjának gondjain és terhein, segítségére volt a názáreti háztartás vezetésében; részvétet érez minden anya iránt, aki nehéz munkával keresi meg gyermekei kenyerét. Ő, aki megkönyörült a tömegen, „mert elbágyadt és elerőtlenedett”, ma is részvétet érez a szenvedő szegények iránt; kezeit állandóan kinyújtja feléjük, sőt még imájában is figyelmeztet, amellyel tanítványait oktatta, hogy emlékezzünk meg a szegényekről... 

Könyörgésünk a mindennapi kenyérért nem csak a testünknek naponta szükséges táplálékot foglalja magában, hanem a lelki táplálékot is az örök élet elnyerése céljából. Jézus megparancsolta: „Munkálkodjatok, ne az eledelért, mely elvész, hanem az eledelért, mely megmarad az örök életre.” „Én vagyok amaz élő kenyér, mely a mennyből szállott alá; ha valaki eszik e kenyérből, él örökké.” (Jn 6:27, 51) Üdvözítőnk az élet kenyere, s ha szeretetét felismerjük, magunkba fogadjuk Őt, ekkor az a kenyér táplál bennünket, amely a mennyből szállt alá. 

Krisztust szavai által fogadhatjuk magunkba; Isten azért adta nekünk Szentlelkét, hogy igéit megértesse velünk, hogy igazságait szívünkbe vésse. Imádkozzunk naponta, amint olvassuk a Szentírást, Isten pedig elküldi majd a Lelkét, hogy kijelentse azokat az igazságokat, amelyek megerősítenek bennünket, lelkünket pedig felkészíti a szükség napjára. 

Isten a mi javunkra úgy rendelkezett, s arra is tanít, hogy naponként imádkozzunk mind a testi, mind a lelki hiányok kielégítéséért. Azt szeretné, ha belátnánk, hogy állandóan az Ő gondviselésétől függünk. Ezért kíván velünk mind szorosabb kapcsolatba lépni. Ha Krisztussal közösségbe jutunk az ima és a szent igazságok kutatása által, akkor mint éhezőket táplál, és mint szomjazókat üdít fel az élet vízéből. – Gondolatok a hegyibeszédről, 110-113./old. 


Pál Korinthusban küldött levelei

Pál Efezusban tartózkodott, amikor 1Korinthus levelét megírta.  (1Kor 16:5- 9). Hozzátok pedig akkor megyek, ha átutaztam Makedónián. Mert M...