Mózes, az Istenfélő vezető

 

Bár teljesen világos, hogy Énok nagyon közeli kapcsolatban élt Istennel, jobban belelátunk Mózes és az Úr kapcsolatába, és sok beszámolót olvashatunk arról is, amikor beszélgettek egymással. Amint végig kísérjük az útját, az alázatos vezető életének mélységeit és magasságait, azt látjuk, hogy sikerének titka egyszerű, de annál fontosabb dologra vezethető vissza: a folyamatos kapcsolattartásra Istennel, a benne való megmaradásra.

(2Móz 33:15-23). Mózes erre mondta neki: Ha nem jön velünk a te orcád, akkor ne is vigyél tovább bennünket! (16) Mi másból tudnánk meg, hogy én és a te néped elnyertük jóindulatodat, ha nem abból, hogy velünk jössz? Ez különböztet meg engem és a te népedet minden más néptől a föld színén. (17) Az Úr így szólt Mózeshez: Megteszem ezt is, amiről beszéltél, mert elnyerted jóindulatomat, és név szerint ismerlek téged. (18) Mózes pedig ezt mondta: Mutasd meg nekem dicsőségedet! (19) Az Úr így felelt: Elvonultatom előtted egész fenségemet, és kimondom előtted az Úr nevét. Kegyelmezek, akinek kegyelmezek, és irgalmazok, akinek irgalmazok. (20) Arcomat azonban nem láthatod – mondta –, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon. (21) Majd ezt mondta az Úr: Van egy hely nálam: állj ide a kősziklára! (22) És amikor elvonul dicsőségem, a kőszikla hasadékába állítalak, és betakarlak a kezemmel, amíg el nem vonulok. (23) Azután elveszem a kezemet, és megláthatsz hátulról. Az arcomat azonban senki sem láthatja. /RÚF/

Képzeld el, milyen lenne beszélni Istennel, közvetlenül hallani a hangját! Érdekes, hogy az izraeliták nem igazán keresték az Istennel való kommunikációnak ezt a módját, helyette Mózest kérték, hogy járjon közben e téren értük.

(2Móz 20:18-20). Az egész nép szemtanúja volt a mennydörgésnek és villámlásnak, a kürtzengésnek és a hegy füstölgésének. A nép, látva mindezt, remegni kezdett, és távolabbra húzódott. (19) És így szóltak Mózeshez: Te beszélj velünk, és mi hallgatni fogunk rád, de Isten ne beszéljen velünk, mert akkor meghalunk! (20) Mózes azonban így felelt a népnek: Ne féljetek, mert azért jött Isten, hogy próbára tegyen benneteket, és hogy őt féljétek mindig, és ne vétkezzetek! /RÚF/

Isten felkészítette Mózest már az elejétől, a lángoló csipkebokortól kezdve, ahol szólt hozzá, ugyanazon a hegyen. Más személyes imákat is olvashatunk Mózestől, a lényeg, hogy szinte egyfolytában Isten jelenlétében tartózkodott, útmutatást kérve a nép vezetéséhez és közbenjárva értük.

• Áron: (2Móz 32:1-14, 31-34). Amikor azt látta a nép, hogy Mózes késlekedik, és nem jön le a hegyről, Áron köré sereglett a nép, és azt mondták neki: Jöjj, és készíts nekünk istent, hogy előttünk járjon! Mert nem tudjuk, hogy mi történt ezzel a Mózessel, aki felhozott bennünket Egyiptomból. (2) Áron ezt mondta nekik: Szedjétek ki az arany fülbevalókat feleségeitek, fiaitok és leányaitok füléből, és hozzátok ide hozzám! (3) Kiszedte hát az egész nép az arany fülbevalókat a füléből, és odavitte Áronhoz. (4) Ő átvette tőlük, vésővel mintát készített, és borjúszobrot öntött. Ekkor azt mondták: Ez a te istened, Izráel, aki fölhozott téged Egyiptomból. (5) Amikor Áron látta ezt, oltárt épített elé, majd kihirdette Áron: Holnap az Úr ünnepe lesz! (6) Másnap tehát korán fölkeltek, égőáldozatokat áldoztak, és békeáldozatokat mutattak be. Azután leült a nép enni és inni, majd mulatozni kezdtek. (7) Ekkor így beszélt Mózeshez az Úr: Menj, eredj le, mert megromlott a néped, amelyet fölhoztál Egyiptomból. (8) Hamar letértek arról az útról, amelyet megparancsoltam nekik. Borjúszobrot készítettek maguknak, az előtt borulnak le, annak áldoznak, és ezt mondják: Ez a te istened, Izráel, aki fölhozott téged Egyiptomból. (9) Majd ezt mondta Mózesnek az Úr: Látom, hogy ez a nép keménynyakú nép. (10) Most azért hagyd, hogy fellángoljon ellenük haragom, és végezzek velük! Téged azonban nagy néppé teszlek. (11) Mózes azonban így esedezett Istenéhez, az Úrhoz: Miért lángolt fel a haragod, Uram, a te néped ellen, amelyet nagy erővel és hatalmas kézzel hoztál ki Egyiptomból? (12) Ne mondhassák az egyiptomiak: Vesztükre vitte ki őket az Isten, megölte őket a hegyek között, és eltörölte őket a föld színéről. Fékezd meg izzó haragodat, szánd meg népedet, és ne hozd rá ezt a bajt! (13) Emlékezz szolgáidra, Ábrahámra, Izsákra és Izráelre, akiknek önmagadra esküdtél, amikor megígérted: Úgy megsokasítom utódaitokat, hogy annyian lesznek, mint égen a csillag, és az az egész föld, amelyről azt mondtam, hogy utódaitoknak adom, örökké az ő birtokukban lesz. (14) Ekkor szánalomra indult az Úr, és nem hozta rá népére azt a bajt, amelyről beszélt. (31) Visszatért tehát Mózes az Úrhoz, és ezt mondta: Ó, jaj! Nagyon nagy vétket követett el ez a nép, mert aranyból istent csinált magának. (32) Mégis, bocsásd meg vétküket! Mert ha nem, akkor törölj ki engem könyvedből, amelyet írtál! (33) Az Úr így felelt Mózesnek: Csak azt törlöm ki könyvemből, aki vétkezett ellenem. (34) Most azért menj, vezesd a népet, ahová parancsoltam: íme, az én angyalom megy majd előtted. De a számonkérés napján számon kérem majd a vétküket. /RÚF/;

(5Móz 9:20). Áronra is nagyon megharagudott az Úr, és őt is el akarta pusztítani, így hát Áronért is imádkoztam akkor. /RÚF/

• Miriam: (4Móz 12:13). Ekkor Mózes így kiáltott az Úrhoz: Istenem, gyógyítsd meg őt! RÚF/

A Miriammal kapcsolatos szituációban különösen érdekes az, hogy Mózes volt az, aki szenvedett Miriam helytelen bánásmódja és irigysége miatt. Könnyen hátraléphetett volna, hagyva, hogy Isten megbüntesse Miriamot és Áront. Ehelyett gyorsan megbocsátott, és közbenjárt nővére gyógyulásáért. Milyen erőteljesen tükröződik Mózes cselekedeteiben Isten bűnösök iránti megbocsátó kegyelme!

(Mt 5:44). Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket, /RÚF/

(Kol 3:13). Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is. /RÚF/

White idézet: Csak néhány nap telt el azóta, hogy a héberek ünnepélyes szövetséget kötöttek Istennel és engedelmességet fogadtak neki. Félelemtől remegve álltak a hegy előtt az Úr szavaira figyelve: „Ne legyenek néked idegen isteneid énelőttem.” (2Móz 20:3) Isten dicsősége még mindig ott lebegett a Sínai-hegy fölött a gyülekezet szeme láttára. Az izraeliták azonban elfordultak tőle és idegen isteneket kértek. „Borjút csináltak a Hóreb alatt, és hajlongtak az öntött bálvány előtt. Felcserélték az ő dicsőségüket ökörnek képével, amely füvet eszik.” (Zsolt 106:19-20) Mivel mutathattak volna ki nagyobb hálátlanságot vagy vakmerőbb sértést Isten iránt, aki gyengéd Atyaként és mindenható királyként jelentette ki magát nekik?

Mózest az Úr a hegyen figyelmeztette a táborban lejátszódó hitehagyásra, és utasította, hogy késedelem nélkül térjen vissza. „Eredj, menj alá” – mondta az Úr –, „mert megromlott a te néped, amelyet kihoztál Egyiptom földéből. Hamar letértek az útról, amelyet parancsoltam nékik, borjúképet öntöttek magoknak, azt tisztelik és annak áldoznak.” (2Móz 32:7-8) Isten még kezdetben megakadályozhatta volna ezt a mozgalmat. Hagyta, hogy idáig jusson, hogy az árulásra és hitehagyásra kiszabott büntetésből mindenki tanuljon.

Isten népével kötött szövetsége érvényét veszítette e hitehagyás miatt, és ezt mondta Mózesnek: „...hagyj békét nékem, hadd gerjedjen fel haragom ellenük, és törüljem el őket: Téged azonban nagy néppé teszlek.” (2Móz 32:10) Izrael népe – különösképpen a velük jött elegy nép – hajlamos volt az Isten elleni lázadásra. Vezetőjük ellen is mindig zúgolódtak, és gyakran megszomorították hitetlenségükkel és nyakasságukkal. Nem kétséges, hogy nagyon fáradságos és nehéz feladat volt az ígéret földjére való elvezetésük. Bűneikkel máris átlépték Isten türelmének határát, és az igazság megkövetelte eltörlésüket. Az Úr ezért elhatározta megsemmisítésüket, és Mózesből szándékozott hatalmas nemzetet létrehozni.

„...hagyj békét nékem ... hadd ... töröljem el őket.” Ezek voltak Isten szavai. Ha Istennek az volt a szándéka, hogy elpusztítja Izraelt, vajon ki esedezhetett volna értük? Nagyon kevesen lennének olyanok, akik nem hagynák a bűnösöket sorsukra. Nagyon kevesen lennének olyanok, akik nem cserélnék fel boldogan a gürcöléssel, teherrel, áldozattal, hálátlansággal együtt járó sorsukat egy könnyű és megbecsült életre, amikor Isten maga kínálja fel ezt a lehetőséget nekik.

Mózes azonban Isten haragjában is reményt látott. Isten szavai ezek voltak: „Hagyj békét nékem.” Mózes ezt nem közbenjárása megtiltásának, hanem bátorításának értette. Arra következtetett, hogy semmi más, hanem csak az ő [Mózes] imája mentheti meg Izraelt. Mert Isten megkíméli népét, ha valaki imádkozik érte. Mózes könyörgött az Úrhoz, és ezt mondta: „Miért gerjedne Uram a te haragod néped ellen, amelyet nagy erővel és hatalmas kézzel hoztál vala ki Egyiptomnak földéről?” (2Móz 32:11) – Pátriárkák és próféták, 317-318./old.

Énok Istennel járt és beszélt

 

(1Móz 5:22-24). Énók az Istennel járt, Metúselah születése után háromszáz évig élt, és még nemzett fiakat és leányokat; (23) Énók teljes életkora tehát háromszázhatvanöt év volt. (24) Énók az Istennel járt, és egyszer csak eltűnt, mert Isten magához vette őt. /RÚF/

A Biblia nem beszél sokat Énok életéről, de elmondja, hogy Istennel járt háromszáz éven át, amíg Isten fel nem vitte a mennybe. Nagyszerű, ahogy egy ember életét meghatározza a folyamatos istenimádat! Egy dolgot tudunk Énokról, hogy bizonyára kitartónak kellett lennie, az „imádságban állhatatos” (Róm 12:12) volt, és napi tapasztalataiban egyre közelebb került Istenhez hitben. Életének idejében a földön egyre csak növekedett a gonoszság, de eközben Énokot Isten szolgálata kötötte le, ami azért lehetett, mert mindvégig Istenben maradt.

„Tevékeny munkás élete közepette Énok állandóan közösségben volt Istennel. Minél nagyobb és sürgetőbb volt munkája, annál kitartóbban és buzgóbban imádkozott… Miután egy ideig a nép között élt, tanítással és példaadással szolgálva javukat, egy időre magányba vonult, mert éhezett és szomjúhozott arra a tudományra, amit csak Isten adhat. Az Istennel bensőségesen társalgó Énok egyre jobban tükrözte Isten képmását… még a gonoszok is megilletődve szemlélték arcán a menny jegyét”. (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. 59./old.)

Isten nem azt kéri tőlünk, hogy remeteként vagy szerzetesként éljünk, a világtól való elkülönülésnek nem sok földi haszna van. Énokhoz hasonlóan lehetünk tevékenyek és a körülöttük élők szükségleteire figyelők, de csak akkor tükrözhetjük Isten jellemét, ha folyamatosan vele járunk és beszélünk, ha benne maradva vagyunk vele kapcsolatban.

Bárhol és bármikor imádkozhatunk. Nincs olyan hely a világon, ahol Isten ne hallana vagy látna minket

(Zsolt 139:7-12). Hova menjek lelked elől? Orcád elől hova fussak? (8) Ha a mennybe szállnék, ott vagy, ha a holtak hazájában feküdnék le, te ott is jelen vagy. (9) Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó végén laknék, (10) kezed ott is elérne, jobbod megragadna engem. (11) Ha azt gondolnám, hogy elnyel a sötétség, és éjszakává lesz körülöttem a világosság: (12) a sötétség nem lenne elég sötét neked, az éjszaka világos lenne, mint a nappal, a sötétség pedig olyan, mint a világosság. /RÚF/];

...mindig hallja a szívünk kiáltásait, függetlenül attól, hol vagyunk.

(JSir 3:55-57). Segítségül hívtam nevedet, Uram, a verem mélyéről. (56) Meghallottad szavamat: Ne fogd be a füled sóhajtásom és kiáltásom előtt! (57) Mellém léptél, mikor kiáltottam hozzád, ezt mondtad: Ne félj! /RÚF/]

A hangos imának, szemben a csak gondolatban imádkozással, mégis vannak olyan előnyei, amit érdemes tudnunk. Csendes ima közben elkalandozhat a figyelmünk, esetleg nem fejezzük be a gondolatmenetet vagy a mondatot, amit elkezdtünk, egyszerűen így nehezebb koncentráltnak maradni. Amikor viszont hangosan imádkozunk, akár suttogunk, akár a rendes hangunkon mondjuk az imát, a tudat alatt ez arra emlékeztet minket, hogy Isten valóságos, hogy tényleg hallgat minket, és különleges dologban veszünk részt, amikor vele beszélünk.

White idézet: Énok éppúgy Jézus Krisztus képviselője volt, mint János apostol, a szeretett tanítvány. Énok Istennel járt, majd eltűnt, mert magához vette őt. Isten Énokra bízta Krisztus második eljövetelének hirdetését. „Ezekről is prófétált pedig Énok, aki Ádámtól fogva a hetedik volt, mondván: íme eljött az Úr az ő sok ezer szentjével, hogy ítéletet tartson mindenek felett.” (Júd 14-15) Az Énok által hirdetett üzenet és elragadtatása meggyőző bizonyíték volt mindazok számára, akik abban a korban éltek. Ezek a tapasztalatok érvek lehettek Methuselah és Noé számára is, hogy az igazak élve elragadtatnak a mennybe.

Isten, aki Énokkal járt, a mi Urunk Jézus Krisztus volt. Már akkor ugyanúgy a világ világossága volt, mint most. Az ő korában élőknek is voltak tanítóik, akik megtanították őket az élet útjára, mert Noé és Énok is keresztény volt. Az evangéliumot megtaláljuk Mózes harmadik könyvének előírásaiban is. Isten most ugyanúgy engedelmességet kíván, mint akkor. Milyen fontos, hogy megértsük ezt! Csak két csoport lesz – az engedelmesek és az engedetlenek. Ezt tükrözze minden cselekedetünk. Ó, bárcsak elménkbe vésnénk, hogy Krisztus szüntelenül mellettünk áll! „Jobbkezed felől állok, hogy segíthessek.” Legyünk az Ő tanúi, és győzzük meg a bűnösöket a bűn tekintetében. Akaratán kívül senkit sem kényszeríthetünk, de meggyőzhetjük az embereket. Krisztusnak van hatalma csodát tenni, és ezt Ő meg is teszi. – Christ Triumphant, 63./old.

Énokról olvassuk, hogy 65 éves volt, amikor fia született, és ezt követően háromszáz évig Istennel járt. Élete első felében szerette és félte Istent, és parancsolatait megtartotta. Fia születése után még nagyobb tapasztalatot szerzett: Szorosabb összeköttetésbe került Istennel. Amikor látta gyermeke szeretetét, feltétlen bizalmát, amikor érezte saját apai szívének gyöngédségét elsőszülötte iránt, ez mind értékes oktatás volt számára Isten csodálatos szeretetéről az emberek iránt, amely megnyilvánult Fia odaadásában...

Csodálatos példát kaptunk Énok által… A körülötte dúló romlás ellenére Istennel járt és világosságot árasztott a züllött korszak közepette. Ha Énok Istennel tudott járni olyan korban, miért nem képesek Istennel járni a férfiak és a nők ma, amikor a világias lelkület uralkodik?

Közülünk sokan ismerjük ezt a tapasztalatot. Tudjuk, hogy szomorúságban és nehézségben nagyon gyengének érezzük magukat, de azt is tudjuk, hogy Jézus közvetlenül mellettünk áll, megért és segítséget nyújt. Úgy beszélgethetünk vele, mint a legjobb baráttal. Nem kell felmennünk a mennybe, és neki sem kell leszállni hozzánk, mivel Ő már mellettünk áll és kész segíteni.

Ha találkozunk olyanokkal, akik nem törődnek Istennel, a mennyel vagy a mennyi dolgokkal, beszéljünk nekik Jézusról. Értékesebb kinccsel rendelkezünk, mint ők, hiszen Jézus a mienk. Velünk van korunk erkölcsi sötétségében. Elmondhatjuk neki lelkünk bánatát, elpanaszolhatjuk a világ gonoszságát, de ezek nem szabad semmilyen befolyást sem gyakoroljanak ránk. Beszélgethetünk Jézussal úgy, ahogy Énok beszélgetett Istennel; Urának elmondhatta minden megpróbáltatását...

Énok tökéletes jellemre tett szert, és ennek eredményeképpen a halál megízlelése nélkül lett átköltöztetve a mennybe. Jézus visszajövetelekor egyesek úgy ragadtatnak majd el, hogy nem látnak halált, és jó lenne tudni, vajon mi is közéjük fogunk-e tartozni? Szeretnénk tudni, hogy teljesen az Úréi vagyunk – a mennyei természet részesei, miután megszabadultunk a világi kívánságok okozta romlástól –, nem a könnyebb utat választva lábunknak, ahol nem érhetnek próbák és nehézségek, hanem jó kapcsolatban Istennel, és rá hagyni a következményeket. – Christ Triumphant, 42./old.

Testtartás az imádkozáskor

 

Amikor a dolgok rosszul mennek az életünkben, a legtöbben egy közeli barátunkhoz fordulunk, hogy beszéljünk neki a problémáról. Ha jó dolog esett meg velünk, keresünk valakit, hogy elmondjuk neki. Istennel ugyanezt megtehetjük. „Az ima azt jelenti, hogy szívünket feltárjuk Istennek, mint egy barátnak” (Ellen G. White: Jézushoz vezető út. Budapest, 2008, Advent Irodalmi Műhely, 69./old.).

Az ima nem csupán kapcsolatban tart minket Istennel, de tudatja az ördöggel is, kihez tartozunk. Amikor reggel térdre borulunk, ez a fizikai kinyilvánítása a sötétség erői felé, hogy ma is Istent választjuk. Ráadásul Isten angyalokat küld mellénk, ha imádkozunk, hogy megerősítsen és megvédjen bennünket a sötétség gonosz erőivel szemben. (91. Zsoltár) Térdelve az alázat testtartásában vagyunk. Egy kicsit más ez, mint amikor ima közben ülünk egy széken vagy fekszünk az ágyban, bár mindhárom esetben imádkozunk. Ha letérdelünk Isten előtt, azt mutatjuk ki vele, hogy teljes szívvel készek vagyunk szolgálni Őt, szavainkkal elmondjuk, hogy Isten mindenható Úr, mi pedig csupán teremtett gyermekei vagyunk.

(Zsoltár 91:1-16). Aki a Felséges rejtekében lakik, a Mindenható árnyékában pihen, (2) az ezt mondhatja az Úrnak: Oltalmam és váram, Istenem, akiben bízom! (3) Mert ő ment meg téged a madarász csapdájától, a pusztító dögvésztől. (4) Tollaival betakar téged, szárnyai alatt oltalmat találsz, pajzs és páncél a hűsége. (5) Nem kell félned a rémségektől éjjel, sem a suhanó nyíltól nappal, (6) sem a homályban lopódzó dögvésztől, sem a délben pusztító ragálytól. (7) Ha ezren esnek is el melletted, és tízezren jobbod felől, téged akkor sem ér el. (8) A te szemed csak nézi, és meglátja a bűnösök bűnhődését. (9) Ha az Urat tartod oltalmadnak, a Felségest hajlékodnak, (10) nem érhet téged baj, sátradhoz közel sem férhet csapás. (11) Mert megparancsolja angyalainak, hogy vigyázzanak rád minden utadon, (12) kézen fogva vezetnek téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben. (13) Eltaposod az oroszlánt és a viperát, eltiprod a fiatal oroszlánt és a tengeri szörnyet. (14) Mivel ragaszkodik hozzám, megmentem őt, oltalmazom, mert ismeri nevemet. (15) Ha kiált hozzám, meghallgatom, vele leszek a nyomorúságban, kiragadom onnan, és megdicsőítem őt. (16) Megelégítem hosszú élettel, gyönyörködhet szabadításomban. /RÚF/

(Dán 6:10). Így is történt: Dárius király aláírta a rendeletet tartalmazó iratot. /RÚF/;

(Lk 22:41). Azután eltávolodott tőlük mintegy kőhajításnyira, és térdre borulva így imádkozott: /RÚF/;

(ApCsel 7:60). Azután térdre esett, és hangosan felkiáltott: Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt! És amikor ezt mondta, meghalt. /RÚF/;

(ApCsel 9:40). Péter ekkor kiküldött mindenkit, letérdelt, és imádkozott, azután a holttest felé fordulva ezt mondta: Tábita, kelj fel! Ő pedig kinyitotta a szemét, és amikor meglátta Pétert, felült. /RÚF/;

(ApCsel 20:36). Miután ezeket elmondta, mindnyájukkal együtt térdre borulva imádkozott. /RÚF/

Az állva imádkozás rendszeres gyakorlat volt a bibliai időkben.

(2Krón 20:5-6, 13). Jósáfát pedig kiállt Júda és Jeruzsálem egész gyülekezete elé az Úr házánál, az új udvar előtt, (6) és ezt mondta: Uram, őseink Istene! Te vagy az Isten az égben, és te uralkodsz a népek minden királyságán! A te kezedben van az erő és a hatalom, és senki sem állhat meg veled szemben. (13) Eközben a júdaiak valamennyien ott álltak az Úr színe előtt kicsiny gyermekeikkel, feleségeikkel és fiaikkal együtt. /RÚF/;

(1Sám 1:26). Az asszony ezt mondta: Kérlek, uram! Az életemre esküszöm, uram, hogy én vagyok az az asszony, aki itt állt melletted, és imádkozott az Úrhoz. /RÚF/;

(Jób 30:20). Segítségért kiáltok hozzád, de te nem válaszolsz. Ott állok előtted, de észre sem veszel. /RÚF/;

(Lk 18:11, 13). A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: rabló, gonosz, parázna, vagy mint ez a vámszedő is. (13) A vámszedő pedig távol állva, még szemét sem akarta az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek! /RÚF/]

Arra is találunk példát a könyvek Könyvében, hogy az emberek ülve imádkoztak.

(2Sám 7:18). Ekkor bement Dávid király az Úr színe elé, leült, és ezt mondta: Ki vagyok én, Uram, ó, Uram? És mi az én házam népe, hogy eljuttattál engem idáig? /RÚF/)

Egyesek leborultak Isten előtt, arccal a földre – bár ez a testtartás kevésbé kapcsolódott az imához, inkább a földi hatalmak előtti alávetettséget fejezték ki így

(1Kir 1:47). Sőt a király udvari emberei is odamentek, és így áldják urunkat, Dávid királyt: Szerezzen Istened Salamonnak még nagyobb hírnevet, mint a tiéd, és tegye az ő trónját még a te trónodnál is nagyobbá! A király mélyen meghajolt a fekvőhelyén, Egy kissé távolabb ment, a földre borult és imádkozott, hogy ha lehetséges, múljék el tőle ez az óra. /RÚF/; (Mk 14:35). /RÚF/.

A Biblia nem kívánja meg, hogy ilyen vagy olyan pozícióban legyünk imádkozáskor, de azzal a tiszteletünket mutatjuk ki, a belső érzéseinkre, valamint arra a vágyunkra mutatunk, hogy alá akarjuk vetni magunkat Istennek. Egyesek nem tudnak térdelni, így végül is a szív állapota számít leginkább a kérdésben. Ha képes vagy térdelni, de általában nem teszed, miért ne próbálnád ki legközelebb, amikor imádkozol, hogy lásd, ez miként hat az Istennel töltött időre?

A Biblia arra hív, hogy „szüntelen imádkozzatok!” (1Thessz 5:17), az imában állhatatosak (Kol 4:2) és kitartók legyetek. /RÚF/

(Róm 12:12). A reménységben örvendezzetek, a nyomorúságban legyetek kitartók, az imádkozásban állhatatosak. /RÚF/

White idézet: Az ígéret határtalan és hű az Isten, aki adta. Ha nem is nyerjük el azonnal, amit kérünk, mégis higgyük, hogy az Úr hallja kérésünket, és teljesíteni fogja. Sokszor annyira tévedünk, és annyira rövidlátók vagyunk, hogy olyan dolgokat kérünk, amik a legkevésbé sem válnának áldásunkra. Mennyei Atyánk szeretetből úgy válaszol imáinkra, hogy csak azt adja meg, ami javunkra szolgál, s amit magunk is kívánnánk, ha a Szentlélektől megvilágosítva a dolgok valódi állását láthatnánk. Ha imáink látszólag nem részesültek meghallgatásban, erősen ragaszkodjunk az ígérethez. A meghallgatás ideje bizonnyal el fog jönni, s elnyerjük azokat az áldásokat, melyekre legnagyobb szükségünk van. De merészség azt állítani, hogy imánk mindenkor és úgy hallgattatik meg, amint és ahogyan kívánjuk. Isten sokkal bölcsebb, semhogy tévedhetne, és sokkal jobb, mintsem visszatartson jó adományokat azoktól, akik igazságban járnak. Azért bízzatok benne, megvigasztalódva még akkor is, ha imátok nem talál azonnal meghallgatásra. Bízzatok sziklaszilárdan ígéretében: „Kérjetek és adatik néktek!”

Ha félelmünkre és kétségeinkre hallgatunk, vagy ha minden titokba bele akarunk látni, mielőtt igaz hitünk lenne, nehézségeink mind nagyobbak lesznek. Ha gyengeségünk és alárendeltségünk érzetében jövünk Istenhez, kinek tudása végtelen, aki összes teremtményeit ismeri, szava és akarata által kormányoz mindeneket, s feltárjuk hitben és alázatosságban mindazt, ami szívünket nyomja, akkor meghallgatja jajkiáltásainkat, és megenyhíti szívünket. A szívből fakadó őszinte ima a legszorosabb közösségbe emel bennünket az Örökkévaló Lelkével. Ha pillanatnyilag nincs is rendkívüli bizonyítékunk arra, hogy Megváltónk és Üdvözítőnk szeretettel és részvéttel hajol le hozzánk, ez mégis úgy van. Bár láthatóan nem érzékeljük jelenlétét, keze mégis szeretettel és szívbéli részvéttel megpihen rajtunk. – Jézushoz vezető út, 96./old.

Imádkozzunk a családi körben; de mindenekfelett nem szabad a titkon való imát elhanyagolnunk, mert ez lelkünk lehelete, élete. Lehetetlen, hogy lelkünk fejlődjék, ha az imát elhanyagoljuk. A családi körben és nyilvánosan mondott imák nem elegendők. Csendben és egyedüllétben öntsd ki szívedet; imád csak annak füléhez jusson, ki azt meghallgatja. Egyetlen kíváncsi fül se hallja meg ezen kéréseket. A csendes magányban mentes a lélek az összes külső befolyástól, elsősorban az izgalomtól. Nyugodtan, de buzgón hatoljon fel imád Istenhez! Állandó és gyógyító lesz az a befolyás, mely tőle árad, ki a titkokat látja, s akinek fülei mindig nyitva vannak azok részére, akik szívük mélyéből hozzá kiáltanak. Egyszerű, gyermeki hittel közösséget ápol a lélek Istennel, miáltal isteni fénysugarakat fogad magába, melyek erőt és kitartást kölcsönöznek a Sátán elleni küzdelemben. Isten a mi erősségünk örökkön örökké!

Imádkozzatok kamrátokban; mindennapi munkátok és hivatástok közben is gyakran emeljétek fel szíveteket Istenhez. Így járt Énok is Istennel. A jó illatú áldozathoz hasonlóan szállnak fel ezek az imák a kegyelem trónjához. Kinek szíve Istenben nyugszik, azt Sátán nem győzheti le soha.

Nincs idő és nincs hely, amely alkalmatlan volna az Istenhez való fohászkodásra. Mi sem gátolhat meg bennünket, hogy szívünket bensőséges imában Istenhez emeljük. Az utca zajában, a mindennapi üzleti ügyek intézése közben is fohászkodhatunk és kérhetjük Isten vezetését, miként Nehémiás is tette, mikor kérését Artaxerxes király elé tárta. Az Istennel való benső közösséget mindenütt ápolhatjuk. Szívünk ajtaja legyen mindig nyitva, és szüntelenül küldjük fel Jézushoz sóhajtásunkat: „Jöjj és maradj szívemben, mint mennyei vendég.” – Jézushoz vezető út, 98-99./old.