Amikor úgy tűnik, Isten nem hallgat meg

(Mt 7:7). Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. /RÚF/

(1Jn 5:14). Az iránta való bizalmunk pedig azt jelenti, hogy ha bármit kérünk az ő akarata szerint, meghallgat minket. /RÚF/

Anna jó példa arra, amikor egy odaszentelt életű asszony különleges dolgot kér. 

(1Sám 1:10-17). Az asszony lelke mélyéig elkeseredve könyörgött az Úrhoz, és keservesen sírt. (11) Azután ezt a fogadalmat tette: Seregek Ura! Ha részvéttel tekintesz szolgálóleányod nyomorúságára, gondod lesz rám, és nem feledkezel meg szolgálóleányodról, hanem fiúgyermeket adsz szolgálóleányodnak, akkor egész életére az Úrnak adom, és nem éri borotva a fejét! (12) Mivel hosszasan imádkozott az Úr színe előtt, Éli figyelte az asszony száját. (13) Anna ugyanis magában beszélt: csak az ajka mozgott, de nem hallatszott a hangja. Éli ezért azt gondolta, hogy részeg, (14) és ezt mondta neki: Meddig motyogsz még itt részegen? Józanodj ki végre! (15) Anna azonban így válaszolt: Nem, uram! Bánatos lelkű asszony vagyok. Nem ittam bort vagy részegítő italt, hanem a lelkemet öntöttem ki az Úr előtt. (16) Ne tartsd szolgálóleányodat elvetemült asszonynak, mert nagy bánatom és szomorúságom miatt beszéltem ilyen sokáig. (17) Éli erre így válaszolt: Menj el békességgel! Izráel Istene teljesítse kérésedet, amivel hozzá folyamodtál! /RÚF/

 Először úgy tűnik, Isten nem hallgatta meg az imáit, de ő kitartó volt, végül Isten válaszolt neki, mégpedig a tökéletes időpontban és az Ő akarata szerint. Néha a várakozás segít elmélyíteni a kapcsolatunkat Istennel, mivel ilyenkor megtanuljuk, hogy jobban bízzunk benne. 

(Zsolt 62:9) verse így szól: „Bízzatok őbenne mindenkor, ti népek; öntsétek ki előtte szíveteket; Isten a mi menedékünk.” Bízzatok! Bízunk benne, hogy tényleg tudja, mi a legjobb nekünk, még akkor is, ha nem kapunk azonnali választ az imáinkra? Bízunk abban, hogy végül válaszol majd, a tökéletes pillanatban és tökéletes módon? Néha nem olyan gyorsan kapunk választ az imáinkra, amint várnánk vagy ahogy reméljük. Milyen tanácsot ad ezzel kapcsolatban a Biblia? 

A saját akaratod helyett Isten akaratát keresd 

(Mt 6:10). jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is; /RÚF/; 

(1Jn 5:14-15). Az iránta való bizalmunk pedig azt jelenti, hogy ha bármit kérünk az ő akarata szerint, meghallgat minket. (15) Ha pedig tudjuk, hogy bármit kérünk, meghallgat minket, akkor tudjuk, hogy már megkaptuk, amit kértünk tőle. /RÚF/

Gondold végig a motivációidat 

(Péld 16:2). Minden útját helyesnek tartja az ember, de az Úr megvizsgálja a lelkeket. /RÚF/;

 (Jak 4:3). Vagy ha kéritek is, nem kapjátok meg, mert rosszul kéritek: csupán élvezeteitekre akarjátok azt eltékozolni. /RÚF/

Gondold végig, nincs-e dédelgetett bűnöd 

(Zsolt 66:18). Ha álnok szándék lett volna szívemben, nem hallgatott volna meg az Úr. /RÚF/; Péld 15:29. Távol van az Úr a bűnösöktől, de az igazak imádságát meghallgatja. /RÚF/; 

(1Pt 3:12). mert az Úr szeme az igazakon van, és füle az ő könyörgésükre figyel, az Úr arca pedig a gonoszt cselekvők ellen fordul. /RÚF/

Maradj Istenben, Igéje mellett 

(Jn 15:7). Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek, akkor bármit akartok, kérjétek, és megadatik nektek. /RÚF/

Hittel imádkozz 

(Mt 21:22). És mindazt, amit imádságban hittel kértek, megkapjátok. /RÚF/; 

(Mk 11:24). Sőt mondom nektek, hogy Sodoma földjének könnyebb lesz az ítélet napján, mint neked. /RÚF/; 

(Zsid 11:6). Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istenhez járul, annak hinnie kell, hogy ő van, és megjutalmazza azokat, akik őt keresik. /RÚF/; 

(Jak 1:6). De hittel kérje, semmit sem kételkedve, mert aki kételkedik, az olyan, mint a tenger hulláma, amelyet a szél sodor és ide-oda hajt. /RÚF/

Gondold végig, milyen a szíved állapota – alázatos vagy büszke. 

(Jak 4:6). De még nagyobb kegyelmet is ad, ezért mondja: „Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmet ad.” /RÚF/;

 (1Pt 5:6). Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején. (7) Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok. /RÚF/

Légy kitartó 

(1Thessz 5:17-18). szüntelenül imádkozzatok, (18) mindenért hálát adjatok, mert ez Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra. /RÚF/

Bocsáss meg másoknak 

(Mk 11:25-26). És amikor imádkoztok, bocsássatok meg annak, aki ellen valami panaszotok van, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa nektek vétkeiteket. (26) Ha pedig ti nem bocsátotok meg, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a vétkeiteket. /RÚF/

És végül, Isten látja a teljes képet, és pontosan tudja, mi a legjobb nekünk. 

(Jer 29:11-13). Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr –: jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok. (12) Ha segítségül hívtok, és állhatatosan imádkoztok hozzám, akkor meghallgatlak benneteket. (13) Ha kerestek majd, megtaláltok engem, ha teljes szívből kutattok utánam. /RÚF/; 

(Róm 8:28). Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket örök elhatározása szerint elhívott. /RÚF/;

 (Ef 3:20). Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint: /RÚF/

A válasza néha csupán az, amit Pálnak adott: „Elég néked az én kegyelmem”

 (2Kor 12:9). De ő ezt mondta nekem: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem. /RÚF/ 

Van egy kulcsfontosságú tényező, amely meghatározza, miként reagálunk a látszólag meg nem válaszolt imákra, ez pedig az a kép, ami Istenről él bennünk. Ha úgy látjuk Őt, mint aki távol van, nem igazán érdekeljük Őt, akkor a kapcsolatunk gyengülni fog. Ha ilyen érzéseink vannak, keressünk bizonyítékokat a Bibliában Isten szeretetére, törődésére, és imádkozzunk, hogy az eltorzult istenképünk tisztuljon ki!

White idézet: A szíriai Naámán megkérdezte Isten prófétáját, miként gyógyulhatna ki undorító betegségéből, a leprából. Elizeus azt üzente neki, hogy fürödjék meg hétszer a Jordánban. Miért nem követte azonnal Elizeusnak, Isten szolgájának utasítását? (…) Megaláztatásában és csalódottságában haragra gerjedt, s dühében megtagadta, hogy engedelmeskedjék az egyszerű utasításnak, melyet Isten embere mondott. „Íme, én azt gondoltam, hogy majd kijő hozzám, és előállván, segítségül hívja az Úrnak, az ő Istenének nevét, és kezével megilleti a beteg helyeket, és úgy gyógyítja meg a kiütést. Avagy nem jobb-e Abana és Parpár, Damaszkusz két folyóvize Izráel minden vizénél? Avagy nem fürödhetném-e meg azokban, hogy megtisztuljak? Ily módon megfordulván nagy haraggal elment. Szolgálója azonban lelkére beszélt: Atyám, ha valami nagy dolgot mondott volna a próféta néked, avagy nem tetted volna-e meg? Mennyivel inkább, mikor csak azt mondja, hogy fürödj meg és megtisztulsz?” 

E főember méltóságán alulinak tartotta, hogy a kicsiny Jordánban fürödjön. Az említett két folyó sokkal szebb volt. Lugasok és fák vették körül, bálványokkal a lugasokban. Sokan sereglettek a folyókhoz imádni a bálvány isteneket. Ezért nem lett volna megalázó, ha ott mártózik meg. A próféta utasításának követése azonban megalázta volna kevély, rátarti jellemét. Holott készséges engedelmesség hozza meg a kívánt eredményt. Amint bemerítkezett, meg is gyógyult. 

A terveink nem mindig azonosak Isten terveivel… Ő, aki jobban ismer minket, mint mi magunkat, sokszor irántunk való féltő szeretete és sorsunk iránti érdeklődése végett nem engedi, hogy saját önző becsvágyunkat kövessük… Jóllehet sok mindent fel kell adnunk érte, de ezt téve csak arról mondunk le, ami a menny felé vezető utunkban akadályoz... 

Az eljövendő életben napfényre kerülnek azok a titkok, amelyek itt bosszantóak voltak és csalódást okoztak. Végül be fog bizonyosodni, hogy a látszólag meg nem hallgatott imáinkat és meghiúsult reményeinket életünk legnagyobb áldásai közé sorolhatjuk. – Conflict and Courage, 228./old. 

Isten, akitől minden áldást kapunk, javainkból bizonyos részt igényel. Így gondoskodik az evangélium hirdetéséhez szükséges anyagiakról. A tizedrész visszaadásával mutatjuk meg, hogy értékeljük ajándékait. De hogyan igényelhetjük áldását, ha megtartjuk magunknak azt, ami az övé?! Ha hűtlen sáfárok vagyunk a földi dolgokban, hogyan várhatjuk el, hogy megbíz minket a menny dolgaival?! Talán itt kell keresnünk a meg nem hallgatott imák titkát. – Krisztus példázatai, 144./old. 

Illés - ima krízishelyzeten

A hűséges Illés gonosz időkben élt, Akháb király sok mindent elkövetett, amivel „még jobban haragra indította az Urat, Izráel Istenét, mint Izráel valamennyi királya őelőtte”. (1Kir 16:33), ÚRK) 

Élete egyik legdrámaibb pillanata minden bizonnyal a Kármel-hegyi összeütközés volt a hamis prófétákkal. (1Királyok 18) Az elképesztő történet csúcspontján Akháb és országa saját szemével láthatta, hogy az Úr valóban válaszol az imára. Ami történt, felejthetetlen pillanat Izrael történetében, ezért is lep meg minket a történet folytatása. 

(1Királyok 18:1-46). Hosszú idő múlva, a harmadik esztendőben így szólt az Úr igéje Illéshez: Eredj, jelenj meg Ahábnál, mert esőt akarok adni a földre! (2) Illés tehát elment, hogy megjelenjen Ahábnál. Samáriában súlyos éhínség volt. (3) Ekkor Aháb hívatta Óbadját, a palota felügyelőjét. Óbadjá igen félte az Urat. (4) Mert amikor Jezábel ki akarta irtani az Úr prófétáit, Óbadjá magához vett száz prófétát, és elrejtette őket ötvenenként egy-egy barlangba, és ellátta őket kenyérrel és vízzel. (5) Aháb ezt mondta Óbadjának: Menj el az ország összes forrásához és minden patakjához! Talán akad fű, és életben hagyhatjuk a lovakat és öszvéreket, és nem kell levágnunk az állatokat. (6) Fölosztották azért maguk között az országot, hogy ki mit járjon be. Aháb külön ment az egyik úton, Óbadjá is külön ment egy másikon. (7) Miközben Óbadjá úton volt, egyszer csak előtte termett Illés. Óbadjá fölismerte, arcra borult, és ezt kérdezte: Te vagy az, uram, Illés? (8) Ő így felelt neki: Én vagyok. Eredj, mondd meg uradnak, hogy itt van Illés. (9) De ő ezt mondta: Mit vétettem, hogy Aháb kezébe akarod adni a te szolgádat, hogy megöljön? (10) Az élő Úrra, a te Istenedre mondom, hogy nincs nép, sem ország, ahová el ne küldött volna az én uram, hogy felkutasson téged. Ha azt mondták, nincs itt, akkor meg is eskette azt az országot és népet, hogy nem találtak meg téged. (11) És most te mondod: Eredj, és mondd meg a te uradnak, hogy itt van Illés!? (12) Megeshet, hogy amikor elmegyek tőled, elragad téged az Úr lelke, nem is tudom hová. Ha én megyek, és hírt viszek Ahábnak, ő pedig nem talál itt téged, akkor megöl engem; pedig a te szolgád féli az Urat ifjúkorától fogva. (13) Nem mondták meg neked, uram, hogy mit tettem, amikor Jezábel öldökölte az Úr prófétáit? Elrejtettem az Úr prófétái közül százat, ötvenenként egy-egy barlangba, és elláttam őket kenyérrel és vízzel. (14) Most mégis ezt mondod: Eredj, és mondd meg a te uradnak, hogy itt van Illés?! Ő meg fog ölni engem. (15) De Illés így felelt: A Seregek élő Urára mondom, akinek a szolgálatában állok, hogy még ma megjelenek előtte. (16) Elment tehát Óbadjá Aháb elé, hogy jelentést tegyen neki, Aháb pedig Illés elé ment. (17) Amikor Aháb meglátta Illést, ezt mondta neki Aháb: Te vagy az, Izráel megrontója?! (18) Ő így felelt: Nem én döntöm romlásba Izráelt, hanem te és a te atyád háza, mert elhagytátok az Úr parancsolatait, és te a Baalokat követed. (19) Most azért üzenj, gyűjtsd ide hozzám a Karmel-hegyre egész Izráelt meg Baal négyszázötven prófétáját Aséra négyszáz prófétájával együtt, akik Jezábel asztaláról élnek. (20) Akkor elküldött Aháb Izráel fiaiért, és összegyűjtötte a prófétákat a Karmel-hegyre. (21) Illés pedig odalépett az egész nép elé, és így szólt: Meddig sántikáltok még kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek őt, ha pedig Baal, akkor őt kövessétek! De a nép nem felelt egy szót sem. (22) Akkor Illés ezt mondta a népnek: Én maradtam az Úr egyetlen prófétája, Baal prófétái pedig négyszázötvenen vannak. (23) Adjanak nekünk két bikát; ők válasszák ki maguknak az egyik bikát, darabolják föl, és rakják a fahasábokra, de tüzet ne gyújtsanak! Én is elkészítem a másik bikát, rárakom a fahasábokra, de tüzet én sem gyújtok. (24) Ezután hívjátok segítségül a ti istenetek nevét, és én is segítségül hívom az Úr nevét. Amelyik isten tűzzel felel, az az Isten. Erre az egész nép megszólalt, és ezt mondta: Jó lesz így! (25) Illés ezután így szólt Baal prófétáihoz: Válasszátok ki az egyik bikát, és készítsétek el először ti, mert ti vagytok többen! És hívjátok segítségül istenetek nevét, de tüzet ne gyújtsatok! (26) Ők fogták a nekik jutott bikát, elkészítették, és segítségül hívták Baal nevét, így szólongatva őt reggeltől egészen délig: Ó, Baal, felelj nekünk! De nem jött válasz, és nem felelt senki. Eközben ott sántikáltak az oltár körül, amelyet készítettek. (27) Délben aztán Illés gúnyolni kezdte őket, és ezt mondta: Kiáltsatok hangosabban, hiszen isten ő! Talán elmélkedik, vagy a dolgát végzi, vagy úton van, vagy talán alszik, és majd fölébred. (28) Erre elkezdtek hangosan kiáltozni, és szokásuk szerint összevagdosták magukat kardjukkal és dárdájukkal, míg el nem borította őket a vér. (29) Dél elmúltával révületbe estek, egészen az áldozat idejéig, de nem jött válasz: nem felelt és nem figyelt rájuk senki. (30) Akkor Illés ezt mondta az egész népnek: Gyertek ide hozzám! Erre odament hozzá az egész nép, ő pedig helyreállította az Úr lerombolt oltárát. (31) Fogott Illés tizenkét követ a Jákób fiaitól származó törzsek száma szerint; Jákóbhoz szólt így az Úr szava: Izráel lesz a neved. (32) A kövekből oltárt épített az Úr nevében, azután árkot húzott az oltár körül, amelybe két véka vetőmag is belefért volna. (33) Azután elrendezte a fahasábokat, földarabolta a bikát, és rárakta a fahasábokra. (34) Majd ezt mondta: Töltsetek meg négy vödröt vízzel, és öntsétek az áldozatra meg a fahasábokra! Azután ezt mondta: Ismételjétek meg! És megismételték. Újra mondta: Harmadszor is tegyétek meg! Megtették harmadszor is, (35) úgyhogy a víz már folyt az oltár körül, és az árok is megtelt vízzel. (36) Az áldozat bemutatása idején odalépett Illés próféta, és ezt mondta: Uram, Ábrahámnak, Izsáknak és Izráelnek Istene! Hadd tudják meg a mai napon, hogy te vagy az Isten Izráelben, én pedig a te szolgád vagyok, és mindezt a te parancsodra tettem! (37) Felelj nekem, Uram, felelj nekem, hadd tudja meg ez a nép, hogy te, az Úr vagy az Isten, és fordítsd vissza a szívüket! (38) Akkor lecsapott az Úr tüze, és fölemésztette az égőáldozatot és a fahasábokat, a köveket és a port, az árokban levő vizet pedig felnyalta. (39) Amikor látta ezt az egész nép, arcra borult, és ezt mondogatta: Az Úr az Isten, az Úr az Isten! (40) Illés pedig ezt mondta nekik: Ragadjátok meg Baal prófétáit, senki se menekülhessen el közülük! És megragadták őket. Illés levitette őket a Kísón-patak mellé, és ott lemészárolta őket. (41) Ezután Illés ezt mondta Ahábnak: Menj föl, egyél és igyál, mert eső zúgása hallatszik. (42) Aháb fölment, hogy egyék és igyék. Illés pedig fölment a Karmel tetejére, a földre kuporodott, és arcát a térdei közé rejtette. (43) Így szólt a szolgájához: Menj föl, és figyeld a tengert! Az fölment, figyelte egy darabig, majd ezt mondta: Nincs ott semmi. Illés ezt mondta: Menj vissza hétszer! (44) Hetedszerre ezt mondta a szolga: Most egy tenyérnyi kis felhő emelkedik föl a tengerből. Ő azt felelte: Eredj, és mondd meg Ahábnak: Fogass be és indulj, míg föl nem tartóztat az eső!(45) Mindeközben viharfelhők sötétítették el az eget, és zuhogni kezdett az eső. Aháb ekkor harci kocsira szállt, és Jezréelbe ment. (46) Az Úr keze pedig Illéssel volt, és ő, feltűrve övébe a ruhája alját, Aháb előtt futott a Jezréelbe vezető útig. /RÚF/  

(1Kir 19:1-18). Amikor Aháb elmondta Jezábelnek mindazt, amit Illés tett, és hogy a prófétákat megölte karddal, (2) Jezábel követet küldött Illéshez ezzel az üzenettel: Úgy bánjanak velem az istenek most és ezután is, hogy holnap ilyenkorra azt teszem veled, ami azokkal történt! (3) Illés megijedt, felkerekedett és ment, hogy mentse az életét, és elérkezett a júdai Beérsebába. Legényét ott hagyta, (4) ő pedig elment a pusztába egynapi járóföldre. Odaért egy rekettyebokorhoz, és leült alá. Azt kívánta, bárcsak meghalna, és így szólt: Elég most már, Uram! Vedd el az életemet, mert nem vagyok jobb elődeimnél! (5) Azután lefeküdt, és elaludt a rekettyebokor alatt. De egyszer csak egy angyal érintette meg, és ezt mondta neki: Kelj föl, egyél! (6) Amikor föltekintett, látta, hogy a fejénél ott van egy forró kövön sült lángos és egy korsó víz. Evett, ivott, majd újra lefeküdt. (7) Az Úr angyala másodszor is visszatért, megérintette, és ezt mondta: Kelj föl, egyél, mert erőd felett való út áll előtted! (8) Ő fölkelt, evett és ivott, majd annak az ételnek az erejével ment negyven nap és negyven éjjel az Isten hegyéig, a Hórebig. (9) Itt bement egy barlangba, és ott töltötte az éjszakát. Egyszer csak így szólt hozzá az Úr igéje: Mit csinálsz itt, Illés? (10) Ő így felelt: Sokat buzgólkodtam az Úrért, a Seregek Istenéért, mert Izráel fiai elhagyták szövetségedet, lerombolták oltáraidat, prófétáidat pedig fegyverrel ölték meg. Egyedül én maradtam meg, de az én életemet is el akarják venni. (11) Az Úr ezt mondta: Gyere ki, és állj a hegyre az Úr színe elé! És amikor elvonult az Úr, nagy és erős szél szaggatta a hegyeket, és tördelte a sziklákat az Úr előtt; de az Úr nem volt ott a szélben. A szél után földrengés következett; de az Úr nem volt ott a földrengésben. (12) A földrengés után tűz támadt; de az Úr nem volt ott a tűzben. A tűz után halk és szelíd hang hallatszott. (13) Amikor Illés ezt meghallotta, palástjával eltakarta az arcát, kiment, és megállt a barlang bejáratánál. Egy hang pedig így szólt hozzá: Mit csinálsz itt, Illés? (14) Ő így felelt: Sokat buzgólkodtam az Úrért, a Seregek Istenéért, mert Izráel fiai elhagyták szövetségedet, lerombolták oltáraidat, prófétáidat pedig fegyverrel ölték meg. Egyedül én maradtam meg, de az én életemet is el akarják venni. (15) Ekkor azt mondta neki az Úr: Menj, kelj ismét útra a pusztán át Damaszkuszba, és amikor odaérsz, kend fel Hazáélt Arám királyává. (16) Azután Jéhút, Nimsí fiát kend fel Izráel királyává; Elizeust, az ábél-mehólái Sáfát fiát pedig kend fel prófétává magad helyett! (17) És aki majd megmenekül Hazáél kardjától, azt Jéhú öli meg, és aki megmenekül Jéhú kardjától, azt Elizeus öli meg. (18) De meghagyok Izráelben hétezer embert: minden térdet, amely nem hajolt meg Baal előtt, és minden szájat, amely nem csókolta meg őt. /RÚF/

Habár az adott napon Isten a próféta minden imakérését meghallgatta, Illés érzelmi, mentális és fizikai állapota megtört. Aznap tapasztalta a hatalmas győzelem ízét Istennel, mégis a kimerültség egy pillanatában a halálfélelme felülkerekedett hitén. Ami igazán szembetűnő a történetben, hogy bár Illésen erőt vesz a csüggedés és a csalódottság, Isten kedvesen és törődéssel közelít hozzá, ételt és italt ad neki ismét (1Kir 19:5-6) – éppen annyit, ami kitart negyven napon és negyven éjjelen át. (1Kir 19:8) Amikor pedig Isten végül megjelenti magát neki, az egészen más, mint ahogy azt korábban tette. 

Időnként Isten nagyon közvetlenül, erőteljesen és minden kétséget kizáróan válaszol a kérésünkre. Ez erősíti a hitünket, és ilyenkor érezzük az Atya közelségét az életünkben. Máskor viszont bizonytalankodunk, engedünk a kísértésnek, azt gondolva, hogy túl nehéz megingathatatlan hittel követni Istent. A válaszait keressük, olyan módon, ahogy egyébként számítanánk rá, nem gondolva bele, hogy az Ő gondolatai és útjai sokkal magasabbak és szélesebbek a mienknél. 

(Ézs 55:8-9). Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim – így szól az Úr. (9) Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak utaim a ti utaitoknál, és gondolataim a ti gondolataitoknál. /RÚF/

 Ha csak a teremtés példáját vesszük, mennyi mindent nem értünk ezzel kapcsolatban, így nem kellene meglepődnünk azon, hogy hányféle olyan útja lehet Istennek, amit egyáltalán nem értünk. 

White idézet: Illés tapasztalata fontos tanulságokat közvetít számunkra. Amikor a Kármelen volt és esőért imádkozott, Isten próbára tette a hitét, Illés azonban kitartott, és tovább imádkozott… Ha a hatodik alkalom után csüggedten feladta volna, kérését nem hallgatta volna meg Isten, de ő mindvégig kitartott, és választ kapott. Nem olyan Istenünk van, aki nem hallja fohászainkat. Ha próbára tesszük az Igéjét, megjutalmazza hitünket. Azt akarja, hogy érdekeink az Ő érdekeivel fonódjanak egybe, és ha ez megtörténik, biztonságban lévén megáldhat minket: nem magunkat dicsőítjük, amikor áldások áradnak ránk, hanem egyedül Istent. Atyánk nem mindig hallgatja meg első kérésünket. Ha így tenne, azt hinnénk, hogy jogunk volt a ránk árasztott áldásokra. Ahelyett, hogy megvizsgálnánk szívünket, hogy lássuk, van-e benne dédelgetett gonoszság, rejtegetett bűn, figyelmetlenek lennénk, és nem ébrednénk tudatára annak, hogy teljes mértékben tőle függünk, és szükségünk van a segítségére. 

Illésnek egészen addig a szintig kellett megalázkodnia, ahol már nem önmagának tulajdonította a dicsőséget. Ez a feltétele imáink meghallgatásának, mert így csakis Őt dicsőítjük. Az emberek dicsérete nagy gonoszt szül. Egyik ember dicséri a másikat, s ily módon késztetést éreznek saját maguknak tulajdonítani az érdemeket. Azzal, hogy felebarátaitokat dicséritek, csapdát állítotok a lelküknek, és Sátán ügyét szolgáljátok… Csakis Isten érdemes a dicsőségre. – Az imádság, 139./old. 

A szolga figyelt, amíg Illés imádkozott. Amint Illés saját szívét vizsgálta, egyre kevesebbnek és kevesebbnek látta magát mind a saját értékelése szerint, mind Isten szemében. Úgy tűnt előtte, hogy ő semmi, és Isten a minden; mikor arra a pontra ért, hogy önmagát semminek látta, mikor mint egyedüli erejébe és igazságosságába, a Megváltóba kapaszkodott, a felelet megérkezett. – Isten Fiai és leányai, 206./old. (július 18.) 

Gyakorlatias imádság

 „Bízzatok Őbenne mindenkor, ti népek; öntsétek ki előtte szíveteket; Isten a mi menedékünk.” (Zsolt 62:9)

Az ima folyamatos kapcsolat köztem (a szőlővessző) és Jézus (a Szőlőtőke) között. „Ha növekedni és virágozni akarunk, folyamatosan kapnunk kell a nedvet és a tápanyagot az élő Szőlőtőkétől, mivel arról leválasztva nincs erőnk”. (Ellen G. White: Early Writings. 73./old.) 

Ez az állandó ima áldása. Isten meghallgat, és mindig a maga idejében, a maga tökéletes módján válaszol – habár lehet, hogy nem mindig úgy, ahogy azt várnánk. 

White idézet: Imáinkat jellemezze mélységes szükségérzet és égő vágy, különben nem talál meghallgatásra. De nem szabad belefáradnunk és abbahagynunk a könyörgést, ha nem kapunk választ azonnal. „Erőszakoskodnak a mennyek országáért, és az erőszakoskodók ragadják el azt.” (Mt 11:12) Az „erőszakos” kifejezés itt a vágyra, a szent komolyságra utal, amely megmutatkozott Jákob életében is. Nem nekünk kell kiváltanunk ezt a vágyat, hanem kéréseinkkel járuljunk nyugodtan és kitartóan a kegyelem királyi széke elé. A mi dolgunk megalázni lelkünket Isten előtt, megvallani bűneinket és hittel közeledni Istenhez… Az Úr szeretné kinyilatkoztatni előttünk gondviselő kegyelmét. Imáink Istent dicsőítsék, nem pedig önmagunkat... 

Isten nagy megtiszteltetésben részesített, megmutatta, hogy menynyire értékel bennünket. Áron vétettünk, Isten fiának drága vérén. Ha az Úr öröksége lelkiismeretesen követi az Igét, imáikra válaszként áldása nyugszik meg rajtuk. „De még most is így szól az Úr: Térjetek meg hozzám teljes szívetek szerint; böjtöléssel is, sírással is, kesergéssel is. És szíveteket szaggassátok meg, ne ruháitokat, úgy térjetek meg az Úrhoz, a ti Istenetekhez; mert könyörülő és irgalmas ő; késedelmes a haragra és nagy kegyelmű, és bánkódik a gonosz miatt.” (Jóel 2:12-13) 

A lélek csendes imában tárulkozzon ki Isten kutató szemei előtt… A titkos ima felettébb értékes, mely alatt a lélek közösségbe kerül Istennel! Ezt az imát csak az imákat hallgató Isten hallja. Egyetlen kíváncsi fülnek sem szabad hallania a nehéz kéréseket. A lélek nyugodtan, de égő vággyal emelkedjen föl és ragadja meg Isten karját, aki titkon lát, de akinek a füle kész meghallgatni a szívből fakadó imát. Aki egyszerű hite által szoros kapcsolatba kerül Istennel, begyűjti a mennyei fénysugarakat, hogy megerősödjön a Sátánnal vívott küzdelemre. – That I May Know Him, 272./old. 

A családi körben és a nyilvános helyen elmondott imának megvan a maga szerepe, azonban a lelki életet az Istennel való személyes, titkos érintkezés tartja fenn. Mózes látta a hegyen a csodálatos sátor képét, amely Isten dicsőségének lakhelyéül szolgált. A hegyen, egyedül Istennel – az imádság titkos helyén – az emberiség megmentéséről, e dicsőséges célról elmélkedjünk. Ezen a módon képesek leszünk jellemünket úgy átalakítani, hogy az ígéret megvalósulhasson: „Lakozom bennük és közöttük járok; leszek nékik Istenük, és ők az én népem lesznek.” (2Kor 6:16) ... 

Az ima a lélek lélegzetvétele. Ez a titka a lelkierőnek. Semmilyen más eszköz nem tudja helyettesíteni; megőrzi a lélek egészségét. Az ima közvetlen összeköttetésbe hozza a szívet az élet forrásával és erőt ad a keresztény tapasztalatoknak. Ha az imát elhanyagoljuk, vagy csak alkalomszerűen imádkozunk, akkor elveszítjük kapcsolatunkat Istennel; a lelki képességek életereje elvész, a vallásos tapasztalatok nélkülözik az egészséget és az erőt. – Az evangélium szolgái, 254-255./old.