A lelki harcban Pál Krisztus hatalmával cselekszik

(2Korinthus 10:1-18). Krisztus szelídségével és gyöngédségével kérlek titeket én, Pál, aki – némelyek szerint – szemtől szemben ugyan alázatos vagyok közöttetek, de távollétemben erélyes vagyok hozzátok; (2) kérlek, ne kényszerítsetek arra, hogy ottlétemkor erélyes legyek, mert úgy gondolom, bátran felléphetnék azokkal szemben, akik úgy vélekednek, hogy mi test szerint élünk. (3) Mert testben élünk, de nem test szerint hadakozunk; (4) hadakozásunk fegyverei ugyanis nem testiek, hanem erősek az Isten kezében erődítmények lerombolására. (5) Ezekkel rombolunk le minden okoskodást és minden magaslatot, amelyet az Isten ismeretével szemben emeltek, és foglyul ejtünk minden gondolatot a Krisztus iránti engedelmességre, (6) és készek vagyunk megbüntetni minden engedetlenséget, ha ti teljesen engedelmesek lesztek. (7) Arra nézzetek, ami a szemetek előtt van! Ha valaki meg van győződve arról, hogy Krisztusé, azt is gondolja meg önmagában, hogy amint ő Krisztusé, ugyanúgy mi is. (8) Mert ha kissé túlozva dicsekszem is a hatalmunkkal, amelyet az Úr építésetekre, és nem rombolásotokra adott, nem szégyenülök meg, (9) nem akarva azt a látszatot kelteni, mintha levelemmel csak fenyegetnélek titeket. (10) Mert levelei, mondják, súlyosak és kemények ugyan, de testi megjelenése erőtlen, és beszéde szánalmas. (11) Azt pedig gondolja meg az ilyen ember, hogy amilyenek vagyunk a távollétünkben írt levelünk szavaiban, olyanok leszünk ottlétünkkor tetteinkben is. (12) Mert nem mernénk magunkat azokhoz számítani vagy hasonlítani, akik önmagukat ajánlják, mivel ők önmagukhoz mérik és hasonlítják önmagukat, és így esztelennek bizonyulnak. (13) Mi azonban nem mérték nélkül, hanem annak a határnak a mértéke szerint dicsekszünk, amelyet Isten szabott ki nekünk mértékül, hogy eljussunk hozzátok is. (14) Mert mi nem mentünk túl a nekünk kiszabott határon, mint akik nem jutnak el hozzátok; hiszen hozzátok is eljutottunk Krisztus evangéliumával. (15) Nem mérték nélkül, mások fáradozásával dicsekszünk, de reméljük, hogy hitetek megnövekedésével naggyá leszünk közöttetek a mi munkaterületünkön. (16) Ennélfogva a rajtatok túl eső területeken is hirdetjük az evangéliumot, de nem dicsekszünk olyan munkával, amelyet másutt már elvégeztek. (17) Aki pedig dicsekszik, az Úrral dicsekedjék, (18) mert nem az a megbízható ember, aki önmagát ajánlja, hanem az, akit az Úr ajánl. /RÚF/ 

 (2Kor 10:1-11) szakaszát! Pál szerényen fordult a korinthusiakhoz, amit időnként gyengeségnek véltek a részéről. Melyek azok a szavak, kifejezések ebben a részben, amelyekből kitűnik bátorsága, amikor megküzdött a Korinthusban fellépő hamis tanítók okozta problémával? 

Pál személyes hangon kezdi (2Korinthus 10. fejezetét): „Magam pedig, én Pál, kérlek titeket”. (2Kor 10:1) Ez is mutatja, mennyire aggasztotta, hogy hamis tanítók szivárogtak be a gyülekezetbe. 

(2Kor 10:1) versében ironikusan említi ellenfelei vádjait, azt, hogy távolról, levélben erőszakosan lép fel, de már az emberekkel szemtől szemben állva szánalmasan gyáván viselkedik. (2Kor 10:10-11) Válaszában kifejti, hogy amit gyengeségnek vélnek, azt inkább erős alázatnak, krisztusi szelídségnek kellene látniuk. 

A hamis tanítókkal bátran és határozottan kell beszélni (2Kor 10:2), ugyanakkor Krisztus szelídségével. (2Kor 10:1) Jézus kijelentette: „én szelíd és alázatos szívű vagyok” (Mt 11:29), de bátran fellépett a templomban a pénzváltókkal szemben, felforgatta asztalaikat és rablóknak nevezte őket.

 (Mt 21:12-13). Azután Jézus bement a templomba, és kiűzte mindazokat, akik a templomban árusítottak és vásároltak, a pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit pedig felborította, (13) és ezt mondta nekik: Meg van írva: „Az én házamat imádság házának nevezik”, ti pedig rablók barlangjává teszitek. /RÚF/) 

A farizeusoknak a szemébe mondta, hogy képmutatók, meszelt sírok. 

(Mt 23:23-27). Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert tizedet adtok a mentából, a kaporból és a köményből, de elhagytátok azt, ami a törvényben fontosabb: az igazságos ítéletet, az irgalmasságot és a hűséget; pedig ezeket kellene cselekedni, és azokat sem elhagyni. (24) Vak vezetők, kiszűritek a szúnyogot, a tevét pedig lenyelitek. (25) Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert megtisztítjátok a pohár és a tál külsejét, belül pedig tele vannak rablásvággyal és féktelenséggel. (26) Vak farizeus, tisztítsd meg először a pohár és a tál belsejét, hogy azután a külseje is tiszta legyen! (27) Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert hasonlók vagytok a meszelt sírokhoz, amelyek kívülről szépnek látszanak, de belül tele vannak halottak csontjaival és mindenféle tisztátalansággal. /RÚF/) 

Jézushoz hasonlóan Pál is tisztában volt vele, hogy lelki harcban állunk, ami megköveteli Isten teljes fegyverzetének használatát. 

(Ef 6:12-17). Mert mi nem test és vér ellen harcolunk, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak. (13) Éppen ezért vegyétek fel Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok. (14) Álljatok meg tehát, felövezve derekatokat igazságszeretettel, és magatokra öltve a megigazulás páncélját, (15) sarut húzva lábatokra, készen a békesség evangéliuma hirdetésére. (16) Vegyétek fel mindezekhez a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát. (17) Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, amely Isten beszéde. /RÚF/

 (2Korinthus 10. fejezetében) Pál nyelvezete harcias, hiszen emberek élete forog kockán. 

(2Kor 10:3-6) Itt nem egy egyszerű emberi konfliktusról van szó, hanem Isten csatájáról azért, hogy megnyerje az embereket Krisztusnak. Ebben az összefüggésben mondja, hogy minden hamis érvet és tetszetős elgondolást meg kell cáfolni, le kell rombolni Isten Igéje alapján, 

„és foglyul ejtünk minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak”. (2Kor 10:5), /ÚRK/ 

A lelki harcban Pál Krisztus hatalmával cselekszik, ami nem pusztít, hanem nemesít. 

(2Kor 10:8) A lelki vezetők könnyen gondolhatják azt, hogy Isten hatalmával lépnek fel. Ugyanakkor emlékezniük kell arra, hogy a hatalmukat Krisztustól kapták, és hozzá hasonlóan nekik is szelídnek és alázatos szívűnek kell lenniük. Pál azért hivatkozott a Krisztustól kapott hatalmára, mivel aggodalommal töltötte el, hogy a korinthusiak nem arra hallgattak, akire kellett volna, és ezzel kockáztatták Krisztushoz való hűségüket. 

Hogyan lehetünk egyszerre szelídek és bátrak, amikor hamis tanítókkal van dolgunk? Miért szükséges mindkettő? 

White idézet: A jövőben csalások egész sorozatával fognak találkozni, mi pedig szilárd talajt akarunk érezni a talpunk alatt. Erős alapot akarunk építményeinkhez. Egyetlen szeg sem mozdulhat el az Úr által lefektetett alapból. Az ellenség hamis elméleteket dob be, mint például a szentély tagadásának tanát. Ez az egyik pont, ahol a hittől való eltávolodás bekövetkezhet. Hol van biztonság, ha nem az Úr által az utóbbi ötven évben adott igazságban? 

Meg akarlak erősíteni benneteket abban, hogy Krisztus él, közbenjár érettünk és mindenkit meg fog menteni, aki hitben hozzátér és parancsolatainak engedelmeskedik. De ne felejtsd el, Jézus nem akarja, hogy energiádat testvéreid kritizálásával merítsd ki. Törekedj saját lelked üdvösségére! Azt a munkát végezd, amelyet az Úr bízott rád. Oly sok munkát találsz majd, hogy nem lesz kedved másokat kritizálni. A beszéd talentumát használva építs és dicsérj. Ha az Istentől kapott munkát végzed, az üzenetet fogod hordozni, és megérted majd, mit jelent a Lélek által való megszentelődés. 

Ne gondold, hogy Sátán nem tesz semmit. Ne gondold, hogy serege tétlenkedik. Ő és ügynökei itt vannak a földön. Fel kell vennünk Isten összes fegyverzetét. Ha ezt megtettük, kiállhatunk a magas helyeken uralkodó lelki gonoszság erejével és fejedelemségével szemben. Ha felöltöttük a lelki fegyverzetet, tapasztaljuk, hogy az ellenség csapásai nem érnek el bennünket. Isten angyalai körülvesznek bennünket, hogy megvédjenek. Bizonyságom van Istentől, hogy ez így lesz. 

Izráel Úr Istenének nevében kérlek titeket, hogy keljetek az Úr segítségére a gonosz hatalma ellen. Ha ezt teszitek, egy erős, segítő, személyes Megváltó lesz oldalatokon. A gondviselés pajzsa véd majd titeket. Isten utat biztosít számotokra, hogy az ellenség sose győzhessen le benneteket. – A Szentlélek eljő reátok, 239./old. 

Sátán belekeveri tapasztalatunk minden fázisába a téves tanításokat, és buzgón védelmezi azokat, hogy rabul ejtse minden lélek értelmét, akik nem gyökereztek és alapozódtak meg az Ige szent alapelveinek teljes ismeretében. Még legbelső sorainkban is hamis tanítók fognak támadni, akik sátáni eredetű hitető lelkekre hallgatnak. Ezek a tanítók tanítványokat fognak magukkal ragadni. Alattomosan lopóznak be és hízelgő szavakat használnak, csábító módszerekkel ügyesen adják elő megtévesztő nézeteiket. 

Gyülekezeteink egyetlen reménysége az lehet, ha teljesen éberek maradnak. Azok vannak biztonságban, akik jól megalapozódtak az Ige igazságaiban, és mindent az „Így szól az Úr” próbája alá vetnek. A Szentlélek azokat fogja vezetni, akik többre értékelik Isten bölcsességét, mint a sátáni eszközök megtévesztő okoskodásait. Imádkozzunk többet, de ne emberi módon, hanem a Krisztusban lévő igazság iránti szeretet indíttatása alatt! Azokban a családokban, ahol hisznek az igazságban, bölcs és értelmes szavaknak kell elhangozniuk; olyan szavaknak, melyek a Szentírás kutatása eredményeképp születnek. – A Szentlélek eljő reátok, 125./old. 

Az evangélium üzenetét meg kell őrizni a hamis tanítóktól

 „Mert hadakozásunk fegyverei nem testiek, hanem Isten szerint erősek, erősségek lerombolására.” (2Kor 10:4), /ÚRK/ 

Mintha Pálnak már addig is nem lett volna elég gondja, egy újabb problémába ütközött: hamis tanítók léptek fel a gyülekezetben, akik szembehelyezkedtek vele, a munkájával és a szolgálatával, ráadásul a korinthusi gyülekezet tagjai közül is többeket megszédítettek. A velük szemben vívott küzdelemre utal Pál lelki harcként. 

Vajon ez túlzás? Egyáltalán nem! Pál tisztában volt azzal, hogy ezek az emberek végső soron nem vele, hanem Krisztussal ellenkeznek. Nem nárcisztikus hajlamú vezető volt, aki csak a saját hírneve megőrzésével foglalkozott, hogy törvényesítse hatalmát és tekintélyét az alárendeltek felett. Pontosan tudta, hogy örökre szóló következményekkel járó, élet-halál kérdést jelent az üzenet, amit hirdetnie kell. Azt is tudta, hogy maga Isten küldte el őt: 

„Pál, Jézus Krisztusnak Isten akaratából elhívott apostola”. (1Kor 1:1) 

A hamis tanítás kérdésében az egyháznak szeretettel, de határozottan kell fellépnie, a Szentírás tekintélye alapján. Az evangélium üzenetét meg kell őrizni, romlatlanul és tisztán, hogy az emberek megismerhessék az örökkévalóság reményét. 

White idézet: Minden értelmes lény első és legfontosabb kötelessége, hogy megtudja a Szentírásból, mi az igazság. Az igazságot ismerve pedig a világosságban kell járnia, és mindenkit példája követésére kell buzdítania. Nap mint nap szorgalmasan kell kutatnunk a Bibliát, minden gondolatot mérlegelve, és igét igével összevetve. Isten segítségével nekünk kell kialakítanunk nézeteinket, mint ahogy életünkért is saját magunk vagyunk felelősek Isten előtt. 

Számos művelt ember a Biblia legvilágosabb igazságait valószínűtlennek és homályosnak tünteti fel. Nagy bölcsességet színlelve azt tanítják, hogy a Szentírásnak van egy misztikus, titokzatos, lelki jelentése, amelyet nem lehet megfejteni. Ezek az emberek hamis tanítók. Nekik mondja Jézus: „Nem ismeritek az írásokat, sem az Istennek hatalmát”. (Mk 12:24) A Bibliát, amikor nem szimbólumokban vagy képekben, hanem világosan beszél, szó szerint kell érteni. Krisztus ezt ígérte: „Ha valaki cselekedni akarja az ő akaratát, megismerheti e tudományról”. (Jn 7:17) Ha az emberek szó szerint vennék a Bibliát, ha nem volnának hamis tanítók, akik félrevezetik és elbizonytalanítják őket, akkor olyan munkát lehetne végezni, ami megörvendezteti az angyalokat, és Krisztus nyájába tévelygők ezrei jönnének. 

Amikor a Szentírást kutatjuk, összpontosítsuk rá minden figyelmünket, és igyekezzünk megérteni, amennyire Isten mélységes dolgait halandó ember felfoghatja! De ne felejtsük el, hogy az igazi tanulót a gyermek formálhatósága és alázatossága jellemzi! A szentírási problémákat nem lehet a filozofikus problémák leküzdéséhez alkalmazott módszerekkel megoldani. A Biblia kutatásához nem szabad azzal a magabiztossággal fogni, ahogy sokan a tudományos kérdéseket vizsgálják; hanem imádkozva, Istenre támaszkodva, akaratának megismerésére igazán vágyakozva. Alázatos és tanulékony lelkülettel kell a nagy VAGYOK-tól tanulnunk, nehogy a gonosz angyalok elhomályosítják értelmünket és szívünket keménnyé, érzéketlenné tegyék az igazság iránt. 

A Szentírásnak sok olyan része, amelyet művelt emberek titokzatosnak mondanak, vagy lényegtelennek tartva figyelemre se méltatnak, vigasztalást és eligazítást nyújt azoknak, akik Krisztus iskolájában tanulnak. – A nagy küzdelem, 598-599./old. 

Az Isten kezéből nyert minden adományt

 

„Akiknek szívét Krisztus szeretete tölti be, híven követik annak példáját, aki érettük szegénnyé lett, hogy az Ő szegénysége által gazdagok legyünk. Az Isten kezéből nyert minden adományt – pénzt, időt, befolyást – az evangélium előrehaladásának eszközeként értékelnek. Így volt ez az ősegyházban. És ha a ma egyházában az lesz látható, hogy a Lélek erejével a tagok a világ dolgaitól elfordulnak, és készek áldozatot hozni abból a célból, hogy embertársaik hallhassák az evangéliumot, a hirdetett igazságok hatalmas befolyást árasztanak a hallgatókra”. (i. m. 47./old.)

„Az Úrnak nincs szüksége az adományainkra, nem tehetjük gazdagabbá ajándékainkkal… »Mert tőled van minden, és amiket a te kezedből vettünk, azokat adtuk most néked« (2Krón 29:14). Mégis megengedi, hogy kimutassuk hálánkat kegyelméért, amikor önfeláldozóan erőfeszítéseket teszünk mások érdekében. Isten iránti hálánkat és szeretetünket egyedül így mutathatjuk meg, nem adott rá más módot”. (Ellen G. White: Counsels on Stewardship. 18-19./old.)

„Milyen hatalmas ajándékot adott Isten az embernek, és mennyire rá vall, hogy ezt megtette! Felülmúlhatatlan nagylelkűséggel adott, hogy megmenthesse a lázadó embereket, megértesse velük szándékát és szeretetét. Kész vagy rá, hogy ajándékaiddal és adományaiddal bemutasd: semmit nem tartasz túl soknak számára, aki »az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen« (Jn 3:16)”? (Ellen G. White cikke, The Advent Review and Sabbath Herald. 1900. május 15.)

White idézet: NAGYLELKŰSÉG

„Van olyan, aki bőven adakozik, és annál inkább gazdagodik; …a mással jóltevő ember megkövéredik; és aki mást felüdít, maga is üdül” (Péld. 11:24-25)

Sokan sajnálkoztak Isten népe, Izrael sorsán, mert azon kívül, hogy évenként bőkezű ajándékokat adtak az Úrnak, rendszeresen adakozniuk is kellett. A mindentudó Isten pontosan tudta, hogy milyen adakozási rendszer lesz a legnagyobb összhangban a gondviselés munkájával, és e téren utasításokkal látta el őket. Újra meg újra megbizonyosodhattak róla, hogy kilenc tized többet ér tíz tizednél. Azoknak, akik úgy akarták növelni jövedelmüket, hogy megtartották az Istent megillető részt, vagy silány áldozatot hoztak – sánta, vak vagy beteg állatokat -, mindig veszteséget könyvelhettek el.

Habár láthatatlanul, a gondviselés mindig jelen van az emberi tevékenységekben. Isten keze gazdagít, vagy visszatartja a javakat. Sokszor némelyeknek nem ad, míg másoktól mintha nem tagadná meg a javakat. Mindez azért van, hogy próbára tegye az embert, és nyilvánvaló legyen, hogy kiben mi lakik. Megengedi, hogy az egyik testvért szerencsétlenség érje, másokat pedig, hogy bővelkedjenek, hogy lássa, azok, akiknek kedvezett, félik-e Őt, és eleget tesznek-e az Igében közölt kötelességüknek, szeretik-e felebarátjukat, mint magukat, és szívesen segítik-e szegényebb testvérüket. Istennek az volt a szándéka, hogy a nagylelkűség és jótékonykodás révén érzékenynek és megértőnek őrizze meg az emberek fiai szívét, hogy serkentse a kölcsönös gondoskodást és szeretetet, amely abból a vágyukból fakad, hogy Urukat kövessék, aki szegénnyé lett érettünk, hogy szegénysége által mi gazdaggá legyünk. A tized törvénye szilárd elvi alapokra épült, és Isten áldásként szánta.

Az adakozási rendszer célja egy hatalmas átoknak, a kapzsiságnak megelőzése volt. (Bizonyságtételek, 3.köt. 546-547.)

A jótékonyság kis patakjainak szabadon kell a kincstárba áramolniuk. Isten gondot visel, sokkal gyorsabban cselekszik, mint amilyen gyorsan adakozunk mi. (Christian Service, 268.)

Amikor Krisztus kegyelme megnyilatkozik a hívők szavaiban és tetteiben, fény ragyog a sötétségben élőkre. Mert amíg a száj magasztalja Istent, a szív jóindulatúan megnyílik, hogy segítsen a veszendőkön.

Amikor a tanítványokat betöltötte a Szentlélek, senki sem tartotta vagyonát a sajátjának. Mindenüket a csodálatos reform terjesztésére használták fel. Naponta ezrek tértek meg. Amikor a mai keresztényeket is ugyanez a lelkület szállja meg, és ugyanolyan bőkezűséggel szolgáltatják vissza Istennek azt, ami az Övé, nagyobb és átfogóbb munkát végeznek el. (Christian Service, 271.) – Krisztusi élet, „Nagylelkűség” című fejezet, 270./old. (szeptember 13.)

1. Miért annyira meghatározó Jézus példája a sáfárság tekintetében?

(2Kor 8:9). Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét: hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok. /RÚF/

2. (Jn 3:16) arra mutat, hogy a mennyben az adakozás „nyelvét beszélik”.

(Jn 3:16). Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. /RÚF/;

(Jn 15:13). Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért. /RÚF/;

(Gal 2:19-20). Mert én meghaltam a törvény által a törvénynek, hogy Istennek éljek. (20) Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amelyet most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem. /RÚF/;

(Ef 5:2, 25). és éljetek szeretetben, ahogyan Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta értünk áldozati ajándékul, Istennek kedves illatként. (25) Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte, /RÚF/;

(1Jn 3:16). Abból ismerjük a szeretetet, hogy ő az életét adta értünk; ezért mi is tartozunk azzal, hogy életünket adjuk testvéreinkért. /RÚF/