„Formálta az Úr Isten az embert a föld porából, és lehelte az orrába életnek leheletét. Így lett az ember élő lélekké.” (1Móz 2,7) „Isten lelke teremtett engem, és a Mindenható lehelete adott nekem életet.” (Jób 33,4)
Az igaz jószága érzését is ismeri, az istentelenek szíve azonban kegyetlen. Préd 12,9;
A Szentírás egyértelműen bemutatja az ember teremtésének alapját: „Formálta az Úr Isten az embert a föld porából, és lehelte az orrába az élet leheletét.” Ez a teremtésünk története. A föld porából, ugyanabból az anyagból hozott létre bennünket is a Teremtő, mint a többi élőlényt és élettelen dolgot.
„Isten ugyanazt az anyagot választotta az ember teremtéséhez, mint amelyből már előzőleg az összes többi lényt is alkotta. Azokat is a »földből« teremtette.” (Carlyle B. Haynes: Spiritizmus és halhatatlanság, 16. o.)
Az ember teremtésbeli felépítettségét Mózes I. könyve így mutatja be:
Test+élet lehelete = élő lélek (ember, emberi személyiség)
A Szentírás alapvetően elutasítja azt a dualista nézetet, mely szerint a testtől függetlenül létezne egy önmagában is létező lélek (test+lélek=ember).
Amikor az Úr létrehozott bennünket, a testalkatunkat tekintve készen voltunk, de valami hiányzott belőlünk, hogy az életműködésünket elkezdhessük, ez pedig az „élet lehelete” volt. E nélkül az ember élettelen test volt önmagában. De miután Isten az orrába lehelte az „élet leheletét”, az ember élő lélekké, vagyis gondolkodó, önmagáról tudó emberré vált.
„Ne feledjük a fontos tényezőt: a Szentírás nem szól arról, hogy Isten az emberbe egy testtől független, élő lelket lehelt volna. Akár úgy, hogy az a lélek az élettelen testbe költözött volna, akár úgy, hogy az a lélek a testben, de a testtől teljesen elkülönítve lakozott volna. Az írás csak azt mondja, hogy az ember, miután Isten élő leheletet lehelt az orrába, »élő lélekké« vált. Nem a testben lett egy élő lélek. Az írás nem támasztja alá azt a ma oly általánosan elterjedt nézetet, hogy a léleknek a testtől teljesen külön élete lenne.” (Carlyle B. Haynes: i. m., 16–17. o.)
Az Írás egyértelműen kijelenti, hogyan váltunk élő lélekké „Isten lelke teremtett engem, és a Mindenható lehelete adott nekem életet.” (Jób 33,4) A Szentírás arról is bizonyságot tesz, hogy ez az éltető lehelet nemcsak az embert, de az állatokat és a növényeket is fenntartja, életet biztosít számukra (Préd 3,19)."Az emberek fiainak vége hasonló az oktalan állatnak végéhez, és egyenlő végök van azoknak; amint meghal egyik, úgy meghal a másik is, és ugyanazon egy lélek van mindenikben; és az embernek nagyobb méltósága nincs az oktalan állatoknál, mert minden hiábavalóság."
„A Mindenható az élet leheletét lehelte az élettelen alak orrába. S az ember azonnal élő lélekké vált. Az agy megkezdte működését, a szív verni kezdett, a vér elkezdte körforgását. Most már megvolt az ember gondolkodási képessége, volt öntudata. Mindez megvolt benne, mivel az élet lehelete már életet adott neki. Világos, hogy az öntudat csak a lehelet és az élettelen emberi test egyesülése folytán állt elő. Mielőtt egymással egyesültek, sem a testben, sem a leheletben nem volt öntudat. De amikor az élet lehelete a testbe jutott, a kettő egyesülése által előállt az öntudat. Az öntudat tehát kizárólag attól függ, hogy egyesült-e a test az élet leheletével. A kettő különválásával az öntudat is megszűnik.” (Carlyle B. Haynes: i. m., 17., 19. o.)
„A lélek soha nincs test nélkül. Felbonthatatlan az egységük… Az evangéliumok egyértelműen tanúskodnak erről az igazságról, mert egyáltalán nem beszélnek a lélek halhatatlanságáról – amely a filozófiából származó tanítás –, hanem a test feltámadásáról.” (Alexandre Vinet, idézi Alfred-Felix Vaucher: Az üdvösség története – A Szentírás tanításának kézikönyve)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése