„A fügefáról vegyétek pedig a példát: amikor az ága már zsendül és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár: azonképpen ti is, mikor mindezeket látjátok, tudjátok meg, hogy közel van, az ajtó előtt. Bizony mondom néktek, el nem múlik ez a nemzetség, mígnem mindezek meglesznek. Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképpen el nem múlnak. Arról a napról és óráról pedig senki sem tud, az ég angyalai sem, hanem csak az én Atyám egyedül.” (Mt 24,32–36)
A Máté evangéliumában olvasható nagy átfogó beszéd abban különbözik a többi hasonló próféciától, hogy nem ihletés által jutott hozzánk, hanem az Üdvözítő közvetlenül mondta el. Kérdésre válaszul tette ezt. A kérdést feltevő tanítványok a templom pusztulását a történelem végső pusztulásával kapcsolták össze (1-2. v.). Jézus Krisztus nem magyarázta el nekik, hogy a két esemény nem azonos, mert ezer évek választják majd el ezeket egymástól, hanem – a Jeruzsálem pusztulása és a világ végének körülményei és tanulságai közötti párhuzamokra tekintettel – egy egységes beszédben válaszolt a kérdésükre.
A felszólítás, hogy „amikor mindezeket látjátok, tudjátok meg, hogy közel van”, szöges ellentétben áll a keresztény körökben gyakran hallható véleménnyel, hogy nem kell foglalkozni Jézus Krisztus visszajövetelével, mert úgysem tudja senki, hogy arra mikor kerül sor, és a 36. versre hivatkoznak. Szomorú, hogy sok keresztény számára ez a fejezet legismertebb és legfontosabb verse, amit kifogásként használnak.
„Lelkészek és mások is kijelentették, hogy Dániel és Jelenések könyvének próféciái felfoghatatlan titkok. Krisztus azonban a korunkban bekövetkező események kapcsán Dániel próféta szavaira irányította tanítványai figyelmét, és ezt mondta: »Aki olvassa, értse meg.« (Mt 24,15) Az az állítás, hogy Jelenések könyve titok, amelyet nem lehet megérteni, éppen a könyv címének mond ellent: »Jézus Krisztus kijelentése, amelyet adott néki Isten, hogy megmutassa az Ő szolgáinak, amiknek meg kell lenniük hamar… Boldog, aki olvassa, és akik hallgatják e prófétálás beszédeit, és megtartják azokat, amelyek megírattak abban, mert az idő közel van.« (Jel 1,1–3)
Hogyan merészelik egyes emberek az ihletett Ige bizonyságtételével szemben azt állítani, hogy Jelenések könyve olyan titok, amely meghaladja az emberi értelmet? Ez a könyv kinyilatkoztatott titok, nyitott könyv. Jelenések könyvének tanulmányozásakor az ember figyelme Dániel próféciáira terelődik. Mindkettő mérhetetlenül fontos eligazítás, amelyet Isten adott az embernek a világtörténelem lezárulásakor bekövetkező eseményekről.” (Ellen G. White: A nagy küzdelem, 18. fej.)
Jézus Krisztus kifejezetten képmutatóknak nevezi azokat, akik – noha ismerhetnék a visszajövetelére vonatkozó kijelentéseket – készakarva nem akarnak tudni azokról: „Képmutatók, az ég és a föld ábrázatáról tudtok ítéletet tenni, erről az időről pedig mi dolog, hogy nem tudtok ítéletet tenni?” (Lk 12,56)
Egyértelmű, hogy Isten nem időpont formájában kívánta közölni velünk Jézus Krisztus visszatérésének idejét, hanem eseményekben határozta meg, amelyek ugyanúgy jelzik számunkra az idő előrehaladását és a célba érkezés közelségét, ahogyan például a tömegközlekedési eszközök érintik a menetrendben szereplő állomásokat. Több oka is lehet annak, hogy Isten ezt a megoldást választotta:
– Egyrészt az események alakulását mi magunk is befolyásoljuk, siettetjük vagy késleltetjük attól függően, hogy mit teszünk, hogyan élünk, hogyan végezzük a szolgálatunkat. Ahogyan a pusztai vándorlás Izráel Kádesh-Barneánál tanúsított magatartása miatt a szükséges kettő helyett negyven évre hosszabbodott, vagy a babiloni fogság azért járt egyszerű hódoltatás helyett tömeges fogságra vitellel, mert a választott nép ágált Isten fenyítéke és e célra választott eszköze, a babiloni király ellen, ugyanúgy befolyásolja ma az események alakulását az, hogyan éljük meg a hitünket a hétköznapokban. Isten természetesen ezzel együtt tudja, mikor érnek majd be a körülmények, de tény, hogy mi is hatással vagyunk azok alakulására (lásd az idézetet az előző tanulmányunkban arról, hogy a harmadik angyal üzenetének befejezésétől függ a kegyelemidő lejárta, és nem fordítva).
– Másrészt az időpont ismerete végletes hozzáállást idézhetne elő sokakban: egyesek esetleg úgy ítélnék meg, hogy van még idő a személyes felkészülés halogatására, míg mások talán máris túl rövidnek éreznék az időt arra, hogy jellemhibáikat legyőzve elkészüljenek, ezért reményt vesztve elcsüggednének.
– Az események révén történő időmeghatározás ráadásul annyiban hatásosabb a dátum közlésénél, hogy az idők jeleit nap mint nap ismétlődni, bővülni és mélyülni látjuk, így újra és újra kifejthetik felrázó, meggyőző erejüket a lélekre, míg egy dátum megismerése valószínűleg csak egyszer okozna megrendülést, amikor először szembesülünk vele.
Annyi biztos, hogy isteni bölcsességből fakadó megfontolás húzódhat a mögött, hogy miközben a Bibliában vannak idői próféciák és kijelentések, a történelem legfontosabb eseményének időpontja rejtve marad előttünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése