„Láttam, ímé egy Bárány állt Sion hegyén, és vele száznegyvennégy ezren, akiknek homlokán írva volt az ő Atyjának neve… Ezek azok, akik asszonyokkal nem fertőztették meg magukat, mert szüzek. Ezek azok, akik követik a Bárányt, valahová megy. Ezek áron vétettek meg az emberek közül Istennek és a Báránynak zsengéiül. És az ő szájukban nem találtatott álnokság, mert Isten királyiszéke előtt feddhetetlenek.” (Jel 14,1–5)
Az idézett szakasz a 13. fejezet és a hármas angyali üzenet között olvasható, a látomássorozat önálló szakaszaként. Az előző fejezet a végidő két nagy főhatalmát mutatta be, akik egymással karöltve szinte az egész világot a bálványimádás útjára kényszerítik, minden lehetséges eszközt felhasználva ennek érdekében. Az egyes emberre nehezedő nyomás szinte elképzelhetetlen lesz. A fejezet jövendöléseit komolyan átgondolva joggal vetődik fel a kérdés, hogy lesznek-e egyáltalán olyanok, akik ellent tudnak állni ennek a példátlan kényszernek (Dn 12,1; Mt 24,21), és ha igen, vajon megadatik-e, hogy mi magunk is közéjük számláltassunk? Ugyanilyen erővel vetődik fel az a kérdés is, hogy ezeknek az utolsó, felrázó üzeneteknek a hirdetésére „kicsoda alkalmas” (2Kor 2,15)?
A választ az idézett szakaszban találjuk: lesznek, méghozzá nem is kevesen, hanem kifejezetten sokan és minden népből, akik győzni fognak a fenevad felett (Jel 15,1–2). De ebben a küzdelemben csak azok tudnak megállni, és csak azok hívhatják fel hitelesen embertársaikat is arra, hogy álljanak Isten oldalára, akik győztek a bűn felett és elérték a tökéletességet, méghozzá maradéktalanul: Isten királyiszéke előtt feddhetetlenek, a szájukban álnokság nem található. Ez a győzelem azért is elengedhetetlen, mert a kegyelemidő lejárta után nincs mód a bűnök rendezésére. Ráadásul csak ilyen embereket pecsételhet el Isten és nyilváníthat magáénak, s támogathat Szentlelkével a küzdelemben és a másokért végzett munkában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése