Zsolt 5,4 • „Uram, jó reggel hallgasd meg az én szómat, jó reggel készülök hozzád és vigyázok.”
Hós 10,12 • „Vessetek magatoknak igazságra, arassatok kengyelem szerint! Szántsatok magatoknak új szántást, mert ideje keresnetek az Urat, mígnem eljön, hogy igazság
esőjét adjon néktek.”
Mt 28,19–20 • „Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében, tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek: és íme én veletek vagyok minden napon, a világ végezetéig.”
1Thess 4,11 • „És becsületbeli dolognak tartsátok, hogy csendes életet folytassatok, saját dolgaitoknak utánalássatok, és tulajdon kezeitekkel munkálkodjatok, amiként rendeltük néktek.”
További tanulmányozásra ajánljuk: Dn 6,10; Lk 10,38–42; Siral 3,25–26; 1Tim 5,8.
A Krisztussal járó hívő embernek mindig van ideje az Istennel való közösség ápolására, az elmélyült imádkozásra és igekutatásra, mert számára ez a legfontosabb. Az ebből a közösségből fakadó áldásokat tovább kívánja adni, így az evangélium másokkal való megismertetésére is bőven futja idejéből. Ezenkívül becsületesen végzi munkáját, és időt szán a családjával való minőségi együttlétre, közös programokra.
Gondoljuk át, miben térünk el a bibliai hithősök időbeosztásától, és próbáljuk megfogalmazni, hogy mi lehet ennek az oka. Tudunk-e esetleg változtatni: munkahelyet, lakóhelyet váltani, kevésbé fontos (esetleg kifejezetten káros) időrabló elfoglaltságokat elhagyni, vagy rangsorolni, hogy a legfontosabbakra jusson az időnkből?
„Most kell embertársaink üdvösségéért munkálkodnunk. Egyesek azt gondolják, hogy ha Krisztus ügyét pénzzel támogatják, mást nem is kell tenniük, és a drága idő, amelyben személyesen dolgozhatnának Krisztusért, kihasználatlanul múlik el. Pedig minden egészséges és munkaképes embernek kiváltsága és kötelessége, hogy Istent munkájával szolgálja. Mindenkinek fáradoznia kell lelkek megmentésén. Ehelyett nem lehet pénzt adni… Azok az emberek, akik nem határozzák el céltudatosan, hogy változtatnak munkamódszereiken, a megszokások rabjai lehetnek, mégpedig a rossz szokásoké. Képességeik fejlesztésével pedig a legjobb munkásokká, közkedvelt emberekké válhatnak, akiket önmagukért értékelnek. Sok gyermek, fiatal férfi és nő elfecsérli idejét, amely alatt – szülei iránti szeretetből – segíthetne a család terheinek hordozásában. A fiatalok sok olyan felelősséget vehetnének erős, fiatal vállukra, amelyet más visel helyettük… Világosítsák fel a szülők gyermekeiket arról, hogy milyen értékes az idő, és hogyan kell helyesen kihasználni! Tanítsák meg őket arra, hogy küzdelem árán is érdemes olyat tenni, amely megdicsőíti Istent, és áldást áraszt az emberekre! Kiskorukban is lehetnek misszionáriusok. Ha a szülők hagyják, hogy gyermekeik semmittevéssel töltsék el idejüket, olyan bűnt követnek el, amelynél nincs nagyobb. A gyermekek már korán megszeretik a tétlenséget, és lusta, mihaszna felnőttek lesznek. Amikor pedig elég idősek lesznek ahhoz, hogy állást vállalva megkeressék kenyerüket, kényelmesen és kelletlenül dolgoznak, de elvárják a jó fizetést. Óriási különbség van e munkások és azok között, akik tudják, hogy hűséges sáfároknak kell lenniük.” (Ellen G. White: i. m., 236–239. o.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése