Krisztus a mindennapokban: Milyen lelki előkészületre van szükség

                                                        ... ahhoz, hogy áldással vehessünk részt az úrvacsorán?

1Kor 11,27–32 • „Azért aki méltatlanul eszi e kenyeret, vagy issza az Úrnak poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen. Vizsgálja meg azért az ember magát, és úgy egyék abból a kenyérből, és úgy igyon abból a pohárból, Mert aki méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik magának, mivelhogy nem becsüli meg az Úr testét. Ezért van köztetek sok erőtlen és beteg, és alusznak sokan. Mert ha mi ítélnénk magunkat, nem ítéltetnénk el. De amikor ítéltetünk, az Úrtól taníttatunk, hogy a világgal együtt el ne kárhoztassunk.”

Zsolt 19,13 • „Ki veheti észre a tévedéseket? Titkos bűnöktől tisztíts meg engem!”

Jer 17,9–10 • „Csalárdabb a szív mindennél, és gonosz az,kicsoda ismerhetné azt? Én, az Úr vagyok az, aki a szívet fürkészem és a veséket vizsgálom.”

Zsolt 139,23–24 • „Vizsgálj meg engem, ó Isten, és ismerd meg szívemet! Próbálj meg engem, és ismerd meg gondolataimat! Lásd meg, van-e nálam a gonoszságnak valamilyen útja, és vezérelj engem az örökkévalóság útján!”

Alkalmassá kell válnunk arra, hogy egyáltalán felismerjük és azután befogadhassuk Isten gazdag ajándékait (vö. Jn 4,10). A „vevő” oldaláról nézve is meg kell lennie a készségnek a befogadásra, nem elegendő csupán az „adó” oldalán kétségtelenül meglévő szándék. Az úrvacsorát megelõzõ lelki előkészületlenek ezt a célt kell szolgálnia.

Sokan hosszú évek, évtizedek óta élnek az úrvacsorával. Az ismétlődő cselekvéseknél mindig fennáll a veszély, hogy idővel formálissá válnak, megfakulnak, elveszítik az erejüket. Kísértést jelenthet a gondolat, hogy „én ezt már tudom, számtalanszor hallottam, jól ismerem”. Az előkészület fontos része az, hogy felvegyük a küzdelmet az ehhez hasonló gondolatokkal. A Jézus szavai szerint „értelemmel” (Jn 13,12. 17) gyakorolt úrvacsora soha nem válhat formálissá.

A Bibliában mindenütt kettéválnak az utak. Vagy a széles, vagy a keskeny úton haladunk (Mt 7,13–14). Vagy Krisztussal vagyunk, vagy ellene; vagy Vele gyűjtünk, vagy tékozlunk (Mt 12,30). Tékozló fiakként vagy közeledünk az atyai házhoz, vagy éppen eltávolodunk attól. Befolyásunk az élet illata az életre, vagy a halál illata a halálra (2Kor 2,15–16)… Nincs ez másként az úrvacsora kapcsán sem. Közömbös úrvacsora nem létezik. Vagy „méltatlanul” élünk vele, aminek a következménye erőtlenség, betegség, alvás és végül elmarasztaló ítélet

– vagy élő hittel, „Lélekkel és értelemmel” (1Kor 14,15), ami lelkierőt, egészséget és éber, tevékeny, munkálkodó hitéletet eredményez. S mindez az előkészület részét jelentő önvizsgálat során dől el…

„Isten Igéje felszólít bennünket, hogy az úrvacsora előtt »vizsgáljuk meg magunkat« (1Kor 11,28–30). Nem a napi imádságainkkal – bűnbánattal, Krisztus áldozata és közbenjárása által – elrendezett bűneinket kell ismét az emlékezetünkbe idéznünk. Azokra bocsánatot nyertünk, nem kell ezért ismét folyamodni, vagy megerősíteni az úrvacsora alkalmával. Szükséges viszont, hogy esetleges könnyelműen vett, nem rendezett, elfelejtett vétkeink, vagy észre nem vett titkos 

bűneink megláttatását kérjük Istentől. Meg kell vizsgálnunk továbbá Krisztus iránti szeretetünk, odaadásunk mértékét, testvéreinkhez és felebarátainkhoz való viszonyunkat, azaz szívünk állapotát… Szívünk megtisztítását, Isten és egymás iránti szeretetünk megelevenítését kell kérnünk Istentől az úrvacsora előtti lelki előkészület során. Azért imádkozzunk, hogy tegyen bennünket is »tisztává« az úrvacsorán, mint egykor tanítványait az utolsó vacsorán. Mindig törekedjünk arra, hogy az úrvacsorát megelõzõ héten több időnk legyen az egyéni elvcsendesedésre, az imádkozásra és az Igével való lelki táplálkozásra!” (Vankó Zsuzsa: Az alapvető bibliai tanítások kátéja, 137. o.)

Az egyik úrvacsorától a másikig eltelt időszak átgondolása során tudatosítanunk kell magunkban azt a lelki törvénysze­rûséget, hogy a keresztény életben nem lehetséges a stagnálás, az egy helyben maradás. Itt is érvényes a „vagy-vagy”: „Amint a Föld történelmének vége felé közeledünk, vagy egyre gyorsuló ütemben halad előre a keresztény jellemfejlődésünk, vagy pedig

ugyanilyen rohamosan hanyatlik vissza.” (Ellen G. White: Kiben bízhatunk, II., 729. o.)

Az erőtlenség, betegség és alvás egyetlen igazán hatásos ellenszere: „Elmélkedjünk Krisztus megalázkodásáról – ha sokat gondolkozunk erről, akkor olyan önmegtagadást és önfeláldozást látunk majd a gyülekezetben, amelyet csodálnak az angyalok.” (Ellen G. White: Kiben bízhatunk?, I., 28. o.)