Isten dicsősége a jelleme. A földet betölti Isten dicsősége, amikor mindannyian teljesek leszünk szeretetével és a jellemünket átformálja a megváltó szeretet. Isten dicsősége, jelleme mutatkozik meg a világ előtt, amikor a személyes életünkben bemutatjuk az Ő szeretetét. Így szól az utolsó üzenet, amit az ég közepén repülő három angyal hirdet a lelki sötétségbe borult világnak: „Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget” (Jel 14:7) A saját jótetteinkkel, igazságunkkal, jóságunkkal nem dicsekedhetünk. „Krisztus igazságának üzenetét hirdetni kell a világ egyik végétől a másikig… Ez Isten dicsősége, ami befejezi a harmadik angyal munkáját” (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 6. köt. 19./old.).
Ellen G. White még ezt is írja: „Mi a hit általi megigazulás? Isten munkája, amikor az ember dicsőségét a porba vetve megteszi az emberért azt, amit ő sosem tehetne meg magáért.” (Testimonies to Ministers and Gospel Workers. 456./old.)
Nem a magunk dicsősége, hanem Istené!
Ne csupán magunk szemléljük Jézus dicsőségét, hanem hangos szóval is hirdessük az Úr tökéletességét! Ézsaiás nemcsak csodálta, hanem hirdette is Krisztus tökéletességét. Dávid szíve elmélkedés közben áttüzesedett, kénytelen volt szólni róla. Amint Isten csodálatos szeretetéről gondolkodott, nem tehetett mást, csak beszélt, beszélt arról, amit látott és érzett. Aki hit által szemlélheti a megváltás csodálatos tervét, Isten egyszülött Fiának szépséges, vonzó jellemét, hogyan állhatná meg, hogy maga is ne szóljon róla? Ki tudna elgondolkodni a mérhetetlen szeretetről, amely Krisztus halálával a Golgota keresztjén megnyilvánult – hogy ne kelljen elvesznünk, hanem örökké élhessünk –, ki tudná szemlélni ezt anélkül, hogy maga is ne zengené az Üdvözítő dicsőségének magasztalását? – Gondolatok a hegyibeszédről, 43./old.
Isten lénye az Igéjében nyilatkozik meg. Amikor Mózes kérte: „mutasd meg nékem a te dicsőségedet” (2Móz 33:18), az Úr így válaszolt: „Megteszem, hogy az én dicsőségem a te orcád előtt menjen el…” (2Móz 33:19). Ez az Ő dicsősége. „És az Úr elvonula ő előtte és kiálta: Az Úr, az Úr, irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú. Aki irgalmas marad ezer íziglen; megbocsát hamisságot, vétket és bűnt.” (2Móz 34:6-7) Jónás hasonló szavakkal juttatta kifejezésre érzelmeit, mondván: „Tudtam, hogy te irgalmas és kegyelmes Isten vagy, nagy türelmű és nagy irgalmasságú.” (Jón 4:2) Az Úr bennünket eget és Földet betöltő szeretetének megszámlálhatatlan bizonyítékával von magához. A természet művei és a legbensőségesebb lelki kötelék által, melyeket az emberi szív átérezhet és átélhet, igyekezett magát kijelenteni nekünk; ám mindezek csak tökéletlenül mutatják be végtelen szeretetét. – Jézushoz vezető út, 10./old.
Isten fátyolozatlan dicsőségét ember nem viselheti el úgy, hogy meg ne haljon; de Mózest biztosítja az Úr, hogy annyit fog látni az isteni dicsőségből, amennyit jelen, halandó állapotában elviselhet. A kéz, mely a világot alkotta, és a hegyeket helyükön tartja, felfogja a por embert, ezt a nagyhitű embert – s könyörületesen eltakarta őt a szikla hasadékában, miközben Isten dicsősége és egész jósága elvonul előtte. Csodálkozhatunk-e, hogy a Mindenhatóról tükröződő magasztos dicsőség olyan tündökléssel ragyogott Mózes arcán, hogy a nép nem bírt ránézni? Isten nyomát viselte magán, olyannak téve őt, mintha Isten királyi székétől érkezett, tündöklő angyal lenne. Ez az élmény, s mindenek fölött a biztosíték, hogy Isten hallja könyörgését, és jelenléte őt kísérni, többet ért Mózesnek vezéri tisztje betöltésénél, mint Egyiptom műveltsége vagy a haditudományban elért minden sikere. Semmiféle földi hatalom, tudás vagy szakképzettség nem tudja kitölteni Isten jelenlétének helyét. Mózes történetében megláthatjuk, hogy az ember Istennel milyen közvetlen közösség előjogának örvendezhet. Félelmetes a vétkesnek az élő Isten kezébe esni. Mózes mégsem rettegett, hogy egyedül legyen annak a törvénynek szerzőjével, melyet olyan félelmetes jelenésben harsogott el az Úr a Sínairól, mert lelke összhangban állt Alkotója akaratával. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 4. köt., 533./old.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése