A Gecsemánéban folytatott küzdelméről adott kinyilatkoztatásokból egyértelműen kitűnik, hogy Jézus nem a saját természetében lévő bűnös és önző hajlamok ellen küzdött. Ő ekkor az egész világ bűnterhét vette magára, ami az Atyával fennálló egységét törte össze, mert az Atyának el kellett fordulnia Tőle, a rajta lévő bűnök miatt. Emberi természetét az törte össze, hogy az Atyával való egységének ez a megszakadása, az “esetleges veresége”, véglegesen “az Istentől való elválasztását jelentené”. Ez okozta az igazi szenvedését, ezért könyörgött úgy, “ha lehetséges… vedd el tőlem ezt a poharat” (Mk. 14,35-36.), mert az Atyával való egységét szerette volna megőrízni.
“Kínszenvedése közben körmeivel belevájt és belekapaszkodott a kemény földbe, mintha ezzel akarná megmenteni magát attól, hogy távolabb vonszolják Istentől. Az éjszaka dermesztő harmata hullott arccal a földre borult alakjára, de Ő észre sem vette. Sápadt ajkáról ez a keserű kiáltás szakadt fel: ’Atyám! Ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár’. Azonban most is azonnal hozzáteszi: ’Mindazáltal ne úgy legyen, amint én akarom, hanem amint te’.” (JÉ 593,1.)
“Krisztus kínszenvedése nem múlt el, de lelki levertsége megszűnt. A vihar nem csillapodott le, de Krisztus, aki célpontja volt a viharnak eléggé megerősödött ahhoz, hogy szembe merjen szállni dühöngésével. Megnyugodva jött ki a viharból. Mennyei békesség nyugodott vérfoltos arcán. Krisztus elhordozta azt, amit ember sohasem tudott volna elhordozni, mert ő a halál szenvedését minden ember helyett és minden emberért ízlelte meg.” (JÉ 598,1.)
Figyeljük meg Szilvási József válaszát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése