Mindig velünk lévő Isten

 Jézus élete és szolgálata Isten legfőbb kinyilatkoztatása. Három év alatt képes volt többet megmutatni magából, hogy ki is Ő valójában és miről szól a küldetése, mint korábban bármikor. Krisztus volt a tökéletes „képe a láthatatlan Istennek”, hogy „benne lakozzék az egész teljesség”, és „általa békéltessen meg mindent magával… vére által”. (Kol 1:15, 19- 20, ÚRK) Krisztusban feltárult Isten missziós természete. Maga Jézus jelentette ki: „Mert azért jött az Emberfia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett” (Lk 19:10, ÚRK) 

  Jn 3:16. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. /RÚF/ Jézus szolgálatának későbbi részében, amikor közeledett életének utolsó hete, az emberiség végső sorsa volt a tét. A napok eseményei a múltban kijelentett reményteljes jövő elvárásaihoz kapcsolódtak. A húsvét ünnepe alatt – ami az egyiptomi elnyomásból való szabadulásra mutatott – Krisztus, a testté lett Isten feladta az életét, hogy megszabadítson bennünket a bűn rabságából. Pál ezt írja: „Mert azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne”. (2Kor 5:21, ÚRK) 

  Mt 28:18-20. Jézus pedig hozzájuk lépett, és így szólt: Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. (19) Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, (20) tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. /RÚF/ Krisztus halála része, de nem a vége volt a békéltetés folyamatának. Feltámadása által Jézus legyőzte a halált, és neki „adatott minden hatalom mennyen és földön”. (Mt 28:18) Ennek alapján bízta meg minden követőjét, hogy tegyenek tanítványokká másokat is: „Íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig”. (Mt 28:20,)

 
Jézus határtalan irgalommal tekintett a világra, látva annak bukott állapotát. Felöltötte emberi alakját, hogy megérinthesse és felemelje az emberiséget. Azért jött, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett. Az emberi nyomorúság és szenvedés legmélyére hatolt, hogy ott megérintse az embert, e romlottságtól megfertőzött, a gonoszság miatt lealacsonyodott, a bűn miatt lezüllött és hitehagyásával Sátánnal egyesült lényt, és abban az állapotában, ahol az volt, kiemelje és maga mellé ültesse trónjára. Azonban megíratott Krisztusról, hogy „Nem pislog és meg nem reped”, és Ő elindult az önmegtagadás és önfeláldozás útján nekünk példát adva, hogy kövessük nyomdokát.

 Azért, hogy meg tudjuk keresni és visszahozni az elveszettet, hogy lelkeket tudjunk hozni a sötétségből a világosságra, Isten szeretetének napsütésébe, el kell fordulnunk önző kívánságainknak élésétől, Sátán „ajándékaitól” (vö. Mt 4:8-9), meg kell vetnünk a kényelmes életet, irtóznunk kell az önzéstől, és úgy dolgoznunk, ahogyan Jézus tette. Azzal bíztak meg bennünket, hogy keljünk útra, és hirdessük az evangéliumot minden teremténynek. Az elveszettek részére el kell hoznunk az örömhírt, hogy Krisztus meg tudja bocsátani bűneinket, megújíthatja emberi természetünket, igazsága tiszta ruháját adhatja ránk, jobbjára ültetheti a bűnöst, taníthatja és alkalmassá teheti arra, hogy Isten munkatársa legyen. – A keresztény nevelés alapjai, 199./old.

 Krisztus halála: Isten nagy szeretetének bizonyítéka, üdvösségünk záloga. A kereszténytől megvonni a keresztet annyit jelentene, mint kioltani a napot az égen. A kereszt közelebb visz bennünket Istenhez és kiengesztel vele. Az atyai szeretet gyöngéd részvétével tekint Isten az Fiának gyötrelmeire, amelyeket elszenvedett azért, hogy az embereket megmentse az örök haláltól. Bennünket pedig elfogad szeretett Fiában. A kereszt nélkül nem lehetne az embernek közössége az Atyával. Minden reménységünk benne gyökerezik. Róla sugárzik az Üdvözítő szeretetének fénye, és ha a bűnös a kereszt tövéből felnéz arra, aki megmentéséért meghalt, teljes örömmel örvendhet, mert bűnei megbocsáttattak. Hittel térdelve a kereszt alá, eléri azt a legmagasabb helyet, amelyet ember a földön elérhet. A kereszt által tudjuk, hogy az Atya végtelen szeretettel szeret bennünket. Csodálhatjuk-e, hogy Pál így kiáltott fel: „Nekem pedig ne legyen másban dicsekvésem, hanem a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében.” (Gal 6:14) Kiváltságunk, hogy dicsekedjünk a kereszttel; kiváltságunk, hogy magunkat teljesen átadjuk annak, aki önmagát odaadta érettünk. Arcunkon a Golgotáról áradó fény sugaraival mehetünk embertársaink közé, hogy közvetítsük a világosságot azok számára, akik még a sötétségben vergődnek. – Az apostolok története, 209-210./old.