„A Biblia hazának nevezi a szentek örökségét (Zsid 11,14–16). Ott a mennyei Pásztor élő vizek forrásaihoz vezeti nyáját. Az élet fája minden hónapban megtermi gyümölcsét, és leveleivel a népeknek szolgál. Ott kiapadhatatlan, kristálytiszta vízforrások fakadnak, és a partjukon hajladozó fák árnyékot vetnek az ösvényekre, amelyen az Úr megváltottai járnak. A szélesen elterülő síkságok gyönyörű dombokkal váltakoznak. A békés rónákon, az élő vizek mellett Isten népe, a sokáig zarándok és vándor nép, otthonra talál.
Ott »örvend a puszta és a kietlen hely, örül a pusztaság és virul, mint őszike… A tövis helyén ciprus nevekedik, és bogáncs helyett mirtusz nevekedik… Lakozik a farkas a báránnyal, és a párduc a kecskefiúval fekszik… és egy kisgyermek őrzi azokat… Nem ártanak és nem pusztítanak sehol szentségemnek hegyén« (Ésa 35,1; 55,13; 11,6. 9).” (A nagy küzdelem, 675–676. o., Korszakok nyomában, 599–600. o.)
„Az embert Isten visszahelyezi elveszett birodalmába, és az alacsonyabb rendű lények majd ismét elismerik hatalmát, az ádáz megszelídül és a félénk bizalomteljes lesz. (…)
Az édeni életet élik majd ott, a kertben és a mezőn. »Házakat építnek és bennük lakoznak, szőlőket plántálnak és eszik azok gyümölcsét. Nem úgy építenek, hogy más lakjék benne; nem úgy plántálnak, hogy más egye a gyümölcsöt, mert mint a fáké, oly hosszú lesz népem élete, és kezeik munkáját elhasználják választottaim.« (Ésa 65,21–22)” (Education [Nevelés], 304., 33–34. o.) (Maranatha)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése