KI VOLT MELKISÉDEK?

Jacques Doukhan, adventista írásmagyarázó szerint „ez a titokzatos király a szó szoros értelmében kilóg a szövegösszefüggésből. Sálem városából azaz a későbbi Jeruzsálemből érkezett, de ez a város nem volt érdekelt a háborúban. A város neve szerint a békesség városa, ami szintén nem illik a történet eddig leírt folyamatába (1Móz 14,1-17), ami lényegében egy sikeres hadjáratról szóló beszámoló. Nem is szólva a király nevéről, ami egy összetett szó, azt jelenti, hogy „igaz király” vagy az „igazság királya”. Neve tökéletes ellentéte Sodoma királyának (Bera) a nevével, és Gomora királyának (Birsa) a nevével. Ez utóbbiak nevében a gonosz, illetve a gonoszság fogalma jelenik meg. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a történetben rejlő iróniát sem, mert amikor Ábrám a kiszabadított néppel és a hadizsákmánnyal visszatért, Sodoma királya azért vonul ki elé, hogy osztozkodjon a kiszabadított nép és a zsákmány fölött (1Móz 14,17,21-24). Melkisédeket azonban más szándékok vezérelték, ő a történetnek istentiszteleti jelleget adott: „Melkisédek, Sálém királya kenyeret és bort vitt ki eléje. Ő a Felséges Isten papja volt, megáldotta, és ezt mondta: Áldott vagy, Ábrám, a Felséges Isten előtt, aki az eget és a földet alkotta! És áldott a Felséges Isten, mert kezedbe adta ellenségeidet! Ábrám pedig tizedet adott neki mindenből” (1Móz 14,18-20).

A pap (héber: kohen) szó itt fordul először elő a Bibliában. Ennek később nagy jelentősége van, de azért a fantáziánkat ne engedjük szabadjára, mert Melkisédek a Messiás előképe volt ugyan, de ő maga hozzánk hasonló ember volt. Személye arról árulkodik, hogy a Felséges Istent, azaz a világ Teremtőjét más népek fiai is imádták. Ábrahám elismerte, hogy Sálem királya az ő hittestvére, és annak ellenére, hogy idegenek voltak egymás számára, tizedet adott neki a zsákmányból (1Móz 14,20). Sőt, van itt még egy momentum, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül: bár állatáldozatról nincs szó a szövegben, áldozati lakomáról igen. Értelmezhetnénk ezt úgy is, hogy Sálem királya megvendégelte a győztes katonákat, de a „kenyér és a bor” nevesítése is azt sugallja, hogy istentiszteleti cselekményről van szó. Jacques Doukhan szerint a történet jellegzetes vallási elemekkel megrakott volta amellett szól, hogy a kenyér és a bor, valamint a tized olyan szövetségi étkezésre utal, ami kifejezésre juttatta, hogy Melkisédek és Ábrám hálát adott a Teremtő Istennek, aki a kenyeret és a bort adta (Seventh-day Adventist International Bible Commentary, Genesis, Pacific Press, 2016, 214-215.p).

Melkisédek – eltekintve e történettől – csak egyszer szerepel az Ószövetségben, nevezetesen a zsoltárokban. Izráelben a királyok nem lehettek papok, és nem mutathattak be áldozatot. Dávid azonban a 110. zsoltárban arról énekelt, hogy késői leszármazottja, a Messiás, pap és király lesz egy személyben: „Megesküdött az Úr, nem bánja meg: Pap vagy te örökké Melkisédek módján. Az Úr van a jobbodon: királyokat zúz össze haragja napján. Ítéletet tart a népek felett…” (Zsolt 110, 4-5).

Az idézett szövegben az Úr esküje a Dáviddal kötött szövetség egy új elemét mutatja be, miszerint Melkisédekhez hasonlóan a Pap Király is lesz. A királyok részt vettek az istentiszteleti szertartásokon, elhozták az áldozati állatot, amit a pap aztán feláldozott, részt vettek a liturgiában, megáldották a népet, nyilvános imát mondtak, de soha nem nevezték papoknak őket. Ezért az Úr esküjével megerősített ígéret arról tanúskodik, hogy a Messiás király egyedi, minden más izraeli királytól eltérő módon nemcsak uralkodik, hanem közbenjáró szolgálatot is végez. A Melkisédek rendje szerinti papság valami egyedi dolog, aminek Melkisédek csupán előképe volt, de ami a Messiás szolgálatában fog beteljesedni.

Az ó- és az újszövetségi kor között keletkezett zsidó irodalomban számos elképzelésről olvashatunk erről a papkirályról. Érdekes módon az Újszövetségben azonban csak A zsidókhoz írt levél érinti a kérdést, összekapcsolva azt a krisztológiával. A levél írója részben Ábrám történetét, részben a 110. zsoltárt magyarázva mondja el, hogy Jézus papi, főpapi szolgálatának egyszer s mindenkorra szóló, és egyedülálló jelentősége van: Krisztus „nem maga dicsőítette meg magát azzal, hogy főpap lett, hanem az, aki így szólt hozzá: az én fiam vagy te, ma nemzettelek téged. Ahogyan másutt mondja: Pap vagy te örökké Melkisédek rendje szerint.” (Zsid 5,5-6). „Ez a reménység lelkünknek biztos és erős horgonya, amely behatol a kárpit mögé, ahova elsőként bement értünk Jézus, aki Melkisédek rendje szerinti főpap lett örökké” (Zsid 6,19-20; vö.: 7,1-25). „Mert ilyen főpapra volt szükségünk, aki szent, ártatlan, szeplőtlen, a bűnösöktől elkülönített, és az egek fölé emeltetett…, aki örökre tökéletes” (Zsid 7,26-28).

Ki volt Melkisédek? Egy ókori városi uralkodó, aki az élő Istent imádta, és akit Ő azzal tüntetett ki, hogy mennyei Főpapunk előképe lett. (Dr Szilvási József)

Az összes reakció:

2424